„A sárkány haragra lobbant az asszony ellen és harcba szállt maradék gyermekeivel, akik megtartják Isten parancsolatait és kitartanak Jézus tanúsága mellett.” (Jel. 12:17) A közeljövőben beteljesedni látjuk e szavakat, amikor a protestáns egyházak összefognak a világgal és a pápai hatalommal Isten parancsolatainak megtartói ellen. Ugyanaz a lélek, amely az elmúlt korokban a pápaság híveit sarkallta, a protestánsokat is hasonló tettekre vezeti majd azok ellen, akik hűek maradnak Istenhez.

Az állam és az egyház előkészületeket tesz erre a bekövetkező összecsapásra. A protestánsok céljaikat leplezve dolgoznak, hogy a vasárnapot helyezzék előtérbe, akár régen a katolikusok. A katolikusok szerte az országban hatalmas épületeket emelnek, amelyek titkos kamráiban a régi üldözés jelenetei ismétlődnek majd meg. Ezzel elkészül az út a hamis csodák nagyszabású bemutatására, amelyek segítségével, ha lehetne, Sátán elhitetné még a választottakat is.

Az Isten népe ellen kiadandó rendelet hasonló lesz ahhoz, amelyet Ahasvérus adott ki a zsidók ellen Eszter idején. A perzsa rendelet Hámánnak Márdokeus iránti gyűlöletéből eredt. Nem mintha Márdokeus ártott volna neki, de nem volt hajlandó olyan tisztelettel viseltetni iránta, amilyen tisztelet egyedül Istent illeti meg. A király rendeletét fondorlattal, félremagyarázással csalták ki a választott nép ellen. A cselszövést Sátán sugallta, hogy eltörölje a földről azt a népet, amely megőrizte az igaz Isten ismeretét. De a gonosz tervet meghiúsította a másik hatalom, amely az emberek fiain uralkodik: Isten hatalmas angyalokra bízta népe védelmét. A protestáns világ ma a szombatünneplők kis csoportjában a kapunál ülő Márdokeust látja. Jellemük, viselkedésük és az Isten törvénye iránti tiszteletük állandó feddés azok számára, akik elvetették az Úr félelmét s lábbal tiporják szombatját. Valamilyen módon félre kell tenni az útból a kellemetlen betolakodókat.

Ugyanaz a mesteri elme, amely az elmúlt korokban hadat viselt a hűségesek ellen, most is el akarja pusztítani azokat, akik félik Istent és engedelmeskednek törvényének. Sátán felháborodást szít majd az alázatos kisebbség ellen, akik lelkiismeretesen visszautasítják a népszerű szokásokat és hagyományokat. Befolyásos és tekintélyes emberek fognak össze, hogy megvetéssel árasszák el Isten népét. Üldözésre kész uralkodók, papok és egyháztagok szövik majd ellenünk a hálót. Szóval, tollal, ígéretekkel, fenyegetéssel és gúnyolódással próbálják majd megsemmisíteni hitüket. Hamis vádakkal, gyűlöletkeltő felhívásokkal szítják fel a szenvedélyeket. Mivel a Szentírás nem szól a bibliai szombat megtartói ellen, ezért elnyomó rendszabályokkal pótolják majd a hiányt. A törvényhozók behódolnak a vasárnap törvénybe iktatása követeléseinek, hogy népszerűségre és pártfogókra tegyenek szert. Akik Istent félik, nem fogadhatnak el olyan ünnepnapot, amely ellenkezik a Tízparancsolat egyik utasításával. Ezen a csatamezőn zajlik majd az utolsó nagy küzdelem igazság és hamisság között – de nem hagytak minket kétségben a kimenekedés felől. Most is, mint Márdokeus napjaiban, az Úr igazolja majd népét.

