Heródes saját bevallása szerint úgy tért át a zsidó hitre és láthatólag nagyon buzgó volt a törvény ceremóniáinak megőrzésében. Júdea kormányzása az ő kezében volt, alárendelve Claudius római császárnak, és azonkívül a galileai negyedes-fejedelemséget is ellátta. Heródes törekedett a zsidók kegyészárnak, és azonkívül a galileai negyedes-fejedelemséget is ellátta. Heródes törekedett a zsidók kegyére, abban a reményben, hogy így megtartja hivatalát és kitüntetését, azért igyekezett teljesíteni a zsiszárnak, és azonkívül a galileai negyedes-fejedelemséget is ellátta. Heródes törekedett a zsidók kegyére, abban a reményben, hogy így megtartja hivatalát és kitüntetését, azért igyekezett teljesíteni a zsire, abban a reményben, hogy így megtartja hivatalát és kitüntetését, azért igyekezett teljesíteni a zsidók kívánságát Krisztus egyházának üldözése által. Munkáját azzal kezdte meg, hogy elkobozta a hívők házait és javait, majd bebörtönözte a vezetőket. Elfogatta Jakabot és tömlöcbe vetette, majd elküldött egy hóhért, hogy karddal ölje meg, amiképpen az előtte uralkodó Heródes is lefejeztette Keresztelő Jánost. Ekkor vakmerőbb lett, mivel látta, hogy a zsidóknak tetszenek cselekedetei, azért bebörtönöztette Pétert. Ezeket a kegyetlenségeket a húsvét szent ünnepe előtt cselekedte.

Az emberek helyeselték Heródes tettét, hogy megölette Jakabot, habár némelyek kifogásolták zárt körben való végrehajtását. Ezek azt állították, hogy Jakab nyilvános kivégzése jobban megfélemlítette volna a hívőket és a velük rokonszenvező egyéneket. Heródes ezért fogságban tartotta Pétert, hogy kedvezzen a zsidóknak kivégzésének nyilvános látványosságával. De azt javasolták az uralkodók, hogy nem volna biztonságos kihozni az idős apostolt a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe összegyűlt nép elé. Attól féltek, hogy tiszteletet keltő megjelentése felébresztheti szánalmukat és részvétüket. Attól is rettegtek, hogy erőteljes felhívásai felébreszthetik az embereket, hogy kutassák Krisztus jellemét és életét, amelynek minden ravaszságukkal sem tudtak ellentmondani. Erre az esetre gondolva a zsidók előre féltek, hogy a nép a király kezéből fogja kikövetelni Péter szabadon bocsátását.

Mialatt Péter kivégzését különféle ürüggyel elhalasztották a húsvét utáni időre, addig Krisztus gyülekezetének volt ideje a mély önvizsgálatra és a komoly imára. Buzgón könyörögtek böjtöléssel és könnyek között. Szüntelenül imádkoztak Péterért. Érezték, hogy nem tudták őt nélkülözni a keresztényi munkában, és hogy elérkeztek arra a pontra, ahol Isten segítsége nélkül Krisztus egyháza kihalna.

Végre kitűzték Péter kivégzésének napját, de a hívők imái még mindig felszálltak a mennybe, és mialatt minden törekvésüket és rokonszenvüket buzgó imában fejezték ki, Isten angyalai őrizték a bebörtönzött apostolt. Az ember végső válságos helyzete alkalom Isten számára. Pétert két katona közé helyezték, és két lánccal megbilincselték. Mindegyik láncot odaerősítették egyik őrének csuklójához, így az ő tudtuk nélkül meg sem mozdulhatott. A börtön ajtajait alaposan megerősítették, és erős őrséget állítottak eléjük. Az emberi eszközökkel való kimentés vagy menekülés esélye teljesen kizárt volt.

Az apostolt azonban nem félemlítette meg ez a helyzet. Krisztus megtagadása után, amikor a Megváltó visszahelyezte őt tisztségébe, rettenthetetlen bátorsággal szállt szembe a veszéllyel. Nemes bátorságot tanúsított a keresztre feszített, feltámadott és mennybe ment Megváltó hirdetésében. Azt hitte, hogy most jött el az ideje, hogy feladja életét Krisztusért.

