1 Sámuel 3-6; 2 Sámuel 6 és 1 Királyok 8.

Isten frigyládája egy szent szekrény volt, a tízparancsolat elhelyezésére készítették, amely törvény magát az Istent képviselte. A frigyládát az Úr erejének és dicsőségének tekintették. Isten jelenlétének jele nyugodott rajta éjjel és nappal. A papok, akik szolgáltak előtte, teljesen odaszentelték magukat magasztos tisztüknek. Különféle drágakövekkel díszített mellvértet viseltek, mint amely a szentváros 12 alapját alkotja. A szegélyen belül, az aranyba foglalt drágakövekbe bevésték Izrael 12 törzsének nevét. Nagyon szép és értékes munka volt, a papok vállán függött és befedte mellüket.

A mellvért (efód) jobb és bal oldalán két nagyobb kő volt, amely nagy fénnyel ragyogott. Amikor nehéz ügyet hoztak a bírák elé, amelyben nem tudtak dönteni, akkor a papokhoz utasították őket, akik Istentől tudakozódtak, és Ő válaszolt nekik. Ha helyeslését fejezte ki, és sikert akart adni nekik, akkor a világosság és dicsőség különleges fényköre nyugodott meg a jobb oldali drágakövön. Ha helytelenítette tervüket, akkor pára vagy köd árnyékolta be a bal oldali drágakövet. Amikor tudakozódtak Istentette tervüket, akkor pára vagy köd árnyékolta be a bal oldali drágakövet. Amikor tudakozódtak Istentől, hogy vonuljanak-e harcba, és a jobb oldali drágakövet fénykör övezte, ez azt jelentette: Menjetek, és sikert értek el. Amikor a bal oldali drágakövet felhő árnyékolta be, ez azt jelentette számukra: Ne menjetek, mert nem értek el sikert.

A főpap évente egyszer, amikor belépett a szentek szentébe, és Isten félelmetes jelenlétében szolgált a frigyláda előtt, megkérdezte Istent, aki gyakran fennhangon felelt. Ha az Úr nem felelt szóval, akkor a fény és dicsőség szent sugarait nyugtatta meg a frigyláda jobb oldali kérubján, helyeslésének és pártfogásának jeléül. Ha kérésüket visszautasította, akkor felhő nyugodott meg a bal oldali kérubon.

Négy mennyei angyal mindig kísérte Isten frigyládáját minden utazásában, hogy megvédje minden veszélytől, és vigyáztak, hogy betöltsék minden küldetésüket, amely a frigyládával kapcsolatos. Jézus Isten Fia mennyei angyalok kíséretében haladt a frigyláda előtt, amikor a Jordánhoz érkeztek, és a habok kettéváltak jelenléte előtt. Krisztus és az angyalok álltak a papok és a frigyláda mellett, amíg Izrael átkelt a Jordánon. Krisztus és az angyalok követték a frigyláda Jerikó körüli útját, és végül lerombolták a város erős falait, és átadták Jerikót Izraelnek.

Éli főpapsága idején fiait is papi tisztségre emelte. A szentek szentébe csak Éli mehetett be évente egyszer. Fiai a szent sátor ajtajánál szolgáltak, és ellátták tisztségüket az állatok leölésében és a pitvarban levő égőáldozati oltárnál. Szent tisztségükkel azonban állandóan visszaéltek. Önzők, kapzsik, falánkok és erkölcstelenek voltak. Isten megdorgálta Élit a családja fegyelmezésében tanúsított bűnös hanyagsága miatt. Ő is megdorgálta ugyan fiait, de nem tartotta féken őket. Miután a papság szent tisztébe helyezte őket, Éli hallotta, hogy fiai csalárdul kiforgatják Izrael gyermekeit áldozataikból; hallotta, hogyan szegik meg vakmerően Isten törvényét; hallott erőszakos magaviseletükről, amely bűnre vezette Izraelt.

