Amikor az angyalok elhagyták a mennyet, szomorúan tették le ragyogó koronáikat. Nem voltak képesek viselni azokat, mialatt Parancsnokuk szenvedett, és töviskorona volt a homlokán. Sátán és angyalai tevékenykedtek a törvényszék termében, hogy kiirtsák az emberi érzést és részvétet. Az egész légkör nyomasztó és fertőzött volt jelenlétüktől. A főpapokat és véneket befolyásolták, hogy oly módon bántalmazzák és kínozzák Jézust, amit a legnehezebb elviselni emberi természetnek. Sátán remélte, hogy ilyen csúfolódás és sérelem Isten Fiából némi panaszt és zúgolódást fog kiváltani, vagy kinyilvánítja majd isteni hatalmát, és kiszabadítja magát a sokaság kezéből, és végül a megváltás terve meghiúsul.

Péter követte Urát elárultatása után. Látni akarta, mit csinálnak Jézussal. Amikor azonban azzal vádolták, hogy ő is tanítványai közül való, életét féltve kijelentette, hogy nem ismeri ezt az embert. A tanítványokat nyelvük tisztaságáról ismerték, azért Péter, hogy meggyőzze vádlóit, hogy nem tartozik Krisztus tanítványai közé, háromszor tagadta meg esküdözésekkel és átkozódásokkal. Jézus bizonyos távolságra volt Pétertől, szomorú, feddő tekintetet vetett rá. Ekkor a tanítvány visszaemlékezett a szavakra, amelyeket Jézusnak a felső szobában mondott: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom.” (Mt. 26:33) Megtagadta Urát esküdözésekkel és átkozódásokkal, de Jézus tekintete meglágyította szívét, és megmentette őt. Keservesen sírt, és megbánta nagy bűnét, megtért és felkészült arra, hogy erősítse testvéreit.

A tömeg hangosan követelte Jézus vérét. Kegyetlenül megostorozták, és egy régi, kopott királyi bíborpalástot tettek rá, szent fejére töviskoronát helyeztek. Kezébe egy bambusznádat tettek, és meghajolva előtte, gúnyosan üdvözölték: „Üdvöz légy zsidók királya!” (Jn. 19:3) Majd kivették kezéből a nádat, és fejére sújtottak vele, úgyhogy a tövisek belemélyedtek halántékába, és vére lefolyt arcán és szakállán.

Az angyalok csak nehezen tudták eltűrni a látványt. Megszabadították volna Jézust, de a parancsnokló angyalok megtiltották azon megokolással, hogy nagy váltságdíjat kell fizetni az emberért, de a megváltás terve meg fog valósulni, és annak halálába fog kerülni, akinek hatalma van a halálon. Jézus tudta, hogy az angyalok látták megaláztatásának jeleneteit. A leggyengébb angyal is meg tudta volna tenni, hogy a gúnyolódó tömeg tehetetlenül hullott volna le a földre, és megszabadíthatta volna Jézust. Ő tudta, hogy ha kívánná Atyjától, az angyalok azonnal megszabadítanák. De el kellett szenvednie a gonosz emberek bántalmazását, hogy végrehajtsa a megváltás tervét.

Jézus szelíden és alázatosan állt a megvadult tömeg előtt, mialatt a legaljasabban bántalmazták. Arcába köptek, abba az arcba, amely elől egy napon szeretnének majd elrejtőzni, amely világosságot fog adni Isten városának, és fényesebben ragyog majd a napnál. Krisztus nem vetett haragos tekintetet bántalmazóira. Eltakarták fejét egy régi ruhával, szemeit bekötötték, azután arcul ütötték, és felkiáltottak: „Prófétáld meg, ki ütött arcul téged?” (Lk. 22:64) Ekkor nyugtalanság keletkezett az angyalok között. Azonnal meg akarták Őt menteni, de parancsnokló angyalaik visszatartották őket.

