Előjogomnak s kötelességemnek érzem felelni White testvérnő fenti megállapításaira. Hosszú évek óta kiváltságunk örvendezni a két testvér (White) szolgálata ismeretének. Tudtunk valamit áldozataikról a múltban, és tanúi voltunk az áldásoknak, mely egyenes, vesékig ható és hű bizonyságtevésükhöz járulnak. Régóta meggyőződésünk, hogy a Szentlélek látomásokban nyújtott tanításai nélkülözhetetlenek Isten népe jólétéhez, akik elváltozásra készülnek Isten országába. Nincs más út a titkos bűnök megrovására. S az aljas embereket is, akik észrevétlenül belopóznak Isten nyájába, le kell leplezni, ördögi számításaikat keresztülhúzni. Hosszú évek tapasztalata megtanított minket, hogy ily csodás ajándék mérhetetlenül értékes Isten népe számára. Azt is hisszük, hogy Isten hívta el White testvért, hogy világos bizonyságot tegyen a gonoszságok megrovásául és nyilvánvalóvá tételéül, s hogy e feladatában azok támogatását kell élveznie, akik igazán félik Istent.

Fájdalmas tapasztalattal tanultuk meg azt is, hogy mikor a bizonyságok elhallgatnak, vagy könnyen vesszük intéseit, hidegség, visszaesés, világi gondolkodás és lelki sötétség ejti rabul a gyülekezetet. Nem akarunk embert magasztalni, de kötelességünket hanyagolnánk el, ha nem szólnánk erős és határozott hangon nézetünkről eme bizonyságtételek fontosságáról. Azok félelmetes hitehagyása, akik könnyen vették és megvetették ezeket, sok szomorú bizonyítékot szolgáltatott, hogy mely igen veszélyes megvetni a Lélek kegyességét.

Tanúi voltunk a nagy lesújtottságnak, melyen a testvér életveszélyes betegségével White testvérnő átment. Isten keze a legvilágosabban látható előttünk felgyógyulásában. Az ilyen súlyos csapásból valószínűleg senki sem épült fel. Mégis a bénulás súlyos megrázkódtatását, mely az agyra is erősen kihatott, Isten áldó keze eltávolította szolgájáról, és testileg, szellemileg új erőt adott neki.

Úgy véljük, hogy White testvérnő lépését, hogy beteg férjét a múlt decemberben elvitte északi körútra, a Szentlélek sugallta. Mi, ellenezve lépését, nem Isten tanácsa szerint jártunk. Hiányzott belőlünk itt a mennyei bölcsesség, ezért letévedtünk a helyes ösvényről. Elismerjük, hogy ekkoriban hiányzott belőlünk a keresztény szeretet, és túl lassan ismertük fel Isten kezét White testvér felépülésében. Munkássága, értünk elviselt szenvedései feljogosították őt legmelegebb szeretetünkre és támogatásunkra. De Sátán megvakított bennünket lelki állapotunk felől.

A múlt télen előítélet szelleme szállt meg bennünket az anyagiak felől, arra az érzésre vezetve, hogy White testvér anyagiakat kér, holott nincs rá szüksége. Megbizonyosodtunk, hogy ez időben valóban ínségben volt, s rosszul tettük, hogy nem vizsgáltuk meg a kérdést, mint kellett volna. Elismerjük, hogy érzésünk alaptalan s kegyetlen volt még ha félreértés volt is az oka.

Most mélyen gyászoló szívvel elfogadjuk a dorgálást a fenti bizonyságtételben, s kérjük Istent és az Úr népét, bocsássa meg azt, amiben lelki vakságunkban letértünk a helyes ösvényről.

Az elmúlt napokban White testvér és testvérnő köztünk való fáradozását Isten szemmel látható áldása kísérte. Nem csupán mély és szívből jövő visszaesés és helytelenségek bevallásai hangzottak el, hanem ünnepélyes fogadalmak a megtérésre, és Istenhez visszatérésre kísérték az illetőket. Isten Lelke oly mértékben rányomta pecsétjét erre a tisztogatásra, hogy nem kételkedhetünk. Sok fiatalt vezetett Krisztushoz, és a gyülekezet csaknem minden tagja, a barátkozókkal együtt, mennyei áldásban részesült.

Szerteszét élő testvéreink vegyék tudomásul, hogy együtt érzünk White testvérnővel, és hisszük, hogy Isten hívta el őket a felelősségteljes szolgálatra, melyet végeznek. Megígérjük, hogy mellettük fogunk állni igyekezetükben.

A gyülekezet nevében:

J. N. Andrews,

J. N. Loughborough,

Josef Bates,

D. T. Bourdeau,

A. S. Hutchins,

John Byington

– bízottság.

Az október 21-i testvérgyűlésen ezt a jelentést egyöntetűen elfogadtuk:

Uriah Smith,

G. W. Amadon

– vének.