A reformáció nem fejeződött be Lutherrel, amint azt sokan gondolják. Folytatni kell a világ történelmének lezárulásáig. Luthernek nagy munkát kellett elvégeznie, hogy másokra is ráárassza azt a tényt, amelyet Istentől nyert. De Luther nem nyerte el a teljes világosságot, amelyet a világnak át kellett adnia. Attól a naptól mostanáig új világosság ragyogott rá a Szentírásra, és állandóan új igazságok tárulnak fel.

Luther és munkatársai nemes munkát végeztek Istenért, mivel azonban a római egyházból kerültek ki, maguk is hitték és védelmezték tanait, és így nem lehetett tőlük elvárni, hogy felismerjék ennek minden tévedését. Munkájuk az volt, hogy letörjék Róma bilincseit, és a világ népének kezébe adják a Bibliát. Mégis bizonyos fontos igazságokat nem tudtak felismerni, és egyes súlyos tévelygéseket nem tudtak feladni. Közülük többen továbbra is a vasárnapot ünnepelték a többi pápai eredetű ünneppel együtt. Nem tekintették úgy, hogy isteni tekintéllyel bír, de hitték, hogy meg kell tartaniuk mint általánosan elfogadott istentiszteleti napot. Néhányan közülük azonban a negyedik parancsolat szombatját tisztelték. Az egyház reformátorai között tiszteletre méltó helyre kell tenni azokat, akik még a protestánsok előtt is ismeretlen igazságokat védelmeztek, akik fenntartották a negyedik parancsolat érvétánsok előtt is ismeretlen igazságokat védelmeztek, akik fenntartották a negyedik parancsolat érvényességét, és a bibliai szombat kötelező voltát. Amikor a reformáció visszaszorította a sötétséget, amely elárasztotta az egész kereszténységet, a szombat ünneplőit sok országban fellelhették.

Azok, akik elnyerték a reformáció nagy áldásait, nem haladtak előre azon az ösvényen, amelyre Luther oly nemes lelkűen lépett rá. Időről-időre felkelt néhány hűséges férfi, hogy új igazságokat hirdessen, és feltárja a régen ápolt tévelygéseket, de a többség a Krisztus napjaiban élő zsidókhoz vagy a Luther idejében élő római katolikusokhoz hasonlóan megelégedett azzal, hogy azt higgyék, amit atyáik hittek, és úgy éljenek, mint atyáik éltek. Ezért a vallás újra formasággá vált, a tévelygéseket és baik hittek, és úgy éljenek, mint atyáik éltek. Ezért a vallás újra formasággá vált, a tévelygéseket és babonákat, amelyeket eltávolíthattak volna, ha a gyülekezet tovább is Isten világosságának fényében járt volna, megtartották és tovább ápolták. Így a reformáció szelleme fokozatosan kihalt, míg végül majdnem ugyanolyan nagy szükség volt a reformálásra a protestáns egyházakban, mint a római egyházban Luther idejében. Ugyanazon lelki kábultság, az emberek véleményének ugyanolyan tiszteletben tartása, ugyanolyan világias szellem uralkodott, és Isten igéjének tanításait ugyanúgy emberi rendeletekkel helyettesítették. A büszkeséget és a nagyvilági pazarlást a vallás palástja alatt ápolták. Az egyházak megromlottak a világgal való szövetkezés által. Így lealacsonyodtak azok a nemes alapelvek, amelyekért Luther és munkatársai oly sokat tettek és szenvedtek.

Amikor Sátán látta, hogy az igazságot nem tudta legyőzni üldözések által, újra a megalkuvásnak azt a fegyverét választotta, amely a nagy hitehagyásra és a római egyház megreformálására vezetett. Rábírta a keresztényeket, hogy szövetkezzenek, de most nem a pogányokkal, hanem azokkal, akik e világ Istenének imádásával szintén bálványimádóknak bizonyultak.

Sátán nem tudta tovább visszatartani a Bibliát a néptől. Mindenki számára elérhetővé vált. Ezreket bírt arra azonban, hogy hamis magyarázatokat és téves elméleteket fogadjanak el anélkül, hogy tanulmányozták volna a Szentírást, hogy megismerjék az igazságot. Megrontotta a Biblia tanításait, hogy mély gyökeret verjenek a hagyományok, amelyek milliókat tettek tönkre. Az egyház fenntartotta és védelmezte e hagyományokat, ahelyett, hogy küzdött volna a hitért, amely egyszer a szenteknek osztályrészül jutott. Mialatt teljes tudatlanságban voltak állapotuk és az őket fenyegető veszedelem felől, az egyház és a világ gyorsan közeledett a föld történelmének legünnepélyesebb és legfontosabb időszakához: az Emberfia eljövetelének idejéhez.