(Ez a cikk kivonat az egészség intézet vezetőinek 1867-ben írt levelemből.)

Isten azt akarja, hogy alapítsunk egészségügyi intézményt, aminek tekintélye majd szorosan összefügg a halandók halhatatlanságra előkészítésének záró munkájával. Oly intézetet, amely nem igyekszik gyöngíteni az öregek és ifjak vallásos elveit, s amely nem a lelki növekedés rovására gyógyítja a testet. Az intézmény nagyszerű célja, hogy javítson a test egészségén, és ezzel a beteg magasabbra értékelje az örökkévaló dolgokat. Ha nem tartjuk szüntelenül gondolataink homlokterében e célt, s nem erre összpontosítjuk igyekezetünket, akkor áldás helyett átoknak fog bizonyulni. Másodlagosnak fogják tekinteni a lelkiséget s a test egészségét; és a szórakoztatást fő célnak.

Láttam, hogy a legkevésbé sem szabad leszállítanunk a színvonalat, csak hogy a hitetlenek látogassák az intézetet. Ha a hitetlenek eljönnek, míg az intézmény vezetői azt a magasztos lelki állást foglalják el, melyet Isten terve szerint kellene, oly hatalom lesz jelen, amely hatni fog szívükre. Istennel és az angyalokkal az oldalukon Isten népe csakis felvirágozhat. Az intézetet nem a nyereség kedvéért kell alapítanunk, hanem hogy olyan testi s szellemi egészségre vezessük Isten népét, mely képesíti őket az örökkévaló dolgok megbecsülésére és a megváltás helyes értékelésére, melyet Üdvözítőnk szenvedései oly drágán vettek meg. Nem szabad az intézményt a szórakozás és kikapcsolódás helyévé tennünk. Akik nem tudnak meglenni izgalmak és szórakozás nélkül, azoknak semmi hasznuk a világon, senki se jár jobban azzal, hogy élnek. Akár meg se születtek volna.

Láttam, hogy a nézet, amely szerint e lelkiség káros az egészségre, s melyet Dr. E. igyekezett beültetni mások gondolkodásába, nem más, mint az ördög álokoskodása. Sátán betolakodott Édenbe, és rávette Évát, hogy azt képzelje, hogy több kell boldogságához, mint amit Isten adott; hogy a tiltott gyümölcs élénkítő hatással lenne testére s gondolkodására, és a tudás területén Istennel egyenlővé emelné őt. Azonban a tudás és a haszon, amelyet el akart érni, rettenetes átoknak bizonyult számára.

Akadnak beteg képzeletű emberek, akik számára zsarnok a vallás, mintha vasbottal igazgatná őket. Ezek nem szűnnek meg gyászolni bűnös állapotukat, és képzelt gonoszság miatt nyöszörögnek. Nem él szívükben szeretet, és szüntelenül savanyú képpel járnak. Megborzongnak, ha ártatlan nevetést hallanak a fiatalok vagy bárki más szájából. Bűnnek tartanak bármi felfrissülést vagy üdülést, és azt képzelik, hogy gondolataiknak mindig szigorú és kegyetlen állapotban kell leledzeni. Ez az egyik véglet. Mások úgy vélekednek, hogy szüntelen új szórakozásokon és időtöltéseken kell törni a fejünket, hogy egészségesek legyünk. Megszokják, hogy izgalmakra támaszkodjanak, és nyugtalanok azok nélkül. Ezek nem igazi keresztények. A másik végletbe esnek. A kereszténység igaz elvei mindenki előtt a boldogság forrását nyitják meg, melynek magassága, mélysége, hossza és szélte mérhetetlen. A víz, amelyet Krisztus ad örök életre szökő vízforrás lesz bennünk. Kiapadhatatlan forrás ez, melyből ihat a keresztény, amikor akar, és soha ki nem meríti.

A kielégületlenség és elégedetlen zúgolódások, ez teszi beteggé csaknem mindenki testét és értelmét. Nem él bennük Isten, nem él bennük remény, mely a függöny mögé ér, ahol biztos és szilárd horgonyuk lenne. Akiben ez a remény megvan, megtisztítja magát, amint ő is tiszta. Az ilyenek mentesek a nyugtalan vágyaktól, sopánkodástól és elégedetlenségtől. Nem keresik szüntelenül a rosszat, nem lógatják orrukat a képzelt bajok miatt. Mégis sokakat látunk időnap előtt átélni a nyomorúság idejét. Összes vonásukra aggodalom vésődött. Nem látszanak vigaszt találni, hanem szüntelen rettegve, valamely rémes rossz után kutatnak.

Ezek szégyent hoznak Istenre és rossz hírét keltik Krisztus vallásának. Nem szívből szeretik Istent, élettársaikat, vagy gyermekeiket. Szeretetük betegesen komorrá vált. Másrészt az üres szórakozás sosem billenti helyre a gondolkodást. Isten Lelkének átalakító hatására, erejére van szükségük a boldogsághoz. Részesülniük kell Krisztus közbenjárásának jótéteményében, hogy Isten rendje szerint, és alaposan megvigasztalódjanak. „Hol az ember, aki életért eped, aki szép napokat szeretne élni és hosszú életet? Őrizd meg a gonosztól ajkadat, nyelved ne szóljon csalfaságokat. Fuss a gonosztól és a jót keresd, a békességet kutasd és kövesd. Az Úr szeme az igazakon, és füle könyörgő szavukon, de arca fenyegetőn virraszt a rosszakon.” Azok igazán boldogok, akik tapasztalatból ismerik ezt a szöveget. Többre becsülik a menny jóváhagyását, mint bármi földi szórakozást. Krisztus bennük a dicsőség reménye; édes a léleknek, üdülés a testnek.

Az örömhír egyszerű odaadása gyors léptekkel tűnik tova a szombattartóktól. Naponta százszor megkérdezem: Hogyan virágoztathatna fel minket az Úr? Alig imádkozunk. Sőt, az ima csaknem elavult. Kevesen készek viselni Krisztus keresztjét, noha ő szégyenletes keresztet viselt értünk. Nem hiszem, hogy az intézetben úgy mennek a dolgok, mint Isten szeretné. Attól tartok, hogy elfordítja attól az arcát. Az Úr megszabta, hogy az orvosok és az ápolók a legkiválóbb emberek legyenek, akik tapasztalatból ismerik az igazságot, akik fellépése tiszteletet parancsoló, és akiknek meg lehet bízni a szavában. Olyanok legyenek, akiknek képzelete egészséges, tökéletesen uralkodnak magukon, nem szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, mentesek a féltékenységtől és a rosszindulatú beszédtől. Olyanok, akikben megvan az akaraterő,és nem párolog el a legkisebb rossz közérzettel. Akik mentesek az előítélettől, nem gondolnak rosszat, nyugodtan gondolkodnak és figyelmesen cselekszenek. Akik Isten dicsőségét és embertársaik javát tartják szem előtt. Soha senkit se emeljünk magas polcra, csak mert kívánja. Csak azokat szabad oda választanunk, akik megfelelnek tisztségüknek. Akiknek felelősséget kell viselniük, azokat előbb próbáljuk ki. Bizonyítsák be, hogy nincs bennük féltékenység, irigység, nem idegenkednek egyik vagy másik embertől, miközben néhány kedvenc barátjukkal törődnek, a többieket pedig semmibe veszik.