Kivégzése előtti éjjel Péter megláncolva aludt két katona között, szokása szerint. Heródes emlékezve Péter és János menekülésére a börtönből, ahova hitükért zárták be őket, kétszeres elővigyázakezve Péter és János menekülésére a börtönből, ahova hitükért zárták be őket, kétszeres elővigyázatossági rendszabályokat foganatosított. Az őrző katonákat, hogy fenntartsák éberségüket, felelőssé tették a fogoly biztonságos őrizetéért. Az előbb leírt módon megláncolva tartották egy erős sziklacellában, amelynek ajtajait elreteszelték és elzárták. Tizenhat férfit vezényeltek ki a cella őrzésére, akik rendszeres időközökben felváltották egymást. Egyidejűleg négyen látták el az őrséget. De a reteszek, a zárak és a római őrség, amely a valóságban elzárta a fogolytól az emberi segítség lehetőségét, csak azt eredményezte, hogy Isten győzelmét annál teljesebbé tegye Péternek a börtönből való megszabadításakor. Heródes a Mindenható ellen emelte fel kezét, azért a legnagyobb megaláztatást és vereséget kellett elszenvednie Isten szolgájának élete ellen elkövetett merénylete miatt.

A kivégzés előtti éjszakán egy hatalmas angyal mennyei megbízatással leszállt, hogy megszabadítsa őt. Az erős kapuk, amelyek bezárták Isten szentjét, megnyíltak emberi kezek segítsége nélkül. Isten angyala belépett és az ajtók újra zajtalanul bezárultak mögötte. Belépett a szilárd kősziklákba vágott cellába, ahol Péter feküdt, aki az ártatlanság és Istenbe vetett tökéletes bizalom áldott, békés álmát aludta, odaláncolva mindkét oldalán egy-egy erős őrhöz. Az angyalt körülvevő dicsőség megvilágította a börtönt, de nem ébresztette fel az alvó apostolt egészséges, mély álmából, amely felüdítette és megújította, és amely tiszta lelkiismeretéből eredt.

Péter nem ébredt fel addig, amíg meg nem érezte, hogy az angyal meglökte, és meg nem hallotta szavát: „Kelj fel gyorsan!” Látta, hogy celláját, amelyet még sohasem világított meg az áldott napsugár, most mennyei fény ragyogja be, és egy angyal állt előtte nagy dicsőségben. Gépiesen engedelgár, most mennyei fény ragyogja be, és egy angyal állt előtte nagy dicsőségben. Gépiesen engedelmeskedett az angyal szavának, és felkelve felemelte kezét és érezte, hogy a láncok leestek csuklóiról. Majd az angyal hangját hallotta újra: „Övezd fel magadat, és kösd fel saruidat.” (Ap. csel. 12:8)

Péter újra gépiesen engedelmeskedett, mialatt csodálkozó tekintetét mennyei látogatójára szegezte. Azt hitte, hogy álmodik vagy látomást lát. A felfegyverzett katonák mozdulatlanok, mintha márványból faragták volna ki őket, amint az angyal megparancsolta újra: „Vedd rád felsőruhádat és kövess engem!” (Ap. csel. 12:8) Erre a mennyei lény az ajtó felé ment, és az általában beszédes Péter a csodálkozástól most némán követte. Keresztülmentek a mozdulatlan őrségen, és elérték az erősen elretedálkozástól most némán követte. Keresztülmentek a mozdulatlan őrségen, és elérték az erősen elreteszelt, bezárt kaput, amely magától kitárult, és azonnal be is záródott mögöttük, miközben az őrök kídálkozástól most némán követte. Keresztülmentek a mozdulatlan őrségen, és elérték az erősen elreteszelt, bezárt kaput, amely magától kitárult, és azonnal be is záródott mögöttük, miközben az őrök kíszelt, bezárt kaput, amely magától kitárult, és azonnal be is záródott mögöttük, miközben az őrök kívül és belül mozdulatlanul álltak a helyükön.

Majd elérték a második kaput, amelyet szintén kívül és belül őriztek. A kapu magától megnyílt, mint az első, anélkül, hogy csikorogtak volna sarkai vagy zörögtek volna vasreteszei. Hasonló módon mentek keresztül a harmadik kapun is és végül a nyílt utcára értek. Egy szó sem hangzott el; nem hallatszott lépésük zaja. Az angyal előtte haladt ragyogó fénytől övezve, és Péter elbűvölve követte szalatszott lépésük zaja. Az angyal előtte haladt ragyogó fénytől övezve, és Péter elbűvölve követte szabadítóját azt gondolva, hogy álmodik. Az egyik utcát a másik után hagyták így el, és ekkor az angyal küldetését bevégezve eltűnt.

