1 Mózes 3.

Sátán kígyó alakját öltve magára ment az Édenbe. A kígyó gyönyörű szárnyas lény volt, és mialatt a levegőben repült, megjelenése ragyogó volt, fényes angyalhoz hasonlított. Nem járt a földön, hanem helyről helyre repült a levegőben, és az emberhez hasonlóan gyümölcsöt evett. Sátán a kígyó bőrébe bújt, letelepedett a tudás fájára, és lassan enni kezdte annak gyümölcsét.

Éva először öntudatlanul távolodott el férjétől munkája közben. Amikor észrevette, hogy messzire ment, érezte, hogy veszély származhat belőle, azonban újra biztonságban érezte magát, ha nem is marad közvetlenül férje mellett. Elég bölcs és erős ahhoz, hogy felismerje a gonosz közeledését és szembeszálljon vele. Az angyalok figyelmeztették erre, hogy ne tegye. Éva kíváncsisággal vegyes csodálkozással meredt a tiltott fa gyümölcsére. Látta, hogy nagyon gyönyörű, és azon elmélkedett, hogy Isten miért tiltotta meg olyan határozottan a gyümölcs evését, sőt még érintését is. Most érkezett el az alkalom Sátán számára. Megszólította őt, mintha képes volna kitalálni gondolatait: „Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?” (I. Móz. 3:1) Lágy és kellemes hangon szólította meg a csodálkozó Évát, aki megdöbbenve hallgatta, hogy a kígyó beszél. A kígyó magasztal Éva szépségét, ami nem volt kellemetlen számára. Éva azonban elcsodálkozott, mert tudta, hogy Isten nem ruházta fel a kígyót a beszéd adományával.

Éva kíváncsisága felébredt. Ahelyett, hogy elmenekült volna erről a helyről, figyelmesen hallgatta a kígyó beszédét. Nem jutott eszébe, hogy az elbukott ellenség használja fel a kígyót közvetítőnek, médiumnak. Sátán beszélt, nem a kígyó. Évát félrevezette hízelgésével és elhitette. Ha egy parancsoló egyéniséggel találkozott volna, akinek alakja hasonlított volna az angyalokéhoz, akkor résen lett volna. Az idegen hang hallatára férjéhez kellett volna szaladnia, hogy megtudakolja tőle, miért szólította meg őt valaki. Éva azonban vitába szállt a kígyóval. Válaszolt kérdésére: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, amely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.” (I. Móz. 3: 2–3) A kígyó így felelt: „Bizony nem haltok me; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” (I. Móz. 3:4–5)

Sátán azt mondta, hogy ha esznek a tiltott fa gyümölcséből egy új és nemesebb ismeret birtokába jutnak, amivel eddig nem rendelkeztek. Ez volt az ő különös cselekedete, amellyel bukása óta arra bírta az embereket, hogy fürkésszék ki a Mindenható titkait, és ne legyenek megelégedve azzal, amit Isten kinyilatkoztatott, és ne engedelmeskedjenek annak, amit Ő megparancsolt. Isten parancsai iránti engedetlenségre akarta bírni őket, és elhitetni velük, hgoy a teljes ismeret csodálatos területére léptek. Ez azonban puszta feltevés és nyomorult csalás volt. Nem törekszenek annak megértésére, amit Isten kinyilatkoztatott, és megvetik kifejezett parancsait. Istentől függetlenül igyekeznek a bölcsesség elnyerésére, és igyekeznek megérteni azt, amit Isten úgy látott jónak, hogy visszatartson a halandóktól. Kérkednek előrehaladott eszméikkel és elbűvöli őket saját hiábavaló bölcselkedésük, azonban éjszakai sötétségben tapogatóznak az igazi ismerettel kapcsolatban. Mindenkor tanulnak, de az igazság ismeretére sohasem jutnak el.

Isten nem akarta, hogy e bűntelen pár a gonosznak bármiféle ismeretével is bírjon. B őven megajándékozta őket a jóval, de visszatartotta tőlük a gonoszt. Éva bölcsnek gondolta a kígyó szavait és elfogadta szabadelvűségét: „Bizony nem haltok meg, hanem tudja Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint Isten, jónak és gonosznak tudói.” (I. Móz. 3: 4–5) Így hazuggá tette Istent. Merészen azt állította, hogy Isten megcsalta őket, nehogy az övével egyenlő ismeretre tegyenek szert. Isten így szólt: „Ha esztek, bizony meghaltok.” A kígyó azonban ezt mondta: „Ha esztek, bizony nem haltok meg.”

