1 Mózes 25:19-34 és 27:1-32.

Isten tudja a véget kezdettől fogva. Tudta Jákob és Ézsau születése előtt, hogy milyen lesz a jellemük. Tudta, hogy Ézsau nem fog engedelmeske dni neki. Válaszolt Rebeka imájára, és közölte vele, hogy két gyermeke lesz, és az idősebb szolgál majd az ifjabbiknak. Feltárta előtte két fiának jövend ő történetét, hgoy két nemzetté lesznek, amelyik közül az egyik nagyobb lesz mint a másik, és az idősebb fog szolgálni a fiatalabbnak. Az elsőszülött sajátos előnyöket és különleges kiváltságokat élvezett, amelyeket a család többi tagja nem kapott meg.

Izsák jobban szerette Ézsaut, mint Jákobot, mivel Ézsau szarvashúsról gondoskodott számára. Tetszett neki vakmerősége és bátorsága, amelyet a vadállatok vadászásakor tanúsított. Jákob anyja kedvence volt, mivel szelíd természetű volt, és inkább törekedett arra, hogy anyját boldoggá tegye. Jákob megtudta anyjától azt, amit Isten közölt vele, hogy a „nagyobbik fog szolgálni a kisebbiknek” és ifjú észjárásával azt a végkövetkeztetést vonta le, hogy ez az ígéret nem teljesedhet be addig, amíg Ézsau rendelkezik az elsőszülöttséggel járó kiváltságokkal. Amikor Ézsau megérkezett a mezőről az éhségtől elbágyadva, Jákob kihasználta az alkalmat, hogy Ézsau szükségét a saját javára fordítsa, azért felajánlotta neki, hogy ha lemond elsőszülöttségi jogáról, ad neki a lencsefőzelékből, és Ézsau eladta érte elsőszülöttségi jogát Jákobnak.

Ézsau elvett két bálványimádó nőt feleségül, amivel nagy bánatot okozott Izsáknak és Rebekának. Ennek ellenére Izsák jobban szerette Ézsaut, mint Jákobot, és amikor érezte halálának közeledését, kérte fiát, hogy készítsen neki szarvashúst, hogy halála előtt megáldhassa őt. Ézsau nem mondta meg atyjának, hogy eladta elsőszülöttségi jogát Jákobnak, és ezt esküvel erősítette meg. Rebeka hallotta Izsák szavait, és emlékezett az Úr kijelentésére: „A nagyobbik szolgáljon a kisebbiknek”. Tudta, hogy Ézsau könnyelműen vette elsőszülöttségi jogát, és eladta Jákobnak. Rábeszélte Jákobot, hogy csalja meg atyját, és csalással szerezze meg atyjának áldását, amelyet szerinte más módon nem nyerhet el. Jákob eleinte nem akart csaláshoz folyamodni, de végül beleegyezett anyja tervébe.

Rebeka ismerte férje Ézsau iránti részrehajlását, és látta, hogy érveléssel nem képes rábírni szándéka megváltoztatására. Ahelyett, hogy bízott volna Istenben, az események rendezőjében, hitének hiányát abban mutatta ki, hogy rábeszélte Jákobot, hogy csalja meg atyját. Isten nem hagyta jóvá Jákobnak ezt az eljárását. Rebekának és Jákobn ak várnia kellett volna, amíg az Úr keresztülviszi tervét az Ő módja szerint és a maga idejében ahelyett, hogy csalással igyekeztek létrehozni az előre megjövendölt eseményeket.

Ha Ézsau elnyerte volna atyjának áldását, amelyet az elsőszülöttnek adtak, sikeres előmenetele csak egyedül Istentől származhatott volna. Isten megáldhatta volna őt szerencsével vagy bajt hozhatott volna rá aszerint, hogy milyen az életmódja. Ha az igaz Ábelhez hasonlóan tisztelte és szerette volna Istent, akkor Isten elfogadta és megáldotta volna őt. Ha azonban a gonosz Kainhoz hasonlóan nem tisztelte volna Istent, sem az Ő parancsolatait, hanem saját romlott életmódját követi, nem nyerhette volna el Isten áldását, hanem Isten megvetette volna őt, akár csak Kaint. Ha Jákob életmódja igaz lett volna, ha szerette és félte volna Istent, Isten megáldotta volna, és áldása vele lett volna, ha nem is nyerte volna el azokat az áldásokat és kiváltságokat, amelyek általánosságban az elsőszülötteknek adtak.

