A korai időkben Isten szolgái a Lélek és az erő bizonyosságával hirdették az igét, az örömhír hallása pedig lángra lobbantotta az emberek szívét. Miért van az, hogy az igazság ma mégis olyan kevéssé hat az emberekre? Talán Isten lenne kevésbé hajlandó, hogy napjaink igehirdetőire árassza áldását, mint az apostolok korában tette?

A világgal közölt figyelmeztetésnek életre keltő illattá kell válnia, vagy halál leheletévé. Talán ma úgy küldi el szolgáit az Úr ennek a félelmetesen komoly üzenetnek a terjesztésére, hogy visszatartja tőlük a Szentlelket? A gyönge, tévelygő embernek kell talán összeszednie bátorságát, s Istentől jövő különleges kegyelem és erő nélkül kiállnia az emberek elé, hogy az örök élet szavait szólja? Urunk gazdag a kegyelemben és hatalmas erejű, bőkezűen adja ezeket az ajándékokat mindazoknak, akik hittel fordulnak hozzá. Szívesebben adja Szentlelkét, ha kérik tőle, mint ahogyan a szülők adnak jó ajándékokat a gyermekeiknek. A jelen becses és fontos igazsága azért nem elég a lélekmentés munkájához, mert nem hittel dolgozunk.

Nekünk is ugyanolyan komolyan kell könyörögnünk a Szentlélekért, mint a tanítványok tették pünkösd napján. Ha nekik szükségük volt a Szentlélekre, akkor mi még inkább rászorulunk a segítségére. Sötétség borítja ma a Földet, akár egy szemfedő. A hamis tanok sokféle változata, tévtanítások és ördögi csalások vezetik félre az embereket. Isten Lelke és hatalma nélkül hiába is fáradozunk az igazság terjesztéséért.

Az tesz képessé bennünket Krisztus hirdetésére, ha Őróla elmélkedünk, gyakoroljuk a hitünket, és saját magunk tapasztaljuk megmentő kegyelmét. Ha Tőle tanulunk, Ő lesz a beszédtémánk, és a szívünkben élő szeretet meg fogja érinteni az emberek szívét. Akkor majd nem hideg, élettelen elméletként hirdetjük az igazságot, hanem a Lélek bizonysága segítségével.

Sok igehirdetőnk prédikációjában túl sok szó esik az elméletről, de kevés a gyakorlati istenfélelemről. Bár jártasak az igazság elméletében, mégsem érintette meg szívüket Krisztus szeretetének valódi buzgalma. Sokan elsajátították ugyan kiadványainkból az igazságot támogató érveket, de ők maguk nem kutatják a Bibliát. Nem keresik szüntelenül a megváltás tervének mélyebb és alaposabb ismeretét, amint azt a Szentírás kijelenti. Míg másokat tanítanak, ők nem növekednek a hitben. Nem járulnak sűrűn és rendszeresen Isten elé, hogy esedezzenek Lelkéért és kegyelméért, hogy helyesen hirdessék Krisztust a világnak.

Az ember ereje gyöngeség, bölcsessége pedig balgaság csupán. Eredményeink nem tehetségünktől vagy műveltségünktől függnek, hanem az Istennel fenntartott életerős kapcsolatunktól. Az igazság erejét veszíti, ha olyan emberek hirdetik, akik a saját műveltségüket és képességeiket igyekeznek fitogtatni. Az ilyenek egyúttal azt is elárulják, hogy járatlanok a tapasztalaton alapuló hitben, megszenteletlen a szívük és életük, s telve vannak hiúsággal, önteltséggel. Nem Jézustól tanulnak. Hogyan is hirdethetnék az Üdvözítőt, ha nem ismerik? Szívüket nem lágyította meg, nem csillapította le annak megismerése, hogy Krisztus mekkora áldozatot hozott a pusztuló ember megmentéséért. Nem tartják kiváltságnak az alázatot, s azt, hogy szenvedjenek Őérte. Némelyek saját énjüket emelik magas polcra, önmagukról beszélnek, igehirdetéseket és tanulmányokat írnak, hogy magukra tereljék a figyelmet, attól tartva, hogy nem kapják meg a nekik járó tisztességet. Ha Jézust magasztaltuk volna többet, és kevesebbet a lelkészeket, ha többet dicsőítettük volna az igazság szerzőjét s kevesebbet a hírnökeit, akkor ma nem kellene szégyenkeznünk Isten előtt.