Az Úr a gyermek Sámuelnek jelentette ki azokat a büntetőítéleteket, amelyeket Éli házára hoz hanyagságuk miatt. „És mondta az Úr Sámuelnek: Ímé én oly dolgot cselekszem Izraelben, melyet valanyagságuk miatt. „És mondta az Úr Sámuelnek: Ímé én oly dolgot cselekszem Izraelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülük megcsendül bele. Azon a napon véghez viszem Élin mindazt, amit kijenyagságuk miatt. „És mondta az Úr Sámuelnek: Ímé én oly dolgot cselekszem Izraelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülük megcsendül bele. Azon a napon véghez viszem Élin mindazt, amit kijekik hallanak, mind a két fülük megcsendül bele. Azon a napon véghez viszem Élin mindazt, amit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégzem. Mert megjelentettem néki, hogy elítélem az ő házát mindörökre, az álnokság miatt, amelyet jól tudott, hogy miként tették utálatosokká magukat az ő fiai, és ő nem akadályozta meg őket. Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal.” (I. Sám. 3:11–14)

Éli fiainak törvényszegései oly vakmerőek és sértőek voltak Isten előtt, hogy semmilyen áldozat sem volt képes engesztelést szerezni az ilyen szándékos törvényszegésekre. Ezek a bűnös papok lealacsonyították, megcsúfolták azokat az áldozatokat, amelyek Isten Fiát jelképezték. Istenkáromló magacsonyították, megcsúfolták azokat az áldozatokat, amelyek Isten Fiát jelképezték. Istenkáromló magatartásukkal lábbal taposták az áldozat kiengesztelő vérét.

Sámuel közölte Élivel az Úr szavait, és ő így szólt: „Ő az Úr, cselekedjék úgy, amint néki jónak tetszik.” (I. Sám. 3:18) Éli tudta, hogy Istent meggyalázták, és érezte, hogy vétkezett. Belenyugodott, hogy Isten így büntette meg bűnös hanyagságát. Az Úrnak Sámuelhez intézett szavait Éli tudatta egész Izraellel. Ezt cselekedve azt gondolta, hogy bizonyos mértékben jóvá teszi a múltban elkövetett bűnét.

Az Élire kijelentett büntetőítélet nem késett sokáig. Az izraeliták harcba szálltak a filiszteusok ellen, de vereséget szenvedtek, és negyvenezer férfit megöltek közülük. A héberek nagyon megfélemlettek, mert tudták, hogy ha a többi nemzet meghallja vereségüket, felbátorodik és hadat indít ellenük. Izrael vénei úgy látták, hogy azért szenvedtek vereséget, mert Isten frigyládája nem volt velük, azért elküldtek Silóba a frigyládáért. Eszükbe jutott átkelésük a Jordánon és Jerikó feletti könynyű győzelmük, amikor magukkal vitték a frigyládát. Úgy gondolták, csak arra van szükségük, hogy magukkal vigyék a frigyládát, és akkor legyőzik ellenségeiket. Nem ismerték fel, hogy erejük a frigyládában levő törvény iránti engedelmességükben volt, amely magát Istent képviselte. A szentségtelen papok, Hofni és Fineás, Éli két fia volt a szent frigyládával, és közben megszegték Isten szent törvényét. Ezek a bűnök Izrael táborába irányították a frigyládát. A harcosok bizalma feléledt, és a siker reménye töltötte el őket.

„És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezett, rivalgott az egész Izrael nagy rivalgással, hogy megrendült a föld. Mikor pedig meghallották a filiszteusok a rivalgás hangját, mondták: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba, megfélemlettek a filiszteusok, mert mondták: Isten a táborba jött! És mondták: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha azelőtt. Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten, aki Egyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában. Legyetek bátrak és legyetek férfiak, filiszteusok, hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint ahogy ők szolgáltak nektek. Azért legyetek férfiak, és harcoljatok! Megütköztek azért a filiszteusok, és megveretett Izrael, és ki-ki az ő sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izrael közül harmincezer gyalog hullott el. És az Isten ládája is elvétetett, és meghalt Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás.” (I. Sám. 4:5– 11)

A filiszteusok azt gondolták, hogy a frigyláda az izraeliták Istene. Nem tudták, hogy az élő Isten, aki teremtette az eget és a földet, és a Sinai hegyen kiadta a törvényt, aszerint küldött sikert vagy kudarcot, hogy engedelmeskedtek vagy ellenszegültek a frigyládában levő szent törvénynek.

