Acts 9:32-11:18.

Péter munkájának végzése közben meglátogatta a szenteket Lyddában, ahol meggyógyította Éneást, aki gutaütés miatt nyolc évig ágyhoz kötött beteg volt. „És mondta néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus… kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkelt. És látták őt mindnyájan, kik laktak Lyddában és Sáronban, kik megtértek az Úrhoz.” (Ap. csel. 9:34–35)

Joppé közel van Lyddához, és abban az időben Tábitha, ami Dorkást (zergét) jelent, holtan feküdt ott. Jézus Krisztusnak méltó tanítványa volt. Életét a jótékonyság cselekedetei, a szegényekhez és a bánatosakhoz való kedvesség és Isten ügye iránti buzgalom jellemezték. Halála nagy veszteséget jelentett, mert a gyermekded gyülekezet nem tudott egykönnyen meglenni nemes erőfeszítései nélkül. Amikor a hívők hallottak Péternek Lyddában végzett csodálatos gyógyításáról, nagyon vágyakoztak arra, hogy eljöjjön Joppéba. Követeket küldtek hozzá, és megkérték, jöjjön el hozzájuk.

„Felkelvén azért Péter, elment azokkal. Mihelyt odaért, felvezették őt a felházba: és elébe álltak néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt.” (Ap. csel. 9:39) Péter a síró és jajgató barátokat kiküldte a szobából, azután letérdelt és buzgón imádkozott Istenhez, hogy adja vissza életét és egészségét Dorkás élettelen testének, „és a holttesthez fordulván, mondta: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitotta szemét, és meglátván Pétert, felült. És ő kezét nyújtva neki, felemelte őt; és beszólítván a szenteket és az özvegyaszlátván Pétert, felült. És ő kezét nyújtva neki, felemelte őt; és beszólítván a szenteket és az özvegyaszszonyokat, eléjük állította őt elevenen.” (Ap. csel. 9:40–41) A halott feltámasztásának ez a nagy műve eszközül szolgált arra, hogy sokan megtérjenek Joppében Jézus hitére.

„Volt pedig Czézáreában egy Kornélius nevű férfiú, százados az úgynevezett itáliai seregből. Jámbor és istenfélő egész háznépével egybe, ki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelen könyörbor és istenfélő egész háznépével egybe, ki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelen könyörgött Istennek.” (Ap. csel. 10:1–2) Habár Kornélius római volt, megismerte az igaz Istent, és elhagyta a bálványimádást. Engedelmeskedett Isten akaratának és igaz szívvel imádta őt. Nem csatlakozott ugyan a zsidókhoz, de ismerte őket, és alávetette magát az erkölcsi törvénynek. Nem metélkedett körül, nem vett részt a ceremoniális szertartásokban, azért a zsidók tisztátalannak tekintették. Mégis bőkezűen támogatta a zsidó ügyet gazdag adományaival, közel és távolban ismerték jótékonykodásairól és jóakaratú segítőkészségéről. Igazságos élete jó hírnevet biztosított számára a zsidók és pogáról és jóakaratú segítőkészségéről. Igazságos élete jó hírnevet biztosított számára a zsidók és pogányok között egyaránt.

Kornélius nem bírt értelmes hittel Krisztusban, habár hitt a jövendölésekben, és várta a Messiás eljövetelét. Isten iránti szeretete és engedelmessége által közelebb jutott hozzá, és előkészült a Megváltó elfogadására, amikor majd bemutatják előtte. A kárhoztatás a nyert világosság megvetéséből ered. A százados előkelő családból született és magas, megtisztelő állást töltött be. De ezek a körülmények nem rontották le nemes tulajdonságait. Az igazi jóság és nagyság egyesülése egy erkölcsi értékkel bíró férfiúvá tette. Befolyása jótékony hatással volt mindazokra, akikkel érintkezett.

