Gyakran használják ezt a kifejezést azok modorára és szavaira, akik helytelenek, vagy akiket helytelennek vélnek. Helyesen alkalmazott ez azokra, akiknek nem kötelessége dorgálni a helytelenségeket a gyülekezetben, mégis készek erre elhamarkodott, kíméletlen módon. Másrészt helytelen azokra alkalmazni, akiknek kifejezetten kötelessége megróni a helytelenségeket. Az ilyenek szívükön viselik a mű terhét, s a drága lelkek iránti szeretet által kényszerítve érzik magukat, hogy hűségesen intsenek.

Az elmúlt húsz év folyamán az Úr időről-időre megmutatta nekem, hogy ő minősítette férjemet a tévelygők hű megrovására, őrá helyezte ezt teherként, s ha elmulasztaná kötelességét e téren, az Úr helytelenítését hívná ki magára. Sosem tekintettem ítéletét csalhatatlannak, sem szavait ihletettnek, de mindenkor minősítettebbnek tartottam őt e feladatra, mint bárki mást a lelkészek közt, hosszú tapasztalata miatt, és mert láttam, hogy különös elhívatása volt erre, és rendkívül rátermett volt a feladatra. Azért is mert sok esetben, mikor fellázadtak ítélőképessége ellen, az Úr megmutatta nekem, hogy férjem helyesen ítélt az ügyben, és helyes modorban dorgált.

Az elmúlt húsz évben a megdorgáltak és a megdorgáltakkal érzők, megengedték maguknak a vádló lelkületet férjem iránt, ami jobban leterhelte őt, mint bármi más a kíméletlen terhek közül, melyeket igazságtalanul ráraktak. Mikor összeroskadt terhei alatt, sok megdorgált örvendezett, és mert rosszul értették cikkemet (1865. december 25.) sokan megnyugodtak, gondolva, hogy az Úr ezúttal őt fenyítette meg szúrás és vágásáért. Holott ez tévedés. Semmi ilyet sem láttam látomásban. Hogy testvéreim tudhassák, hogy mit láttam férjem esetéről, idézem férjemnek írt, és a látás utáni napon átadott írást.

1865. december 25-én látomásban az Úr megmutatta szolgájának, férjemnek, White Jakabnak esetét. Az Úr elfogadta megalázkodását s lelkének töredelmét ő előtte, bűnvallomását, hogy nem szentelte magát az Úrnak, s bűnbánatát viselkedésének tévedéseiért és hibáiért, mely oly sok bánatot és levertséget okozott neki hosszas betegsége alatt.

Az Úr közölte, hogy legsúlyosabb hibája meg nem bocsátó lelkülete volt azok iránt a testvérek iránt, akik ártottak tekintélyének Isten Ügyében, s helytelen eljárásukkal súlyos szenvedéseket okoztak neki. Nem volt oly szánakozó és irgalmas mint mennyei Atyánk tévelygő, bűnös, megtérő gyermekei iránt. Mikor akik a legnagyobb szenvedést okozták neki, elismerték gonoszságukat, nem tudott szívből és teljesen megbocsátani, s nem tekintette őket testvéreinek. De noha a helytelenségből kigyógyultak Isten előtt, férjem olykor piszkálgatta lelkén a sebet, s a múltra hivatkozva engedte, hogy elmérgesedjék, boldogtalanná téve őt. Mivel a múltban oly sokat szenvedett azért, amit szerinte el lehetett volna kerülni, ez arra vezette, hogy zúgolódó szellemet melengessen testvérei és az Úr ellen. Így újra élte a múltat, a próbákat – melyeknek feledésbe kellett volna merülniük – hogy hálátlan, céltalan visszaemlékezéssel keserítette őt. Nem mindig élt benne szánakozás és a szeretet, melyet gyakorolnia kellett volna a Sátán kísértései alatt elbukott szerencsétlenek iránt. Ők voltak a valódi szenvedők, a vesztesek, nem férjem, amíg Krisztus lelkületével állhatatos marad. Mikor ezek a testvérek kezdték belátni tévedéseiket, csak kemény harccal, alázatos vallomásokkal tudtak elverekedni, a világosságig. Sátánnal kellett megvívniuk, s legyőzni tulajdon, kevély szellemüket, tehát segítségre volt szükségük a világosságban állóktól, hogy kivezessék őket vak, csüggedt állapotukból, ahol reménykedhettek, és erőt nyerhettek, sarkuk alá taposni Sátánt.

