Kedves B. testvérem és nővérem!

Úgy mutattak meg nekem mindkettőtöket, mint akik lelkileg veszedelemben forogtok. Letérni készültök a helyes ösvényről. B. nővérem hitetlenséget szított: azt hajtogatta férjének, hogy az út, amelyen járnak, nagyon is keskeny, nagyon is szegényes. Úgy vélekedett, hogy férje képességei magasabb rendűek, tekintélyesebb körökben kellene azokat felhasználnia. B. testvér teljesen egyetértett vele, sőt valójában ő vezette feleségét ehhez a nézethez. Eredetileg mindketten kezetekben tartottátok a zászlót, amelyen ez a felirat áll: Isten parancsolatai és Jézus hite. De amikor köztiszteletnek örvendő emberekkel találkoztatok, leengedtétek és a hátatok mögé rejtettétek lobogótokat, mondván, hogy „ha eláruljuk, hogy hetedik napot ünneplő adventisták vagyunk, akkor csorbul a tekintélyünk, és számos előnyt elveszítünk”. Láttam, hogy a hátatok mögött, a porban húztátok az igazság lobogóját. Azután felvetődött a kérdés: minek egyáltalán magatokkal vinni? Úgy vélekedtetek, hihetünk abban, amit igazságnak tartunk, mégsem feltétlenül szükséges a nevelőkkel és a tanulókkal tudatnunk, hogy ilyen népszerűtlen zászlót hordozunk. Olyanok is veletek tartottak, akik nem örültek ezeknek a javaslatoknak, mégis tétovázva követtek titeket, ahelyett, hogy engedték volna világosságukat felragyogni azáltal, hogy magasra emelik a lobogót. Ők is elrejtették zászlójukat, félve attól, hogy a mennyből kapott világosságuk mindenki előtt fénylik.

Szilárd léptekkel és szomorú arccal közeledett hozzátok valaki, s így szólt: „Senki el ne vegye koronátokat.” (Jel. 3:11) Elfelejtettétek talán a megalázkodást, amelyet Isten Fia szenvedett el, amikor világunkba jött? Hiszen tudjátok, hogyan tűrte a gyalázatot, szidást, sértegetést, gyűlölködést, gúnyt és árulást. Hogyan szenvedte el a szégyenteljes ítéletet a bírósági teremben, miután a Getsemáne-kertben emberfeletti támadásokat viselt el Sátántól? Elfelejtettétek a csőcselék bőszült ordítását: „Feszítsd meg, feszítsd meg!” – és hogy miként halt meg Isten Fia a gonosztevők halálával? Mióta lett nagyobb a szolga az uránál? Jézus követői sohasem népszerűek, hanem olyanok, mint Mesterük: szelídek és alázatos szívűek. Ti a legmagasabbra szeretnétek feljutni, végül mégis a legalacsonyabbra kerültök majd. Ellenben ha igyekeztek igazságosan bánni az emberekkel, szeretni az irgalmasságot és alázatosan járni Istennel, akkor részesültök Krisztus szenvedéseiből is. Az Úr megáldott titeket, mégis milyen kevéssé értékelitek gondoskodó szeretetét! Milyen kevés dicséret hangzik ajkatokról! Jó munkát végezhettek a Mesterért, de nem úgy, ahogyan ti gondoljátok. Krisztus iskolájában kell tanulnotok, másként sohasem léphettek felsőbb osztályba, soha nem nyeritek el az élő Isten pecsétjét, soha nem mehettek be Isten városának kapuin, s nem koronáznak meg titeket dicsőséggel, tisztességgel és halhatatlansággal.

Sátán sokféleképpen végzi munkáját, ahol nem figyelnek rá, a bizalmi állásokat betöltő férfiak és nők által is. Tetszetős, de téves gondolatokat, tetteket javasol nekik, szavakat, amelyek kételyt ébresztenek és bizalmatlanságot keltenek. Kiképezi az elégedetleneket, majd támadásra indítja őket. Felkelti az emberekben a hírnév és a megtiszteltetés utáni vágyat. Irigységet korbácsol fel olyanokban, akikről fel sem tételeznénk. Bőven lesz alkalom, amikor az irigység a felszínre törhet. Sátán elhinti a kételkedés magvait, majd kecsegtető ígéretekkel áll elő, ha a hívek nem teszik annyira szembetűnővé a keresztet. Az ellenség azzal kísért némelyeket, hogy azt képzeljék: hitük akadályozza haladásukat, s elállja előttük az utat magasabb világi állások előtt, s az előtt, hogy figyelemreméltó embereknek tartsák őket.