Izraelben igen nagy öldöklés ment végbe. Éli az útszélen ült, és reszkető szívvel várta, hogy hírt kapjon a seregről. Félt, hogy Isten frigyládáját elvehetik, és a filiszteusok serege meggyalázza azt. A seregnek egy küldönce Silóba futott, és közölte Élivel, hogy két fiát megölték. Ezt a hírt Éli bizonyos nyugalommal hallgatta, mert tudta, hogy ez vár rá. Amikor azonban a küldönc hozzátette, hogy elvitték Isten frigyládáját, Éli lelki gyötrelmében megingott a széken és hátraesve meghalt. Elérte Isten büntetőítélete, amely fiait is sújtotta. Éli nagymértékben bűnös volt fiai törvényszegésében, mivel bűnös hanyagsággal elmulasztotta, hogy féken tartsa őket. Isten frigyládájának a filiszteusok általi elkobzását a legnagyobb szerencsétlenségnek tekintették, amely érhette Izraelt. Fineás haldokló felesége gyermekét Ikábódnak nevezte, mondván: „Oda van Izrael dicsősége, mert elvették az Isten ládásége gyermekét Ikábódnak nevezte, mondván: „Oda van Izrael dicsősége, mert elvették az Isten ládáját.” (I. Sám. 4:21)

Isten megengedte, hogy az ellenség elvigye a szövetség ládáját, hogy megmutassa Izraelnek, milyen hiábavaló volt a frigyládába vetett bizalmuk, amely az Ő jelképe volt, miközben megrontották a parancsolatokat, amelyeket a frigyláda tartalmazott. Isten meg akarta őket alázni azáltal, hogy elvette tőlük a frigyládát, dicsekvésük erejét és bizakodásuk tárgyát.

A filiszteusok ujjongtak, mivel úgy gondolták, hogy kezükben van az izraeliták híres Istene, aki oly nagy csodákat tett értük, és megrettentette ellenségeiket. Elvitték Isten frigyládáját Asdódba, legnépszerűbb istenüknek, Dágonnak tiszteletére, és istenük mellé helyezték. Amikor a papok beléptek a templomba, megrémültek, mert Dágont arccal a földre esve találták Isten frigyládája előtt. Felemelték Dágont, és visszatették régi helyére. Azt gondolták, hogy véletlenül esett le. De a következő reggel ugyanúgy az arcára esve találtak rá a földön, mint azelőtt, és Dágon feje és karja letört.

Isten angyali – akik kísérték a frigyládát – sújtották a földre, és csonkították meg az élettelen pogány bálványistent, megmutatva, hogy az élő Isten minden pogány bálványisten felett áll, hogy előtte minden bálványisten semmi. A pogányok nagy tiszteletben részesítették istenüket, Dágont, azért amikor lerombolva és megcsonkítva találták Isten frigyládája előtt arcra esve, elszomorodtak, és nagyon rossz előjelnek tekintették a filiszteusok számára. A történ teket úgy magyarázták, hogy a héberek leigázzák és megsemmisítik a filiszteusokat, és minden istenüket, és a héberek Istene nagyobb és hatalmasabb lesz minden istennél. Eltávolították Isten frigyládáját bálványtemplomukból, és elhelyezték maguknál.

A frigyládát a filiszteusok 7 napig tartották maguknál. Legyőzték az izraelitákat, és elvitték a frigyládát, amely felől azt hitték, hogy Izrael erejének forrása. Azt gondolták, hogy mindvégig biztonságládát, amely felől azt hitték, hogy Izrael erejének forrása. Azt gondolták, hogy mindvégig biztonságban lesznek, és többé nem kell félniük Izrael seregeitől. De sikereik feletti örömük közepette nagy jajkiáltások hallatszottak az országban, amelynek o kát mindenütt Isten frigyládájának tulajdonították. Félelmükben helyről helyre hordozták, azonban eljárásukat Istentől származó pusztítás követte, úgyhogy a fiiszteusok nagyon megzavarodtak, és nem tudták, mit tegyenek a frigyládával. Kísérő angyalai megvédték minden kártól. A filiszteusok nem merték kinyitni a frigyládát, mert istenüket, Dágont olyan sors érte, hogy féltek megérinteni, féltek közelségétől. Hivatták papjaikat és jövendőmondóikat, és érdeklődtek tőlük, mit tegyenek Isten frigyládájával. Ők azt tanácsolták, hogy küldjék vissza a néphez, akikhez tartozik, és küldjenek vele gazdag ajándékot bűnért való áldozatul, amelyet Isten elfogad, ha megnyeri tetszését, és akkor meggyógyulnak fekélyeikből. Meg kellett érteniük azt is, hogy Isten keze azért nehezedett rájuk, mert elvitték az ő frigyládáját, amely csak Izrael tulajdona volt.

