1861. augusztus 3-án az Úr megmutatta nekem, hogy néhányan gyülekezetük Babilonná válásától tartanak, ha egyházszervezetet hozna létre. A közép new yorkiak azonban már most tökéletes Babilonok, teljes náluk a zűrzavar. Ha e gyülekezetek meg nem szervezkednek, hogy rendet teremtsenek, és rendet tartsanak, semmi reményük sincs a jövőre – elkerülhetetlenül darabokra fognak szakadozni. Előző tanítások bátorították a megoszlás elemeit. Oly lelkületet tápláltak, mely figyel és vádol, ahelyett, hogy építene. Ha Isten szolgái közös álláspontra helyezkednének, és szilárdan ragaszkodnának az álláspontokhoz, Isten munkájában összetartó erők jönnének létre. Forgáccsá zúznák az elkülönítő sorompókat. A szívek egybeolvadnának és egyesülnének, akár a vízcseppek. Akkor hatalom és erő járulna a szombattartók soraihoz, messze túlszárnyalva mindent, aminek eddig tanúi voltunk.

Isten szolgáinak szívét elszomorítja, ha gyülekezetről gyülekezetre utazva szemben találják magukat más szolgálattevő igehirdető testvéreik ellenkező befolyásával. Egyesek készen állnak szembeszegülni minden haladó lépéssel, melyet Isten népe tett. A bátran kiállók szívét elszomorítják, és kétségbe ejtik munkatársaik egységének a hiánya. Komoly időket élünk. Sátán és gonosz angyalai hatalmas erővel tevékenykednek, és a világ az ő oldalukon van, őket segíti. Hitvalló szombattartók, noha állítják, hogy hisznek a komoly, fontos igazságban, a sötétség összefogó erőivel egyesítik erejüket, hogy kisiklassák és lerombolják, amit Isten építeni akar. Tevékenységüket úgy jegyzik fel, mint akik visszatartják Isten népe közt a lelki megújulás haladását.

A szervezet tárgyát körülvevő izgatás felszínre hozta a jelen igazságot hirdető lelkészek erkölcsi bátorságának nagy hiányát. Néhányan, akik hittek a szervezés helyességében, nem álltak ki bátran, nem kardoskodtak mellette. Néhánynak tudtára adták, hogy helyeslik, de Isten többet vár el tőlük. Nincs megelégedve gyáva hallgatásukkal és tétlenségükkel. Féltek a kárhoztatástól s ellenzéstől. Nyitva tartották fülüket, hogy kipuhatolják a testvérek nézeteit, mielőtt férfi módra kiálltak volna amellett, amit helyesnek tartottak. A testvérek kedvelt lelkészeik hangjára vártak, s mivel nem hallottak tőlük szervezést pártoló szót, arra a következtetésre jutottak, hogy a szervezés helytelen.

Így némely lelkész tekintélye a gyülekezet szervezete ellen hatott, annak ellenére, hogy helyeslik azt. Attól féltek, hogy elvesztik népszerűségüket. Holott valakiknek ki kell állni, felelősséget vállalni, kockáztatni tekintélyét. Mivel a kiálló hozzáedződött a bírálathoz és kárhoztatáshoz, hagyják hogy ő tartsa a hátát. Munkatársai, akiknek mellette kellene állniuk, viselniük a teher rájuk eső részét, figyelik, hogyan sikerül neki a magányosan vívott csata. Isten azonban megjegyzi szorult helyzetét, kínjait, könnyeit, kedve szegését és oly erős kétségbeesését, melyek gondolkodását csaknem az elviselhetőség határáig szorítják. Mikor készen áll összerogyni, Isten fölemeli, rámutat a megfáradtak pihenőjére, a hűek jutalmára, s ő újra a súlyos teher alá igazítja vállát. Láttam, hogy mindenki a szerint kap jutalmat, amint kötelességét végzi. Aki kihúzza magát a felelősség alól, azt végül veszteség éri. Akkor kell az igehirdetőknek összetartaniuk, amikor súlyos a küzdelem.