Sátán nagyon ravasz volt, amikor legelőször az elégedetlenségnek adott hangot. Csak annyit mondott, hogy jobb rendszert szeretne bevezetni. Elcsábította Istentől a szent házaspárt, eltérítette őket a parancsolatok iránti hűségüktől, mégpedig ugyanazon a ponton, amelyen ma is ezreket kísért, s ahol ezrek buknak el: hiábavaló képzelgéseik miatt. Egyfajta elméleti tudás utáni vágyat csempészett be ősszüleink gondolataiba, amellyel – állította – hatalmas mértékben javítanának helyzetükön. De hogy ezt elérhessék, Isten szent akarata ellen kell cselekedniük, mert Isten nem vezetné el őket a legnagyobb magasságokra. Isten nem akarta, hogy olyan tudásra tegyenek szert, amelynek engedetlenség az alapja. Széles terület volt, amelyre a gonosz igyekezett elvezetni Ádámot és Évát, s kísértéseivel ugyanezt a területet nyitja meg ma is a világ előtt.

Ti is azt az elgondolást terjesztitek, hogy a nevelésügynek független területként kellene működnie. Visszalépésnek tekintettétek a Biblia és a vallás tanítását a tudományos képzés mellett. Akadálynak, amely gátolja, hogy a tudományos ismeretek magasabb fokára vezessétek el hallgatóitokat.

A legfőbb ok, amiért a világ neves emberei közül s az egyetemeken képzettek közül olyan kevesen jutnak el az Isten parancsolatai iránti engedelmességre, az, hogy eltávolították a vallást a nevelésből. Azt gondolták, mindkettőnek más-más területet kellene elfoglalnia. Isten elég széles mezőt jelölt ki, ahol mindenki tökéletesíthette volna ismereteit. A tudást Isten felügyelete alatt nyerték el, s az Úr változhatatlan törvénye kerítette el ezt a területet, a tanulás eredménye pedig tökéletesen áldott élet lett volna.

Isten nem teremtett gonoszságot, csak jót, olyat, mint Ő maga. Sátán azonban nem elégedett meg Isten akaratának ismeretével, sem annak teljesítésével. Kíváncsisága arrafelé ágaskodott, amit Isten nem látott jónak közölni vele. Nem Isten teremtette a gonoszságot, a bűnt és a halált: ezek az engedetlenség következményei voltak, amely Sátántól ered. Annak a rossznak a tudása, amely most a világban van, Sátán ravaszsága által került közénk. Kemény leckék, nagy árat kell értük fizetni, az ember mégis meg akarja tanulni ezeket. Sokakat nem is lehet meggyőzni, hogy jobb, ha tudatlanok maradunk bizonyos ismeretek felől, amelyek alantas kívánságokból és szentségtelen célokból fakadnak. Ádám fiai és leányai ugyanolyan kíváncsiak és tolakodóak, mint Éva volt, amikor megkívánta a tiltott tudást. Olyan tapasztalatokhoz, olyan ismeretekhez jutunk, amelyekre Isten tervei szerint sohasem kellene szert tennünk. S most is ugyanaz a következménye, mint ősszüleink esetében volt: elveszítjük édeni otthonunkat. Mikor tanulják meg végre az emberek azt, ami már minden kétséget kizáróan bebizonyosodott előttük?

A történelem bizonyítja, hogy tevékeny ellenségünk van. Sátánt eredetileg csak egyetlen fánál lehetett megtalálni, csak ott fenyegette Ádám és Éva biztonságát. Azt tervezte, hogy ahhoz a fához csalogatja a szent párt, hogy éppen azt követhessék el, amit Isten megtiltott – vagyis egyenek a tudás fájáról. Ha bármelyik más fához közeledtek, nem fenyegette őket veszély. Mennyire tetszetős az ördög beszéde! Megragadta mindazokat az érveket, amelyeket ma is használ: a hízelgést, a másé kívánását, a bizalmatlanságot, kételkedést és hitetlenséget. Ha az ellenség már akkor ennyire ravasz volt, milyen lehet most, amikor évezredek tapasztalata áll mögötte? Isten, a szent angyalok és mindazok, akik engedelmeskednek az Úr összes kijelentett akaratának, mégis bölcsebbek, mint ő. Sátán ravaszsága ugyan nem csökken, de az a bölcsesség, amelyet kaphatunk, ha élő kapcsolatot tartunk fenn a világosság és az isteni tudás forrásával, elég ahhoz, hogy legyőzzük megtévesztő fondorlatait.

Ha az emberek helytállnának a próbában, amelyben Ádám elbukott, s ha Jézus erejével engedelmeskednének Isten valamennyi kívánalmának – mivel azok igazságosak –, akkor sohasem ismernék meg a kifogásolható tudást. Isten soha nem tervezte, hogy az ember olyan ismeret birtokába jusson, amely engedetlenségből fakad, s amely, ha tettekre váltják, örök halálban végződik. De ha emberek csaknem állandóan azt a tudást választják, amelyet Sátán mutat be, ha annyira megromlott az ízlésük, hogy ez után vágyakoznak, mintha ez volna a legmagasabb rendű ismeretek forrása, akkor azt bizonyítják, hogy elkülönültek Istentől, és Krisztus ellen lázadoznak.