A világi javakban szegények némelyike hajlamos az összes világos bizonyságtevést a gazdagabbakra hárítani. Nem értik, hogy rájuk is kötelesség hárul. Isten elvárja, hogy áldozatot hozzanak. Felhívja őket, hogy áldozzák fel a bálványaikat. Vessék el maguktól az olyan ártalmas élénkítő szereket, mint a dohány, a tea és a kávé. Hogyha annak ellenére, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, mégis szorult helyzetbe kerülnek, gazdagabb testvéreik szívesen kisegítik őket a bajból.

Sokakból hiányzik az okos gazdálkodás és takarékosság. Nem jól mérlegelik ügyeiket, és nem óvatosak. Nem szabad megbízniuk saját véleményükben, hanem kérjék ki tapasztaltabb testvéreik tanácsát. A pazarlók és rossz gazdák gyakran nem készek követni mások tanácsát. Ballépéseket tesznek, és megsínylik a következményeket. Szenvedésük elszomorítja testvéreiket, és kisegítik őket szorult helyzetükből. Meggondolatlan gazdálkodásuk a gyülekezetre is kihat. Anyagiakat von el Isten kincstárából, melyet a jelen igazság terjesztésére kellett volna használnunk. Ha e szegény testvérek az alázat útjára lépnek, ha elfogadják testvéreik javaslatait és tanácsát, s akkor kerülnek szorult helyzetbe, a testvérek tekintsék kötelességüknek, hogy jókedvvel kisegítsék őket nehéz helyzetükből. De ha a maguk feje után mennek, és a maguk nézetére támaszkodnak, hagyni kell, hogy viseljék balgaságuk következményeinek teljes súlyát, és saját bőrükön tanulják meg, hogy a „sok tanácsadó sikerre viszi ügyét”. Isten népe vegye figyelembe egymás véleményét. Beszéljék meg a dolgokat egymással, s az egyik hiányosságát a másik jártassága egészítheti ki. Láttam, hogy Isten intézőit nem terheli felelősség azok iránt, akik ragaszkodnak a dohány, a tea és a kávé használatához.