Némelyek nem helyeselték ezt a tervet. Túlságosan megalázó volt számukra a frigyláda visszavitele, azért azt hangoztatták, hogy a filiszteusok közül senki se merje kockára tenni életét, hogy visszavile, azért azt hangoztatták, hogy a filiszteusok közül senki se merje kockára tenni életét, hogy visszavigye Izrael Istenének frigyládáját, amely ilyen halálos szerencsétlenséget hozott rájuk. Tanácsosaik kérték a népet, hogy ne keményítsék meg szívüket, mint ahogyan a fáraó és az egyiptomiak tették, és ne hozzanak magukra nagyobb csapásokat és szenvedéseket. Mivel mindnyájan féltek visszavinni Isten frigyládáját, a következő tanácsot adták nekik: „Most azért vegyetek és készítsetek egy új szekeret és két borjas tehenet, melyeken még nem volt járom; és fogjátok be a szekérbe a teheneket, borjairet és két borjas tehenet, melyeken még nem volt járom; és fogjátok be a szekérbe a teheneket, borjaikat pedig vigyétek el tőlük haza. És vegyétek az Úrnak ládáját, és tegyétek a szekérre; az aranyszerret és két borjas tehenet, melyeken még nem volt járom; és fogjátok be a szekérbe a teheneket, borjaikat pedig vigyétek el tőlük haza. És vegyétek az Úrnak ládáját, és tegyétek a szekérre; az aranyszerkat pedig vigyétek el tőlük haza. És vegyétek az Úrnak ládáját, és tegyétek a szekérre; az aranyszerszámokat pedig, melyeket vétekért való áldozatul hoztok neki, tegyétek egy táskába az oldalára, és bocsássátok el, hadd menjen el. És nézzetek utána, hogy ha az ő határának útján Béth-Semes felé tart, akkor ő szerezte nékünk ezt a nagy bajt; ha pedig nem, akkor megtudjuk, hogy nem az ő keze sújtott minket, hanem csak véletlen volt az, ami velünk történt. Úgy cselekedtek azért az emberek; és vettek két borjas tehenet, és befogták a szekérbe, borjaikat pedig berekeszték otthon. És feltették az Úrnak ládáját a szekérre, és a táskát az arany egerekkel és fekélyeiknek képmásával. A tehenek pedig egyenesen a Béth-Semes felé vivő úton mentek; egy úton mentek, folytonosan bőgve, és sem jobbra, sem balra nem tértek le.” (I. Sám. 6:7–12)

A filiszteusok tudták, hogy a borjas tehenek nem hagyták volna otthon fiatal borjaikat, ha egy láthatatlan hatalom nem késztette volna rá őket. A tehenek egyenesen Béth-Semes felé tartottak, borjaihatatlan hatalom nem késztette volna rá őket. A tehenek egyenesen Béth-Semes felé tartottak, borjaikért bőgve, de mégis állandóan távolodtak tőlük. Filiszteus gazdáik követték őket a frigyláda után egészen Béth-Semes határáig, mert nem merték a frigyládát teljesen a tehenekre bízni. Féltek attól, hogy ha valami baja történnék, még nagyobb szerencsétlenség érné őket. Nem tudták, hogy a frigyládát angyalok kísérték, és a teheneket is angyalok vezették útjukban oda, ahova a frigyláda tartozott.

Béth-Semes férfiai éppen arattak a mezőn, és nagyon megörültek, amikor meglátták Isten frigyládáját a tehenektől húzott szekéren. Tudták, hogy Isten műve volt ez. A tehenek a frigyládát tartalmazó szekeret egy nagy kőig húzták, és ott maguktól megálltak. A léviták levették a frigyládát és a filiszteusok áldozatát, és feláldozták a szekereket a tehenekkel, amelyek a szent frigyládát vitték és a filiszteusok áldozatát Istennek, mint égő áldozatot. A filiszteusok fejedelmei visszatértek Ekronba, és a csapás megszűnt rajtuk.

