Apostolok cselekedetei 2:1

Amikor Jézus megnyitotta a tanítványok értelmét, hogy megértsék a rá vonatkozó jövendöléseket, biztosította őket, hogy „minden hatalom neki adatott mennyen és földön”, és megparancsolta nekik, hogy hirdessék az evangéliumot minden teremtésnek. A tanítványok régi reményük újraébredésével, hogy Jézus elfoglalja Dávid trónját Jeruzsálemben, megkérdezték tőle: „nem ez időben állítod-é helyre az országot Izraelnek?” (Ap. csel. 1:6) A Megváltó ekkor elűzte bizonytalanságukat azzal, hogy megismételte, hogy nem az ő dolguk „tudni az időket vagy alkalmakat”. (Ap. csel. 1:7)

A tanítványok remélni kezdték, hogy a Szentlélek csodálatos leszállása arra bírja majd a zsidó népet, hogy elfogadják Krisztust. A Megváltó tovább sem magyarázkodott, mert tudta, hogy amikor a Szentlélek teljes mértékben leszáll rájuk, megvilágítja elméjüket, úgyhogy tökéletesen megértik majd az előttük álló feladatot, ott folytatják majd, ahol abbahagyták.

A tanítványok összegyűltek a felső teremben, és könyörgésükben egyesültek a hívő asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és az ő testvéreivel. Ezek a testvérek hitetlenek voltak: (József első házasságából származó gyermekek) most teljesen megalapozódtak hitükben, az Úr Jézus keresztre feszítését, feltámadását és mennybemenetelét kísérő jelenetek által. Az összegyűltek száma körülbelül 120 volt.

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt voltak. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek. És meggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek. És megjelentek el őttük kettős tüzes nyelvek és ült mindenkire azok közül. És megteltek mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdtek szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniuk.” (Ap. csel. 2:1–4) A Szentlélek – kettős tüzes nyelvek alakját vette magára, és megnyugodott az összegyűlteken – azon ajándék jelképe volt, amelyet el kellett nyerniük azzal, hogy folyékonyan beszélik az azelőtt nem ismert különböző nyelveket. A tűz megjelenése jelképezi a buzgó lelkesedést, amellyel dolgozni fognak, és azt erőt, amely beszédüket kísérni fogja.

Ezen isteni megvilágítás által az írások, amelyeket Krisztus megmagyarázott nekik, megragadtak elméjükben, a tiszta és erőteljes igazságok élő fényével és gyönyörűségével. Most eltűnt a fátyol, amely meggátolta őket abban, hogy meglássák annak rendeltetését, ami már megszűnt (a ceremoniális áldozatok és rendeletek rendszere). Most tökéletes világossággal megértették Krisztus küldetésének célját és országának természetét.

A zsidók szétszóródtak majdnem minden nemzet közé, és különböző nyelveken beszéltek. Nagy távolságról jöttek el Jeruzsálembe, és ideiglenesen ott rendezték be lakásukat, hogy ott maradjanak az éppen akkor folytatódó vallási ünnepekre, és megtartsák rendeltetéseit. Amikor összegyűltek, minden nyelvet ismertek. A nyelvek különbözősége nagyon akadályozta Isten szolgáinak munkáját, hogy hirdessék Krisztus tanításait a föld végső határáig. Isten, hogy csodálatos módon pótolja az apostolok hiányát, a nép számára a legtökéletesebben megerősítette Krisztus ezen tanúinak bizonyságtételét. A Szentlélek megtette azt, amit ők egy életen át sem tudtak volna megtenni önmagukért. Most el tudták terjeszteni az evangélium igazságait, mert szabatosan beszélték azoknak nyelvét, akikért munkálkodtak. Ezen csodálatos adomány volt a legnagyobb bizonyíték, amit be tudtak mutatni a világnak, hogy megbízatásuk magán viseli a menny pecsétjét.

„Lakoztak pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűlt a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallotta őket szólni. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoztak, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-e ezek mindnyájan, akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?” (Ap. csel. 2:5–8)

A papok és főemberek nagyon megharagudtak ezen csodálatos megnyilatkozás miatt, amelynek híre elterjedt egész Jeruzsálemben és környékén, de nem merték kifejezésre juttatni rosszindulatukat, mert féltek, hogy kiteszik magukat a nép haragjának. Megölték a Mestert, de itt voltak szolgái, a tanulatlan galileai férfiak, akik kimutatták a jövendölések csodálatos beteljesedését, és hirdették Jézus tanításait az akkor ismert minden nyelven. Hatalommal beszélték el a Megváltó csodálatos cselekedeteit, és kifejtették hallgatóik előtt a megváltás tervét, Isten Fiának kegyelme és áldozata révén. Szavaik a hallgatók ezreit győzték meg, és térítették meg. A papok által kitalált hagyományokat és babonákat elseperték, és elfogadták Isten igéjének tiszta tanítását.

Péter apostol bemutatta nekik, hogy e megnyilatkozás Jóel próféta jövendölésének közvetlen beteljesedése volt, amelyben előre kijelentette, ilyen erőt nyernek Istennek emberei, hogy alkalmasak legyenek egy különleges küldetésre.

