Amikor Krisztus bement a mennyei szenthely szentek szentébe, hogy befejezze engesztelő áldozatát, megbízta szolgáit, hogy vigyék el utolsó kegyelmi üzenetét a világnak. Ez a Jelenések könyve 14. fejezet harmadik angyalának figyelmeztetése. Felhívása után azonnal látja a próféta az embernek Fiát eljönni dicsőségben, hogy learassa a földnek aratását.

Amiképpen az írások előre megmondták, Krisztusnak a mennyei szenthelyen való szolgálata a szentek szentében 1844-ben kezdődött meg. Erre az időre kell alkalmaznunk a Jelenések könyve írójának szavait: „Megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az ő szövetségének ládája.” (Jel. 11:19) Isten szövetségének ládája a szenthely második részében van. Amikor Krisztus bement oda, a szentek szentébe, hogy szolgáljon a bűnösökért, a belső templom megnyílt, és Isten szövetségének ládája láthatóvá vált. Azok számára, akik szemlélték a Megváltót közbenjárói szolgálata alatt, megnyilatkozott Isten fensége és hatalma. Amikor dicsőségének felhője betöltötte a templota alatt, megnyilatkozott Isten fensége és hatalma. Amikor dicsőségének felhője betöltötte a templomot, a földön várakozó népére fény áradt a szentek szentéből.

Követték főpapukat a szenthelyből a szentek szentébe, és látták Őt, amint vérére hivatkozott Isten frigyládája előtt. A szent frigyládában van az Atya törvénye, ugyanaz a törvény, amelyet kijelentett a Sinai hegyen, és saját ujjával írt a kőtáblára. Egyetlen parancsolatot sem semmisített meg, semmit sem változtatott meg. Mialatt Isten átadta Mózesnek a törvény másolatát, az eredetit megőrizte a mennyei szenthely szentek szentében. Nyomon követve szent előírásait, az igazságkeresők megtalálták a tízparancsolat kellős közepében a negyedik parancsolatot úgy, amint először hangzott el: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja. Semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van. Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet és a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját és megszentelte azt.” (II. Móz. 20:8–11)

Isten Szentlelke befolyásolta az ige tanulmányozóinak szívét. Az a meggyőződés lett úrrá rajtuk, hogy tudatlanságukban áthágták a negyedik parancsolatot, a szombat parancsát azáltal, hogy semmibe vették a Teremtő nyugalomnapját. Ekkor kezdték megvizsgálni az okát annak, hogy miért tartották meg a hét első napját, a vasárnapot az Isten által megszentelt szombatnap helyett. Nem tudtak bizonyítékot találni a Szentírásban, hogy a negyedik parancsolatot megváltoztatták. Azt az áldást, amely legtékot találni a Szentírásban, hogy a negyedik parancsolatot megváltoztatták. Azt az áldást, amely legelőször megszentelte a hetedik napot, a szombatot, sohasem vonták vissza. Becsületesen igyekeztek megtudni és cselekedni Isten akaratát, és most, amikor felismerték, hogy megszegték Isten törvényét, szomorúság töltötte be szívüket. Azonnal kinyilvánították Isten iránti hűségüket azáltal, hogy az Ő szombatját szentnek tartották és megünnepelték.

Nagy és komoly erőfeszítéseket tettek a kívül valók, hogy hitüket aláássák. Ők azonban semmit sem mulasztottak el, hogy meglássák, ha a földi szenthely a mennyeinek ábrázolata vagy mintája volt, akkor a földön a frigyládába helyezett törvény pontos másolata a mennyei frigyládában levő törvénynek, és hogy a mennyei szenthely igazságának elfogadása magába foglalja Isten törvénye követelmének, és hogy a mennyei szenthely igazságának elfogadása magába foglalja Isten törvénye követelményeinek elismerését, és a negyedik parancsolat szombatjának kötelező erejét.

Azok, akik elfogadták Krisztus közbenjárói szolgálatának világosságát és Isten törvényének örökérvényűségét, azt találták, hogy ezeket az igazságokat mutatta be a harmadik angyal üzenete. Az anérvényűségét, azt találták, hogy ezeket az igazságokat mutatta be a harmadik angyal üzenete. Az angyal kijelenti: „Itt, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét.” (Jel. 14:12) Ezt a megállapítást egy ünnepélyes és félelmetes figyelmeztetés előzi meg: „Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába.” (Jel. 14:9–10) Az üzenet megértéséhez szükséges volt az alkalmazott jelképek megmagyarázása. Mit jelképezett a fenevad, annak képe és bélyege? Azok, akik keresték az igazságot, most újra visszatértek a jövendölések tanulmányozásához.

