Apotolok cselekedetei 9:23-31 és 22:17-21.

Pál most visszatért Damaszkuszba, és bátran hirdette Krisztust. A zsidók nem tudtak ellenállni bölcs érveinek, azért tanácskozást tartottak, hogy szavait erőszakkal némítják el. Egyetlen érvük a munka meggátlása maradt, azért elhatározták, hogy meggyilkolják Pált. Az apostol azonban megtudta szándékukat. A város kapuit éberen őrizték éjjel-nappal, hogy elvágják menekülésének útját. A tanítványok aggodalmukban Istenhez fordultak imában. Csak keveset aludtak, mert egész éjjel azon gonványok aggodalmukban Istenhez fordultak imában. Csak keveset aludtak, mert egész éjjel azon gondolkodtak, hogy milyen módon készíthetnék elő a választott apostol menekülését. Végül kigondoltak egy tervet. Egy falon épült ház ablakából egy kosárban leeresztették a falról éjszaka. Ilyen megalázó módon menekült meg Pál apostol Damaszkuszból.

Most Jeruzsálembe indult, mert óhajtott volna megismerkedni ott az apostolokkal, különösen Péterrel. Nagyon szeretett volna találkozni a galileai halászokkal, akik együtt éltek, beszélgettek és imádkoztak Krisztussal földi szolgálata alatt. Sóvárgó szívvel vágyakozott a fő apostolokkal való találkozásra. Amikor Pál apostol Jeruzsálembe ért, megváltozott felfogással tekintett a városra és a templomra. Tudta, hogy Istennek megtartó ítélete lebeg felette.

A zsidók bánata és haragja Pál megtérése miatt nem ismert határt. De ő sziklaszilárd maradt, és azzal áltatta magát, hogy ha barátainak elmondja csodálatos tapasztalatát, akkor megváltoztatják hitüket hozzá hasonlóan, és hinni fognak Jézusban. Ő is szigorú lelkiismeretességgel állt ellene Krisztusnak és követőinek, de amikor feltartóztatták útjában, és meggyőződött bűneiről, azonnal elhagyta gonosz útait, és megvallotta Jézus hitét. Most teljes szívvel hitte, hogy ha barátai és előbbi társasága hallanák csodálatos megtérésének körülményeit, és látnák a büszke farizeus megváltozását, aki üldözte és halálra adta a Jézusban hívőket, akkor ők is meggyőződnének tévelygésükről, és csatlakoznának a hívők soraihoz.

Csatlakozni akart testvéreihez, a tanítványokhoz, nagy bánat és csalódás érte azonban, amikor azt tapasztalta, hogy nem akarják maguk közé fogadni, mint tagot, mert visszaemlékeztek előbbi üldözéseire. Azt gondolták, hogy be akarja csapni és meg akarja semmisíteni őket. Igaz, hallottak csodálatos megtéréséről, de miután visszavonult Arábia pusztaságába, és így tovább semmi bizonyosat nem tudtak róla, nem hittek nagy változásának hírében.

Barnabás bőkezűen szétosztotta pénzét, hogy támogassa Krisztus ügyét, és enyhítse a szegények szükségét, ismerte Pált, amikor még szembeszállt a hívőkkel. Most eljött és felújította ismeretségüket. Hallotta Pál csodálatos megtérésének bizonyságtételét és azon időből való tapasztalatát. Teljesen elhitte tapasztalatát, és elfogadta Pált, kézen fogva az apostolokhoz vezette őt. Elmondta nekik Pál tahitte tapasztalatát, és elfogadta Pált, kézen fogva az apostolokhoz vezette őt. Elmondta nekik Pál tapasztalatát, amit hallott, hogy Jézus személyesen megjelent neki Damaszkuszba való útján, és beszélt vele. Elmondta, hogy Ananiás imájára visszanyerte látását, és a város zsinagógájában hirdette, hogy Jézus Krisztus Isten Fia.

