Azok között, akiket Isten arra hívott el, hogy az egyházat a pápaság sötétségéből egy tisztább hit világosságára vezessék, a legelső volt Luther Márton. Buzgóság, lelkesedés és odaadás jellemezte. Istenfélelmen kívül nem ismert más félelmet, és a vallásos hit alapjának egyedül a Szentírást tartotta. Luther az ő korának embere volt. Általa Isten elvégezte az egyház megreformálásának és a világ megtisztításának nagy munkáját.

Luther egy napon tanulmányozva az egyetem könyvtárának könyveit, felfedezett egy latin Bibliát. Már ezelőtt is hallott töredékeket az evangéliumból és az apostoli levelekből, és azt gondolta, hogy azok alkotják az egész Bibliát. Áhítattal vegyes csodálattal forgatta a Biblia szent lapjait. Meggyorsult érveréssel, dobogó szívvel olvasta az élet igéit, majd egy kis idő múlva így kiáltott fel: „Ó, ha Isten nekem is adna egy ilyen Bibliát!” Angyalok vették körül, és az Isten trónjáról áradó világosság sugarai kinyilvánították számára az igazság kincseit. Mindig félt attól, hogy megbántja Istent, de a bűnösségéről való meggyőződés most annyira úrrá lett rajta, mint még sohasem. Az a komoly vágy, hogy megről való meggyőződés most annyira úrrá lett rajta, mint még sohasem. Az a komoly vágy, hogy megtisztuljon és Istennél békét találjon, arra indította, hogy kolostorba vonuljon, és átadja magát a zárdai életnek.

Minden szabad pillanatát tanulmányozással töltötte, megrabolva magát a szükséges alvástól, még azt az időt is sajnálta, amely egyszerű ebédének elfogyasztására kellett. Minden másnál jobban gyönyörködött Isten igéjének tanulmányozásában. Egy alkalommal talált egy Bibliát, amely a zárda falányörködött Isten igéjének tanulmányozásában. Egy alkalommal talált egy Bibliát, amely a zárda falához volt láncolva. Gyakran elvonult oda, és elmélyedt olvasásába.

Luthert papnak szentelték, majd Wittenbergben kinevezték egyetemi tanárnak. Itt a Szentírás tanulmányozásának szentelte magát eredeti héber és görög nyelven. Nemsokára bibliai előadásokat kezdett tartani, és az elragadtatott hallgatóinak sokasága előtt feltárta a zsoltárok könyvét, az evangéliumot és az apostoli leveleket. Hatalmas volt az írások fejtegetésében, és Isten kegyelme megnyugoliumot és az apostoli leveleket. Hatalmas volt az írások fejtegetésében, és Isten kegyelme megnyugodott rajt. Ékesszólása foglyul ejtette hallgatóit. Az a világosság és hatalom, amellyel bemutatta az igazságot, meggyőzte értelmüket, és mély lelkesedése foglyul ejtette szívüket.

Luther Isten gondviselése folytán elhatározta, hogy elmegy Rómába. Ebben az időben a pápa bűnbocsánatot ígért azoknak, akik térden csúszva felmennek az úgynevezett Pilátus lépcsőin a Vatikánba. Luther egy nap éppen ezt cselekedte, amikor egy mennydörgéshez hasonló hang szólt hozzá: „Az igaz pedig hitből él.” (Zsid. 10:38) Szégyenkezve és borzadva ugrott talpra, és elmenekült balgaságának helyéről. Ez a bibliaszöveg sohasem vesztette el lelkére gyakorolt hatását. Ettől kezdve tisztábban látta mint bármikor az emberi cselekedetekben való bizalom téves voltát. Tudta, ezzel nem lehet elnyerni az üdvösséget, és felismerte a Krisztus érdemeiben való állandó hit szükségességét. Szemei megnyíltak, és többé sohasem záródtak be a pápaság sátáni csalásai előtt. Amikor elfordította arcát Rómától, szívében is elfordult tőle, és attól kezdve elkülönülése mind jobban növekedett, míg végül minden kapcsolatot megszakított a pápai egyházzal.

Rómából való visszatérése után Luther elnyerte a wittenbergi egyetem teológiai (hittudományi) doktorátusát. Most szabadságában állt, hogy odaszentelje magát, mint még soha a Szentírás tanulmányozásának, amelyet szeretett. Ünnepélyes fogadalmat tett, hogy gondosan tanulmányozza, és hűen hirdeti Isten igéjét életének minden napjában, és nem a pápák mondásait és tanait fogja terjeszteni. Most már nemcsak szerzetes és egyetemi tanár volt, hanem a Biblia felhatalmazott követe. Isten elhívta őt pásztorául, hogy legeltesse nyáját, amely éhezte és szomjazta az igazságot. Luther határozottan kijelentette, hogy a keresztények ne fogadjanak el mást tanítást, csak azt, amelyik egyedül a Szentíráson alapszik. Ezek a szavak a pápaság felsőbbségét vonták kétségbe, és a reformáció alapelveit tartalson alapszik. Ezek a szavak a pápaság felsőbbségét vonták kétségbe, és a reformáció alapelveit tartalmazták.