Az első fenevad a római egyházat jelképezi, egy állami hatalommal felruházott egyházi közösséget, amely képes megbüntetni minden protestánst. A fenevad egy hasonló hatalommal felruházott másik egyházi közösséget jelképez. Ennek a képmásnak a kialakulása annak a fenevadnak a munkája, amelynek békés felemelkedése és szelíd hitvallásai olyan találóan ábrázolják az Amerikai Egyesült Államokat. Itt találhatjuk meg a pápaság képmását. Mikor országunk egyházai egyesülnek azokban a hitpontokban, amelyeket együttesen megtartanak, befolyásolják az államot, hogy kényszerítse rendeleteiknek megtartását, és támogassa nézeteiket, akkor a protestáns Amerika átalakul a római egyházteiknek megtartását, és támogassa nézeteiket, akkor a protestáns Amerika átalakul a római egyházszervezet képére, képmására. Akkor az igaz egyházat üldözni fogják mint Istennek régi népét.

A bárányszarvú fenevad megparancsolja „mindenkinek, kicsinyeknek és nagyoknak, gazdagoknak és szegényeknek, szabadoknak és szolgáknak, hogy a jobb kezükre vagy homlokukra bélyeget tegyenek, és hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” (Jel. 13:16–17) Ez az a bélyeg, amely ellen a harmadik angyal felemeli figyelmeztető szavát, az első fenevadnak, vagyis a pápaságnak a bélyege, azért azon hatalomnak kiemelkedő jellegzetességei között kell keresnünk. Dániel próféta kijelentette, hogy a kis szarv által jelképezett római egyház „azt véli, hogy megváltozt atja az időket és a törvényt” (Dn. 7:25), míg Pál a „bűn emberének” nevezi (II. Thess. 2:3–4), aki Isten fölé emeli magát. A pápaság csak Isten törvényének megváltoztatása által emelhette magát Isten fölé. Bárki, aki értelemmel megtartja az így megváltoztatott törvényt, annak a hatalomnak adja a legmagasabb rendű tiszteletet, amely a változtatást végrehajtotta.

A negyedik parancsolat, a szombat parancsolata, amelyet Róma igyekezett félretenni, a tízparancsolat egyetlen előírása, amely Istenre mint az ég és föld Teremtőjére utal, és így megkülönbözteti az igaz Istent minden hamis istentől. A szombat elrendelésének célja az, hogy megörökítse a teremtés művét, és így az emberek gondolatait az igaz, élő Istenre irányítsa. Az egész Szentírás Isten teremtői hatalmának tényére utal, annak bizonyítékára, hogy Izrael Istene felsőbbrendű, mint a pogány istenségek. Ha a szombatot mindig megtartották volna, az emberek gondolatait és vonzalmait Teremtőjükre irányította volna mint tiszteletük és imádatuk tárgyára, sohasem létezett volna bálványimádó, istentelen vagy hitetlen.

Az az intézmény, amely Istenre, a Teremtőre utal, jele az Ő jogos tekintélyének a teremtett lények felett. A szombat megváltoztatása a római egyház tekintélyének, hatalmának jele vagy bélyege. Azok, akik megértik a negyedik parancsolatnak, a szombat parancsolatának igényeit, és mégis a hamis szombat megtartását választják az igazi szombat megtartása helyett, azáltal hódolattal adóznak annak a hatalomnak, amely ezt megparancsolja.

A harmadik angyal üzenete a legfélelmetesebb fenyegetést tartalmazza, amelyet valamikor halandó emberekhez intéztek. Rettenetes bűn az, amely Isten haragját kegyelemmel elegyítetlenül hívja ki. Az emberek nem maradtak tudatlanságban e fontos dologban. Figyelmeztetni kell a világot erre a bűnre, mielőtt Isten ítéletei meglátogatják, hogy megtudják, miért zúdulnak rájuk a büntetőítéletek, és legyen idejük megmenekülni.

A nagy küzdelem folyamán két különböző, egymással szemben álló osztály fejlődik ki. Az egyik „imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi” (Jel. 14:9), és így magára veszi a harmadik angyal félelmetes fenyegető ítéleteit. A másik osztály a világgal éles ellentétben „megtartja Isten parancsolatait és a Jézus hitét.” (Jel. 14:12)

Ezek a fontos igazságok tárultak fel azok előtt, akik elfogadták a harmadik angyal üzenetét. Amikor áttekintették a második advent hirdetése óta szerzett tapasztalatokat, 1844 év idejének elmúlásait, és megtalálták csalódásuk magyarázatát, ismét remény és lelkes öröm töltötte be szívüket. A szenthelyről áradó fény megvilágította a múltat, a jelent és a jövőt, és felismerték, hogy Isten vezette őket tévedhetetlen gondviselése által. Most új bátorsággal, szilárdabb hittel egyesültek a harmadik angyal figyelmeztető üzenetének hirdetésében. A harmadik angyal üzenetének beteljesedéseképpen a világ figyelmét 1844 óta felhívták az igazi szombatra, és egyre többen tértek vissza Isten szent napjának megtartásához.