A kísértő azzal áltatta Évát, hogy ha eszik a gyümölcsből új és magasabbrendű tudást nyer, ami egyenlővé teszi Istennel. Felhívta Éva figyelmét önmagára. Lám, ő szabadon eszik a fáról és nemcsak hogy teljesen ártalmatlannak tartotta gyümölcsét, hanem pompásnak és üdítőnek is. Mondta Évának, hogy a tiltott gyümölcs csodálatos tulajdonságai adtak neki bölcsességet és erőt, amelynek megízlelését is megtiltotta Isten, mert ismeri eme csodálatos tulajdonságokat. Azt mondta, Isten nem váltja be szavát. Tilalma csak megfélemlítés, hogy a jótól távol tartsa őket. Azt mondta, nem halhatnak meg. Vajon nem ettek-e az élet fájáról, amely a halhatatlanság fája? Azt mondta, Isten megcsalta őket, hogy megfossza mindkettőjüket a szerencse és boldogság magasztos állapotátó l. Ekkor leszakította a gyümölcsöt, átnyújtotta Évának és ő kezébe vette. A kísértő most így szólt: „Ímé, tilos volt érintenetek, hogy meg ne haljatok.” Azt mondta Évának, hogy nem éri több rossz és halál sem a gyümölcs evése által, sem a fa megérintése által. Éva felbátorodott, mivel nem érezte Isten rosszallását. Azt gondolta, hogy a kísértő szavai bölcsek és helyesek. Evett a gyümölcsből, íze pompásnak tűnt fel neki, és azt képzelte, hogy érzi csodálatos hatását.

Éva ekkor szakított a gyümölcsből és evett belőle. Azt képzelte, hogy érzi egy új és magasabbrendű lét életadó erejét, amely a tiltott gyümölcs felüdítő hatásának eredménye. Éva egy idegen és természetellenes izgalom hatása alatt állt, amikor megkereste férjét, kezében a tiltott gyümölccsel. Elmondta Ádámnak a kígyóval való bölcs beszélgetését, és azonnal a tudás fájához akarta vezetni őt. Elmondta férjének, hogy evett a gyümölcsből, és ahelyett, hogy a halálnak legkisebb érzetével bírna, egy kellemes, üdítő hatást érez. Éva mihelyt engedetlen lett, egy hatalmas eszközzé vált férje elbuktatására.

Ádám elszomorodott, megijedt és megdöbbent. Lelkében nagy küzdelem ment végbe. Megmondta Évának, hogy egészen biztos benne, hogy az ellenség volt az, akire figyelmeztették őket, és ha az volt, Évának meg kell halnia. Éva biztosította őt, hogy nem érez semmi rossz hatást, inkább nagyon kellemes érzése van, azért kérte Ádámot, hogy ő is egyen.

Ádám tudta, hogy Éva megszegte az egyetlen tilalmat, amelyet Isten eléjük állított, mint hűségük és szeretetük próbáját. Éva úgy okoskodott, hogy a kígyó azt mondta, bizonnyal nem halnak meg, és szavainak igaznak kell lennie, mivel nem érzi Isten rosszallását, hanem egy kellemes hatást, amelyet elképzelése szerint az angyalok éreznek.

Ádám bánkódott, hogy Éva eltávozott oldala mellől, de tettét már elkövette. Meg kellett válnia attól, akinek társaságát annyira megszerette. Hogyan viselhetné el ezt? Nagyon szerette Évát, így végső elkeseredésében elhatározta, hogy osztozik sorsában. Úgy érvelt, hogy Éva az ő énjének egy része, azért ha neki meg kell halnia, akkor ő is meg akar halni vele, mert nem tudja elviselni a tőle való elválás gondolatát. Hiányzott az irgalmas és jóságos Teremtőjében való hite. Nem gondolt arra, hogy Isten, aki a föld porából formálta őt élő, szép alakká és Évát élettársává teremtette, képes lenne pótolni helyét. A bölcs kígyó szavai ne lennének igazak? Éva ugyanolyan gyönyörűnek, szépnek és ártatlannak tűnt fel előtte, mint engedetlen cselekedete előtt. Nagyobb és magasztosabb szeretettel közeledett feléje, mint engedetlensége előtt a gyümölcs hatásának következményeként. Ádám nem látta meg a halál jelét. Éva a gyümölcs boldogító hatásáról s iránta érzett égő szerelméről beszélt. Elhatározta, hogy szembenéz a következményekkel. Megragadta a gyümölcsöt, gyorsan megette, és akárcsak Éva, ő sem érezte azonnali rossz hatását.