Láttam, hogy férjem túl követelőző volt azokkal, akik gonoszkodtak, s megsebezték őt. Elégedetlen szellemet melengetett, ami a tévelygőnek nem vált javára, s csak boldogtalanná tette szívét, alkalmatlanná Isten békéjének lakása számára, mely mindenben hálaadásra késztette volna őt. Az Úr megengedte, hogy elkeseredjék a maga tévedései, hibái felől, s csaknem reménytelennek tekintse a bűnbocsánatot. Nem mert bűnei oly súlyosak voltak, hanem, hogy megtapasztalja azok keserű élményét, hogy mily fájdalmas és gyötrelmes lenne Isten megbocsátása nélkül, és megértse az írást: „Ha nem bocsájtjátok meg az embereknek, amit ellenetek vétkeznek, mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti bűneiteket.” Láttam; hogy ha Isten oly követelőző lenne, mint mi vagyunk, s úgy bánna velünk, mint mi bánunk egymással, valamennyien kilátástalan csüggedésbe taszíttatnánk.

Láttam, hogy Isten azért engedte meg, hogy lesújtottság érjen bennünket, hogy megtanítson minket arra, amit nem tanultunk volna meg ilyen rövid idő alatt. Az ő akarata volt, hogy …-ba menjünk, mert tapasztalatunk enélkül nem lenne alapos. Azt akarta, hogy lássuk be, s jobban érezzük meg, hogy lehetetlenség azoknak, akik engedelmeskednek az igazságnak és megtartják parancsolatait, hogy kötelességük felőli meggyőződésük szerint éljenek, s egyesüljenek a vezetőkkel …-ban. Ami az Istennek tett szolgálatot illeti, a két fél elvei, nem elegyedhetnek jobban, mint az olaj és a víz. Csakis a legártatlanabb értelmű, s a legönállóbb, aki gondolkodni és cselekedni tud magáért, Isten félelmét tartva szemük előtt, s őbenne bízva, az tud huzamosabb ideig biztonságban …-ban maradni. Akik erre nem képesek, azoknak ne tanácsoljuk az oda menést, mert meg fogják zavarni gondolkodásukat Sátántól eredő, sima szavaikkal és álokoskodásukkal.

Az Isten szolgálata és a vallásos élet felőli befolyásuk és tanításaik egyenes ellentéte Üdvözítőnk és tanítványai tanításainak. Tanításuk és példamutatásuk leszállítja az istenfélelem mértékét, azt állítva, hogy nem kell, bánkódnunk bűneink miatt, sem elkülönülnünk a világtól, hogy Krisztust kövessük. Hanem a világiak közé elegyedhetünk, és részt vehetünk élvezeteikben. Ezek a vezetők nem bátorítják követőiket, hogy imádkozó lelkülettel, józansággal és Istenre támaszkodással kövessék Jézus életét. A lelkiismeretes gondolkodású és szilárdan Istenben bízónak félannyira sem válik javára az a hely, mint azoknak, akik megbíznak az intézmény vezetőinek vallásos elveiben. Az előbbinek ellen kell állnia az ottaniak legtöbb vallásos elvének, mindent megrostálva, amit hallanak, nehogy Sátán elámítsa őket, s nehogy föléjük kerekedjék.