Egyes tanítványok bizalma felébredt, hogy bemenjenek oda, ahol Jézus volt, hogy tanúi legyenek megpróbáltatásának. Várták, hogy kinyilvánítja isteni erejét, és megszabadítja magát ellenségeinek kezéből, és megbünteti őket a vele szemben elkövetett kegyetlenségükért. Reményük feléledt, majd újra eltűnt, a különböző jelenetek láttán. Néha kételkedtek, és attól féltek, hogy csalás áldozatai lettek. De a megdicsőülés hegyén hallott szavak és az ott szemlélt dicsőség megerősítette hitüket, hogy Ő Isten Fia. Visszaidézték emlékezetükbe azokat a jeleneteket, amelyeknek tanúi voltak, a látott csodákat, amelyeket Jézus a betegek meggyógyításakor cselekedett, amikor megnyitotta a vakok szemeit, megoldotta a süket füleket, megdorgálta és kiűzte az ördögöket, életre támasztotta a halottakat és lecsendesítette a vihart és a tengert.

A tanítványok nem hitték, hogy Jézus meg fog halni. Azt remélték, hogy hatalommal fog felállni, és parancsszavával szétszórja a vérszomjas tömeg mint akkor, amikor bement a templomba, és kiűzte azokat, akik Isten házát kalmárság házává tették, amikor úgy menekültek előle, mintha felfegyverzett katonák serege üldözte volna őket. A tanítványok remélték, hogy Jézus kinyilvánítja hatalmát, és mindenkit meggyőz, hogy Ő Izrael királya.

Júdás keserű bűntudattal és szégyennel telt el Jézus elárulásának álnok cselekedete miatt. Amikor látta azokat a bántalmazásokat, amelyeket Jézus eltűrt, megrendült lelkében. Szerette Jézust, de a pénzt még jobban imádta. Nem gondolta, hogy Jézus eltűri, hogy az általa odavezetett csőcselék elfogja Őt. Azt várta, hogy csodát tesz, és kiszabadítja magát. Amikor azonban látta a feldühödött tömeget a törvényházban, amint vérére szomjazott, mélyen átérezte bűnét. Mialatt sokan hevesen vádolták Jézust, Júdás áttört a tömegen, és megvallotta, hogy vétkezett, mert elárulta az igaz vért. Visszaadta a papoknak a pénzt, amelyet fizetnek neki, és könyörgött, bocsássák szabadon Jézust, mert teljesen ártatlan.

Rövid ideig tartó bosszúságukban és zavarukban a papok hallgattak. Nem akarták, hogy a nép megtudja, ők bérelték fel Jézusnak egyik hitvalló tanítványát, hogy elárulja és kezükbe adja Őt. El akarták titkolni azt a tényt, hogy úgy vadásztak Jézusra, mint egy tolvajra, és titokban fogták el Őt. De Júdás vallomása és feldúlt megjelenése leleplezte a papokat a sokaság előtt, és kinyilvánította, hogy a gyűlölet indította őket Jézus elfogására. Amikor Júdás hangosan kijelentette, hogy Jézus ártatlan, a papok így feleltek: „Mi közünk hozzá? Te lássad!” (Mt. 27:4) Jézust hatalmukba kerítették, és elhatározták, hogy biztos őrizetben tartják. Júdás lelki gyötrelmében a pénzt – amit most megutált – odadobta azoknak lábai elé, akik felbérelték. Lelki kínjában és iszonyatában elment, és felakasztotta magát.

Jézussal sokan rokonszenveztek a körülötte levő csoportban és a tömeg elcsodálkozott azon, hogy semmit sem felelt a hozzá intézett sok kérdésre. A csőcselék gúnyolódása és bántalmazása közben egy homlokráncolás vagy aggódó arckifejezés sem jelent meg Jézus arcán. Méltóságteljes és nyugodt volt. A szemlélők csodálkozva néztek rá. Összehasonlították tökéletes alakját, szilárd és méltóságteljes magaviseletét azoknak megjelenésével, akik ítéletre ültek le ellene, és azt mondták egymásnak, hogy inkább hasonlít egy királyhoz, mint bármelyik főember. Semmiben sem volt hasonló egy bűnözőhöz. Tekintete szelíd, tiszta, elhomályosulatlan, homloka széles és magas volt. Minden vonása nagy jó akaratot és nemes elveket fejezett ki. Türelme és hosszútűrése annyira elütött az emberektől, hogy sokan reszkettek. Még Heródest és Pilátust is nagyon megzavarta Jézus nemes, isteni magatartása.