Hitt az egy Istenben, a menny és föld Teremtőjében. Tisztelte Őt, elismerte tekintélyét, és tőle kért tanácsot életének minden ügyében. Hűségesen teljesítette otthoni kötelességeit, hivatali teendőit, és otthonában felállította Isten oltárát. Nem merte keresztülvinni saját terveit, és hordozni súlyos felelősségének terheit Isten segítsége nélkül. Minden munkáját hit jellemezte, és Isten látta cselekedeteinek tisztaságát és bőkezűségét, azért közel jött hozzá kijelentése és lelke által.

Miközben Kornélius imádkozott, Isten mennyei követet küldött hozzá, aki nevén szólította. A százados megijedt, de tudta, hogy az angyalt Isten küldte az ő oktatására, azért így szólt: „Mi az Uram? Az pedig mondta neki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért. Most azért küldj Joppéba embereket, és hivasd magadhoz Simont, ki neveztetik Péternek. Ő egy Simon nevű tímárnál van szálláson, kinek háza a tenger mellett van. Ő megmondja néked, mit kell cselekedned.” (Ap. csel. 10:4–6)

Isten itt újra megmutatta az evangélium szolgálata és szervezett egyháza iránti tiszteletét. Nem az angyal feladata volt az, hogy elmondja Kornéliusnak a kereszt történetét. Olyan embernek kellett őt oktatnia a felfeszített, feltámadott és mennybe ment Megváltóról, aki maga is alá volt vetve az emberi gyarlóságoknak és kísértéseknek. A mennyei követet azon kifejezett célból küldte Isten, hogy Kornéliust kapcsolatba hozza szolgájával, aki majd megtanítja, hogyan menekülhet meg háza népével együtt.

Kornélius örömmel engedelmeskedett az üzenetnek. Azonnal követeket küldött Péter felkutatására az angyal utasítása szerint. Ezen utasítások félreérthetetlen pontossága, amelyekben annak az embernek a foglalkozását is megnevezték, akinél akkor Péter lakott, bizonyítja, hogy a menny jól ismeri az emberek élettörténetét és munkáját az élet minden szakában. Isten ismeri alázatos szolgáinak mindennapi foglalkozását ugyanúgy, mint a királyét az ő trónján. Ismeri az emberek fösvénységét, kegyetlennapi foglalkozását ugyanúgy, mint a királyét az ő trónján. Ismeri az emberek fösvénységét, kegyetlenségét, titkos bűnét és önzését, akárcsak jó cselekedeteit, jótékonyságát, bőkezűségét és kedvességét. Isten elől semmi sincs elrejtve.

Az angyal a Kornéliussal való találkozás után azonnal Péterhez ment, aki az utazástól nagyon elfáradt és éhesen imádkozott házának felső részben. Ima közben egy látomást látott, „és látta, hogy az ég megnyílt és leszállt őhozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre, amelyben mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszó-mászó állatok és égi madarak. És szózat lőn őhozzá:

Kelj fel Péter, öljed és egyél! Péter pedig mondta: Semmiképpen sem, Uram, mert sohasem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant. És ismét szózat lett őhozzá másodszor is: Amiket az Isten megtisztított, te ne mond tisztátalanoknak. Ez pedig három ízben történt, és ismét felviteték az edény az égbe.” (Ap. csel. 10:1 1–16)

Itt láthatjuk és megérthetjük Isten tervének véghezvitelét, hogy mozgásba hozza azt a gépezetet, amely által végrehajtja akaratát a mennyben és a földön is. Péter még nem hirdette az evangéliumot a pogányoknak. Sokan közülük érdeklődéssel hallgatták az igazságot, amelyet tanított. A közbeeső válaszfal azonban, amelyet Krisztus ledöntött halála által, még mindig ott élt az apostolok elméjében, és kizárta a pogányokat az evangélium kiváltságaiból. A görög zsidók elfogadták az apostolok munkáit, és sokan közülük elfogadták Jézus hitét, de Kornélius megtérésének kellett lennie az első fontos megtérésnek a pogányok között.