Láttam, hogy ami a betegséget és gyógykezelést illeti, ez az egészség intézet a legjobb az Egyesült Államokban. A vezetői mégis emberek csupán, és ítéletük nem mindig helytálló. A vezető orvos azt akarja elhitetni betegeivel, hogy tökéletes az ítélőképessége, akár Isten ítélőképessége. Istenként magasztalja magát, s nem az Urat dicsőíti egyedüli támaszaként. Akik nem bíznak Istenben, aki nem ismeri fel a szentség szépségét, vagy a keresztény keresztviselő életét, annak jobban javára válik az intézet, mint bármely más egészséghely az Egyesült Államokban. A hely nagy sikerének titka a vezetők ellenőrző hatalma a betegek értelme felett.

Láttam, hogy férjemnek és nekem nem válna annyira javára a hely, mint a halott lelki életű és hitű embernek. Az angyal így szólt: „Istennek nem terve, hogy különleges célra, külön feladat végzésére kiszemelt választott szolgáit bárki ellenőrizze, mert ez egyedül az ő joga.” Isten angyalai őriztek bennünket, míg ott voltunk. Körülöttünk tanyáztak, óráról-órára védtek bennünket. De eljött az idő mikor nem válhattunk javukra, s ők sem a mi javunkra. Akkor a világosság felhője, mely velünk jött, eltávozott, s csak az eltávozásban és a testvérek közé menésben, Rochesterbe leltünk nyugalmat, ahol a világosság fellege nyugodott.

Láttam, hogy több okból Isten akarata, hogy …-ba menjünk. Ott tartózkodásunk alatti állásfoglalásunk, a buzgó imák, melyeket felajánlottunk, nyilvánvaló Istenben bízásunk, derűnk, bátorságunk, reményünk s hitünk, mellyel az Úr ihletett bennünket lesújtottságunkban, áldásos hatást tett, s bizonyság volt mindenkinek, hogy a kereszténynek olyan erő és boldogság forrása van, mely az élvezetek szerelmeseinek idegen. Isten helyhez segített mindenki szívében, aki befolyásos volt …-ban. S a jövőben, amint az ott levő betegek szétszóródnak lakóhelyükre, munkásságunk ismét figyelmükbe, előterébe jön, s ha támadnak bennünket, többen védelmünkre fognak kelni. S ismét az …-ba menéssel az Úr javunkat akarta a tapasztalattal, melyre nem tettünk volna szert Battle Creekben, szerető testvéreink körében. El kellett különülnünk tőlük, nehogy az Úr helyett rájuk támaszkodjunk; egyedül őbenne bízzunk. Csaknem teljesen elkülönülten Isten népétől, le lettünk rázva minden földi támaszról, s egyedül Istenre támaszkodhattunk. Ezzel olyan tapasztalatokat szereztünk, melyben nem részesültünk volna, ha nem megyünk …-ba.

Mikor férjem bátorsága és reménye ingadozni kezdett, senkinek sem lehettünk javára ott, s nekünk sem lett volna javunkra a további maradás. Az volt Isten akarat, hogy férjem, ereje fogytán, ne maradjon ott, hanem gyönge állapotában testvérei közé menjen, akik segíthetnek neki elesettségében. Míg lesújtottságunkban Isten népétől elváltan voltunk, módunkban állt elmélyedni, gondosan felülvizsgálni életünket, meglátnunk hibáinkat és helytelenségeinket, megalázkodnunk Isten előtt, s bűnvallomással és gyakori, buzgó imával keresni arcát. Míg mások terheit hordozva, és sok gondtól leterhelten fáradoztunk, lehetetlen volt időt találnunk megtanulni a leckéket, melyeket meg kellett tanulnunk. Akkor az Úr közölte velem, hogy míg ott tartózkodtunk, Isten nem tudta megdicsőíteni nevét népe imáinak meghallgatásával, és imáikra feleletül, férjem meggyógyításával. Úgy nézett volna ki, mintha az Úr egyesítené hatalmát a sötétség hatalmával. Férjem meggyógyítása örömül szolgált volna az Úrnak, de az ottani orvosok maguknak tulajdonították volna az Istent megillető dicsőséget.

