1 Mózes 32:24-33:11.

Jákobnak erőteljesen elé tárult az a bűne, hogy csalással akarta megszerezni bátyja áldását, azért fél, hogy Isten megengedi Ézsaunak, hogy elvegye életét. Egy angyalt mutattak be nekem, amint Jákob előtt állt, és rámutatott hibáinak igazi természetére. Amikor az angyal elfordult tőle, hogy elhagyja őt, Jákob megragadta őt, és nem akarta elengedni. Könnyek között esedezett. Előadta, hogy mélyen megbánta bűneit és bátyja ellen elkövetett hibáit, amelyek atyjának házától 20 évig tartó elszakadását okozták.

Jákob egész éjjel küzdött az angyallal. Áldásért könyörgött. Úgy tűnt fel, hogy az angyal ellenállt imájának, állandóan emlékeztette őt bűneire, és igyekezett elszakadni tőle. Jákob elhatározta, hogy megragadja az angyalt, de nem testi erejével, hanem a hit erejével. Szenvedéseiben Jákob hivatkozott lelkének bűnbánatára, mély alázatra, amelyet érzett bűnei miatt. Az angyal látszólagos közönnyel vette Jákob imáját, és állandóan arra törekedett, hogy kiszabadítsa magát Jákob szorításából. Gyakorolhatta volna természetfeletti erejét, és kiszabadulhatott volna Jákob kezeinek szorításából, de nem tette.

Amikor azonban látta, hogy nem vehet erőt Jákobon, hogy meggyőzze őt természetfeletti hatalmáról, érintette combcsontját, amely csípőjében azonnal kificamodott. Jákob azonban nem adta fel eltökélt szándékát a testi fájdalmak ellenére sem. Célja az volt, hogy elnyerje az áldást, azért testi fájdalma nem terelhette el gondolatait kitűzött céljaitól. Elhatározása erősebb lett küzdelmének utolsó pillanataiban, mint kezdetben volt. Hite a végsőkig komollyá vált, egészen a hajnal feljöttéig. Nem akarta elbocsátani az angyalt, amíg az meg nem áldja őt. „És mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És mondta Jákob: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engemet. És mondta neki: Mi a te neved? És ő mondta: Jákob. Amaz pedig mondta: Nem Jákobnak mondják ezután a te neved, hanem Izraelnek, mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél.” (I. Móz. 32:26–28)

Jákob kitartó hite győzedelmeskedett. Erősen fogta az angyalt, míg elnyerte a kívánt áldást és bűnbocsánatának biztosítékát. Nevét ekkor Jákobról Izraelre változtatta, ami Isten fejedelmét jelenti. „És megkérdé Jákob és monda: Mondd meg kérlek a te neved. Az pedig mondta: Ugyan, miért kérded az én nevemet? És megáldotta őt. Nevezte azért Jákob annak a helynek nevét Penielnek, mert láttam az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.” (I. Móz. 32:29–30) Azon éjszaka Krisztus küzdött Jákobbal, Őt tartotta állhatatosan mindaddig, amíg meg nem áldotta.

Az Úr hallotta Jákob esedezését és megváltoztatta Ézsau szívének szándékát. Ő nem szentesített semmilyen helytelen eljárást, amit Jákob követett. Élete egyetlen kétely, zavar és bűnbánat volt bűne miatt, az angyallal való komoly küzdelmének idejéig, amikor elnyerte azt a bizonyítékot, hogy az Úr megbocsátotta bűneit.

