Így szólnék a dél-lancasteri főiskola hallgatóihoz: „Közeledjetek Istenhez, és Ő is közeledni fog hozzátok.” (Jak. 4:8) Sohase szégyelljétek hiteteket; sohase találtassatok az ellenség oldalán! „Ti vagytok a világ világossága” (Mt. 5:14), hirdessétek hiteteket mint becses igazságot. Olyan igazságot, amelyet mindenkinek el kell fogadnia, ha üdvözülni akar. Népünk maroknyi kisebbség csupán, népszerűek sem vagyunk. Ellenségeink lesben állnak, hogy gonoszságon érjenek, s azután eláruljanak minket, tönkretegyék lelkünket. Nem becsülik meg indítékainkat, félre akarják magyarázni lelkesedésünket, és erős vágyunkat, amellyel szeretnénk megértetni és elfogadtatni az igazságot másokkal is, hogy ők is teljesíthessék Isten akaratát, engedelmeskedve minden parancsolatának. Harcolnunk kell a hit nemes harcát. Legyünk „állhatatosak és rendíthetetlenek, fáradozzunk minél többet az Úr művéért szüntelenül” (I. Kor. 15:58).

Kimondhatatlan szomorúsággal, sőt olykor csaknem kétségbeesve gondolok ifjúságunk állapotára. Látom, milyen nehéz képzettség megszerzésére buzdítani azokat, akikre pedig Isten komoly képességeket bízott. Műveltség híján mégis tehetetlennek és eredménytelennek bizonyulnak bármilyen állásban. Ha mégis tanult emberek lesznek, akkor veszedelmek és kísértések gyötrik majd őket, Sátán megpróbálja szolgálatába hajtani kiművelt képességeiket.

Némelyek gonosz célok elérésére fordítják erejüket. Az érzékiség alattomos mérge áramlik ereikben, s alig talál ellenállásra, lebilincseli, elvarázsolja őket. Gondolkodásuk a legmagasabb műveltség megszerzésére és kiváló munkára lenne alkalmas, ha tisztelnék az erkölcsi szilárdságot, de gyakran amiatt romlik meg, hogy csak bűnös kívánságokat szolgál ki. Az így megtévesztett emberek számára nem vonzóak a magas szintű erkölcsi elvek és a gyakorlati istenfélelem, s csaknem lehetetlen hatni rájuk, akár tanítással, akár példamutatással, hogy ellensúlyozzuk Sátán munkáját, aki arra törekszik, hogy megrontsa és tönkretegye lelki életünket. Ha ezek a fiatal férfiak és nők nem hajlandók tanulni, nem hajlandók megszívlelni tapasztalt emberek tanácsát, a gonosz fondorlatai kétségkívül félrevezetik őket. S ha tanítóik nem növekednek megtorpanás nélkül a kegyelemben, az igazság ismeretében, s az igazi lelki tisztánlátásban, akkor őket is az a veszély fenyegeti, hogy példájukkal és hamis gondolatok terjesztésével öntudatlanul is az ellenséget segítik munkájában. Akkor arra vezetik a fiatalokat, hogy azt tekintsék a legvonzóbbnak, ami a legkevesebb jó gyümölcsöt termi, ami a legkevésbé élteti lelküket.

A fiatalok nevelésére összeállított és végrehajtott tervek közül egyik sem elég átfogó. Nem lenne szabad egyoldalúan nevelnünk őket, figyelnünk kellene összes képességeikre. Etikának, a Szentírás kutatásának és testedzésnek kellene kiegészítenie az iskolákban szokásos tanrendet. Az ember minden testi, szellemi, erkölcsi erejének szüksége van a használatra, fegyelmezésre, fejlesztésre, hogy alkalmassá váljanak a legmagasabb szintű szolgálatra. Egyoldalúan fejlesztett képességekkel az ember semmiképpen nem végezhet alapos munkát anélkül, hogy túl ne terhelné szervezetének valamely más részét.

