1 Mózes 4:25, 26; 5:3-8, 18-24; Bírák 14, 15.

Séth értékes jellem volt, és Ábel helyét kellett elfoglalnia a jó cselekvésében. Ő azonban a bűnös Kainhoz hasonlóan szintén Ádám fia volt, aki Ádám jelleméből nem örökölt több természetes jóságot, mint Kain. Bűnben született, de miután elfogadta atyjának, Ádámnak hűséges tanításait Istennek kegyelme által, tisztelte Istent az Ő akaratának cselekvései által. Elkülönült Kain romlott leszármazottaitól, és úgy munkálkodott, mint ahogyan Ábel tette volna, ha életben marad, hogy visszafordítsa az emberek gondolatait, hogy tiszteljék Istent és engedelmeskedjenek neki.

Énok szent ember volt. Őszinte szívvel szolgálta Istent. Felismerte az emberi család romlottságát, ezért elkülönült Kain leszármazottaitól, és megfeddte őket nagy gonoszságukért. Éltek a földön olyanok, akik elismerték, félték és imádták Istent. Az igaz Énokot azonban annyira bántotta az istentelenek növekvő gonoszsága, hogy nem akart velük naponta érintkezni, attól félve, hogy befolyásolja őt hűtlenségük, és gondolatban nem tud olyan tisztelettel Istenre tekinteni, amely az Ő magasztos jelleméhez illik. Lelkében gyötrődött, amikor naponta látta, hogyan tapossák lábban Isten tekintélyét. Úgy döntött, hogy külön válik tőlük, és idejének legnagyobb részét magányban tölti, amelyet elmélkedésnek és imának szentelt. Istennel időzött és hozzá imádkozott, hogy tökéletesebben megismerje akaratát és cselekedhesse azt. Isten angyalai által érintkezett Énokkal, és isteni utasításokat adott neki. Tudatta vele, hogy nem tűri el mindvégig az ember lázadását, hogy célja a bűnös emberiség megsemmisítése vízözön által.

A tiszta és gyönyörű Éden kert, – amelyből ősszüleinket kiűzték – megmaradt mindaddig, amíg a vízözön nem pusztította el a földet. Isten ültette azt a kertet, és különösképpen megáldotta, és csodálatos gondviselésben elvitte a földről, és dicsőségesebben felékesítve hozza majd vissza a földre újra, mint mielőtt elvitte a földről. Isten meg akarta őrizni tökéletes művének egy mintapéldányát átoktól mentesen, amely átokkal sújtotta a földet.

Az Úr Énok előtt világosan feltárta a megváltás tervét és a prófétaság Lelke által átvitte őt a nemzedékeken, amelyeken a vízözön után kellett élniük, és megmutatta nekik a Jézus eljövetelével és a világ végével kapcsolatos nagy eseményeket. (Júd. 14)

Énokot nyugtalanította a halál. Úgy tűnt fel előtte, hogy az igazak és gonoszok egyformán szállnak a sírba, és ez lesz a végük. Nem tudta meglátni világosan az igazak síron túli életét. Prófétai látomásban tanítást kapott Isten Fiáról, akinek az emberiség áldozatául meg kellett halnia. Megmutatták neki Jézus eljövetelét az égnek felhőiben, az angyali seregek kíséretében, hogy az igaz halottaknak életet adjon, és kiváltsa őket sírjaikból. Látta a Jézus második eljövetelének idejében élő világ romlottságát, amikor a kérkedő, vakmerő, makacs nemzedék fellázad Isten törvénye ellen, megtagadja Istent és az Úr Jézus Krisztust, lábbal tapos vérén, és megveti engesztelő áldozatát. Látta az igazaknak dicsőséggel való megkoronázását, a gonoszok elkülönítését az Úr jelenlététől, és tűz által való megmentésüket.