A rendelettel, amely Isten törvényét megsértve a pápaság által felállított intézményt kényszeríti az emberekre, nemzetünk teljesen elszakad majd az igaz tettetektől. Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom kezét, amikor átnyúl a feneketlen mélység felett, hogy a spiritizmussal fogjon kezet, amikor e hármas szövetség nyomása alatt országunk eltiporja majd az alkotmány minden elvét, s amikor helyet adnak a pápai hamisságok és csalások gyakorlásának, akkor megtudjuk, hogy elérkezett Sátán csodatevéseinek ideje, és elközelgett a vég.

Ahogyan a tanítványok számára a római hadak közeledése Jeruzsálem küszöbönálló pusztulásának a jele volt, úgy szolgál ez a hitehagyás jelül nekünk, hogy a kegyelem angyala bontogatja szárnyát. Elhagyni készül a Földet, hogy soha ne térjen vissza. Ekkor Isten népét a megpróbáltatás és szorongattatás eseményeibe sodorják, amelyet a próféták Jákob nyomorúsága idejének neveznek. A hűséges üldözöttek kiáltása az égig száll majd. S amint Ábel vére az égre kiáltott, hangok szállnak majd Istenhez a vértanúk sírjaiból, a hullámsírokból, a hegyek barlangjaiból és a kolostorok pincéiből: „Urunk, Te szent és igaz, meddig nem tartasz még ítéletet és nem állsz bosszút vérünkért a föld lakóin?” (Jel. 6:10)

Az Úr elvégzi munkáját. Az egész menny megmozdul. A Föld bírája hamarosan felkel, és érvényt szerez megsértett tekintélyének. A szabadulás jele kerül azokra, akik megtartják Isten parancsolatait, akik tiszteletben tartják az Úr törvényét, és nem hajlandók magukra venni a fenevad képmásának bélyegét.

Isten felfedte, mi történik majd az utolsó időben, hogy egy nép készülhessen fel helytállni a harag és ellenkezés viharában. Akikhez eljutott az előttünk álló eseményekre figyelmeztető üzenet, azok ne üljenek nyugodtan, várva a közelgő viharra, megnyugtatva magukat, hogy az Úr majd betakarja hűségeseit a veszedelem napján. Ne semmittevéssel, hanem munkával és tántoríthatatlan hittel várjuk Urunkat! Nem annak van most az ideje, hogy jelentéktelen dolgokkal kössük le gondolatainkat. Míg az emberek alszanak, Sátán serényen ügyködik, hogy Isten népe ne kaphasson kegyelmet és igazságot. A vasárnapmozgalom útját a sötétben egyengetik. Vezetőik elrejtik annak valódi célját, és sokan, akik csatlakoznak a mozgalomhoz, nem látják a rejtett áramlat irányát. Hitvallásuk ártalmatlan és látszólag keresztényi, de amikor a mozgalom nyilvánosságra lép s „megszólal”, a sárkány lelkületét nyilvánítja ki. Kötelességünk megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy elhárítsuk a fenyegető veszélyt. Igyekeznünk kell, hogy lefegyverezzük az előítéleteket, hogy kellő megvilágításban lássanak bennünket az emberek. Tárjuk eléjük, hogy valójában mi a kérdés lényege, így válthatjuk ki a leghatározottabb tiltakozást a lelkiismeret szabadságának korlátozása ellen. Kutassuk az Írásokat, hogy meg tudjuk indokolni hitünket. A próféta ezt mondja: „A gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki sem jut el a belátásra.” (Dn. 12:10)

Akik Krisztus által Isten elé járulnak, azokra fontos munka vár. Itt az ideje, hogy megragadjuk erősségünk karját. Dávid imája legyen az igehirdetők és a gyülekezet tagjainak imája is: „Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották törvényedet.” (Zsolt. 119:126) Isten szolgái sírjanak most az udvar és az oltár között: „Légy kegyelmes, ó Uram, népedhez, és ne bocsásd siralomra örökségedet!” (Jóel 2:17) Isten mindig munkálkodott népéért a végszükség idején, amikor a pusztulás elhárításának reménye a leghalványabb volt. A gonoszok és az egyház ellenségeinek cselszövése Isten hatalmának és gondviselésének fensőbbsége alá van rendelve. Isten hatni tud az államférfiak szívére, el tudja terelni a hűtlen emberek haragját, az Istent, az Ő igazságát és népét gyűlölők dühöngését – mint ahogy a folyók medre is megváltozik, ha úgy rendeli. A hívők imája megmozdítja a Mindenható karját. Aki a csillagok rendjét megszabja, aki parancsol a tenger hullámainak, ugyanaz a hatalmas Teremtő lép fel népe érdekében, ha hittel kérik erre. Megzabolázza a sötétség erőit, míg a figyelmeztetés eljut a világhoz, és míg azok, akik hallgatnak a figyelmeztetésre, felkészülnek a küzdelemre.