Sokat hallottunk és olvastunk arról, milyen fontos az Istennek legtetszőbb szolgálatra képezni magunkat. Ez abba a vélekedésbe torkollt, hogy ha a legmagasabb szintig fejlesztjük szellemi képességeinket, az majd megerősíti testünket és jellemünket – vagyis az egész ember fejlődését szolgálja. Az idő és a tapasztalat tévesnek bizonyította ezt a felfogást. Olyan fiatalokat láttunk oklevelet kapni a főiskolán, akik egyáltalán nem tudják megfelelően használni csodálatos szervezetüket, amelyet Istentől kaptak. Az egész testet tettekre alkotta az Úr, nem pedig tétlenségre. Ha testi képességeinket nem használjuk ugyanúgy, mint szellemi erőinket, akkor az utóbbit terheljük túl. Ha az emberi szervezet valamely része nem végzi a számára rendelt feladatot, akkor a szellemi erőket csak rövid ideig lehet a legmagasabb szinten használni. A természettől nyert erőinket a természet törvényeinek kell szabályozniuk. Úgy kell szoktatnunk képességeinket, hogy összhangban működjenek, mégpedig a természet törvényei szerint. Iskoláink tanítói nem hagyhatják figyelmen kívül mindezt anélkül, hogy ki ne bújnának felelősségük alól. A büszkeség ugyan arra sarkallhatja őket, hogy szellemi színvonal tekintetében magas, a világ által elismert szintre törekedjenek; de amikor kézzelfogható eredményekről van szó – azokról, amelyek alkalmassá teszik a férfiakat és nőket, hogy a gyakorlati élet során bármilyen kényszerítő helyzetben megálljanak –, hallgatóik csak részben tudnak gyümölcsöző életet élni. Hiányos nevelésük gyakran kudarcot eredményez, bármilyen foglalkozást is választanak.

Bizonyos körülmények között a tornatermi gyakorlatok előnyösek lehetnek. Azért vezették be őket, hogy a fiatalok elég testmozgást végezzenek, s igen népszerűek lettek az iskolákban. Azonban hátrányaik is vannak, s gondos irányítás nélkül több kárt okoznak, mint hasznot. Némelyek egész életükre nyomorékká váltak a tornatermi játékok miatt. Ha iskoláinkban megfelelően irányítjuk a szakmai képzést, az jórészt pótolja a tornatermeket.

A tanítók figyeljenek jobban a testi, szellemi és erkölcsi nevelésre. Bár a tudományokkal való foglalkozás nagyobb műveltséghez vezet, mégsem nyújt teljes, tökéletes nevelést. Amikor különleges figyelmet fordítanak minden Istentől kapott testi és erkölcsi erő alapos kiművelésére, akkor a tanulók nem úgy hagyják maguk mögött az iskolát, hogy bár műveltnek nevezik magukat, még sincs fogalmuk a gyakorlati életről, sem a tökéletes jellem fejlesztésének mikéntjéről.

Fáj a szívem, látva a hiányosságokat, mert mindez gyenge egészséghez, a másokról való gondoskodás képességének hiányához, s a sikeres élethez legszükségesebb munka elsajátításának hiányához vezet. Az újságokban egymást érik a csalások, sikkasztások feltűnést keltő hírei, a családok szívet tépő szomorúságainak híreivel együtt – férjek szöknek meg mások feleségével, feleségek szöknek meg más asszonyok férjével. S mindez azért történik, nem tanulták meg, hogyan fordítsák adottságaikat a boldog családi élet megteremtésére, nem nevelték őket szorgalomra, sem pedig arra, hogyan takarékoskodjanak az idővel.

Bárcsak rá tudnám ébreszteni erre országunk valamennyi tanítóját! Kötelességek várnak rájuk ezen a téren, hogy sokoldalúbbá és magasabb rendűvé tegyék a nevelést. Olyan idők állnak közvetlenül előttünk, amikor kétségbeejtő állapotok uralkodnak majd, amikor csaknem teljesen eltűnik az igazi vallásosság, amely Isten iránti engedelmességet terem, mert alapja az „így szól az Úr”. Meg kell tanítanunk a fiataloknak, hogy a gonosztettek nem merülnek feledésbe, azokat nem nézik el, akkor sem, ha Isten nem bünteti meg azonnal a gonoszságok elkövetőit. Isten számon tartja a nemzeteket. A világ történelmének minden századában a gonoszok haragot gyűjtöttek a harag napjára. S ha elérkezik az az idő, amikor a bűnök elérik Isten kegyelmének kijelentett határát, akkor véget ér a türelem. Amikor a mennyei feljegyzések a törvényszegés teljes mértékéről tanúskodnak, akkor a harag kegyelem nélkül töltetik ki, és láthatóvá válik, milyen rettenetes dolog visszaélni a mennyei türelemmel. Akkor jutunk ebbe a válságba, amikor a nemzetek összefognak, hogy érvénytelenítsék Isten törvényét.