Nem a maga egyszerűségében hirdetjük a megváltás tervét, mert csak kevés igehirdetőnk tudja, mi is az egyszerű hit. Nem elég, ha elméletben ismerjük az igazságot. Feltétlenül tapasztalnunk kell a hatalmát szívünkön és életünkön. A lelkészek kisgyermekek módjára jöjjenek Krisztushoz! Keressétek Jézust, testvéreim! Valljátok be bűneiteket, könyörögjetek Istenhez éjjel és nappal, míg meg nem bizonyosodtok, hogy Krisztus érdemeiért megbocsátott és elfogadott titeket! Akkor majd nagyon fogtok szeretni, mert sokat bocsátottak meg nektek. Akkor majd Krisztushoz mint bűnbocsátó Megváltóhoz tudjátok hívni az embereket. Akkor majd szívetek teljességéből tudjátok hirdetni az igazságot, mert magatokon érzitek megszentelő erejét. Testvéreim, féltelek benneteket! Azt tanácsolom nektek, maradjatok Jeruzsálemben, mint az első tanítványok, amíg csak nem részesültök a Szentlélek keresztségében. Sohase tartsátok megengedhetőnek, hogy a szószékre lépjetek, amíg hit által meg nem ragadtátok Segítségetek erős karját.

Ha Krisztus lelkülete él bennünk, úgy dolgozunk majd, amint Ő dolgozott, s a názáreti gondolatait tárjuk az emberek elé. Ha a névleges hitvallók és meg nem tért lelkészek helyett valóban Krisztus követői lennénk, akkor szelíden és lelkesen hirdetnénk az igazságot, megvalósítanánk életünkben, s a világ nem kételkedne, hogy hisszük-e, amit hirdetünk. A Krisztus szeretetével közölt üzenet nyomán, ha nem veszítenénk szem elől az emberek értékét, még a világiak is úgy látnák, hogy olyanok vagyunk, mint Jézus.

Ha másokat akarunk jó útra téríteni, előbb nekünk kell gyakorolni azokat az elveket, amelyeket nekik hirdetünk. A szavak, bármilyen találóak is, hatástalanul peregnek le, ha mindennapi életünk meghazudtolja őket. Krisztus igehirdetői, intelek titeket! „Ügyeljetek magatokra és a tanításra.” (I. Tim. 4:16) Ne mentegessétek magatokban a bűnt, amit másban kárhoztattok! Ha szelídségről és szeretetről beszéltek, életetekkel mutassatok rá példát. Ha másokat buzdíttok a szeretet teljességére, nagylelkűségre és a családi életben való figyelmességre, akkor példamutatásotok adjon súlyt intéseiteknek. Mivel nagyobb világosságban részesültetek, mint mások, megnövekedett a felelősségetek is.

Sátán ugyanolyan bizonyosan elénk fekteti csapdáit, mint Izrael gyermekeivel tette, mielőtt bevonultak volna Kánaán földjére. Ennek a népnek a történelmét ismételjük meg. Növekedik közöttünk a felelőtlen léhaság, a hiúság, a könnyű élet utáni vágy, az élvezetek szeretete, az önzés és a tisztátalanság. Olyan férfiakra van most szükség, akik határozottan és bátran hirdetik Isten egész üzenetét, akik nem alszanak, hanem virrasztanak, és józanok. Tudom, hogy fájón hiányzik lelkészeinkből a szentség és az erő, s nagyon rosszulesik látnom, hogy önmagukat igyekeznek dicsőíteni. Ha igaz valójában látnák Jézust, saját magukat pedig olyan gyengének, erőtlennek, Mesterük ellentétének, mint amilyenek valójában, akkor így szólnának: Ha be lehetne írni nevemet az élet könyvének legeldugottabb sarkába, az is elég lenne, annyira méltatlan vagyok a figyelmére.