„Mert az emberek haragja is megdicsőít téged – mondja a zsoltáríró –, akik megmenekülnek a haragtól, azokkal felövezed magad.” (Zsolt. 76:11) Isten az emberek elé tárja az igazságot, hogy kutatás és viták tárgya legyen, még akkor is, ha megvetést vált ki. Fel kell rázni az emberek gondolkodását. Isten eszközként használ fel minden vitát, minden szidalmazást és rágalmat, hogy ébredésre és tudakozódásra késztesse azokat, akik különben szunnyadnának.

Így volt ez Isten népe történetében is. A három héber ifjút bedobták a tüzes kemencébe, mert nem voltak hajlandók az aranyszobrot imádni. Isten azonban megőrizte szolgáit a lángokban. A bálványimádás kicsikarásának kísérlete azzal végződött, hogy az igaz Isten ismerete tárult Babilon hatalmas birodalmának összegyűlt fejedelmei és méltóságai elé.

Így történt akkor is, amikor rendelet parancsolta meg, hogy tilos a királyon kívül más Istent imádni. Amikor Dániel, szokása szerint, háromszor napjában az egek Istene elé borult, a fejedelmek és kormányzók figyelme erre terelődött. Dánielnek lehetősége nyílt, hogy védje magát, és bebizonyítsa, ki is az igaz Isten. Felsorakoztathatta az érveket, amiért imádat illeti Istent, amiért kötelességünk Őt dicsérni és neki hódolni. Megmenekülése az oroszlánok verméből csak újabb bizonyítéka volt annak, hogy akit Dániel imád, Ő az élő és igaz Isten.

Így juttatta el Pál bebörtönzése az evangéliumot királyok, fejedelmek és kormányzók elé, akik másként nem hallottak volna a világosságról. Az igazság előrehaladásának akadályozására tett erőfeszítések is az igazság terjedését segítik elő. Az igazság annál meggyőzőbbnek látszik, minél közelebb kerülünk hozzá. A tévelygés kívánja, hogy álcázzák és rejtegessék; angyalruhába öltözik ugyan, de valódi arcának minden megnyilvánulása csökkenti sikerének esélyeit.

A nép, amelyre Isten a törvényét bízta, nem engedheti, hogy világossága rejtve maradjon. Hirdetniük kell azt a Föld sötét részein. Szembe kell szállniuk az akadályokkal, és le kell győzniük azokat. Nagy munka vár elvégzésre, s ez azok feladata, akik ismerik az igazságot. Most kérjék Isten segítségét minden erejükkel. Krisztus szeretetének kell elárasztania szívüket. Krisztus lelkének kell kitöltetnie rájuk, és elő kell készülniük, hogy megállhassanak az ítéletben. Míg Istennek szentelik magukat, addig meggyőző erő járul törekvéseikhez, hogy az igazságot megismertessék másokkal, és a világosság sok szívhez utat talál majd. Ne aludjunk tovább a sátáni varázslatok mezején, hanem vessünk be minden rendelkezésre álló erőt, használjunk fel minden eszközt, amelyet a gondviselés rendelkezésünkre bocsát. Hirdessük az utolsó üzenetet „minden népnek, nemzetnek, nyelvnek és sok királynak” (Jel. 10:11). Jézus megígérte: „Íme én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” (Mt. 28:20)