A tanítványok nyugodtak szombaton, szomorkodtak Uruk halála felett, amíg Jézus, a dicsőség királya sziklasírjában pihent. Amikor az éj elközelgett, a Megváltó nyugvóhelyénél katonák állomásoztak, hogy őrizzék, miközben az angyalok láthatatlanul ott lebegtek a szent hely felett. Lassan virradni kezdett. Az őrködő angyalok tudták, hogy nemsokára elérkezik Isten drága Fiának, szeretett parancsnokuk szabadulásának ideje. A legnagyobb izgalommal várták győzelmének óráját, amikor nagy sietve egy hatalmas angyal érkezett a mennyből. Arca olyan volt, mint a villámlás fénye, ruhája fehér, mint a hó. Világossága elűzte a sötétséget, és a gonosz angyalok, akik diadallal tartottak igényt Jézus testére, a ragyogó dicsőség elől eszeveszett félelemmel menekültek. Az egyik angyali sereg, amely látta Jézus megaláztatásának jelenetét, és őrizte Jézus nyugvóhelyét, csatlakozott a mennyből jövő angyalhoz, és együtt jöttek le Jézus sírjához. A föld megrázkódott, amikor közeledtek, és nagy földrengést történt.

A római katonákat félelem fogta el. Hol volt hatalmuk, hogy őrizzék Jézus testét? Most nem gondoltak kötelességükre, sem arra, hogy a tanítványok ellopják Jézus testét. Amikor az angyalok dicsődoltak kötelességükre, sem arra, hogy a tanítványok ellopják Jézus testét. Amikor az angyalok dicsősége köröskörül fényesebben ragyogott a napnál, a római őrség halottként esett a földre. Az egyik angyal megragadta a nagy követ, és elhengerítette a sír szájáról, és ráült a kőre. A másik bement a sziklasírba, és leoldotta a kendőt Jézus fejéről.

Ekkor a mennyből érkező angyal olyan hangon kiáltott így, amelytől megrendült a föld: „Istennek fia, a te Atyád hív téged! Jöjj elő!” A halál többé nem tudta Őt hatalmában tartani. Jézus feltámadt a halálból győztesen. Az angyali sereg ünnepélyes áhítattal szemlélte e jelenetet, és amikor Jézus előjött sírjából, a fényes angyalok imádattal borultak térdre előtte, a győzelem és örömujjongás énekével dicsőítették Őt.

A mennyei angyalok ragyogó, átható fénye Sátán angyalait menekülésre kényszerítette. Keserűen panaszkodtak királyuknak, hogy zsákmányukat erőszakkal elrabolták tőlük, és hogy akit annyira gyűlöltek, feltámadt a halálból. Sátán és angyalai ujjongtak örömükben, hogy az elbukott ember feletti hatalmuk által a sírba fektették az életnek urát, de pokoli diadaluk rövid volt, mert amikor Jézus kijött börtönéből győztesen, Sátán tudta, hogy egy idő múlva meg kell halnia, és országa arra száll, akinek jogos tulajdona is volt. Panaszkodott és dühöngött, hogy Jézust minden erőfeszítése ellenére sem tudta legyőzni, sőt megnyitotta a megváltás útját az emberiség előtt, úgyhogy akik azon az úton járnak, megmenekülnek, üdvözülnek.

Ekkor a gonosz angyalok Sátánnal tanácskozást tartottak, hogy megfontolják, mit tegyenek még Isten kormányzása ellen. Sátán megparancsolta szolgáinak, menjenek el a főpapokhoz és a vénekhez, és így szólt: „Sikerült megcsalnunk őket. Bekötöttük szemüket, megkeményítettük szívüket Jézus ellen. Elhitettük velük, hogy Jézus csaló volt. A római őrség most elterjeszti a gyűlöletes hírt, hogy feltámadt. A papokat és véneket rábírtuk, hogy gyűlöljék és meggyilkolják Jézust. Most tárjátok eléjük, hogy ha kitudódik, hogy Jézus feltámadt, a nép megkövezi őket, hogy egy ártatlan embert öltek meg.”