Amikor a mennyei fény szétoszlott, Péter sűrű sötétségben érezte magát, majd fokozatosan csökkent a sötétség, ahogy szeme megszokta. Egyedül találta magát a csendes utcán, s a hűvös éjjeli levekent a sötétség, ahogy szeme megszokta. Egyedül találta magát a csendes utcán, s a hűvös éjjeli levegő megcsapta homlokát. Most ismerte fel, hogy nem álom és látomás volt az, amit átélt. Szabad volt a városnak egy ismerős részén. Felismerte azt a helyet, amelyet gyakran felkeresett, és azt várta, hogy másnap utoljára megy át rajta, amikor előre látható halálának napjához közeledik. Igyekezett visszaidézni emlékezetébe az utolsó néhány pillanat eseményeit. Emlékezett rá, hogy elaludt két katona között megláncolva, levetve saruját és felső ruháját. Átvizsgálva magát látta, hogy teljesen fel van öltözve és fel van övezve.

A kegyetlen bilincsektől megdagadt csuklói most szabadok voltak, és felismerte, hogy szabadulása nem káprázat, hanem áldott valóság. Másnap a halálba akarták vezetni, de íme, egy angyal megszabadította börtönéből és a haláltól. „És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr eldította börtönéből és a haláltól. „És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az ő angyalát, és megszabadított engem Heródes kezéből és a zsidók népének egész váradította börtönéből és a haláltól. „És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az ő angyalát, és megszabadított engem Heródes kezéből és a zsidók népének egész várabocsátotta az ő angyalát, és megszabadított engem Heródes kezéből és a zsidók népének egész várakozásától.” (Ap. csel. 12:11)

Az apostol egyenesen ahhoz a ház felé tartott, ahol testvérei egybegyűltek imára. Éppen érte való komoly imában találta őket abban a pillanatban. „És mikor Péter zörgetett a tornác ajtaján, egy Rhodé nevű szolgálóleány ment oda, hogy hallgatózzék. És megismervén a Péter szavát, örömében nem nyitott meg a kaput, hanem befutván hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. Azok pedig mondták neki: Elment az eszed. Ő azonban erősítette, hogy úgy van. Azok pedig mondták: Az ő angyala az. Péter pedig szüntelen zörgetett, mikor azért felnyitották, meglátták őt és elálmélkodtak. Miután pedig kezével hallgatást intett, elbeszélte nekik, mi módon hozta ki őt az Úr a tömlöcből. És így szólt: Adjátok tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak. És kimenvén elment más helyre.” (Ap. csel. 12:13–17)

Öröm és dicséret töltötte be a böjtölő és imádkozó hívők szívét, hogy Isten hallotta imájukat, válaszolt rá, ás megszabadította Pétert Heródes kezéből. Reggel az emberek összegyűltek, hogy megnézszolt rá, ás megszabadította Pétert Heródes kezéből. Reggel az emberek összegyűltek, hogy megnézzék Péter kivégzését. Heródes elküldte szolgáit, hogy elhozzák Pétert a börtönből a fegyveres őrség kíséretének nagy látványosságával, hogy meggátolják menekülését, megfélemlítsék a vele rokonszenvezőket, és fitogtassák hatalmukat. Az őrség ott állt a börtön ajtajánál. Az ajtó reteszei és zárai szilárvezőket, és fitogtassák hatalmukat. Az őrség ott állt a börtön ajtajánál. Az ajtó reteszei és zárai szilárdan és erősen álltak, az őrök is ott álltak belül. A láncok ott voltak a két katona csuklóján, de a fogoly eltűnt.

Amikor a dolgokat hírül adták Heródesnek, nagy haragra gerjedt, és a börtön őreit hűtlenséggel vádolta. Halálra ítélték őket azért, mivel elaludtak őrhelyükön. Heródes azonban tudta, hogy nem emberi hatalom mentette meg Pétert. De eltökélte, nem ismeri el az isteni hatalom munkálkodását, hogy meghiúsítsa aljas szándékát. Nem akarta magát megalázni, hanem vakmerően szembeszállva dacolt Istennel.

Heródes nem sokkal Péternek a börtönből való kiszabadulása után lement Júdeából Czézáreába és ott időzött. Nagy ünnepséget rendezett azzal a szándékkal, hogy felkeltse a nép csodálatát és tetszését. Minden helyről összegyűltek az élvezethajhászók, és nagy mulatozást és ivást rendeztek, Heródes a legfényesebb díszben jelent meg a nép előtt. Ezüsttől és aranytól csillogó palástba öltözött, amely visszaverte a nap ragyogó sugarait, és elkápráztatta a nézők szemét. Nagy pompa és fényes szertartás közepette állt a sokaság előtt, és ékesszóló beszédet intézett hozzájuk.