Az apostolok nem vonakodtak tovább. Nem állhattak ellene Istennek. Péter és Jakab abban az időben az egyedüli apostolok voltak Jeruzsálemben, baráti jobbjukat nyújtották hitük egykori ellenségének, elkeseredett üldözőjének és most éppen oly nagyon szerették és becsülték, mint amennyire azelőtt féltek tőle és kerülték. Itt találkozott az új hit két nagy alakja: Péter, Krisztus kiválasztott társainak egyike a földi szolgálata alatt és Pál, a farizeus, aki Jézus mennybemenetele után találkozott vele, szemtől szembe, és beszélt vele, és látomásban is látta őt, és mennyei munkájának természetét.

Az első találkozás nagy jelentőségű volt mindkét apostol számára, de ez csak rövid ideig tartott, mert Pál vágyakozott arra, hogy Mesterének munkáját végezze. Azt a hangot, amely oly komolyan vitatkozott Istvánnal, hallhatták nemsokára ugyanabban a zsinagógában, amint félelem nélkül hirdette, hogy Jézus Isten Fia. Védelmezte ugyanazt a hitet, amelynek védelmében István meghalt. Elbeszélte saját csodálatos tapasztalatát, testvéreiért és előbbi társaságáért való sóvárgó szívvel tárta eléjük bizonyítékait a jövendölésekről, mint István tette, hogy a megfeszített Jézus Isten Fia.

Pál azonban felismerte zsidó testvérei lelkületét. Ugyanazon dühvel fordultak ellene is, mint István ellen. Látta, hogy el kell válnia testvéreitől, azért szívét szomorúság töltötte el. Szívesen feláldozta volna életét is, ha ezáltal az igazság ismeretére tudta volna bírni őket. A zsidók terveket kovácsoltak, hogy elvegyék életét, azért a tanítványok sürgették Pált, hagyja el Jeruzsálemet. Ő azonban vonakodva távozott, mert szeretett volna még egy kicsit munkálkodni zsidó testvéreiért. Olyan tevékeny részt vett István vértanúságában, hogy hőn vágyott arra, kitörölje a szégyenfoltot azáltal, hogy bátran védelmezi azt az igazságot, amely István életébe került. Gyávaságnak tetszett előtte a Jeruzsálemből való menekülése.

Mielőtt Pál szembenézve az ilyen lépés minden következményével, komolyan imádkozott Istenhez a templomban, a Megváltó megjelent neki látomásban, és így szólt: „Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből: mert nem veszik be a te tanúbizonyság-tételedet én felőlem.” (Ap. csel. 22:18) Pál apostol még akkor is vonakodott elhagyni Jeruzsálemet anélkül, hogy ne győzze meg a makacs zsidókat hitének igazsága felől. Azt gondolta, ha még életét is áldozná az igazságért, nem tenne mást, minthogy kiegyenlítené azt a félelmetes számlát, amelyet István halálával csinált a maga rovására. Így válaszolt: „Uram, ők maguk tudják, hogy én tömlöcbe vetettem és vertem zsinagógánként azokat, akik hittek tebenned. És mikor ama te mártírodnak, Istvánnak vére kiontatott, én is ott álltam és helyeseltem az ő megöletését, és őriztem azoknak köntösét, akik őt megölték.” (Ap. csel. 22:19–20) A válasz azonban az előbbinél határozottabban hangzott: „Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé.” (Ap. csel. 22:21)

Amikor a testvérek tudomást szereztek Pál látomásáról és a gondoskodásról, amellyel Isten körülvette, aggodalmuk csak növekedett iránta, mert felismerték, hogy valóban Isten kiválasztott eszköze, hogy elvigye az igazságot a pogányokhoz. Siettették titkos menekülését Jeruzsálemből, mert attól féltek, hogy a zsidók meggyilkolják. Pál távozása egy időre felfüggesztette a zsidók erőszakos ellenszegülését, úgyhogy a gyülekezet egy bizonyos ideig nyugalmat élvezett, amely időszakban sokan csatlakoztak a hívőkhöz.