Eljönnek a napok, amikor az igazak buzgólkodni fognak Istenért, mert annyira megsokasodott a gonoszság. Egyedül Isten hatalma vethet véget Sátán arcátlanságának, amikor gonosz emberekkel fog össze. De az egyház legsúlyosabb veszedelmének óráján a legbuzgóbb imádságok szállnak majd az ég felé a gyülekezetért a hűséges maradék ajkáról. Isten pedig hallani fogja és válaszol rá, mégpedig pontosan akkor, amikor a törvénytaposók bűne a legmagasabbra hág. „Isten majd igazságot szolgáltat választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak.” (Lk. 18:7) Választottai félteni fogják Isten becsületét. Imájuk buzgó lesz, hitük megerősödik.

Tanulóink között nagyon kevés lelkesedés tapasztalható. Sokkal komolyabban kellene igyekezniük. Azt is meg kell tanulniuk, hogy miként tanuljanak. Ápolniuk kell a szorgalom szokásait. Ne engedjék, hogy selejtes munka kerüljön ki a kezükből. Alkalmazzák magukra Pál Timóteushoz intézett szavait: „Legyen gondod a felolvasásra, a buzdításra és a tanításra. El ne hanyagold a benned lévő kegyelmet, melyet prófétai szó által, az elöljárók kézrátételével kaptál. Ezekben gyakorold s ezeknek szenteld magadat, hogy haladásod mindenki előtt nyilvánvaló legyen. Ügyelj magadra és a tanításra. Légy állhatatos benne. Ha így teszel, magadat is, hallgatóidat is üdvösségre segíted.” (I. Tim. 4:13–16)

Egyszerűen, határozott szavakkal kell megfogalmaznunk az idősek és fiatalok kötelességeit, mert veszedelmes időkben élünk, amikor úgy tűnik, mintha a hamisság és az ördögi csalások már-már legyőznék az igazságot. A próba és a vizsgálat idején a Mindenható pajzsa védi azokat, akikre törvényét bízta. Amikor a törvényhozók megtagadják a protestantizmus elveit, hogy támogassák a pápaságot és baráti jobbot nyújtsanak neki, akkor Isten rendkívüli módon beavatkozik majd, hogy megvédje becsületét és megszabadítsa népét.

Azokat az elveket, amelyeket fiataljainknak ápolniuk kell, szüntelenül tartsuk a szemük előtt a nevelésük során, hogy amikor mindenkit a fenevad és a fenevad képe imádására akarnak kényszeríteni, akkor helyesen dönthessenek. Ne ingadozzanak, hanem Isten parancsolataiba és Jézus hitébe vessék bizalmukat, még akkor is, amikor a vallásos világ érvényteleníti Isten törvényét. Vannak, akik már most ingadoznak, és megkísérti őket, hogy az olyanok nyomdokait kövessék, akik elpártoltak a hittől, „megtévesztő lelkekre és ördögök tanítására hallgatva” (I. Tim. 4:1): ők egészen bizonyosan azok oldalán találják majd magukat, akik érvénytelenné teszik Isten törvényét, hacsak most meg nem térnek, szilárdan ragaszkodva ahhoz a hithez, amelyet a szentek egyszer s mindenkorra megkaptak.

Ha azok között a félelmetes veszedelmek között élünk, amelyekről Isten szólt, akkor nem kellene ráébrednünk a valóságos helyzetre? Miért is maradnánk csendben? Miért láttassuk csekélységnek azokat a dolgokat, amelyek a legfontosabbak valamennyiünk számára? Legyen a Biblia a legdrágább kincsünk. Mi magunk kutassuk komolyan, és hirdessük buzgón másoknak is. Hogyan is telepedhet érthetetlen közöny azokra, akiknél pedig világosság és tudás van?