Az égből leereszkedő lepedőnek és tartalmának látomása révén Péternek le kellett vetkőznie a pogányok iránti előítéletét, és meg kellett értenie, hogy Krisztus által a pogányok is részeseivé lettek a zsidó nép áldásainak, kiváltságainak és velük egyenlő jótéteményben kell részesülniük. Némelyek azt állítják, hogy ez a látomás azt jelenti, hogy Isten feloldotta a tisztátalan állatok fogyasztásának tilalmát, és azért a disznóhús megehető. Ez egy nagyon korlátolt és teljesen téves magyarázat, ami határomát, és azért a disznóhús megehető. Ez egy nagyon korlátolt és teljesen téves magyarázat, ami határozottan ellentétben áll a látomásnak a Szentírás szerinti értelmével és jelentőségével.

A mindenféle élő állatok látomása – amelyeket a lepedő tartalmazott, Péter pedig azt a parancsot kapta, hogy öljed és egyél, azzal a biztosítékkal, megerősítéssel, hogy amiket Isten megtisztított, ne mondja közönségesnek vagy tisztátalannak – egyszerűen és szemléltetően mutatta be számára a pogányok valódi helyzetét, hogy Krisztus halála által Isten Izraelének örököstársaivá lettek. A látomás Péter számára dorgálást és tanítást tartalmazott. Munkáját mindeddig a zsidókra korlátozta, a pogányokat tisztátalan fajnak tekintette, és kizárta őket Isten ígéreteiből. A látomás most rávezette őt Isten világszéles tervének megértésére.

Miközben a látomáson töprengett, már magyarázatot kapott rá. „Amint pedig Péter magában tűnődött, mi lehet az a látás, amelyet látott, ímé a férfiak, kiket Kornélius küldött, megtudakozván a Simon házát, odaérkeztek a kapuhoz, és bekiáltván megtudakozták, vajon Simon, ki neveztetik Péternek, ott van-e szálláson? És amíg Péter a látás felől gondolkodott, mondta neki a Lélek: Ímé három férfiú keres téged: Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés nélkül menj el ővelük: mert én küldöttem őket.” (Ap. csel. 10:17–20)

Próbára tevő parancs volt ez Péter számára, azonban nem mert saját érzései szerint cselekedni, azért lement szobájából, és fogadta a Kornélius által küldött követeket. Ők közölték sajátos küldetésüket az apostollal, aki az Istentől kapott utasítás szerint azonnal kész volt velük menni másnap. Udvariasan vendégül fogadta őket azon éjjel, és reggel elindult velük Czézárea felé hat testvérének kíséretében, akiknek tanúskodniuk kellett mindazokról, amiket mondani vagy cselekedni fog a pogányok meglátogatása alkalmával, mert tudta, hogy számon fogják kérni tőle a zsidó hittel és tanítással való ilyen közvetlen szembehelyezkedésért.

Az utazás majdnem két napig tartott. Kornélius abban az örömteljes kiváltságban részesült, hogy megnyissa ajtóit az evangélium szolgája előtt, aki Isten utasítása szerint megtanítja őt és háza népét hogyan menekülhetnek meg és hogyan üdvözülhetnek. Miközben a követek küldetésükben jártak, a százados minden elérhető rokonát összehívta, hogy hozzá hasonlóan ők is oktatást kapjanak az igazságról. Amikor Péter megérkezett, nagy csoport gyűlt össze, akik sóvárogva vártak arra, hogy hallgassák szavait.

Amikor Péter belépett a pogány százados házába, Kornélius nem egyszerű látogatóként üdvözölte őt, hanem mint Istennek küldöttét, akit a menny tisztel. Keleti szokás, hogy meghajolnak egy fejedelem vagy más magas méltóság előtt vagy a gyermekek meghajolnak szüleik előtt, akiket bizalmi kitüntetéssel tiszteltek meg. De Kornélius az apostol iránti tisztelettől áthatva, mint akit Isten küldött, térdre borult és imádta őt.

