Feltárták előttem, H. és I. viselkedését. Bár megintették őket, nem küszöbölték ki hibáikat. Helytelen eljárásuk kihat Isten népére, különösen New York államban. Tevékenységük megsebzi Isten ügyét. Az elmúlt tíz év folyamán gyakran láttam őket látomásban. Feltárták előttem hibáikat, és írtam nekik ezekről a dolgokról. Ők azonban gondosan eltitkolták testvéreik elől, hogy megrovást kaptak, attól tartva, hogy megsemmisíti tekintélyüket. Akiket helytelen útjuk érintett, azoknak javát szolgálták volna az intések, melyekben a két testvér részesült. Az üzeneteket megfontolt testvérek kezébe kellett volna juttatnom, hogy ha kell, mindenkinek tudomására hozzák az utasításokat, amelyeket az Úr jónak látott népének adni. De mikor rajtuk kívül bárki másnak megemlítettem az üzeneteket, a két testvér a legszigorúbban megrótt érte. Oly sokat gyötrődtem e megrovások miatt, hogy elhallgattam, amit a két testvér hibáiról az Úr tudomásomra hozott.

Büszkeségük arra késztette a két testvért, hogy nagyon tartsanak attól, hogy kiszivárog hibáik feddésének a híre. Azt állítják, hogy hisznek a látomásokban. Ha alázatosan bevallották volna tévedéseiket, gyakorlatba ültetették volna át látomásokba vetett hitüket. A gyülekezet is megerősödött volna. Elfogadnák az intést, ha őket érné, és bevallanák hibáikat. A két tanító a nyáj útjába állt. Rossz példával jártak elől. A gyülekezet felnézett rájuk, és amikor intést kaptak, megkérdezték: „Miért nem intik meg a két lelkészt? Az ő tanításaikat követjük.” Így ajtó nyílt Sátán előtt, megkísérthette őket a látomások igazmondása felől.

A testvérek meg lettek csalva, ártva lett nekik. Mivel azt gondolták, hogy egyetértünk tanítóikkal, követték tanításaikat, holott égbekiáltó helytelenségeket tanítottak. Fájó szívvel írtam e két lelkésznek, mert láttam, hogy esztelen útjuk kárt tesz Isten ügyében. Aggódva vártam az üzenet hatását. De ők félretolták azt az útból, s eltitkolták a testvérek előtt. Így az utasítások, melyeket az Úr jónak látott küldeni, nem szolgálhatták a közösség javát.

Csüggesztő volt azt látnom, hogy munkám nem érte el az Isten által kitűzött célt. Gyakran szorongva kérdeztem: Mi haszna fáradozásomnak? A két testvér arra az álláspontonra helyezkedett, hogy hisznek a látomásokban, de mikor White testvérnő leírja őket, a maga mondanivalóját is hozzáfűzi. Elhisszük azt a részt, melyet, szerintünk, Istentől származik, de a többire nem hallgatunk. Ezt az utat követték, és nem helyesbítettek életükön. Állították, hogy hisznek a látomásokban, de ellenük cselekedtek. Példájuk és hatásuk kételyt támasztott másokban. Jobb lett volna a jelen igazságra nézve, ha mindketten ellenezték volna az ajándékokat. Akkor nem vezették volna félre a gyülekezetet, és a gyülekezet nem bukott volna fel a vak tanítókban. Reménykedtünk és imádkoztunk, hogy helyre jöjjenek, s jó hatással legyenek a nyájra. Reményünk azonban kihalt, és nem tudunk, nem merünk hallgatni tovább. Ártottunk Isten gyülekezetének, mivel nem szóltunk hamarabb.