Iskoláink tantervébe fel kell vennünk a jövendölések és a történelem oktatását. Akik tanítói állást vállalnak, azoknak egyre komolyabban és komolyabban kell megbecsülniük Isten kijelentett akaratát. Alázatosan nevelniük kell a hallgatókat, fel kell tárniuk előttük a Szentírást, s életükkel és jellemükkel is példát kell nyújtaniuk a fiataloknak a Biblia vallásának értékéről, a szentség szépségéről. Azonban soha, egy pillanatra se keltsünk olyan benyomást, hogy előnyösebb lenne bárki számára, ha elrejtené hitét a világiak előtt, gondolva, hogy veszít tekintélyéből, ha megismerik elveit.

Nem szégyellhetjük a hitünket. Látványossága lettünk a világnak, angyaloknak és embereknek. Az egész világegyetem leírhatatlan figyelemmel követi a Krisztus és Sátán közt zajló nagy küzdelem végső eseményeit. Olyan időkben, mint a mai napok, amikor kezdetét veszi a Földön élő emberek megítélésének életre-halálra szóló folyamata, ne engedjük, hogy szentségtelen nagyravágyás uralja szívünket. Mi is lehetne értékes a szemünkben azon kívül, hogy a menny Istenéhez hűségesnek és igaznak találtassunk? Mi lehetne igazán értékes közvetlenül az örökkévaló világ határán? Milyen nevelést adhatnánk iskoláink tanulóinak, amely az „Így szól az Úr”-hoz lenne fogható?

József, amikor hallatlan megtiszteltetés érte Egyiptomban, nem titkolta el Isten iránti hűségét.

Illés az általános hitehagyás közepette sem igyekezett elrejteni, hogy a menny Istenét szolgálja. Noha a Baál prófétái négyszázötvenen voltak, papjai négyszázan, követői pedig több ezren, Illés mégsem törekedett olyan színben feltűnni, mintha a népszerű oldalon állna. Nagyszerű viselkedésével egymaga állt velük szemben. A hegyoldal zsúfolásig megtelt a mohón várakozó sokasággal. Eljött a király is, szemkápráztató fényűzéssel kísérve, és a bálványimádók biztosak voltak diadalukban, hangos kiáltással üdvözölték a királyt. Úgy látszott, egyetlen férfi áll ki Isten becsülete mellett. Illés messze hangzó szavakkal beszélt az összezsúfolódott sokasághoz: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, Őt kövessétek, ha pedig Baál, akkor kövessétek azt.” (I. Kir. 18:21) Az eredmény az lett, hogy az Úr, aki a mennyet igazgatja, Ő bizonyult valódinak, a Baál imádói pedig elpusztultak. Hol vannak a mai Józsefek és Illések?

Dániel története is figyelemre méltó. Hitét és elveit átültette a gyakorlatba, az elsöprő ellenállás dacára is. Halálra ítélték, mert egy tapodtat sem volt hajlandó eltávolodni Istennel kötött szövetségétől, még a király rendeletére sem. Ma túlbuzgónak neveznék, amiért szokása szerint naponta háromszor leborult imádkozni a nyitott ablak előtt, pedig tudta, hogy tolakodó szemek figyelik, és ellenségei ugrásra készen állnak, hogy árulással vádolják a király előtt. Dániel mégsem engedte, hogy földi hatalom férkőzzék személye és Isten közé, még ha a halál várt is rá az oroszlánok vermében. Az Úr nem állta útját, hogy a verembe lökjék, de elküldte angyalát, hogy elkísérje Dánielt és megóvja az oroszlánoktól, így nem érte őt bántalom. Hajnalban, amikor a király szólította, így válaszolt: „Az én Istenem elküldte angyalát, és bezárta az oroszlánok száját. Nem engedte, hogy ártsanak nekem, mert ártatlannak talált. De ellened sem követtem el vétséget, király!” (Dn. 6:22) Dániel nemes, állhatatos szolgája volt Istennek.

