Elragadtattam abba az időbe, amikor Jézusnak fel kellett vennie emberi természetünket, hogy megalázza magát mint ember és elszenvedje Sátán kísértéseit.

Születése világi pompa nélkül történt. Istállóban született, ahol pólyába takarták. Születését mégis sokkal nagyobb tiszteletben részesítették, mint bármely ember fiáét. Angyalok közölték a pásztorokkal Jézus első eljövetelét. Világosság és dicsőség kísérte bizonyságtételüket. A mennyei sereg hárfáját felvéve dicsőítette Istent. Ujjongva hirdették Isten fiának eljövetelét egy elbukott világba, hogy elvégezze a megváltás munkáját, és halála után békét, boldogságot és örök életet hozzon az embereknek. Isten értékelte Fia eljövetelét, az angyalok pedig imádták Őt.

Isten angyalai lebegtek keresztségének jele felett. A Szentlélek galamb alakjában leszállt, és beragyogta Őt, és amikor az emberek nagy csodálkozással álltak ott, Rá szegezve szemüket, az Atya hanggyogta Őt, és amikor az emberek nagy csodálkozással álltak ott, Rá szegezve szemüket, az Atya hangja hallatszott a mennyb ől, mondván: „Te vagy az én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm.” (Lk. 3:22)

János nem volt benne biztos, hogy a Megváltó volt az, aki hozzá jött, hogy megkeresztelje a Jordánban. Isten azonban megígérte, hogy jelt ad neki, amelyről megismerheti Isten Bárányát. Azt a jelet kapta, hogy egy mennyei galamb megnyugodott Jézuson, és Isten dicsősége fénylett Jézus körül. János ekkor kezeit kinyújtva Jézusra mutatva, hangos szóval kiáltotta: „Ímé, az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn. 1:29)

Keresztelő János közölte tanítványaival, hogy Jézus a megígért Messiás, a világ Megváltója. Mivel művét befejezte, arra tanította tanítványait, hogy Jézusra tekintsenek, Őt kövessék, mint nagy tanítót. János élete a szomorúság és önmegtagadás élete volt. Jézus első eljövetelét hirdette, de nem kapott engedélyt arra, hogy tanúja legyen csodáinak és örvendjen hatalma megnyilvánulásának. Amikor Jézus mint tanító munkálkodott, János tudta, hogy neki meg kell halnia. (Jn. 3:30) Szavát ritkán hallatta, kivéve a pusztában. Élete magányos volt. Nem csüngött atyja családján, hogy örüljön társaságuknak, hanem elhagyta őket, hogy betöltse küldetését. Tömegek hagyták el a forgalmas városokat és falvakat, és a pusztába sereglettek, hogy hallgassák a csodálatos próféta szavait. János ráhelyezte a fejszét a fák gyökerére. Megdorgálta a bűnt, nem félve a következményektől, és így előkészítette Isten Fiának útját.

Heródesre is hatást gyakorolt János hatalmas, határozott bizonyságtételeinek hallgatása, és mély érdeklődéssel kérdezte: mit kell cselekednie, hogy tanítványa lehessen? János ismerte azt a tényt, hogy Heródes el akarta venni életben levő testvérének feleségét, azért hűségesen feltárta előtte, hogy ez törvénytelen cselekedet. Heródes azonban nem akart áldozatot hozni. Elvette testvére feleségét, akinek befolyására Jánost elfogatta és börtönbe vetette, habár azzal a szándékkal tette, hogy majd szabadon bocsátja. Fogságában János hallott tanítványaitól Jézus csodálatos cselekedeteiről. Ő nem hallhatta kedves szavait, de tanítványai elmondták neki, és azzal vigasztalták, amit Jézustól hallottak. Heródes feleségének befolyására Jánost nemsokára lefejezték. Láttam, hogy a legegyszerűbb tanítványok – akik követték Jézust, látták csodáit és hallották vigasztaló szavait, amelyek ajkairól származtak – nagyobbak voltak Keresztelő Jánosnál, vagyis nagyobb felmagasztalásban és megtiszteltetésben részesültek, és nagyobb örömük volt életükben.

János Illés lelkületében és erejében jött, hogy hirdesse Jézus első eljövetelét. Figyelmemet az utolsó időkre hívták fel, és láttam, hogy János azokat ábrázolja, akik Illés lelkületében és erejében fognak elmenni, hogy hirdessék a haragnak napját és Jézus második eljövetelét.

A Jordánban való alámerítkezés keresztsége után a Lélek a pusztába vezette Jézust, hogy a gonosz megkísértse Őt. A Szentlélek előkészítette a kísértésekre. Negyven napon át kísértette Sátán, és azokban a napokban semmit sem evett. Körülötte minden kellemetlen volt, amitől az emberi természet visszariadna. A vadállatokkal és Sátánnal volt együtt azon a puszta, magányos helyen. Istennek Fia sápadt és sovány volt a böjtöléstől és a lelki gyötrelemtől, szenvedéstől. Útja azonban ki volt jelölve, azért be kellett fejeznie azt a munkát, amelynek elvégzésére jött.

