Amikor Jézus kijelentette tanítványainak Jeruzsálemben sorsát és második eljövetelének jeleneteit, előre megmondta népének tapasztalatát is, eltávozásának idejétől fogva egészen addig, amíg hatalomban és dicsőségben visszatér, hogy megszabadítsa őket. Az Olajfák hegyéről Jézus szemlélte azokat a viharokat, amelyek az apostoli egyházat érik majd, és amelyekben jövőbe látó szemei szemlélték azon hatalmas és heves viharokat, amelyek követőit érik majd az üldözés és sötétség elkövetkezendő korszakaiban. Néhány félelmetes jelentőségű, rövid szóban kijelentette azt a sorsot, amely Isten egyházát éri a világ fejedelmei részéről. Krisztus követőinek a megaláztatás, gyalázat és szenvedés ugyanazon útját kell megjárniuk mint Mesterüknek. Az az ellenségeskedés, amely kitört a világ Megváltója ellen, megnyilvánul mindazok ellen, akik hisznek nevében.

A korai egyház története igazolta a Megváltó szavainak beteljesedését. A föld és pokol hatalmasságai feltámadtak Krisztus ellen követőinek személyében. A pogányság előre látta, ha az evangélium diadalmaskodik, elsepri templomaikat és bálványoltáraikat, azért egyesítették erőiket, hogy megsemmisítsék a kereszténységet. Az üldözés tüze fellángolt. A keresztényektől elkobozták vagyonukat, és elűzték őket otthonukból. A szenvedésnek nagy harcát állták ki, „megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is.” (Zsid. 11:36) Sokan vérükkel pecsételték meg bizonyságtételüket. A nemeseket és rabszolgákat, gazdagokat és szegényeket, tanultakat és tanulatlanokat egyaránt irgalmatlanul lemészárolták.

Sátán törekvése az egyház erőszakos megsemmisítésére hatástalan volt. A nagy küzdelem, amelyben Jézus tanítványai feladták életüket, nem szűnt meg akkor sem, amikor ezek a hűséges zászlóhorben Jézus tanítványai feladták életüket, nem szűnt meg akkor sem, amikor ezek a hűséges zászlóhordozók elestek őrhelyükön. Vereségük révén győztek. Isten munkásait megölték, de műve állandóan előre haladt. Az evangélium tovább terjedt, és követőinek száma növekedett. Behatolt a hozzáférhetetlen vidékekre is, még a „római sas” területeire is. Egy keresztény szóváltásba elegyedve a pogány fejedelmekkel, akik az üldözések előrehaladását sürgették, így szólt: „Megölhettek, kínozhattok, elkárhoztathattok bennünket… Igazságtalanságotok csak ártatlanságunkat igazolja… Kegyetlenségetek által semmit sem értek el. Sőt, inkább erősebb felhívást fog jelenteni, hogy másokat is meggyőződésre bírjon. Minél gyorsabban kaszáltok le bennünket, annál jobban növekszik számunk, mert a keresztények vére: mag.”

Ezreket börtönöztek be, öltek meg, de mások keltek fel, hogy helyüket elfoglalják. Azokat, akiket megöltek, biztosították Krisztus számára, hogy a győztesek közé számlálta őket. Megharcolták a nemes harcot, hogy elnyerjék az élet koronáját, ha majd Jézus eljön. Az eltűrt szenvedések közelebb hozták őket egymáshoz és Megváltójukhoz. Élő példájuk és haldoklásukban tett bizonyságtételük állandó tanúbizonyság volt az igazság mellett, és ahol a legkevésbé várták, Sátán alattvalói ott hagyták szolgálatát, és Krisztus zászlaja alá gyülekeztek.

Sátán ekkor sokkal eredményesebb tervet gondolt ki Isten kormányzása elleni harcában. Zászlaját a keresztény egyházba tűzte ki. Ha Krisztus követőit be tudja csapni, hogy magukra vonják Isten nemtetszését, akkor erejük, bátorságuk és szilárdságuk eltűnik, és könnyű zsákmányaivá lesznek.

A nagy ellenség most ravaszsággal igyekezett elérni azt, amit nem tudott elérni erőszakkal. Az üldözést beszüntette, de helyettesítette a földi siker és világi dicsőség veszélyes csábjaival. A bálványimádókat rávették, hogy fogadják el a kereszténységnek egy részét, miközben a többi lényeges igazságot visszautasították. Vallották, hogy elfogadják Jézust, Istennek fiát, hogy hisznek halálában és feltámadásában, de nem győződtek meg bűneikről és nem érezték a megtérésnek vagy szívük megváltoztatásának szükségességét. Miután bizonyos engedményeket tettek, azt javasolták, hogy a keresztények is tegyenek engedményeket, hogy mindnyájan egyesülhessenek a Krisztusban való hit magaslatán.

Az egyház most félelmetes veszedelemben volt. Börtön, kínzás, tűz és kard áldásnak számított ehhez képest. A keresztények egy része szilárdan állt, kijelentették, hogy ők nem alkudnak meg. Mások úgy érveltek, hogy engedményeket tesznek vagy módosítják hitüket, és egyesülnek azokkal, akik elfogadták a kereszténység egy részét, az teljes megtérésükre vezethet. Ez az idő a mély lelki gyötrelem korszaka volt Krisztus követői számára. A színlelt kereszténység köpenye alatt Sátán belopózott az egyházba, hogy megrontsa hitüket, és elfordítsa gondolataikat az ige szavaitól.