„Küzdött az angyallal és legyőzte őt, sírt és könyörgött neki. Béthelben találta meg őt, és ott beszélt velünk. Bizony az Úr a seregeknek Istene, az Úr az Ő neve.” (Hós. 12:4–5)

Ézsau sereggel vonult Jákob ellen, hogy megölje őt. De mialatt Jákob küzdött az angyallal éjjel, az Úr egy másik angyalt küldött Ézsauhoz, hogy meglágyítsa szívét alvásának óráiban. Álmában Ézsau látta Jákobot az atyai háztól való 20 éves számkivetésben, mivel életét féltette. Figyelemmel kísérte anyja halála feletti szomorúságát. Látta álmában Jákob megalázkodását, és hogy Isten angyalai veszik körül őt. Azt álmodta, hogy amikor találkoztak, eszébe sem jutott, hogy ártson neki. Ézsau felébredése után elbeszélte álmát 400 emberének, és megmondta nekik, hogy nem szabad bántaniuk Jákobot, mert atyjának Istene van vele, azért amikor találkoznak Jákobbal, egyikük se ártson neki.

„Jákob pedig felemelte szemeit és látta, hogy ímé Ézsau jön és 400 férfiú vele… Maga pedig előttük megy, és hétszer hajtotta meg magát a földig, amíg bátyjához jutott. Ézsau pedig elébe futott és megölelte őt, nyakába borult és megcsókolta őt, és sírtak.” (I. Móz. 33:1–4) Jákob kérte Ézsaut, hogy fogadjon el tőle egy csekély ajándékot, amelyet azonban Ézsau elutasított, „de Jákob unszolta őt, és elfogadta”. (I. Móz. 33:11)

Jákob és Ézsau az emberiség két osztályát ábrázolják: Jákob az igazakat, Ézsau a gonoszokat. Jákob szenvedése – amikor megtudta, hogy Ézsau 400 férfiúval ellene vonul – jelképezi az igazak szomorúságát, amikor megjelenik a rendelet, hogy öljék meg őket közvetlenül Krisztus eljövetele előtt. Amikor a gonoszok körülveszik őket, gyötrelmet éreznek, mert Jákobhoz hasonlóan nem látják, hogyan menthetik meg életüket. Az angyal Jákob elé állt, aki megragadta őt, és egész éjjel viaskodott vele. Így küzdenek majd az igazak is imában Istennel szomorúságuk és gyötrelmük idején, miképpen Jákob küzdött az angyallal. Szenvedéseiben Jákob egész éjjel imádkozott Ézsau kezéből való szabadulásáért. Az igazak is éjjel-nappal Istenhez kiáltanak majd, hogy megszabaduljanak az őket körülfogó gonoszok kezéből.

Jákob megvallotta bűnét: „Nem vagyok méltó minden kegyelmed és hűséges legkisebb jótéteményére sem, amelyet tanúsítottál szolgád irá nt.” (I. Móz. 32:10) Gyötrelmükben az igazak mélyen átérzik majd méltatlanságukat, és sok könny között ismerik be teljes érdemtelenségüket, és Jákobhoz hasonlóan Jézus Krisztus által esedeznek Isten ígéreteinek elnyeréséért, amelyeket éppen ilyen rászoruló, gyámoltalan bűnbánó bűnösöknek adott.

Jákob gyötrelmében erősen megragadta az angyalt és nem akarta, hogy eltávozzon. Amikor könnyei között esedezett, az angyal emlékeztette őt a múltban elkövetett hibáira, és el akart szabadulni Jákobtól, hogy próbára tegye, kipróbálja őt. Így az Úr az igazakat is kipróbálja, megpróbálja és megvizsgálja gyötrelmük napjaiban, hogy kinyilvánítsák Isten hatalmába vetett hitük, kitartásuk és rendíthetetlen bizalmuk erejét, hogy megszabadítsa őket.

Jákob nem akarta, hogy az angyal eltaszítsa őt. Tudta, hogy Isten kegyelmes, azért kegyelmére hivatkozott. Utalt a múlt szomorúságára, bűnbánatára, és sürgette kérését, hogy szabadítsa meg Ézsau kezéből. Ezen zaklató, kitartó kérését egész éjjel folytatta. Amikor a múltban elkövetett hibáira tekintett, majdnem kétségbeesett. De tudta, hogy segítséget kell kapnia Istentől, mert különben elvész. Erősen tartotta az angyalt, és kérését gyötrelmes, komoly kiáltásokkal sürgette mindaddig, amíg győzött.