Sátán előnyt szerzett magának Isten Fia szenvedéseiből, és előkészült, hogy különféle kísértésekkel vegye Őt körül abban a reményben, hogy kivívja felette a győzelmet, mivel megalázta magát mint ember. Sátán ezzel a kísértéssel jött: „Ha Isten Fia vagy, mondd e kőnek, hogy változzék kenyérré.” (Lk. 4:3) Megkísértette Jézust, hogy ereszkedjék le, és bizonyítsa be, hogy Ő a Messiás azáltal, hogy gyakorolja isteni hatalmát. Jézus azonban szelíden felelt neki: Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével.” (Lk. 4:4)

Sátán kétségbe vonta Jézus Istenfiúságát. Utalt gyenge, szenvedő állapotára, és kérkedve hangoztatta, hogy ő erősebb Jézusnál. De a mennyből jövő szózat – „Te vagy az én szerelmes Fiam” – elég volt arra, hogy Jézust támogassa minden szenvedésében. Láttam, hogy Jézusnak semmit sem kellett tennie, hogy Sátánt meggyőzze hatalmáról vagy arról, hogy Ő a világ Megváltója. Sátán elég bizonyítékkal rendelkezett Isten fiának felmagasztalt állapotáról és tekintélyéről. Mivel nem akart meghajolni Krisztus tekintélye előtt, azzal zárta ki magát a mennyből.

Sátán, hogy kinyilvánítsa hatalmát, elvitte Jézust Jeruzsálembe, és felvitte a templom ormára, és ott megkísértette őt, hogy bizonyítsa be Istenfiúságát, hogy leveti magát a szédítő magasságból. Sátán ezekkel az ihletett szavakkal jött: „Mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, hogy megőrizzenek téged; és kezükben hordoznak téged, hogy valamiképp meg ne üssed lábadat a kőbe.” (Lk. 4:10–11) Sátán azt kívánta, hogy Jézus vakmerően bízzon Isten kegyelmében, és kockára tegye életét küldetésének elvégzése előtt. Remélte, hogy kudarcot fog szenvedni, de e terv sokkal mélyebb alapú volt annál, hogy Sátán legyőzhette vagy meghiúsíthatta volna.

Krisztus példaképe minden kereszténynek. Amikor kísértés veszi körül őket vagy jogaikat kétségbe vonják, azt türelmesen el kell viselniük. Ne gondolják, joguk van ahhoz, hogy az Úrhoz kiáltsanak, mutassa meg hatalmát, hogy kivívják a győzelmet ellenségeik felett, hacsak az az Úr dicsőségét nem szolgálja. Ha Jézus levetette volna magát a templom ormáról, nem dicsőítette volna Atyját, mert senki sem látta volna tettét, csak Sátán és Isten angyalai. Jézust kísértette az a gondolat, hogy megmutassa hatalmát legelkeseredettebb ellenségének, de ezzel leereszkedett volna ahhoz, akinek legyőzésére jött.

„Majd felvitte őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatta neki e föld minden országait egy szempillantásban. És mondta neki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha engem imádsz, mindez a tied lesz. Felelt pedig Jézus, mondta néki: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” (Lk. 4:5–8)

Sátán a legvonzóbb fényben mutatta be a világot Jézus előtt. Kijelentette, hogy ha Jézus imádná őt, akkor feladná a föld tulajdonságára való igényét. Sátán tudta, hogy ha Jézus keresztülviszi a megváltás tervét, és meghal az emberiségért, akkor hatalmát korlátoznia kell, azért jól kigondolt terve az volt, ha lehetséges, megakadályozza azon nagy mű véghezvitelét, amelyet Isten Fia megkezdett. Ha az ember megváltásának terve kudarcot vallana, akkor Sátán megtarthatná királyságát, amelyre akkor igényt tartott. Ha sikert érne el, azzal hízelgett önmagának, hogy a menny Istene felett fog uralkodni.

Sátán ujjongott, amikor Jézus letette hatalmát és dicsőségét, és elhagyta a mennyet, hogy most Isten Fiát hatalmába adták. Az Édenben olyan könnyen sikerült neki a szent pár megkísértése, hogy azt remélte, sátáni hatalmával és ravaszságával Isten fiát is legyőzi, ami által megmenti saját életét és királyságát. Ha meg tudta volna kísérteni Jézust, hogy eltérjen Isten akaratától, akkor elérte volna célját. De Jézus dorgálta meg a kísértőt: „Távozz tőlem Sátán!” Neki csak Atyja előtt kellett meghajolnia.

Sátán magának igényelte a föld királyságát, és azt sugallta Jézusnak, hogy minden szenvedéstől megmenekülne, és nem kellene meghalnia, hogy elnyerje a világ királyságát. Ha imádná őt, akkor bírhatná az egész földet és a felette való uralkodás dicsőségét. Jézus azonban állhatatos volt. Tudta, hogy eljön az az idő, amikor saját életével váltja meg a királyságot Sátántól, és egy idő múlva az égen és a földön minden aláveti magát neki. A szenvedés életét és a borzalmas halált választotta, mint az Ő Atyja által kijelölt utat, hogy törvényes örököse lehessen a földi birodalomnak, és kezébe adja örökös tulajdonául. Sátánt is kezébe adták majd, hogy halállal semmisítse meg, hogy többé sohase bosszantsa Jézust és szentjeit dicsőségükben.