Béth-Semes férfiai kíváncsiak voltak rá, hogy mi lehet a frigyládában, ami ilyen csodálatos dolgokat tudott véghezvinni. Egyedül a frigyládát tekintették olyan hatalmasnak, és nem Istennek tulajdoníkat tudott véghezvinni. Egyedül a frigyládát tekintették olyan hatalmasnak, és nem Istennek tulajdonították a hatalmat. Csak Istentől erre kijelölt egyének nézhettek bele a frigyládába, és emelhették fel fedelét anélkül, hogy meghaljanak, mert úgy volt, mintha Istenre tekintettek volna. Amikor az emberek kielégítették kíváncsiságukat, és kinyitották a frigyládát, hogy megtekintsék szent titkát, amit még a pogány bálványimádók sem mertek megtenni, a frigyládát kísérő angyalok több mint 50 ezer embert megöltek a nép közül.

Ekkor Béth-Semes lakói megijedtek a frigyládától, és így szóltak: „Kicsoda állhat meg az Úr előtt, e szent Isten előtt? És kihez megy el mi tőlünk? Követeket küldtek akkor Kirjáth-Jeárim lakosaihoz, mondván: A filiszteusok visszahozták az Úrnak ládáját, jöjjetek el, és vigyétek el azt magatokhoz.” (I. Sám. 6:20–21) Kirjáth-Jeárim lakosai elvitték az Úrnak frigyládáját Abinádáb otthonába, és felszentelték fiát, hogy gondozza. Az izraeliták 20 évig voltak a filiszteusok hatalmában, és nagyon megaláztelték fiát, hogy gondozza. Az izraeliták 20 évig voltak a filiszteusok hatalmában, és nagyon megalázkodtak, megtértek bűneikből; Sámuel közbenjárt értük, azért az Úr újra kegyelmes volt hozzájuk. Amikor a filiszteusok háborút indítottak ellenük, az Úr újra csodálatos módon cselekedett Izraelért, azért legyőzték ellenségeiket.

A frigyláda Abinádáb házában maradt mindaddig, amíg Dávidot királlyá választották, aki összegyűjtötte Izrael összes válogatott férfiait, 30 ezret, és felment, hogy elhozza Isten frigyládáját. A ládát ráhelyezték egy új kocsira, és kihozták Abinádáb házából. Uzza és Ahió, Abinádáb fiai hajtották a szekeret. Dávid és egész Izrael háza mindenféle hangszerrel játszottak az Úr előtt: „És mikor Nákonnak szérűjére jutottak, kinyújtotta Uzza az ő kezét az Isten ládájára, és megtartotta azt; mert az ökrök félremozdították. Ennekokáért felgerjedt az Úr haragja Uzza ellen, és megölte ott őt az Isten vakmerőségéért: és meghalt ott az Isten ládája mellett.

És bosszankodott Dávid, hogy az Úr ilyen romlással rontotta meg Uzzát, és nevezte azt a helyet Péres Uzzának, mind e mai napig. Megfélemlett azért Dávid azon a napon az Úrtól, és mondta: Hogyan jöjjön az Úr ládája én hozzám? És nem akarta Dávid magához vinni az Úrnak ládáját Dávidnak városába, hanem letetette azt Dávid a Gitteus Obed Edom házánál. És az Úrnak ládája a Gitteus Obed Edom házánál három hónapig volt, és megáldotta az Úr Obed Edomot és egész háznépét.” (II. Sám. 6:6–11)

Isten meg akarta tanítani népét arra, hogy amíg frigyládája félelem és halál volt azoknak, akik áthágták a benne levő parancsolatokat, ugyanakkor erő és áldás azok számára, akik engedelmeskedtek parancsainak. Amikor Dávid meghallotta, hogy az Úr megáldotta Obed Edom házát, és mindenben szerencsés volt Isten frigyládájáért, akkor nagyon óhajtotta elvinni saját városába. De mielőtt Dávid el merte vinni a frigyládát, odaszentelte magát Istennek, és megparancsolta, hogy az ország legtekintélyesebb emberei tartózkodjanak minden testi munkától és mindattól, ami elvonja figyelmüket a szent áhítattól. Így kellett odaszentelni magukat abból a célból, hogy a szent frigyládát felhozhassák Dávid városába. „És elment Dávid, elvitte az Isten ládáját az Obed Edom házától Dávid városába vigassággal…