Az angyal így szólt: „Szolgája meggyógyításával Isten fog megdicsőülni. Isten hallja szolgái könyörgését. Karja lesújtott szolgája alá nyúl. Isten betege Ő, s betegsége ellenére el kell oszlatnia félelmeit, aggodalmait, kételyeit és hitetlenségét, és nyugodtan a mindenható, de mégis irgalmas Istenben bízni, aki szánja, szereti őt és gondoskodik róla. Csatákat kell megvívnia az ellenséggel, de vigasztalja a tudat, hogy az ellenségnél erősebb oltalmában van, így nem kell rettegnie. Hittel támaszkodjék a bizonyítékokra, melyeket Isten jónak látott nyújtani, s akkor őbenne dicsőségesen győzedelmeskedni fog.”

Láttam, hogy Isten olyan tapasztalatban részesít, mely igen értékes lesz számunkra a jövőben munkájában. Komoly időket élünk a történelem végső eseményei között, s Isten népe aluszik. Fel kell ébredniük, s jelentősebb haladást elérniük, megjavítva életmód, táplálkozás, öltözködés, munkálkodás és pihenés szokásaikat. Mindezekben Istent kell megdicsőíteniük, készen állniuk csatába ereszkedni erős ellenségünkkel, s örvendezni a drága győzelmeknek, melyeket Isten tart készenlétben, mindazok számára, akik mértékletesek mindenben, miközben romolhatatlan koronáért küzdenek.

Láttam, hogy Isten most készíti fel férjemet, hogy végezze a javulás, megújulás komoly szent munkáját népe körében. Fontos, hogy lelkészeink oktassanak a mértékletes életre. Mutassanak az összefüggésre a táplálkozás, munka, pihenés és öltözködés, valamint az egészség fenntartása között. Az utolsó idők igazságában hívői tegyenek valamit e téren. Hiszen ez őket is érinti, s Isten elvárja tőlük, hogy komolyan vegyék ezt a megújulást. Nem lesz elégedett útjukkal, ha közönyösen veszik ezt a kérdést.

A gyomorral való visszaélés, az étvágy bűnös kielégítése által, sok gyülekezeti pletyka gyümölcsöző forrása. A mértéktelenül és ésszerűtlenül táplálkozók és dolgozók ésszerűtlenül is beszélnek és cselekszenek. A mértéktelen ember nem lehet türelmes ember. Nem kell szeszesitalt fogyasztani, hogy valaki mértéktelen legyen. A mértéktelen evés, a gyakori evés, a túl sok evés, a nehéz, egészségtelen ételek fogyasztása elpusztítja az emésztőszervek egészséges működését, ártalmas az agyra, megrontja a gondolkodást, megakadályozza az ésszerű, megfontolt, egészséges gondolkodást és cselekvést. S a gyülekezeti fegyelmik gyümölcsöző forrása is. Tehát, hogy Isten népe Istennek tetsző állapotban legyen, ahol meg tudják dicsőítem őt testükkel és lelkükkel, melyek az övéi, akkor odafigyelve és lelkesedéssel meg kell tagadni étvágyuk bűnös kielégítését, és mindenben mértékletesnek lenni. Akkor meg tudják érteni az igazságot annak szépségében és világos voltában, és meg tudják valósítani életükben is, s okos, bölcs, higgadt, egészséges gondolkodásukkal nem adnak alkalmat hitünk ellenségeinek az igazság ügyének gyalázására. Isten elvárja az igazság hívőitől, hogy tegyenek rendkívüli, szívós erőfeszítést, hogy a lehető legjobb állapotba jussanak testi egészségük terén, hiszen komoly és fontos feladat áll előttük. Ehhez egészséges test és értelem szükséges, mint az egészséges lelki élet a lelki haladáshoz a keresztény életben és a megszentelődésben fejlődéshez, mint a kéz vagy a láb a test számára. Isten elvárja népétől, hogy tisztítsa meg magát a test és lélek minden szennyétől, és az Úr félelmében tökéletesítsék megszentelődésüket. Akik közönyösek és kimentik magukat ez alól a kötelesség alól azt várva, hogy az Úr végezze értük, amit tőlük vár el, hogy megtegyék magukért, ez esetben, mikor a föld szelídjei, akik igazságot cselekedtek, elrejtetnek az Úr haragjának napján, ezeket híjával fogja találni.