Így lesznek az igazak is. Amikor áttekintik elmúlt életük eseményeit, reményük majdnem kialszik. De mikor felismerik, hogy élet és halál között kell választaniuk, komolyan Istenhez kiáltanak és hivatkoznak elmúlt szomorúságukra, sok bűneik feletti alázatos bűnbánatukra, majd ígéreteire utalnak: „Avagy fogja meg erősségemet, hogy békét kössön velem.” (Ésa. 27:5.) Így ajánlja fel komoly kéréseiket Istennek éjjel és nappal. Isten nem hallgatta volna meg Jákob kérését, és nem mentette volna meg kegyelmesen életét, ha már előbb nem bánta volna meg azt a bűnt, hogy csalással szerezte meg az áldást.

Az igazak Jákobhoz hasonló feltétlen, szilárd hitet és komoly elhatározást fognak kinyilvánítani; amelyet nem lehet megingatni. Érezni fogják méltatlanságukat, de rejtett hibáikat nem kell kinyilvánítaniuk. Ha volna olyan bűnük, amelyet nem vallottak be és nem bántak meg, és azok felelevenednének lelki szemeik előtt, amikor félelem és gyötrelem kínozza majd őket, minden méltatlanságuk eleven érzetével, akkor Sátán legyőzné őket. A kétségbeesés kioltaná legszilárdabb hitüket is, és nem volna bizalmuk, hogy komolyan könyörögjenek Istenhez szabadulásukért, és drága pillanataikat elrejtett bűneik megvallásával és reménytelen állapotuk siratásával töltenék el.

A próbaidő azon időszak, amelyet mindenki elnyert, hogy elészüljön Istennek napjára. Ha valaki elhanyagolja az előkészületet, és nem ügyel a hűségesen adott figyelmeztetésekre, akkor nem hozhat fel semmi mentséget. Jákobnak az angyallal való kitartó viaskodása legyen példa a keresztények számára: Jákob győzött, mivel kitartó és elszánt volt.

Mindazok, akik vágyakoznak Isten áldása után, mint Jákob, és Isten ígéreteibe kapaszkodnak, mint ő, és olyan komolyak és kitartóak lesznek, mint ő volt, akkor ugyanolyan sikert érnek el, mint ő. Oly kevesen gyakorolják az igazi hitet, és az igazság felelősségének terhe oly kevéssé nyugszik sok állítólagos hívőn, mivel restek a lelki dolgokban. Nem akarnak erőfeszítéseket tenni, hogy megtagadják önmagukat és küzdjenek Isten előtt, hogy hosszan és komolyan imádkoznak áldásáért, azért nem nyerik el. Azt a hitet , amely a szomorúság ideje alatt élni fog bennünk, naponta gyakorolnunk kell. Azok, akik nem törekszenek most, hogy szilárd hitet gyakoroljanak, teljesen készületlenek lesznek arra, hogy megállják hitüket a szomorúság idején. József hallgatott atyja tanításaira és félte az Istent. Ő minden testvérénél jobban engedelmeskedett atyja igaz tanításának. Értékelte azokat, és feddhetetlen szívvel kívánt engedelmeskedni Istennek. Bánkódott valamelyik testvére helytelen magatartása miatt, és szelíden kérlelte őket, hogy éljenek igaz életet, és hagyjanak fel gonosz cselekedeteikkel. Ezzel azonban csak maga ellen hangolta őket. Annyira gyűlölte a bűnt, hogy nem tudta elnézni testvérei vétkezését Isten ellen, azért atyja elé tárta ügyüket abban a reményben, hogy tekintélye megjavítja őket. Hibáik feltárása által azonban magára haragította testvéreit. Megfigyelték atyjuk József iránti ragaszkodó szeretetét, és irigykedtek rá, ami később gyűlöletté és végül gyilkossággá növekedett.