Mikor pedig bevitték az Úr ládáját, és elhelyezték azt az ő helyére a sátornak közepére, melyet számára Dávid felállíttatott: akkor áldozott Dávid egészen égő áldozatokat és hálaadó áldozatokat az Úr előtt.” (II. Sám. 6:12, 17)

Amikor Salamon befejezte a templom építését, összegyűjtötte Izrael véneit és a legtekintélyesebb férfiakat a nép között, hogy az Úr szövetségének ládáját kihozzák Dávid városából. Ezek a férfiak odaszentelték magukat Istennek, nagy ünnepélyességgel és tisztelettel kísérték a papokat, akik vitték a frigyládát. „És felvitték az Úr ládáját, a gyülekezet sátorát, és mind a szent edényeket, melyek voltak a sátorban, és felvitték azokat a papok és a léviták. És Salamon király és az Izrael egész gyülekezete, amely hozzá gyűlt, ment ővele a láda előtt, áldozván juhokkal és ökrökkel, melyek meg sem számláltathatnának, sem pedig meg nem írattathatnának a sokaság miatt.” (I. Kir. 8:4–5)

Salamon követte atyjának, Dávidnak példáját. Minden hat lépésnél áldozott. Énekkel, zenével és fényes szertartással „bevitték a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére, a ház belső részébe, a szentek szentjébe, a kérubok szárnyai alá. Mert a kérubok kiterjesztették szárnyaikat a láda helye felett, és befedték a kérubok a ládát és annak rúdjait felülről.” (I. Kir. 8:6–7)

Egy legragyogóbb földi „szenthelyet” készítettek a Mózesnek, a hegyen bemutatott minta szerint, és azután az Úr megmutatta Dávidnak is. A földi szenthelyet a mennyei szenthelyhez hasonlóra készítették. A frigyláda tetején levő kérubon kívül Salamon még két nagyobb angyalt készített, amelyek a frigyláda két oldalán álltak, és azt ábrázolták, hogy a mennyei angyalok mindenkor megőrzik Isten törvényét. Lehetetlen leírni ezen templom szépségét és fényességét. A szent frigyládát ünnepélyesen és tiszteletteljes rendben hozták el a templomba, és oda tették helyére, a két méltóságteljes kerub szárnyai alá. A kérubok a földön álltak.

A szent énekkar együtt zengett a sokféle hangszerrel Isten dicséretére, és mialatt hangjuk a hangszerek hangjával összhangban visszhangzott a templomban, és áthatolt a levegőben Jeruzsálemen át, az Úr dicsőségének felhője betöltötte a házat, „úgy, hogy meg sem állhatta k a papok szolgálatukban a köd miatt; mert az Úr dicsősége töltötte be az Úrnak házát.” (I. Kir. 8:11)

Salamon király sárgaréz állványon állt az oltár előtt, és megáldotta a népet. Ekkor karját felemelve letérdelt, és komoly, ünnepélyes imában fordult Istenhez, mialatt a gyülekezet arccal a földre borult. Amikor Salamon befejezte imáját, csodálatos tűz szállt le a mennyből, és megemésztette az áldozatot.

Izrael bűnei miatt a szerencsétlenség beteljesedett néhány száz évvel a templom építése után, amelyet Isten megmondott, hogy eljön a templomra, ha népe eltávozik tőle. Isten megígérte Salamonnak, hogy ha hűséges marad, és népe engedelmeskedik minden parancsának, ez a dicsőséges templom örökre megmarad fényességében annak bizonyítékául, hogy szerencse és rendkívüli áldás nyugszik Izraelen engedelmességéért.

Mivel Izrael népe megszegte Isten parancsolatait, és gonoszul cselekedett, Isten megengedte a fogságot, hogy megalázza és megbüntesse őket. Mielőtt a templom elpusztult volna, Isten tudatta néhány hűséges szolgájával a templom sorsát, bár Izrael büszkesége volt és bálványozott, miközben vétkezett Isten ellen. Kijelentette nekik Izrael fogságát is. Ezek az igazságos emberek közvetlenül a templom pusztulása előtt eltávolították a kőtáblákat tartalmazó szent frigyládát, gyász és szomorúság közepette elrejtették egy barlangba bűneik miatt, hogy többé ne adják vissza nekik. A szent frigyláda most is el van rejtve. Azóta sohasem háborgatták, mióta elrejtették.