Isten kioktatta ősszüleinket a tudás fájával kapcsolatban, és elmondta nekik Sátán bukását, és azt, milyen veszély fenyegeti őket, ha hallgatnak sugalmazásaira. Nem fosztotta meg őket attól, hogy szabadon választhassanak, egyenek-e a tiltott gyümölcsből vagy sem. Szabad erkölcsi lényeknek teremtette őket, akik vagy hisznek az ő szavának, engedelmeskednek parancsolatainak és élnek, vagy a kísértőnek hisznek, engedetlenek lesznek és elvesznek. Mindketten ettek a jó és gonosz tudásának fájáról, és a nagy tudás, amit elnyertek, a bűn megismerésére és a bűnösség érzete lett. Az őket körülvevő fény nemsokára eltűnt. Bűneik érzetében és isteni fénypalástjuk elvesztésének tudatában megborzongtak és igyekeztek betakarni mezítelenségüket.

Ősszüleink hittek a kígyó szavának, aki nem adta semmi jelét irántuk való szeretetének. Semmit sem tett boldogságukért és jólétükért, míg Isten mindent megadott nekik, ami jó volt eledelül és kellemes látványt jelentett számukra. Bárhová tévedt tekintetük, mindenütt bőséget és szépséget láttak. Évát mégis félrevezette a kígyó, azt hitte, valamit eltitkoltak tőlük, ami olyan bölccsé tenné őket, mint Isten. Ahelyett, hogy hittek és bíztak volna Istenben, kétségbevonták jóságát, és Sátán szavainak hittek.

Ádám először azt képzelte bukása után, hogy egy új, magasabb rendű lét feltámadását érzi. De nemsokára megrettent törvényszegésének gondolatától. A levegő, amely eddig enyhe és egyenletes hőmérsékletű volt, úgy tűnt fel, mintha megborzongatta volna őket. A szent pár érezte bűnét. Érezték a jövő rettenetességét, hiányosságukat, lelkük mezítelenségét. Az édes szeretet, béke és az áldott megelégedés boldogsága eltűnt belőlük, és helyébe olyan hiányérzetük támadt, amit azelőtt nem tapasztaltak sohasem. figyelmük először ekkor fordult külsejükre. Bűnbeesésük előtt nem voltak felöltözve, hanem fény burkolta be őket, mint a mennyei angyalokat. Ez a fény azonban, amely eddig körülvette őket, eltávozott. Hogy mezítelenségük érzetétől megszabaduljanak, leplet kerestek, mert hogyan is kerülhetnének Isten és az angyalok elé ruhátlanul?

Bűnük most valódi fényében állt előttük. Isten kifejezett parancsának megszegése megvilágosodott előttük. Ádám korholta Éva balgaságát, amiért eltávolodott tőle, és hagyta, hogy a kígyó megcsalja. Mindketten azzal áltatták magukat, hogy Isten – aki mindent megadott nekik, hogy boldoggá tegye őket – megbocsátja engedetlenségüket irántuk való nagy szeretetéért, és így büntetésük nem lesz olyan rettenetes.

Sátán ujjongott sikerén. Megkísértette az asszonyt, hogy bizalmatlan legyen Isten iránt, kétségbe vonja bölcsességét és behatoljon mindentudó, bölcs terveibe. Éva által legyőzte Ádámot is, mert Éva iránti szeretetében engedetlenné vált Isten parancsolatai iránt, és így elbukott vele együtt.