Amikor a mennyei angyalok serege eltávozott a sírtól, és így a világosság és a dicsőség fénye eltűnt, a római őrség fel merte emelni fejét és körülnézett. Csodálkozással teltek el, látva, hogy a hatalmas követ elhengerítették a sír szájáról, és Jézus teste eltűnt. A városba siettek, hogy tudassák a papokkal és vénekkel a látottakat. Amikor a gyilkosok hallották a csodálatos jelentést, elsápadtak. Rettegés fogta el őket arra a gondolatra, hogy mit cselekedtek. Ha a jelentés igaz, elvesztek! Egy ideig némán ültek, egymásra nézve, mert nem tudták mit cselekedjenek vagy mit szóljanak. A jelentés elfogadása egyenlő lett volna kárhozatukkal, azért félrevonultak tanácskozásra, hogy eldöntsék, mit tegyenek. Felismerték, hogy ha az őrség által hozott hír elterjed a nép között, akkor Krisztus halálra ítélőit megölik, mint az Ő gyilkosait.

Elhatározták, megvesztegetik a katonákat, hogy tartsák titokban a dolgot. A papok és vének nagy összeget ajánlottak fel nekik e szavakkal: „Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopták őt, mikor mi aludtunk.” (Mt. 28:13) Amikor pedig az őrség érdeklődött tőlük, hogy mi lesz velük, ha kitudódik, hogy elaludtak őrhelyükön, a zsidó főemberek megígérték, hogy rábeszélik a kormányzót, szavatolja biztonságukat. A felkínált pénzért a római őrség eladta becsületét, és beleegyezett, hogy követi a papok és vének tanácsát.

Amikor Jézus a kereszten felkiáltott: „Elvégeztetett”, a sziklák meghasadtak, a föld megremegett, és néhány sír megnyílt. A Megváltó győztesként feltámadt a halálból, miközben a föld remegett, és mennyei dicsőség fénylett a szent hely körül, a meghalt igazak közül sokan engedelmeskedtek hívásának, és előjöttek, mint feltámadásának tanúi. A kegyes, feltám adott szentek megdicsőült testben jöttek elő. A korszakok kiválasztott szentjei voltak, a teremtéstől kezdve Krisztus napjáig. Így mialatt a zsidó vezetők igyekeztek eltitkolni Krisztus feltámadását, Isten egy csoportot választott ki sírjaikból, hogy tanúskodjanak Krisztus feltámadása mellett, és kijelentsék dicsőségét.

Ezek a feltámadottak különböztek egymástól termetre és alakra nézve. Az egyik nemesebb megjelenésű volt a másiknál. Értesültem arról, hogy a föld lakosai elfajultak, elvesztették erejüket és kellemes külsejüket. Sátán hatalommal bír a betegség és halál felett. Az átok hatása minden egymást követő korszakban láthatóbbá vált, és Sátán hatalma is egyre észrevehetőbb lett. A Noé és Ábrahám korában élő emberek hasonlítottak az angyalokhoz, olyan alakjuk, külsejük és erejük volt. De minden következő nemzedék gyengébb lett, hajlamosabbá vált a betegségekre, élete megrövidült. Sátán megtanulta, hogyan gyötörje és gyengítse el az emberiséget.

Azok, akik Jézus feltámadása után előjöttek sírjukból, sokaknak megjelentek, és elmondtá k, hogy az emberiségért hozott áldozat megtörtént: Jézus, akit a zsidók keresztre feszítettek, feltámadt a halálból, és szavaik igazolására kijelentették: „Mi is feltámadtunk Ővele!” Bizonyságot tettek róla, hogy az Ő hatalmas ereje hívta elő őket sírjukból. Habár a hazug hírek elterjedtek, Sátán nem tudta eltitkolni Krisztus feltámadását angyalai vagy a főpapok által, mert ez a szent csoport, amelyet Krisztus előhívott a sírból, elterjesztette a csodálatos örömhírt. Jézus maga is megjelent szomorkodó, megtört szívű tanítványainak, és félelmüket elűzve örömöt és boldogságot hozott nekik.