Péter apostol visszavezette Krisztus családfáját egészen Dávid tiszteletre méltó házáig. Nem Jézus tanításait használta fel álláspontjának igazolására, mert tudta, előítéletük oly nagy volt, hogy nem lett volna hatása, hanem Dávidra hivatkozott, akit a zsidók nemzetük tiszteletére méltó pátriárkájának tekintettek, Péter így szólt:

„Mert Dávid ezt mondja róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam. Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik. Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (Ap. csel. 2:25–27)

Péter apostol kifejti, hogy Dávid nem önmagáról beszélhetett, hanem kizárólag Jézusról, mert Dávid a többi emberhez hasonlóan természetes halált halt. Sírja, amely áldott porait tartalmazta, nagy gonddal őrizték meg mindazon napig. Dávidot, mint Izrael királyát és mint prófétát Isten különlegesen becsülte. Prófétai látomásban megmutatta neki Krisztus életét és szolgálatát. Látta megvettetését, szolgálatát, keresztre feszítését, temetését, feltámadását és mennybemenetelét.

Dávid bizonyságot tett arról, hogy Krisztus lelke nem maradt a sírban, és teste sem látott rothadást. Péter apostol bemutatja ezen jövendölések beteljesedését a názáreti Jézusban. Isten valóban feltámasztotta Őt sziklasírjából, mielőtt teste rothadást látott volna. Ő volt most az, akit felmagasztaltak az egek egében.

Azon emlékezetes alkalommal sokan azok közül, akik nevetségesnek tartották azt a gondolatot, hogy egy olyan igénytelen személy, mint Jézus legyen az Istennek Fia, elismerték őt Megváltójuknak. Háromezer lélek csatlakozott az egyházhoz. Az apostolok a Szentlélek ereje által beszéltek. Szavaikat nem lehetett elvitatni, mert hatalmas csodák erősítették meg azokat, a Szentlélek kitöltése által. Az apostolok maguk is elámultak ezen eredményeken, a lelkek gyors és bőséges aratásán. Minden ember csodálattal telt el. Azok, akik nem engedtek előítéletüknek és vakbuzgóságuknak, annyira megfélemlettek, hogy nem merték szóval vagy erőszakkal megkísérelni, hogy megállapítsák a hatalmas munkát, azért egy időre megszűnt ellenállásuk.

Habár az apostolok érvei világosak és meggyőzőek voltak, egymaguk nem tudták volna eloszlatni a zsidók előítéleteit, amelyek oly sok bizonyítéknak ellenálltak. De a Szentlélek szívükbe ültette isteni ereje által azokat az érveket, amelyek olyanok voltak, mint a Mindenható éles nyilai, meggyőzték őket ama rettenetes bűnükről, hogy elutasították, elvetették és megfeszítették a dicsőség Urát. „Ezeket pedig mikor hallották, szívükben megkeseredtek, és mondták Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak? Péter pedig mondta nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.” (Ap. csel. 2:37–38)

Péter apostol hangsúlyozta a megtért emberek előtt azt a tényt, hogy azért utasították el Krisztust, mivel a papok és főemberek megcsalták őket. Azért ha továbbra is hozzájuk fordulnak tanácsért és arra várnak, hogy ezek a vezetők is elfogadják Krisztust, mielőtt dönteni mernének, akkor sohasem fogadják el Őt. Azok a hatalmas férfiak, habár szenteknek vallották magukat, mégis gazdagságra és földi dicsőségre törekedtek. Sohasem akartak Krisztushoz jönni, hogy világosságot nyerjenek. Jézus előre megmondotta, hogy rettenetes megtorlás fog jönni azokra az emberekre makacs hitetlenségük miatt, holott a leghatalmasabb bizonyítékot nyerték arról, hogy Jézus Istennek Fia.

Ettől az időtől fogva a tanítványok nyelve tiszta, egyszerű és határozott volt szóban és kiejtésben, akár anyanyelvükön, akár idegen nyelveken beszéltek. Ezek az alázatos férfiak az iskolában sohasem tanultak a prófétákról és az igazságról, mégis oly tisztán és magasztosan mutatták be, hogy csodálatra indították hallgatóikat. Nem tudtak eljutni a föld legtávolabbi részeire, de az ünnepen jelen voltak olyan emberek a föld minden részéről, akik elfogadták az igazságot, és elvitték az otthonaikba, és hirdetve népük között, lelkeket nyertek meg Krisztusnak.

A keresztény egyház megalapításának e bizonyságtételét nemcsak egy fontos részeként nyertük a szent történelemnek, hanem tanulságul is. Mindazoknak, akik Krisztus nevét vallják, várniuk, őrködniük és imádkozniuk kell egy szívvel, egy lélekkel. El kell simítaniuk minden nézeteltérést, hogy egység és egymás iránti gyengéd szeretet hassa át az egész közösséget. Akkor erős, komoly hittel mondott imáink együttesen juthatnak el mennyei Atyánkhoz. Akkor türelemmel várhatjuk és remélhetjük ígéreteinek beteljesítését.

A válasz hirtelen gyorsasággal és minden legyőző hatalommal jöhet, de napokig és hetekig késhet, hogy kipróbálja hitünket. Isten azonban tudja, hogyan és mikor válaszoljon imáinkra. A mi feladatunk az, hogy kapcsolatba hozzuk magunkat az isteni csatornával. Isten felelősséget vállal az ő feladatáért. Ő kitartó ígéretében. A nagy és fontos dolog részünkről az, hogy egy szívvel és egy lélekkel legyünk, eltávolítva minden irigységet, rosszindulatokat, hogy mint alázatos imádkozók őrködjünk, vigyázzunk és várjunk. Jézus a mi képviselőnk és egyházunk feje, értünk is kész megtenni azt, amit megtett imádkozó és őrködő tanítványaiért pünkösd napján.