Az ember bukásának híre elterjedt a mennyben. Minden hárfa elnémult. Az angyalok szomorúan tették le fejükről koronájukat. Az egész menny nagy izgalomban volt. Az angyalok bánkódtak az ember hálátlanságán, hogy Isten gazdag bőkezűségét így viszonozták. Tanácsot tartottak, mit tegyenek a bűnös párral. Attól féltek, hogy kinyújtják kezüket, és esznek az élet fájáról, és akkor megörökítik a bűn életét.

Az Úr meglátogatta Ádámot és Évát, és tudtukra adta engedetlenségük következményeit. Midőn hallották Isten méltóságteljes közeledését, igyekeztek elrejtőzni tekintete elől, akiben gyönyörűségüket találták ártatlanságuk és szentségük idején. „Szólította ugyanis az Úr Isten az embert és mondta neki: Hol vagy?” Ádám így szólt: „Szavadat hallottam a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtőztem.” Isten így kérdezte: „Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, amelytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? (I. Móz. 3:11) Az Úr ezt nem azért kérdezte, mintha nem tudta volna, hanem a bűnös pár meggyőzése végett. Hogyan lett szégyenlőssé és félőssé? Ádám nem azért ismerte el törvényszegését, mintha megbánta volna engedetlenségét, hanem hogy szemrehányást tegyen Istennek: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nékem arról a fáról, úgy ettem.” (I. Móz. 3:12) Ekkor az asszonyhoz szólt: „Mit cselekedtél?” Éva így válaszolt: „A kígyó ámított el engem, úgy ettem.” (I. Móz. 3:13)

Ekkor az Úr így szólt a kígyóhoz: „Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.” (I. Móz: 3:14) Amiképpen kezdetben a kígyót felmagasztalták minden mezei vad fölé, most fokozzák le minden állat alá, mivel közvetítő eszköz volt, amely által Sátán cselekedett. Ádámhoz így szólt az Úr: „Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Tövist és bogáncskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel.” (I. Móz. 3:17– 19)

Isten megátkozta a földet bűneik miatt, mivel ettek a tudás fájáról és kijelentette: Fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.” (I. Móz. 3: ) Kiosztotta nekik a jót, és visszatartotta tőlük a gonoszt. Most pedig kijelenti, hogy egyenek belőle, ismerkedjenek a rosszal életük minden napján.

Az emberi fajnak ezen időtől fogva szenvednie kellett Sátán kísértéseitől. Ádám osztályrésze az állandó fáradságos munka és aggodalom lett, a boldogító és vidám munka helyett, amelynek eddig örvendett. Csalódást, bánatot és fájdalmat kell azóta elszenvedniük és végül el kell múlniuk. Porból lettek és újból porrá kell válniuk.

Közölték velük, hogy elvesztik édeni otthonukat, mivel engedtek Sátán csalásának és elhitték szavait, hogy Isten hazudik. törvényszegésük által ajtót nyitottak Sátánnak, hogy még könnyebben hozzájuk férhessen, azért nem volt számukra biztonságos az Éden kertjében maradás, hogy bűnös állapotukban az élet fájához ne jussanak és meg ne örökítsék a bűnt. Könyörögtek, hogy ott maradhassanak, habár eljátszották minden jogukat az Édenhez. Megígérték, hogy a jövőben feltétlen engedelmességet tanúsítanak Isten iránt. Azonban közölték velük, hogy ártatlanságuk elvesztése folytán bűnbe esve nem erőt nyertek, hanem nagy erőtlenséget. Nem őrizték meg feddhetetlenségüket, amíg szent, boldog ártatlanságban éltek, azért még kevesebb erejük lesz, hogy igazak és hűségesek maradjanak tudatos bűneik állapotában. Ekkor a legrettenetesebb fájdalom és lelkiismeret furdalás kínozta őket. Most felismerték, hogy a bűn büntetése a halál.

Az angyalok megbízatást kaptak, hogy azonnal őrizzék az élet fájához vezető utat. Sátán kieszelt terve az volt, hogy Ádám és Éva engedetlenekké váljanak Isten iránt, magukra vonják Istennek haragját, azután egyenek az életnek fájáról, hogy megörökíthessék a bűn életét. Azonban Isten szent angyalokat küldött, hogy elzárják az élet fájához vezető utat. Ezen angyalok körül fénysugarak ragyogtak minden oldalról, amelyek villogó lángpallosnak látszottak.