A hétnek első napján, kora reggel, mielőtt kivilágosodott, a szent asszonyok a sírhoz mentek édes, balzsamozó fűszereket hozva, hogy megkenjék Jézus testét. De látták, hogy a nehéz követ elhengerítették a sír szájáról, és Jézus nem volt ott. Szívük elcsüggedt, mert attól féltek, hogy ellenségeik vitték el Jézus holttestét. Ekkor hirtelen két angyalt pillantottak meg fehér ruhában, akinek arca ragyogott. A mennyei lények megmagyarázták küldetésüket az asszonyoknak, és megmondták nekik, hogy Jézus azért nincs ott, mert feltámadott, de megláthatják a helyet, ahol feküdt. Megparancsolták nekik, hogy menjenek el, és mondják meg tanítványainak, hogy Jézus előttük megy majd Galileába. Az asszonyok félelemmel és nagy örömmel siettek vissza a tanítványokhoz, és elmondták nekik a látott és hallott dolgokat.

A tanítványok nem tudták elhinni, hogy Jézus feltámadt, azonban a hírt hozó asszonyokkal együtt a sírhoz futottak. Látták, hogy Jézus nincs ott, látták vászonruháit, de nem tudták elhinni a jó hírt, hogy feltámadt a halálból. Visszatértek otthonukba, csodálkozva a tapasztaltakon és az asszonyok jelentésén.

Mária Magdolna azonban a sír körül járkált, és elgondolkodott azon, amit látott. Szenvedett már a gondolatra is, hogy csalás áldozata lett volna. Úgy érezte, hogy új próbák várnak rá. Bánata felújult, és keserű sírásban tört ki. Lehajolva újra benézett a sírba, és két fehér ruhába öltözött angyalt látott. Az egyik ott ült, ahol Jézus feje pihent, a másik a lábánál, és szelíden szólva Máriához, megkérdezték tőle, miért sír. Ő így felelt: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették Őt.” (Jn. 20:13)

Amint elfordult a sírtól, látta, hogy Jézus ott áll közel, de nem ismerte meg Őt. Jézus szelíden beszélt hozzá, és szomorúságának okát tudakolva megkérdezte, kit keres. Mária azt gondolva, hogy a kertész az, megkérdezte tőle, hogy ha ő vitte el Urát, mondja meg, hova tette, hogy elvihesse. Jézus ekkor saját mennyei hangján szólt hozzá: „Mária!” Mária megismerte azon drága hangot, azonnal felelt: „Mester” , és örömében meg akarta ragadni Őt, de Jézus így szólt: „Ne érints engem, mert nem mentem még fel az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” (Jn. 20:17) Mária örömmel sietett a tanítványokhoz a jó hírrel. Jézus felment Atyjához, hogy meghallja ajkairól, hogy elfogadta áldozatát, és elnyerjen minden hatalmat égen és földön.

Az angyalok felhőként fogták körül Isten Fiát, és megparancsolták az örökkévaló kapunak, hogy emelkedjen fel, hogy bemehessen a dicsőség királya. Láttam, hogy amíg Jézus a ragyogó mennyei sereggel állt Istennek jelenlétében, nem felejtette el földön élő tanítványait, hanem hatalmat kapott Atyjától, hogy visszatérhessen, és erővel ruházza fel őket. Még azon a napon visszatért, és megjelent tanítványainak. Ekkor már megengedte, hogy megérintsék, mert már felment Atyjához, és hatalmat kapott tőle.

Ekkor Tamás nem volt jelen. De nem akarta elfogadni a tanítványok jelentését, hanem szilárdan és önhitten erősítette, ha ujjait nem teszi a szegek helyébe, és kezét nem mélyeszti Jézus oldalába, amelyet a kegyetlen lándzsa átdöfött, nem hisz. Bizalmatlan volt testvérei iránt. Ha mindenki ugyanezt a bizonyítékot követelné, akkor most senki sem fogadná el Jézust, és senki sem hinne feltámadásában. Isten akarata azonban az volt, hogy Jézus tanítványainak jelentését azok is elfogadják, akik nem láthatták és nem hallhatták a feltámadt Üdvözítőt.