Végül a keresztény közösség legnagyobb része lesüllyesztette színvonalát. A kereszténység egyesült a pogánysággal. Habár a bálványimádók azt állították, hogy megtértek, és egyek a gyülekezettel, mégis még mindig ragaszkodtak bálványaikhoz, csupán imádatuk tárgyát változtatták meg Jézus, Mária és a szentek képeire. A bálványimádás romlott kovászát így bevitték az egyházba, és folytatták átkos munkájukat. Egészségtelen tanokat, babonás szertartásokat és bálványimádó szokásokat olvasztottak be hitükbe és istentiszteleteikbe. Mivel Krisztus követői egyesültek a bálványimádókkal, a ketottak be hitükbe és istentiszteleteikbe. Mivel Krisztus követői egyesültek a bálványimádókkal, a keresztény hit megromlott, és az egyház elveszítette tisztaságát és erejét. Voltak azonban egyesek, akiket a csalások nem vezettek félre. Ezek megőrizték hűségüket az igazság szerzője iránt, és csak Istent imádták.

Krisztus hitvalló követői között mindig két osztály létezett. Mialatt az egyik osztály tanulmányozza a Megváltó életét, és komolyan igyekszik kiküszöbölni hibáit és törekszik hasonlóvá válni példaképéhez, a másik osztály kerüli az egyszerű gyakorlati igazságokat, amelyek feltárják hibáikat. Az egypéhez, a másik osztály kerüli az egyszerű gyakorlati igazságokat, amelyek feltárják hibáikat. Az egyház még legjobb állapotában sem áll teljesen igazakból és őszintékből. Megváltónk azt tanította, hogy akik készakarva hódolnak a bűnnek, azokat ne fogadják be a gyülekezetbe. Mégis magához kapcsolt olyan férfiakat, akik fogyatékos jellemmel bírtak, és tanításainak és példájának áldásaiban részesítette őket, hogy alkalmuk legyen javítani tévedéseiken.

De nincs közösség a világosság fejedelme és a sötétség fejedelme között, azért követői között sem lehet. Amikor a keresztények beleegyeztek abba, hogy egyesülnek azokkal, akik csak félig tértek meg a pogányságból, olyan ösvényre léptek, amely mind távolabb vezette őket az igazságtól. Sátán ujjongott, hogy sikerült megcsalni Krisztus követőinek oly nagy tömegét. Ekkor hatalmát nagyobb mértékben gyakorolta rajtuk, és arra indította őket, hogy üldözzék azokat, akik hűek maradtak Istenhez. Senki sem tudott annyira ellene fordulni a keresztény hitnek, mint azok, akik valamikor védelmezői volki sem tudott annyira ellene fordulni a keresztény hitnek, mint azok, akik valamikor védelmezői voltak. Ezek a hitszegő keresztények egyesülve félpogány társaikkal, támadásaikat a keresztény hit leglényegesebb tantételei ellen indították.

Hosszú, heves küzdelem után a hűségesek közül néhányan elhatározták, hogy megszakítanak minden közösséget a hithagyó egyházzal, ha továbbra is vonakodik megszabadulni a hamisságoktól és a bálványimádástól. Látták, hogy az elkülönülésre határozottan szükségük van, ha engedelmeskedni akarnak Isten igéjének. Nem mertek eltűrni olyan végzetes tévedéseket saját lelkük rovására és oly példát nyújtani, amely veszélyeztetné gyermekeik és unokáik hitét. A béke és egység biztosítása érdekében készek voltak arra, hogy engedményeket tegyenek, amelyeket Isten iránti hűségükkel összekében készek voltak arra, hogy engedményeket tegyenek, amelyeket Isten iránti hűségükkel összeegyeztethettek, érezték azonban, hogy a békét túl drágán vásárolnák meg elveik feladása árán. Ha az egységet csak az igazság és igazságosság feladása árán tudnák megteremteni, akkor később összekülönbözések, nézeteltérések és háborúságok támadnának közöttük. Áldás lenne a gyülekezet és a világ számára, ha megelevenednének Isten hitvalló népének szívében azok az alapelvek, amelyek ezeket az állhatatos lelkeket tettre késztették.

Pál apostol kijelenti, hogy „mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” (II. Tim. 3:12) Mi az oka akkor annak, hogy az üldözés tüze oly nagymértékben kialudt? Egyetlen oka az, hogy a gyülekezet alkalmazkodott a világ színvonalához, azért nem ébreszt ellenállást. A jelen kor hitvallását napjainkban nem a tiszta, szent jellem alkotja, mint amely Krisztusnak és apostolainak idejében jellemezte a keresztény hitet. Ennek oka csak a bűnnel való megalkuvás, mivel Isten igéjének igazságait oly közömbösséggel szemlélik, és oly kevés jámborság található a gyülekezetben, azért oly népszerű a kereszténység a világ előtt. Elevenedjék csak fel a korai egyház hite és ereje, majd feltámad az üldözés szelleme, és fellángol az üldözés tüze is.