Rebeka keserűen megbánta a Jákobnak adott tanácsot, mert ezáltal örökre elválasztotta őt magától. Jákob kénytelen volt elmenekülni, hogy megmentse életét Ézsau haragjától, így anyja többé sohasem látta meg orcáját. Izsák még sok évet élt azután, hgoy Jákobra adta áldását. Jákob és Ézsau életmódja meggyőzte őt, hogy az áldás jogosan illette meg Jákobot.

Jákob nem élt boldog házaséletet, habár feleségei testvérek voltak. Házassági szerződést kötött Lábánnal leányára, Rákhelre, akit szeretett. Amikor Jákob felismerte a csalást és azt, hgoy Lea is részt vett félrevezetésében, nem tudta szeretni Leát. Lábán igyekezett hosszabb időre megtartani Jákob hűséges szolgálatait, azért csalta meg Jákobot, és adta Leát Rákhel helyett. Jákob megfeddte őt, hogy vonzalmát lekicsinyelve Leát adta neki, akit nem szeretett. Lábán könyörgött Jákobnak, hogy ne dobja el Leát, mert ezt nagy szégyennek tekintették nemcsak a feleségre, hanem az egész családra is. Jákob nagyon nehéz helyzetbe került, de úgy döntött, hogy megtartja Leát, de feleségül veszi testvérét, Rákhelt is. Leát sokkal kevésbé szerette, mint Rákhelt.

Lábán önzően bánt Jákobbal. Csak arra gondolt, hogy a maga előnyére használja ki Jákob hűséges munkáját. Már régen elhagyta volna a ravasz Lábánt, de félt az Ézsauval való találkozástól. Hallotta Lábán fiainak panaszát, akik így szóltak: „Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákob és atyánkéból szerezte mind e gazdagságot. És látta Jákob a Lábán orcáját, hogy íme nem olyan őhozzá, mint annak előtte.” (I. Móz. 31:12)

„Jákob tehát elküldött és kihívatta magához Rákhelt és Leát a mezőre, az ő nyájához. És monda nekik: Látom atyátok orcáját, hogy nem olyan hozzám, mint ennek előtte, de az én atyám Istene velem. volt. Ti pedig tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam atyátokat, de atyátok megcsalt engem és tízszer is megváltoztatta béremet, mindazáltal Isten nem engedte, hogy nekem kárt tehessen.” (I. Móz. 31:4–7) Jákob elmondta nekik álmát, amit Isten adott neki, hogy hagyja el Lábánt és menjen vissza rokonsága közé. Rákhel és Lea kifejezte elégedetlenségét atyjuk eljárásával szemben. Amikor Jákob újra elmondta nekik Lábán helytelenségeit és javasolta, hogy hagyják el őt, Rákhel és Lea így szólt Jákobhoz: „Vajon van-e még nekünk valami részünk és örökségünk a mi atyánk házában? Avagy nem úgy tartott-e minket, mint idegeneket, amikor minket eladott és értékeinket teljesen megemésztette? Mert mindez a gazdagság, amit Isten vett el a mi atyánktól, a mienk és a mi fiainkét. Most azért valamit mondott az Isten neked, azt cselekedjed.” (I. Móz. 31:14–16)

Lábán távollétében Jákob elkészítette családját és mindazt, amije volt, és elhagyta Lábánt. Amikor már három napja folytatta utazását, Lábán megtudta, hogy Jákob elhagyta őt, azért nagyon megharagudott és üldözésére indulva elhatározta, hogy erőszakkal is visszahozza. Az Úr azonban megkönyörült Jákobon, és amikor Lábán le akarta győzni őt, az Úr egy álmot küldött Lábánra, hogy „se jót, se rosszat ne szóljon Jákobhoz”, ami azt jelentette, hogy ne kényszerítse őt visszatérésre, és hízelgéssel se igyekezzen őt visszatérésre bírni.

