Az 1861. október 25-én a Battle Creekben nyert látomásban az Úr megmutatta nekem a sötét és komor földet. Az angyal rám szólt: „Vedd figyelmesen szemügyre.” Megmutatta nekem az embereket. Némelyeket Isten angyalai vettek körül, másokat pedig a teljes sötétség. A gonosz angyalok gyűrűjében álltak. Láttam, hogy arany jogart tartó kar nyúlt le a földre. A jogar végén gyémánttal kirakott korona csillogott. Minden gyémánt ragyogott, világított, és gyönyörű fényt lövellt. A koronán ezek a szavak álltak: „Boldog, aki elnyer engem, és örök életben is részesül.”

A korona alatt másik jogart láttam. Arra is arany koronát helyeztek, amely közepén arany és ezüst ékszerek díszlettek, s halványan verték vissza a fényt. A korona felirata: „A föld kincsei: gazdagság, hatalom. Aki engem elnyer, megtiszteltetésben és hírnévben részesül.” Láttam, hogy sokaságok rohantak zsibongva e korona után. Némelyek mohóságukban mintha őrültek lettek volna. Lökdösték egymást, félrekönyökölték a gyöngébbeket, letaposták a sietségben elbukottakat. Sokan mohón megragadták a koronában foglalt kincseket, és nem engedték ki a kezükből. Némelyikük feje ezüstfehér volt, arcuk gondoktól, aggodalmaktól szántott. Nem törődtek rokonaikkal – tulajdon test- és véreikkel. Ha esdeklő tekintetek fordultak feléjük, csak még mohóbban szorították magukhoz kincsüket. Mintha attól félnének, hogy egy óvatlan pillanatban elvesztenek belőle, vagy ráveszik őket, hogy osszák meg velük. Mohó tekintetük gyakran tapadt a földi koronára, megszámolva kincseit. A sokaságban az ínség és nyomor képei villantak elő. Vágyó pillantások tapadtak a kincsekre. Majd reményvesztetten fordultak el, mikor az erősebb legyőzte, elűzte a gyöngébbet. Mégsem tudtak lemondani róla, hanem a nyomorékokkal, betegekkel és öregekkel együtt továbbra is a földi koronához igyekeztek tolakodni. Volt, aki belehalt igyekezetébe, hogy elérje. Mások épp akkor haltak meg, mikor már megragadták. Holtak borították a földet, a sokaság mégis tovább rohant, letaposva felbukott, halott társait. Aki elérte a koronát, osztozott kincseiben. A körülöttük nyüzsgő csoport megtapsolta őket.

Nagy csapat gonosz angyal foglalatoskodott itt serényen. Sátán is közöttük állt és elégedetten szemlélték a koronáért küzdő sokaságot. Sátán különös igézetet látszott azokra vetni, akik mohón törekedtek a korona után. A világi kincsek eme keresői közöl sokan hitvalló keresztények voltak. Némelyik mintha valamelyes világossággal is rendelkezett volna. Vágyón pillantottak a mennyei koronára, és gyakran, mintha megigézte volna őket szépsége. Mégsem fogták fel valódi értékét s dicsőségét. Míg fél kézzel, erőtlenül nyúltak a mennyei korona után, a másik mohón, eltökélten kapott a földi után. Miközben komoly igyekezettel csörtettek a földi korona után, szem elől vesztették a mennyeit. Sötétség borult rájuk, mégis aggódva tapogatóztak a földi korona után. Volt, aki megundorodott a mohón törtető csapattól; mintha rádöbbentek volna a veszedelemre, elfordultak attól, és buzgón keresték a mennyei koronát. Ezek arca rövidesen sötétből világossá, komorból vidámmá és szent örömmel teljessé vált.