Semmit sem nyerünk a gyávasággal, vagy ha félünk attól, hogy megtudják rólunk: Isten parancsolatait megtartó nép vagyunk. Ha elrejtjük világosságunkat, ha szégyelljük hitünket, az csak szerencsétlenségbe sodor bennünket. Az Úr akkor magunkra hagy gyöngeségeinkben. Isten őrizzen attól, hogy vonakodjunk kiadni világosságunkat, bárhol, ahová Ő szólít minket. Azonban ha vesszük a bátorságot, hogy magunktól menjünk előre, saját elképzeléseinket és terveinket követve, Jézust pedig hátrahagyva, akkor ne várjuk, hogy határozottságot, bátorságot és lelkierőt nyerünk. Istennek mindig voltak hősei, erkölcsi győztesek, s most is léteznek. Ők azok, akik nem szégyellik, hogy különleges néphez tartoznak, akik alávetik akaratukat és terveiket Isten törvényének. Jézus szeretete készteti őket, az életük sem drága számukra. Kötelességük, hogy Isten szavából felfogják a világosságot, majd engedjék, hogy az tiszta, egyenletes sugarakban ragyogjon a világra. Jelszavuk: hűség Istenhez.

A kereskedőnek, az ácsnak, a gazdálkodónak s az ügyvédnek is meg kell tanulnia mesterségét, hivatását. Bár eleinte tökéletlen munkát végeznek, de ha türelmesen folytatják, hivatásuk mesterei lesznek. Ha a prédikátor nem veszi igénybe teljes elméjét és szívét, egész lényének minden erejét, akkor munkája nem lehet sikeres. Igehirdető talán lesz belőle, de a nyáj pásztorává is kell válnia. Sohasem szabad abbahagynia a tanulást, tovább kell képeznie magát szolgálatának minden szakaszán, még ha kiválóan alkalmasnak tartja is magát hivatására.

Napjaink értelmes, művelt lelkészeket követelnek, nem pedig tapasztalatlan újoncokat. A hamis tanítások gomba módra szaporodnak, miközben a világ évről évre tanultabbá válik. A bűn, a hitetlenség, a kételkedés egyre jobban hódít és merészebb lesz, amint az emberek tudása növekszik. A dolgok ilyen állapota megköveteli az elme teljes erejének latba vetését. Sátán uralma alatt álló, kiművelt, éleselméjű emberekkel kell találkoznia, ezért az igehirdető legyen kiegyensúlyozott vallásos elvei által. Növekedjék a kegyességben és az Úr Jézus Krisztus ismeretében. Túl sok rendszertelen munkát végeztünk már, és szellemi erőinket sem aknáztuk ki teljesen. Lelkészeinknek védelmezniük kell az igazságot a közönséges hitehagyókkal szemben, de a tetszetős tévelygés képviselőivel is össze kell mérniük a Szentírás bizonyítékait. Az igazság vakmerő feltevésekkel is szembetalálkozik. Lelkészeink legyenek teljesen Istennek szentelt férfiak, és tegyenek szert széles körű műveltségre. Gondolkodásuknak izzania kell a vallásos lelkesedéstől, isteni sugarakat gyűjtve a mennyből, és rábocsátva a Földet borító sötétségre, az embereket körülvevő sűrű homályra.

Egyre inkább elharapózik az erkölcstelenség, s a bűn valamennyi válfaja. A Biblia átható erejének meg kell mutatnia az ellentétet igazság és hamisság között. Komolyabb előkészület kell ahhoz, hogy elfogadható szolgálatot végezzünk a Mesterért. De ha az igehirdető csak a már megszerzett ismeretekre támaszkodik, ha nem él annak tudatában, hogy feltétlenül szüksége van naponta az isteni világosságra, akkor műveltsége csupán botránykő a bűnösök útjában. Vágyakozzunk arra, hogy minden bölcsesség Istenét hívjuk segítségül összes munkánkhoz és tapasztalatunkhoz. Akkor tudásunk legkisebb morzsája is hatalommá válik a jó szolgálatában, segít fejleszteni képességeinket és krisztusi komolyságunkat. Ez a vallásosság.