A ti feladatotok is, hogy tanulmányozzátok és kövessétek a példát, Jézust. Szerény és egyszerű volt Krisztus? Ti is legyetek azok! Szelíd volt és alázatos szívű? Legyetek ti is azok! Buzgó volt a lélekmentésben? Legyetek ti is buzgók! Atyja dicsőségének növelésén fáradozott? Fáradozzatok ti is ezért! Gyakran kérte Isten segítségét? Kérjétek ti is! Türelmes volt? Legyetek hát türelmesek! Amint Krisztus megbocsátott ellenségeinek, úgy bocsássatok meg ti is!

Nem annyira a szószék, mint a családi élet hirdeti valódi jellemünket. Felesége, gyermekei és háztartási alkalmazottai tudják legjobban megítélni a lelkész lelki jámborságát. Az istenfélő ember áldás a családjának. Felesége, gyermekei és alkalmazottai mindnyájan jobbak lesznek hite által.

Testvéreim, hívjátok Krisztust a családotokba, a szószékre, hívjátok magatokkal, bárhova is mentek. Akkor nem kell majd az embereknek bizonygatnotok, hogy meg kell becsülni a lelkészi hivatást. Mennyei megbízólevelet hordoztok majd, amely bizonyítja, hogy Krisztus szolgái vagytok. Hívjátok magatokkal Jézust magányotokba! Ne feledjétek, hogy Ő gyakran imádkozott, s szüntelenül a Szentlélek új és új ihletése támogatta Őt. Legyenek olyanok a gondolataitok, a belső életetek, hogy ne kelljen szégyenkeznetek, ha Isten napján az ezekről szóló feljegyzésekkel találjátok szembe magatokat.

A menny nem zárkózik el az igazak buzgó imája elől. Illés ugyanolyan szenvedélyeknek, kísértéseknek volt kitéve, mint mi. Az Úr mégis meghallgatta, s a lehető legmegrázóbban felelt könyörgéseire. Az egyetlen ok, amiért olyan kevés az erőnk, az bennünk, magunkban található. Ha valóban feltárnánk belső életünket, akkor nem mondanánk magunkat többé kereszténynek. Nem növekedünk a kegyességben. Egyszer-másszor elkapkodva imádkozunk is, de nincs valódi kapcsolatunk Istennel.

Ha fejlődni akarunk a hívő életben, akkor sok időt kell imádkozva töltenünk. Amikor először hirdettük az igazságot, milyen sokat imádkoztunk! Hányszor hangzott a könyörgés a szobákban, a csűrökben, a gyümölcsösben, a lugasban. Gyakorta órákat töltöttünk imában, ketten-hárman hivatkozva az ígéretekre. Gyakran hallatszott zokogás, majd hálaadás és dicsőítő ének. Ma még közelebb van Isten napja, mint amikor hinni kezdtünk, ezért komolyabbnak, buzgóbbnak, lelkesebbnek kellene lennünk, mint azokban a korai időkben. Fenyegetőbbek a veszedelmek is, mint akkor. Keményebb lett az emberek szíve. Ezért feltétlenül Krisztus lelkének kell átitatnia bennünket, s nem szabad addig nyugodnunk, amíg meg nem kapjuk.

Testvéreim, elfelejtettétek, hogy imáitoknak éles sarlóként kellene együtt járniuk a munkásokkal az aratás nagy búzamezején? Amikor ifjak indulnak el hirdetni az igazságot, imaórákat kellene tartanotok értük. Imádkozzatok, hogy Isten kösse őket magához, adjon nekik bölcsességet, kegyességet, és tudást! Imádkozzatok, hogy őrizze meg őket Sátán csapdáitól, tartsa meg ártatlannak a gondolataikat és szentnek a szívüket! Kérlek titeket, akik félitek az Urat, ne pazaroljátok időtöket haszontalan beszédre és fölösleges munkára, csak hogy büszkeségeteket kielégítsétek! Az így megtakarított időt töltsétek Istennel, küzdve a lelkészeitekért. Erősítsétek karjukat, mint Áron és Hur Mózesét.