Majd másik csoportot láttam. Ezek szemüket eltökélten a mennyei koronára szögezve nyomultak át a tömegen. Amint komolyan siettek át a tolongó sokaságon, angyalok segítettek nekik; utat nyitottak a tömegen. Mikor közelebb értek a mennyei koronához, az abból áradó fény rájuk ragyogott, eloszlatta sötétségüket, egyre világosabbá és ragyogóbbá vált, míg úgy nem tűnt, mintha elváltoztak volna. Angyalokhoz lettek hasonlóvá. Egyetlen epedő pillantást se vetettek a földi koronára. A földi korona után törtetők gúnyolták őket, fekete labdákat dobálva utánuk. Ezek sem ártottak nekik, míg szemük a mennyei koronára tapadt. De akik a fekete labdákat figyelték, azokat a labdák beszennyezték. Felhívták figyelmemet a következő szövegre:

Máté 6:19–24. „Ne gyűjtsetek kincset a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol tolvajok törnek be és lopnak. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol a kincsetek, ott a szívetek is. A test lámpása a szem. Ha azért a szemed tiszta, egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, egész tested sötét lesz. Ha azért a benned levő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség? Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”

Azután megmagyarázták a látottakat. A földi korona után csörtető sokaság azok, akik a világ kincseit szeretik. Röpke vonzalmuk megcsalja őket, legyezgeti hiúságukat. Némelyek – láttam – akik Jézus követőinek vallják magukat, annyira nagyra törők a földi kincsek megszerzése terén, hogy elvesztik a menny iránti szeretetüket. A világhoz hasonlóan viselkednek, s Isten világinak számítja őket. Állítják, hogy halhatatlan koronát, mennyei kincseket keresnek, de szívügyük és legfőbb céljuk a földi kincsek megszerzése. Akinek kincse a földön van, és aki szereti kincseit, az nem szeretheti Jézust. Vélhetik, hogy a helyes úton járnak; bár a fösvény mohóságával ragaszkodnak tulajdonaikhoz, nem lehet beláttatni velük, nem lehet rádöbbenteni őket, hogy jobban szeretik a pénzt, mint az igazság ügyét, vagy a menny kincseit.

„Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?” Volt idő életükben, mikor nem értékelték a nyert világosságot, és a világosság sötétséggé változott. Az angyal így szólt: „Lehetetlen a föld kincseit szeretni, imádni, ugyanakkor az igazi gazdagság birtokában lenni.” Mikor a gazdag ifjú Jézushoz jött, s megkérdezte: „Mester, mit kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” Jézus választás elé állította. Szakadjon el birtokaitól, és övé lesz a menny országa, vagy tartsa meg, és elveszíti a mennyet. Gazdagsága becsesebb volt neki, mint a menny kincse. A feltétel – hogy meg kell válnia kincseitől, és a szegényeknek kell adni azt, hogy Krisztus követője lehessen és elnyerhesse az örök életet – lehűtötte vágyát, ezért szomorúan távozott.

A földi korona körül tolongók azok, akik bármire vetemednének, hogy vagyont szerezzenek. Ezen a ponton elvesztik eszüket. Minden gondolatukat és erejüket földi kincsek elnyerésére fordítják. Lábbal tapossák mások jogait, elnyomják a szegényeket, és visszatartják a munkások bérét. Ha ki tudják használni a szegényebbet, a kevésbé fondorlatost, így növelni gazdagságukat, akkor pillanatig sem haboznak. Elnyomják, sőt, koldusbotra juttatják őket.

Akiknek ősz a haja az öregkortól, és akiknek arca ráncos a gondoktól, de mégis mohón kaptak a korona kincsei után, azok az öregek, akiknek már csak néhány évük van hátra, s még mindig kapzsin földi kincseket igyekeztek szerezni maguknak. Minél jobban közeledtek a sírhoz, annál aggódóbban ragaszkodtak kincsükhöz. Még családtagjaikkal sem tettek jót. Hagyták, hogy erejükön felül dolgozzanak néhány filléres megtakarításáért. Nem fordították sem a maguk, nem mások javára. Kielégítette őket a tudat, hogy gazdagok. Mikor a szegények éhségének enyhítését vagy Isten ügyének támogatását említik előttük, sopánkodni kezdenek. Szívesen elfogadnák az örökélet ajándékát, de nem akarják, hogy bármibe kerüljön nekik. Túl kemények a feltételek. Ábrahám azonban még fiát sem tartotta meg magának. Könnyebben feláldozta volna megígért fiát, hogy Istennek engedelmeskedjék, mint sokan áldoznák földi kincsük egy részét.