Luther mint az igazság bajnoka bátran fogott munkájához. Ünnepélyes, komoly szavai felhangzottak a szószékről. Az emberek elé tárta a bűn sértő természetét, és arra tanította őket, hogy lehetetlen az ember számára, hogy saját cselekedete által csökkentse bűnösségét, és elkerülje a büntetést. Csak az Istenhez való megtérés és a Krisztusban való hit mentheti meg a bűnöst. Krisztus kegyelmét nem lehet megvásárolni, mert ingyen ajándék. Azt tanácsolta az embereknek, hogy ne vásároljanak bűnbocsátó cédulákat, hanem hittel tekintsenek fel a megfeszített Megváltóra. Elmondta saját fájdalmas tapasztalatát, hogy hiába igyekezett megalázkodásával és vezeklésével megszerezni az üdvösséget. Biztosítotlatát, hogy hiába igyekezett megalázkodásával és vezeklésével megszerezni az üdvösséget. Biztosította hallgatóit, hogy azzal talált örömöt és békességet, hogy elfordult önmagától, és hitt Krisztusban.

Luther tanai megragadták a gondolkodó emberek figyelmét egész Németországban. Prédikációiból és írásaiból a világosság sugarai áradtak szét, amelyek ezreket ébresztettek és világosítottak fel. Élő hit foglalta el a holt formaságok helyét, amelyekben oly sokáig tartották az egyházat. Az emberek naponta vesztették el bizalmukat a római katolikus egyház babonáiban. Az előítélet akadályai ledőltek. Isten igéje, amellyel Luther megvizsgált minden tantételt és minden állítást, kétélű kardhoz hasonlított, amely utat vágott az emberek szívében. Mindenütt annyira éheztek és szomjaztak az igazság után, amilyet korszakok óta nem tapasztaltak. Az emberek tekintetüket oly sokáig irányították az emberi ceremóniákra és emberi közbenjárókra, most bűnbánattal és hittel néztek a felfeszített Krisztusra.

A reformátor írásai és tanai elterjedtek minden keresztény ország népei között. A mű eljutott Svájcba és Hollandiába. Írásainak példányai elkerültek Franciaországba és Spanyolországba is. Tanításait elfogadták Angliában mint az életnek igéjét. Belgiumban és Olaszországban is elterjedt az igaztásait elfogadták Angliában mint az életnek igéjét. Belgiumban és Olaszországban is elterjedt az igazság. Ezrek ébredtek fel halálos kábultságukból az élő hit örömére és reménységére.

Róma meg akarta semmisíteni Luthert, de Isten megvédte őt. Tanításai mindenütt felhangoztak: zárdákban, kunyhókban és a nemesek kastélyaiban, egyetemeken és királyok palotáiban. A nemes lelkű emberek mindenütt felkeltek, hogy támogassák törekvésében.

A kereszténység megreformálásának érdekében Luther a német fejedelemhez és nemességhez intézett feliratában ezt írta a pápáról: „Rettenetes dolog szemlélni azt a férfit, aki Krisztus helytartójának mondja magát oly pompát fitogtatva, amellyel egy fejedelem sem versenyezhet. Hasonlít-e ez a szegény Jézushoz vagy az alázatos Péterhez? Azt mondják, hogy ő a világ ura! Azonban Krisztus – akigény Jézushoz vagy az alázatos Péterhez? Azt mondják, hogy ő a világ ura! Azonban Krisztus – akinek a helytartójának állítja magát – így szólt: »Az én országom nem e világból való.« (Jn. 18:36) Egy helytartó országrészei túlterjedhetnek-e felettesének birodalmán?”

Így írt az egyetemekhez: „Nagyon félek, hogy az egyetemek a pokol tágas kapuivá válnak, ha nem igyekeznek szorgalmasan a Szentírás magyarázatára, hogy bevéssék azt az ifjúság lelkébe, szívébe. Senkinek sem tanácsolom, hogy odahelyezze gyermekét, ahol nem a Szentírás gyakorolja a legfőbb hatalmat. Minden intézetnek meg kell romlania, ahol az emberek nem foglalkoznak szüntelen Isten igéjével.”

Ez a felhívás gyorsan elterjedt Németországban, és hatalmas befolyást gyakorolt az emberekre. Az egész nemzet felkelt, hogy a reformáció zászlaja alá sorakozzon. Luther ellenfelei bosszúvágytól égve arra sürgették a pápát, hogy hozzon ellene határozott rendszabályokat. Ekkor rendeletet hoztak, hogy tanításait azonnal el kell kárhoztatni. Hatvan nap határidőt adtak a reformátornak és híveinek, amely után valamennyiüket kiközösítik, ha nem vonják vissza álláspontjukat.

Amikor a pápai bulla (rendelet) Lutherhez ért, így szólt: „Megvetem és megtámadom azt, mivel istentelen és hamis… Magát Krisztust támadja benne… Örülök, hogy ilyen gonoszságokat viselhetek el a legjobb ügyért. Már nagyobb szabadságot érzek szívemben, mert végül is tudom, hogy a pápa az Antikrisztus és trónja Sátáné.”

A római pápa szava azonban mégis hatalommal bírt. Börtön, kínzás és kard voltak hatalmas fegyverei, hogy megadásra kényszerítse az embereket. Minden arra mutatott, hogy a reformátor munkája véget ér. A gyengék és babonások reszkettek a pápa rendeletétől, és mialatt általános rokonszenv kísérte Luthert, sokan mégis úgy érezték, életük túl drága ahhoz, hogy kockára tegyék a reformáció ügyéért.