Nem hitünk szerint gondolkodunk, ha az amerikai viseletben (nadrág, felette rövid szoknya) járunk, ha abroncsos szoknyákat hordunk, vagy szélsőségig megyünk a járdát és utcát söprő hosszú ruhákkal. Ha a nők olyan ruhákat viselnének, amelyek négy-öt centivel az utca piszka fölött végződnek, ruhájuk szemérmes lenne, és sokkal könnyebben tisztán tarthatók; és tartósabbak is lennének. Az ilyen ruha megfelelne hitünknek. Néhány levelet kaptam nővéreinktől, melyekben a bordás szoknyák viseléséről kérik ki véleményemet. Már feleltem e kérdésekre az egyik wisconsini testvérnőnek írt levelemben, itt közlöm a többiek számára:

„Népünknek nem meggyőződése, hogy ódivatúsággal lenne kötelességünk eltávolodni a világtól. Ha takaros, egyszerű és kényelmes ruhákban járunk, és a világiak átveszik tőlünk az öltözködést, meg kellene talán változtatnunk ruházkodásunkat, hogy mások legyünk, mint a világ? Dehogyis. Nem kellene bogarasan és különcködőn öltöznünk, csak hogy elüssünk a világtól, nehogy lenézzenek érte. A keresztények a világ világossága, a föld sója. Legyen a ruhájuk rendes és szemérmes, beszélgetésük tiszta és mennyei, viselkedésük pedig kifogástalan.

Hogyan öltözködjünk hát? Akik nehéz párnázást hordtak az abroncsszoknyák előtt csupán a fitogtatás, és nem a kényelem kedvéért, azok vétkeztek maguk ellen, mivel ártottak egészségüknek, holott kötelességük megóvni. Ha valaki most viseli a párnázást, csak mert az abroncshoz hasonlít, bűnt követ el, mert követni igyekszenek a divatot, s ez most szemérmetlen. Az abroncsok bevezetése előtt bordás szoknyákat hordtak. Tizennégy éves korom óta könnyű bordás szoknyát hordtam nem azért, hogy kérkedjek, hanem a kényelem és szemérem miatt. Nem tettem félre bordás szoknyámat, csak, mert bevezették az abroncsokat. Eldobjam most talán, mert az abroncs lett a dívat? Nem, mert ezzel végletekig vinném az ügyet.

Sosem felejthetem el, hogy jó példával kell elől járnom, ezért nem szabad átvennem ezt vagy azt a divatot, hanem következetes és független utat kell követnem, s nem hagyni magam a divat végleteibe esni. Helytelen lenne eldobnom bordás szoknyámat, mely mindig is szemérmes és kényelmes volt, s vékony pamutszoknyát vennem fel, ezzel az ellenkező végletbe esve nevetségessé válnom, mert így nem a helyes példával járnék elől, hanem ürüggyel szolgálnék az abroncsviselők számára. Azzal igazolnák abroncsaikat, hogy rám mutogatnának, mint aki nem hordja az abroncsokat. Azt mondanák, hogy nem hoznak szégyent magukra viseletemmel. Ha ilyen végletekbe esnénk, megsemmisítenénk egész befolyásunkat, mellyel addig rendelkeztünk, és az abroncsok viselőinek kifogást adnánk, amivel viseletüket igazolják. Szemérmesen kell öltöznünk, a legkisebb tekintet nélkül az abroncsok divatjára.

Van középút ezekben a dolgokban. Ó, bárcsak mindnyájan megtalálnánk a középutat, s ragaszkodnánk ahhoz. Ezekben a komoly időkben valamennyien vizsgáljuk meg szívünket, bánjuk meg bűneinket, alázzuk meg magunkat Isten előtt. Üdvösségünket Istennel kell rendeznünk. Egyéni feladat ez, és van elég elintézni valónk anélkül, hogy testvéreink ruházatát, tetteit és indokait bírálgatnánk. »Keressétek az Urat, ti szegényei s földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján.« Ez a mi feladatunk. Nem bűnösöket szólít az a szöveg, hanem a föld összes szelíd emberét, akik teljesítik parancsait, és megtartják rendeléseit. Benső lelki munka vár ránk, és ha mindnyájan engedelmeskedünk, örömteli egységet fogunk látni a szombattartók soraiban.”