Fájdalmas látvány volt ez. Akiknek a dicsőségre kellett volna érlelődniük, naponta készülniük a halhatatlanságra, minden erejüket földi kincseik megtartására fordították. Ezek – láttam – nem tudják értékelni a mennyei kincseket. Földi dolgok iránti mohó szeretetük arra szorítja őket, hogy bármit feláldozzanak érte. A gazdag ifjú kész volt megtartani a parancsolatokat, az Úr mégis azt mondta, hogy hiányzik belőle valami. Vágyott az örökélet után, de jobban szerette földi kincseit. Sokan megcsalják magukat. Nem kutatnak az igazság, mint rejtett kincs után. Nem a lehető legjobb úton használják képességeiket. Gondolkodásuk – noha mennyei fény világíthat bele – zavart és nyugtalan. „A világi gondok és csalóka gazdagság elfojtják az igét, és meddő marad.” „Ezek – mondta az angyal – mentség nélkül maradnak.” Láttam elvonulni tőlük a világosságot. Nem kívánták megérteni a jelennek szóló ünnepélyes, fontos igazságokat, és azt gondolták, jobb is, ha nem értik. A fény kihunyt, és ők a sötétségben tapogatóztak.

A földi koronáért tolongók, a nyomorékok és a betegek sokasága azok, akiknek nincs birtokuk és kincsük a világon. Bár csalódnak minden területen, mégsem ruházzák szeretetüket a mennyre, mégsem biztosítanak maguknak kincset és otthont odafönn. Nincs jó soruk a földön, s míg földi kincsek után loholnak, elveszítik a mennyet. Azok csalódásai, boldogtalan élete és halála ellenére, akik teljes erejükkel földi kincsek után loholnak, mások is azt az utat követik. Őrülten rohannak tova, figyelmen kívül hagyva azok siralmas végét, akiknek példáját követik.

Akik elérték a koronát, részt kaptak belőle, és meg is tapsolták őket – azok, akik elérik életük egyetlen célját, a gazdagságot. Megbecsülésben van részük, amit a világ a gazdagokra halmoz. Tekintélyük van a világban. Sátán és angyalai elégedettek. Tudják, hogy ezek biztosan az övék, hogy amíg Isten ellen lázadva élnek, addig a Sátán hatalmas eszközei.

Akik megundorodnak a világi korona után törekedők társaságától azok, akik figyelemmel kísérik a világi gazdagság után tülekedők életét és végét. Látják, hogy ezek sosem elégedettek, hanem boldogtalanok. Ez elriasztja őket; elkülönítik magukat a boldogtalan csoporttól, és az igazi és tartós gazdagságot keresik.

A tömegen átfurakodókat, kik a mennyei korona után törekednek, szent angyalok segítették, s őket Isten hű népeként mutatták meg nekem. Angyalok vezették, s lelkesedés tüzelte őket, előre nyomulni a mennyei kincs után.

A fekete labdák, miket a szentek után dobáltak, az Isten népéről terjesztett gyalázatos hazugságok, a hazugságot kedvelők és gyártók szájából. A legnagyobb elővigyázattal kell tehát kifogástalan életet élnünk, a gonoszság látszatától is tartózkodnunk. Kötelességünk merészen előretörni, és fülünk mellett engedni el a gonoszok gyalázkodó rágalmait. Míg az igazak szeme a mennyei, felbecsülhetetlen kincsen függ, egyre hasonlóbbá válnak Krisztushoz; átalakulnak, és készen lesznek az elváltozásra.