Lábán a találkozás után megkérdezte Jákobtól, miért lopta el észrevétlenül és vitte el leányait, mint foglyokat karddal, Lábán így szólt Jákobhoz: „Volna erőm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de a ti atyátok Istene megszólított engem, mondván: Vigyázz magadra, Jákobnak se jót, se rosszat ne szólj.” (I. Móz. 31:29) Jákob ekkor újra elmondta Lábánnak szűkkeblűségét iránta, hogy csak saját előnyét kereste. Hivatkozott Lábán iránti becsületes magaviseletére, és így szólt: „Amit a vad széttépett, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tőlem követelted meg a nappal ellopottat, mint az éjjel ellopottat is. Úgy voltam, hogy nappal a hőség emésztett, éjjel a hideg, és az álom távol maradt szemeimtől.” (I. Móz. 31:39–40)

Jákob így szólt: „Immár 20 esztendeje, hogy házadnál vagyok, 14 esztendeig szolgáltatlak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért, te pedig béremet tízszer is megváltoztattad. Ha az én atyám Isten, Ábrahámnak Isten és Izsák félelme veled nem lett volna, bizony most üresen bocsájtanál el engem, de megtekintette Isten az én nyomorúságomat, és kezeim munkáját, és megfeddett téged tegnap éjjel.” (I. Móz. 31:41–42)

Ekkor Lábán biztosította Jákobot, hogy szereti leányait és gyermekeit, azért nem tudna ártani nekik. Javasolta, hogy kössenek szövetséget egymással, majd így szólt: „Most tehát jöjj, kössünk szövetséget, én meg te, hogy az legyen bizonyságul köztem és közted. És vett Jákob egy követ és felemelte azt emlékoszlopul. És mondta Jákob az ő atyjafiainak: Szedjetek köveket, és csinálának ott rakást és evének ott a kőrakáson.” (I. Móz. 31:44–46)

Lábán pedig így felelt: „Az Úr legyen vigyázó közöttem és közötted, amikor egymástól elváltunk. Ha az én leányaimat nyomorgatni fogod, és ha az én leányaimon kívül több feleséget veszel, senki sincs ugyan velünk, de meglásd, Isten a bizonyság énközöttem és teközötted.” (I. Móz. 31:49–50)

Jákob ünnepélyes szövetséget kötött az Úr előtt, hogy nem fog elvenni más feleséget. Íme e rakás kő és ímé ez emlékoszlop, amelyet raktam én közöttem és te közötted. Bizonyság legyen e rakás kő, és bizonyság ez az emlékoszlop, hogy sem én nem megyek el e rakás kő mellett hozzád, sem te nem jössz át én hozzám e rakás kő és ez emlékoszlop mellett gonosz végre. Az Ábrahám Istene és Nákhor Istene és az ő atyjuk Istene tegyen ítéletet közöttünk, és megesküvék Jákob az ő atyjának, Izsáknak félelmére.” (I. Móz. 31:51–53)

Amikor Jákob eltávozott az ő útján, Istennek angyalai találkoztak vele. Így szólt, amikor meglátta őket: „Isten tábora ez.” Látta álmában Istennek angyalait, amint táboroznak körülötte. Jákob alázatos, kiengesztelő üzenetet küldött Ézsauhoz: „És megtértek a követek Jákobhoz, mondván: Elmentünk a te atyádfiához, Ézsauhoz és már jön is eléd, és négyszáz férfi van vele. Ekkor igen megijedt Jákob, és félelmében a népet, amely vele volt, a juhokat és a barmokat és a tevéket két csoportra osztotta, és mondta: Ha eljő Ézsau az egyik seregre és azt levágja, a hátramaradt sereg megszabadul.” (I. Móz. 32:6–8)

„És mondta Jákob: Oh, én atyámnak, Ábrahámnak Isten és én atyámnak, Izsáknak Istene, Jehova, ki azt mondta nekem, térj vissza házadba a te rokonságod közé, s jól teszek veled, nem vagyok méltó a legkisebb jótéteményedre sem és minden hűségedre sem, mert csak pálcámmal mentem át ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem. Szabadíts meg engem kérlek az én bátyám kezéből, mert félek tőle, hogy rajtam üt, és levág engem, az anyát a fiakkal egybe. Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól teszek veled, és a te magodat olyanná teszem, m int a tenger fövenye, amelyet meg nem számlálhatnak sokasága miatt.” (I. Móz. 32:9–12)