Péter borzadással riadt vissza a századosnak e cselekedetétől, és talpra állítva őt így szólt hozzá: „Kelj fel, én magam is ember vagyok.” (Ap. csel. 10:26) Ekkor barátságosan beszédbe elegyedett vele, hogy eltávolítsa félelemérzetét, amellyel szemlélte őt.

Ha Pétert azzal a tisztséggel és tekintéllyel ruházták volna fel, mint amit a római katolikus egyház tulajdonít neki, akkor nem akadályozta volna meg, sőt inkább bátorította volna Kornélius tiszteletadását. Péter úgynevezett utódai megkívánták a királyoktól és fejedelmektől, hogy lábaik elé boruljanak, de Péter apostol csak egy tévedő, esendő embernek állította be magát.

Péter beszélt Kornéliussal és a házában összegyűltekkel a zsidók azon szokásairól, hogy törvényellenesnek tekintették a pogányokkal való társadalmi érintkezést, mert ezáltal ceremoniális tisztátalanlenesnek tekintették a pogányokkal való társadalmi érintkezést, mert ezáltal ceremoniális tisztátalanság esett rajtuk. Isten törvénye nem tiltotta, de ők kötelező szokássá tették az emberi hagyományokat. Így szólt az apostol: „Ti tudjátok, hogy tilalmas zsidó embernek másnemzetbelivel barátkozni, vagy hozzámenni; de nékem az Isten megmutatta, hogy senkit se mondjak közönséges vagy tisztátalan embernek. Annakokáért ellentmondás nélkül el is jöttem, miután meghívattam. Azt kérdem azért, mi okból hivattatok engem?” (Ap. csel. 10:28–29)

Kornélius ekkor elmondta tapasztalatát és az angyal szavait, aki megjelent neki látomásában. Befejezésül így szól: „Azonnal azért küldöttem hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most azért mi mindjezésül így szól: „Azonnal azért küldöttem hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, amiket Isten néked parancsolt. Péter pedig megnyitván száját, mondta: Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves őelőtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.” (Ap. csel. 10:33–35) Habár az Úr minden nemzetnél jobban kedvelte a zsidókat, mégis ha visszautasították a világosságot, és nem éltek hitvallásuk szerint, akkor nem becsülte őket többre a többi nemzetnél. A pogányok közül Isten kedvesen vette, és elfogadta őszinte szolgálatukat azoknak, akik Kornéliushoz hasonlóan félték Istent, igazsen vette, és elfogadta őszinte szolgálatukat azoknak, akik Kornéliushoz hasonlóan félték Istent, igazságot cselekedtek, és átélték a kapott világosságot.

Kornélius hite és igazsága azonban nem lehetett tökéletes Krisztus ismerete nélkül, azért Isten elküldte számára a világosságot és ismeretet, jellemének további fejlődése végett. Sokan vonakodnak elfogadni a világosságot, amit Istennek gondviselése küld számukra, és cselekedetük mentegetésére idézik Péternek Kornéliushoz és barátaihoz intézett szavait: „Hanem minden nemzetben kedves őelőtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.” (Ap. csel. 10:35) Azt állítják, lényegtelen, hogy mit hisznek az emberek, amíg cselekedeteik jók. Az ilyenek tévednek. A hitnek együtt kell működnie cselekedeteikkel. Előre kell haladniuk a kapott világosság arányában. Ha Isten kapcsolatba hozza őket szolgáival, akik új igazságokat fogadtak el, amiket Istennek Igéje igazolt, akkor nekik is örömmel kell azokat elfogadniuk. Az igazság előre és felfelé haladó. Másrészt azok, akik azt vallják, hogy csak hitük menti meg őket, futóhomokra építenek, mert a hitet csupán cselekedetek által erősíthetjük meg és tehetjük tökéletessé.