Énok mind jobban mennyeivé vált, ahogy Istennel érintkezett. Arca szent fénnyel sugárzott, amely akkor is ott ragyogott tekintetében, amikor tanította azokat, akik hallani akarták bölcs szavait. Mennyei, méltóságteljes megjelenése áhítattal töltötte el az embereket. Az Úr szerette Énokot, mivel állhatatosan követte Őt, visszariadt a gonoszságtól, és valóban kereste a menny ismeretét, hogy tökéletesen cselekedhesse az Ő akaratát. Igyekeztek még szorosabban egyesülni Istennel, akit félt, tisztelt és imádott. Isten nem engedte meg, hogy Énok meghaljon, mint a többi ember, hanem elküldte angyalát, hogy vigye őt a mennybe anélkül, hogy halált látott volna. Az igazak és gonoszok jelenlétében Énokot elvitték közülük. Azok, akik sz erették őt, azt gondolták, Isten otthagyja őt valamely félreeső helyen, de miután állhatatosan keresték és képtelenek voltak megtalálni őt, jelentették, hogy nincs meg, mert Isten magához vet te.

Az Úr itt az egyik legfontosabb leckére tanítja Énokot, az elbukott Ádám utódjának átváltozása által, hogy mindazok jutalmat nyernek, akik hitben a megígért áldozatra támaszkodnak és hűségesen engedelmeskednek Isten parancsolatainak. Itt újra két osztályt látunk ábrázolva, akik Krisztus eljöveteléig létezni fognak: az igazak és a gonoszok, a lázadók és hűségesek osztályát. Isten megemlékezik az igazakról, akik félik őt. Drága Fiáért becsüli és kedveli őket, és örök életet ad nekik. De a gonoszokat, akik lábbal tapossák tekintélyét, kiirtja a földről, és olyanokká lesznek, mintha sohasem léteztek volna.

Ádám bukása után a tökéletes boldogság állapotáról a bűn és nyomorúság állapotába zuhanva, az embert a csüggedés veszélye fenyegette, hogy így tudakozódjék: „Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a Seregeknek Ura előtt?” (Mal. 3:14), amióta átok nyugszik az emberiségen és mindnyájunk osztályrésze a halál? De azok a tanítások, amelyeket Isten adott Ádámnak és amelyeket megújított Séthnek és teljesen kifejtett Énok által, elűzték a sötétséget és homályt, és reményt nyújtottak az emberiségnek, hogy amiképpen Ádám által eljött a halál, Jézus Krisztus, a megígért Megváltó által el fog jönni az élet és a halhatatlanság.

Énok esete az elcsüggedt hűségeseket arra tanította, hogy habár romlott és bűnös emberek között laknak, akik nyíltan és vakmerően fellázadtak Isten ellen, Teremtőjük ellen, mégis ha engedelmeskednek neki és hisznek a megígért Megváltóban, a hűséges Énokhoz hasonlóan igazságosan cselekedhetnek, és Isten elfogadja őket, végül felemeli dicső trónjára.

Énok, aki elkülönült a világtól, és idejének nagy részét imában és Istennel való kapcsolatban töltötte. Istennek utolsó időben élő népét ábrázolja, akik elkülönülnek a világtól. Az igazságtalanság rettenetes mértékben erőt fog venni a földön. Az emberek követni fogják romlott szívük minden elgondolását, és álbölcselkedésükben, lázadásukban a menny tekintélye ellen támadnak.

Isten népe elkülönül a körülöttük élők igazságtalan szokásaitól, és igyekszik a tiszta gondolkodásra és az Ő akaratához való szent alkalmazkodásra mindaddig, amíg isteni képmása visszatükröződik bennük. Énokhoz hasonlóan alkalmasakká válnak a mennyei átváltozásra. Mialatt igyekeznek tanítani és figyelmeztetni a világot, nem alkalmazkodnak a hitetlenek lelkületéhez és szokásaihoz, hanem kárhoztatni fogják őket szent beszélgetésük és jó példájuk által. Énoknak a mennybe való elragadtatás közvetlenül a világnak vízözön általi elpusztulása előtt ábrázolja az élő igazak elragadtatását a földről, mielőtt tűz által megsemmisülne. A szentek megdicsőülnek gyűlölőik szeme láttára, akik gyűlölték őket Isten igaz parancsolatai iránti hűséges engedelmességük miatt.