Pilátus kezdettől fogva meg volt győződve, hogy Jézus nem közönséges ember. Hitte, hogy rendkívüli jelleme és teljesen ártatlan az ellene felhozott vádakban. Az angyalok, akik látták a jelenetet, feljegyezték a római kormányzó meggyőződését azért, hogy megmentsék attól, hogy átadja Jézust a keresztre feszítésre. Egy angyalt küldtek Pilátus feleségéhez, aki álmában közölte vele, hogy Isten Fia az, akinek bűnügyi tárgyalását férje folytatja, és hogy ártatlanul szenved. Azonnal üzenetet küldött Pilátusnak, és közölte vele, hogy álmában sokat szenvedett Jézus miatt, és figyelmeztette, ne tegyen semmit azon szent ember ellen. A küldött sietve áttörte magát a tömegen, és Pilátus kezébe helyezte a levelet, aki olvasás közben reszketett, elsápadt, és azonnal elhatározta, hogy semmit sem tesz Krisztus megöléséért. Ha a zsidók Jézus vérét kívánják, nem támogatja, hanem igyekezni fog megszabadítani Őt.

Amikor Pilátus meghallotta, hogy Heródes Jeruzsálemben van, nagyon megkönnyebbült, mert azt remélte, hogy megszabadul a tárgyalásnak és Jézus elítélésének minden felelősségétől, azért azonnal Heródeshez küldte Őt vádlóival. Ez az uralkodó megkeményedett bűnében. Keresztelő János meggyilkolása foltot ejtett lelkiismeretén, amelytől nem tudott megszabadulni. Amikor hallott Jézusról és az általa véghez vitt hatalmas cselekedetekről, félt és reszketett, mert azt gondolta róla, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból. Amikor Pilátus kezébe adta Jézust, Heródes e cselekedetet hatalma, tekintélye és ítélőképessége elismerésének tekintette. Ez a két uralkodót baráttá tette, akik azelőtt ellenségek voltak. Heródes örült, hogy megláthatja Jézust, mert azt várta tőle, hogy hatalmas csodát tesz majd az ő kedvéért. Jézus munkája azonban nem az volt, hogy kielégítse a kíváncsiságot, vagy hogy saját biztonságát keresse. Csodálatos isteni hatalmát mások megváltásáért kellett gyakorolnia és nem a saját érdekében.

Jézus semmit sem válaszolt Heródes kérdéseire, és ellenségeinek sem válaszolt, akik hevesen vádolták Őt. Heródes haragra gerjedt, mivel látta, hogy Jézus nem félt hatalmától, azért katonái által gúnyolta, csúfolta és bántalmazta Isten fiát. Mégis megdöbbentette Jézus nemes, isteni megjelenése, amelyet gyalázatos bántalmazásai közepette nyilvánított, és miután félt Őt elítélni, visszaküldte Pilátushoz.

Sátán és angyalai megkísértették Pilátust, és igyekeztek romlásba dönteni. Azt sugallták neki, hogy ha nem vesz részt Jézus elítélésében, mások fogják azt megtenni. A sokaság szomjazik Jézus vérére, azért ha Pilátus nem szolgáltatja ki nekik Őt, hogy keresztre feszítsék, elveszti hatalmát és világi dicsőségét, s azt híresztelik majd róla, hogy annak a csalónak híve. Attól félve, hogy elveszti hatalmát és tekintélyét, Pilátus beleegyezett Jézus megöletésébe, és habár Jézus vérét vádlóira hárította, a tömeg e szavakkal fogadta el mentségét: „Az Ő vére mi rajtunk és a mi gyermekeinken!” (Mt. 27:25) Pilátus még sem volt tiszta. Bűnös volt Jézus vérének kiontásában. Saját önző érdekéért, a föld nagy embereitől remélt megtiszteltetésért egy ártatlan embert kiszolgáltatott a halálnak. Ha Pilátus követte volna meggyőződését, akkor semmi részt sem vállalt volna Jézus elítélésében.

Jézusnak a tárgyalás alatti magatartása és szavai sok ember lelkére mély hatást tettek, akik azon alkalommal jelen voltak. Az így előidézett hatás eredménye a feltámadás után vált láthatóvá. Azok között, akik akkor csatlakoztak a tömeghez, sokan voltak, akiknek meggyőződése Jézus tárgyalásának idejétől számítható.

Sátán dühe nagy volt, amikor látta, hogy mindaz a kegyetlenség, amire rábírta a zsidókat, hogy véghezvigyék Jézuson, a legcsekélyebb zúgolódást sem váltotta ki belőle. Habár emberi természetet vett fel magára, isteni erő támogatta Őt, a legcsekélyebb mértékben sem tért el Isten akaratától.