Istennek nem tetszett Tamás hitetlensége. Amikor Jézus újra találkozott tanítványaival, Tamás is köztük volt, és amikor meglátta Jézust, hitt. Kijelentette azonban, hogy nem elégszik meg csak azzal, amit látott, azért Jézus megadta neki azt a bizonyítékot, amit kívánt. Tamás felkiáltott: „Én Uram és én Istenem!” Jézus ekkor e szavakkal feddte meg hitetlenségéért: „Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn. 20:28–29)

Mivel Jézus feltámadásának híre elterjedt városról városra és faluról falura, a zsidók életüket féltve elrejtették a tanítványok iránti gyűlöletüket. Egyetlen reményük hazug jelentésük terjesztésében volt, és azok, akik azt kívánták, hogy e hazug hír bárcsak igaz lenne, elfogadták azt. Pilátus reszketett, amikor meghallotta, hogy Jézus feltámadt. Nem kételkedett a kapott bizonyságtételben, és attól a pillanatkor meghallotta, hogy Jézus feltámadt. Nem kételkedett a kapott bizonyságtételben, és attól a pillanattól kezdve örökre eltűnt békessége. A világi dicsőségért, tekintélyének és életének elvesztése miatti félelmében átadta Jézust a halálnak. Most tökéletesen meggyőződött róla, hogy nemcsak egy ártatlan ember véréért, hanem Isten Fiának véréért bűnös. Pilátus élete nyomorult véget ért. Minden reményteljes, örömteljes érzését szétzúzta a kétségbeesés és lelki gyötrelem. Nem tudott megvigasztalódni, és a legnyomorultabb halállal halt meg.

Jézus feltámadása után 40 napig maradt a tanítványaival, boldogságot és örömet szerezve nekik azzal, hogy tökéletesebben megnyitotta előttük Isten országát. Megbízta őket, hogy tegyenek bizonysázal, hogy tökéletesebben megnyitotta előttük Isten országát. Megbízta őket, hogy tegyenek bizonyságot azokról a dolgokról, amelyeket láttak és hallottak szenvedéseiről, haláláról és feltámadásáról, hogy ő áldozatot hozott a bűnért, hogy mindazok, akik Őhozzá jönnek, életet nyernek. Megható gyengédséggel mondta meg nekik, hogy üldözni fogják őket, és szenvedniük kell majd érte, de enyhülést fognak találni, amikor felidézik tapasztalataikat, és megemlékeznek szavairól, amelyeket mondott nekik. Megmondta nekik, hogy legyőzte Sátán kísértéseit, és kivívta a győzelmet a szenvedéseken és próbákon át. Sátánnak nincs többé hatalma felette, azért azokat fogja megkísérteni, akik hisznek az Ő nevében. De ők ugyanúgy győzhetnek, amiképpen Ő győzött. Jézus megajándékozta tanítványait a csodatevés hatalmával, és elmondta nekik, ha a gonosz emberek üldözik is majd őket, elküldi angyalait időről időre, hogy megszabadítsa őket. Életüket azonban nem vehetik el addig, amíg küldetésüket el nem végzik. Utána azonban lehet, hogy vérükkel kell megpecsételniük bizonyságtételüket.

Vágyakozó követői örömmel hallgatták tanításait, mohón fogadták be minden szavát, amelyek szent ajkairól származtak. Biztosan tudták, hogy Ő a világ Megváltója. Szavai mélyen behatoltak szívükbe, de bánkódtak, hogy nemsokára el kell válniuk mennyei tanítójuktól, és többé nem hallhatják kedves, vigasztaló szavait. Szívük azonban ismét szeretettől és rendkívüli örömtől melegedett fel, amikor Jézus megmondta nekik, hogy elmegy és helyet készít nekik, és ismét eljön, hogy örökké vele lehessenek. Megígérte azt is, hogy elküldi hozzájuk a vigasztalót, a Szentlelket, hogy elvezérelje őket minden igazságra. „És felemelvén kezeit, megáldotta őket.” (Lk. 24:50)