Megjelenésének fensége és választékos beszédének ereje hatalmas befolyást gyakorolt az összegyűlt népre. Érzékeik már megromlottak a mulatozástól és a bortól. Elkápráztatták őket Heródes ragyűlt népre. Érzékeik már megromlottak a mulatozástól és a bortól. Elkápráztatták őket Heródes ragyogó ékei. Elvarázsolta őket nagyszerű magatartása és ékesszóló beszéde, azért vad lelkesedésükben hízelgésekkel árasztották el, istennek nyilvánították, kijelentve, hogy halandó ember nem képes ilyen megjelenésre és ilyen elragadó ékesszólásra. Továbbá kijelentették, hogy mindig tisztelték őt mint uralkodójukat, de mostantól fogva istenként imádják őt.

Heródes tudta, hogy egyáltalán nem szolgált rá dicsőítésükre és hódolatukra, de mégsem dorgálta meg a nép bálványimádását, hanem elfogadta azt, mintha megillette volna őt. Arcát eltöltötte a kielégült büszkeség pírja, amint hallotta feltörő kiáltásukat: „Isten szava ez és nem emberé.” (Ap. csel. 12:22) Ugyanazok a szavak, amelyek most egy gonosz bűnöst dicsőítettek, néhány évvel ezelőtt őrjöng ő kiáltásban kitörve követelték: „El Jézussal! Feszítsd meg őt! Feszítsd meg őt!” Heródes nagy élvezettel elfogadta hízelgésüket és hódolatukat, és szíve örömujjongással telt meg. De hirtelen gyors és rettenetes változás ment végbe rajta. Arca elsápadt mint a halotté, és halálküzdelem torzította el. Nagy izzadságcseppek jelentek meg bőrén. Egy pillanatig a fájdalomtól és rettegéstől földbe gyökerezve állt, majd sápadt, szederjes arcával a félelemtől megdermedt barátai felé fordulva így szólt hozzájuk: „Azt, akit ti istenként felmagasztaltatok, lesújtotta a halál!”

A legrettenetesebb gyötrelem állapotában vitték el a gonosz tivornya, vígasság, pompa és látványosság helyéről, amelytől most már megundorodott lelkében. Egy pillanattal előbb, még büszkén elfogadta annak a hatalmas tömegnek a dicsőítését és imádatát, most azonban egy önmagánál hatalmasabb Uralkodó kezében érezte magát. Hatalmába kerítette a bűnei miatt érzett önvád. Eszébe jutott, hogy gyötrelmében és csalódott haragjában kitöltötte esztelen bosszúját a börtönőrökön, és irgalom nélkül kivégeztette őket. Érezte, hogy Isten, aki Péter apostolt megmentette a haláltól, most kezébe vette őt, a könyörtelen üldözőt. Nem talált enyhülést testi fájdalmaira és lelki gyötrelmeire. Nem volt semmi reménye! Heródes ismerte Isten törvényét, amely így szólt: „Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem”, és tudta, hogy az emberek imádatának elfogadásával betöltötte gonoszságának mértékét, és magára vonta Isten igazságos haragját.

Ugyanaz az angyal hajtotta végre Heródesen Isten haragjának büntető ítéletét, aki elhagyta a menny királyi udvarait, hogy megmentse Pétert üldözőjének hatalmából. Az angyal meglökte, megütötte Pétert, hogy felköltse álmából, de egészen más ütést mért a gonosz királyra, amellyel halálos betegséget hozott rá. Isten megvetésével sújtotta Heródes büszkeségét és testét, amelyet felékesítve állított az emberek csodálkozó tekintete elé, megették a férgek és még életében elrothadt. Heródes Isten igazságos megtorlása folytán nagy testi és lelki szenvedések közepette halt meg.

Az isteni ítéletnek ez a megnyilvánulása nagy befolyást gyakorolt az emberekre. Mialatt Krisztus csodálatos módon megszabadította apostolát a börtönből, és megmentette a haláltól, ugyanakkor üldözőjét lesújtotta Isten átka. A hír eljutott minden országba, és hozzájárult ahhoz, hogy sok ember fogadja el a Krisztusban való hitét.