Péter Jézust hirdette ennek a figyelmes hallgatókból álló csoportnak. Hirdette életét, szolgálatát, csodáit, elárultatását, keresztre feszítését, feltámadását és mennybemenetelét, mint az ember képviselőjének és véd őjének szolgálatát, hogy könyörögjön a bűnösökért. Amikor az apostol beszélt, szíve Isten igazságáért égett, amelyet bemutatott az embereknek. Hallgatóit elbűvölték a hallott tanítások, mert szívük elő volt készítve az igazság befogadására. Az apostolt félbeszakította a Szentlélek leszállása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindlása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallotlása, amiképpen pünkösd napján is megnyilatkozott. „És álmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallotazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallották, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felelt Péter: Vajon eltilthatja-e valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szentlelket miképpen mi is? És parancsolta, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. Akkor kérték őt, hogy maradjon náluk néhány napig.” (Ap. csel. 10:45–48)

A Szentlélek leszállása a pogányokra nem volt egyenlő a keresztséggel. A megtéréshez megkívánt lépések minden esetben: a hit, a bűnbánat és a keresztség. Így az igazi keresztények egyesülnek az egy Úrban, egy hitben és egy keresztségben. A különféle vérmérsékletek megváltoznak a megszentelő kegyelme által, és ugyanazon kiváló alapelvek kormányozzák mindnyájuk életét. Péter engedett a hívő pogányok könyörgésének, és velük maradt egy ideig, hirdette Jézust az ottani környéken levő összes pogánynak.

Amikor a Júdeában levő testvérek meghallották, hogy Péter a pogányoknak prédikált, találkozott velük, és házukban evett, meglepődtek és megbotránkoztak idegenszerű cselekedetén. Attól féltek, hogy az ilyen eljárás, amely vakmerőségnek tűnt fel előttük, ellentmond tanításainak. Mihelyt meglátogatta őket Péter, kemény megrovásban részesítették e szavakkal: „Körülmetéletlen emberekhez mentogatta őket Péter, kemény megrovásban részesítették e szavakkal: „Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.” (Ap. csel. 11:3)

Ekkor Péter nyíltan kifejtette előttük az egész dolgot. Elmondta a látomásból szerzett tapasztalatát, és előadta, hogy figyelmeztetést kapott, hogy többé ne tartsa fenn a körülmetéltek és körülmetéletlenek közötti megkülönböztetést, és többé ne tekintse tisztátalanoknak a pogányokat, mert Isten nem személyválogató. Közölte velük Isten parancsát, hogy menjen a pogányokhoz, és elmondta a küldöttek érkezését, utazását Czézáreába, találkozását Kornéliussal és a házában egybegyűlt csoporttal. Óvatosságát nyilvánvalóvá tette a testvérek előtt az a tény, hogy habár az Úr parancsolta meg neki, hogy menjen el a pogány férfi házához, mégis magával vitte az akkor is jelenlevő hat tanítványt, hogy legyenek tanúi mindazoknak, amit mond vagy tesz ott. Előadta a Kornéliussal való találkozásának célgyenek tanúi mindazoknak, amit mond vagy tesz ott. Előadta a Kornéliussal való találkozásának célját, amikor Kornélius elmondta neki látomását, misz erint utasítást kapott, küldjön követeket Joppéba, hogy elhozzák Pétert, aki majd közli velük azokat a szavakat, amelyek által ő és háza népe üdvözülhetnek.

Elsorolta a pogányokkal való találkozásuk eseményeit e szavakkal: „Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszállt a Szentlélek őreájuk, miképpen miránk is kezdetben. Megemlékeztem pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondta: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nekik, mint nekünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?” (Ap. csel. 11:15–17)

Amikor a tanítványok hallották a beszámolót, megnyugodtak és meggyőződtek róla, hogy Péter eljárása Isten tervének közvetlen beteljesedése volt, és hogy régi előítéletüknek és elzárkózottságuknak végleg el kell tűnnie Krisztus evangéliuma által. „Ezeknek hallatára aztán megnyugodtak, és dicsőítették az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!” (Ap. csel. 11:18)