1865. december 25-én látomásban részesültem Rochesterben. Az Úr megmutatta, hogy a szombattartóknak meg kellene fontolniuk a kamatszedést. A gazdagoknak nincs, joguk kamatot kérni szegény testvéreiktől, hitetlenektől viszont kérhetnek. „Ha a te atyádfia elszegényedik, s keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted. Ne végy őtőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől, hogy megélhessen melletted a te atyádfia. Pénzedet ne add neki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet.” „A te atyádfiától ne végy kamatot: se pénznek kamatját, se eleségnek kamatját, se semmi egyébnek kamatját, amit kamatra szokás adni. Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, amire kinyújtod kezedet, azon a földön, amelyre bemégy, hogy bírjad azt.”

Zsugori lelkületük miatt Isten neheztel némely szombattartóra. Annyira vágynak a nyereségre, hogy kihasználják a szegény szerencsétlen, nyomorba jutott testvéreket, és tovább növelik amúgy is bőséges javaikat. Másfelől a szegény testvérek megsínylik ezeknek az összegnek a hiányát. „Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?” – a jómódú szívtelensége ezt harsogja.

Néhány évvel ezelőtt szegény testvéreinket az a veszély fenyegette, hogy rossz benyomások miatt elvesztik lelküket. Sátán mindenfelé kísértette őket a gazdagok miatt. A szegény testvérek elvárták, hogy szüntelen előnyökhöz juttassák őket, holott a maguk erejére kellett volna támaszkodniuk. Legnagyobb kárukra az lett volna, ha segélyezték volna őket. Sátán igyekezett kísértéseivel legyőzni a szombattartó szegényeket. Némelyek a maguk feje után mentek – bár nem voltak értelmesek, sem bölcsek – tanácsot mégsem voltak hajlandók kérni, vagy elfogadni. Szerencsétlen számításaik miatt szenvedniük kellett. Szerintük mégis támogatni kellene őket gazdagabb testvéreiknek. Ezeket a dolgokat helyre kellett hoznunk. Az imént említett csoport arra nem gondolt; hogy mekkora felelősség nyugszik a gazdagokon, sem a tanácstalanságra és gondokra, mely elkerülhetetlenül kijut a gazdagoknak. Csak azt látják, hogy sok a gazdagságuk, míg ők szűkölködni kénytelenek szegénységük miatt. A gazdagok viszont egy kalap alá vették valamennyi szegényt, pedig a szegények egy része mindent megtett, ami szegénységéből telik, hogy dicsőítse Istent, jót tegyen, és az igazságért éljen. Ezek a szegények igen értékes emberek ítélőképességük kifogástalan, lelkületük pedig becses az Isten szemében. Tízszer annyi jót tesznek a maguk szerény módján, mint a gazdagok, noha a gazdagok különleges alkalmakkor jelentős összegeket adhatnak. A gazdagok nem látják be, nem érzik át szükségét, hogy jót tegyenek, hogy gazdagok legyenek jócselekedetekben, hogy készen álljanak szétosztani vagyonukat, készek legyenek áldozatot hozni.