Az Úr közölte, hogy ha Isten népe nem feszíti meg erejét, hanem tétlenül várja a felüdülést, hogy rájuk szálljon, és eltávolítsa hibáikat, s helyesbítse tévedéseiket; ha arra támaszkodnak, hogy az tisztítsa meg őket a test és a lélek minden szennyétől, s alkalmassá tegye őket a harmadik angyal hangos kiáltásában való részvételre, akkor híjával találtatnak. A felüdülés, vagyis Isten ereje csak azokra száll, akik elkészítették magukat erre, végezve az Isten által rájuk bízott feladatot; nevezetesen, megtisztítják magukat a test és lélek minden szennyétől, Isten félelmében tökéletessé téve megszentelődésüket.

Az Úr közölte, hogy némely szempontból férjem esete hasonló a felüdülést várókhoz. Ha arra vár, hogy Isten hatalma szálljon testére, hogy érezze, hogy meggyógyította, mielőtt hite szerint erőfeszítést tenne, mondván, hogy mikor az Úr meggyógyít, hinni fogok, és ezt és ezt teszem, akkor tovább várhat, nem fog változást látni, mert az Úr ígérete csak azokon valósul meg, akik hisznek, majd hitük szerint cselekszenek. Láttam, hogy hinnie kell Isten szavában. Ígéretei neki szólnak, hogy igényelje, és azok soha, soha csődöt nem mondanak. Hittel kell hozzá fordulnia, arra a bizonyítékra támaszkodva, melyet Isten jónak látott nyújtani, s fáradozzék, amennyire tud, míg csak egészséges nem lesz. Az angyal így szólt: „Isten fenn fogja tartani őt. Hitének cselekedetek által kell tökéletessé válnia, mert a hit magában halott. Cselekedeteknek kell életben tartani azt. Az élő hit mindig tettekben nyilatkozik meg.”

Láttam, hogy férjem vonakodna hite szerint erőfeszítéseket tenni. Esete felőli félelme és aggodalma félénkké tették őt. Látszatra tekint, testének kellemetlen érzeteire. Az angyal így szólt: „Az érzet nem hit. A hit egyszerűen szaván fognunk Istent.” Láttam, hogy Isten nevében és erejével férjemnek ellene kell állnia a betegségnek, s akaratával felülemelkedni érzetein. Izráel Istenének nevében és erejével érvényt kell szereznie szabadságának. Szűnjék meg magáról beszélni és gondolkodni. Amennyire csak tud, legyen vidám, boldog.

1865. december 25-én láttam, mint már sok ízben azelőtt, hogy F. vén sokszor tévedett, és sokat ártott a hirtelen, nyers viselkedésével azok iránt, akiket tévedni vélt. Gyakran azt látta, hogy munkája új mezőkön volt, hogy mikor ki kellett volna vezetni a csoportot a jelen igazságra, másokra hagyja a nevelésük, fegyelmezésük feladatát. Magatartása elhamarkodó lelkületéből fakadva, a türelem s megfontoltság hiánya, alkalmatlanná teszi őt a munkára. Át fogom adni a bizonyságtételt, melyben részesültem, F. testvérnek, melyet 1865 december 26-án írtam, megmutatni, amit láttam esetéről. S mivel a bizonyság jó része általános érvényű, s mert a testvér mit sem változtatott útján, és nem válaszolt rá, csak azt mondta, hogy férjem megrovásban részesült a szúrásért és vágásért. Megállapítom itt, hogy a következő bizonyságtétel további célja az, hogy testvéreink jobban megértsék, hogy F. testvér munkája az új mezőkön van, s nem helyezhetnek kísértést útjába, hogy elhagyja munkáját, sürgetve őt, hogy fáradozzék itt is, ott is a gyülekezetek közt, vagy telepedjen le itt, vagy ott.