A következő szombaton az orleansi gyülekezetben voltunk, ahol férjem elmondta a mélyen gyászolt testvérnő, Hannah More esetét. Amadon testvér múlt nyári látogatásán elmondta hogy More testvérnő Battle Creekben járt, s nem találva foglalkozást, másik megyébe utazott, hogy otthonra találjon régi barátnőjénél, aki közép Afrikában hittérítő társa volt. Férjem és én szomorúak voltunk, hogy Krisztus drága szolgája kénytelen volt megfosztani magát a rokonhitűek társaságától, s elhatároztuk, hogy meghívjuk őt, lakjon nálunk. Írtunk neki, hogy találkozzék velünk a megbeszélt wrighti gyülekezésen, s onnan együtt jöjjünk haza. De nem jött el Wrightba. Itt közlöm a választ 1867. augusztus 29-i levelünkre, melyet Battle Creekben kaptunk meg.

„White testvér. Szívélyes leveled most érkezett a heti postával. Mivel a posta csak hetenként jár, s holnap viszik is, sietek válaszolni. Itt lakunk, mondhatnánk, a bozótban, s a rézbőrű, aki a postát hordja, pénteken indul gyalog, s csütörtökön ér vissza hozzánk. Megkérdeztem Thompson testvért az útvonalról, s azt mondják, legjobb hajón mennem Milwaukeeig, majd Grand Havenba.

Mivel összes pénzemet az ideutazásra költöttem, meghívtak, hogy lakjam Thompson testvér családjánál. A testvérnőnek segítek a háztartásban, heti egy-ötvenért öt napon, mivel nem kívánják, hogy vasárnap dolgozzam, s én nem dolgozom az Úr szombatján, a Biblia által egyedül elismert napon. Csöppet sem kívánják, hogy hitünk különbözősége dacára elköltözzem tőlük, s a testvér azt mondja, hogy nyugodtan náluk maradhatok, csak ne keltsek feltűnést hitemmel népe között. Kért, hogy mikor igehirdető körútján jár, tegyek eleget megbeszélt látogatásainak. Meg is tettem. Thompson testvérnőnek nevelőnőre van szüksége gyerekei mellé. Mivel a légkör oly igen ártalmas, fertőző a világban, és oly gonosz és vad az iskolában, ezért nem hajlandó odajáratni gyermekeit, míg keresztények nem lesznek. Legidősebb fiuk ma tizenhat éves, istenfélő és odaadó ifjú. A család részben elfogadta az egészség megújulását, s azt hiszem, nemsokára teljesen belejönnek és szeretni fogják. Megrendelték az Egészség megújulást. Megmutattam nekik néhány régebbi számot.

Remélem, és imádkozom is érte, hogy elfogadja a szent szombatot. A testvérnő máris elfogadja. A testvér merev gondolkodású, s természetesen azt hiszi, hogy igaza van. Bárha meg tudnám győzni, hogy olvassa el a könyveket, melyeket vettem, A szombat történelmét, satöbbi, de ő megnézi, s pogánynak, hitetlennek nevezi azokat. Úgy tűnik neki mintha tévtanokat terjesztenétek, holott ha figyelmesen elolvasná álláspontunk igazolását, nem tehetne mást, mint elfogadja szépségét és következetességét. Nem kétlem, hogy a testvérnő örömmel s azonnal hetediknapi adventistává válna, ha férje nem ellenezne oly keserűen bármi ilyet. Ideutazásom előtt azt a benyomást nyertem, hogy itt feladat vár rám, jóllehet az igazság jelen van a családban. De ha nem tudom továbbvinni, munkám befejezettnek, vagy csaknem annak tűnik. Nem érzem, hogy szégyellnem kellene Krisztust vagy az övéit e gonosz nemzedékben. Sokkal szívesebben a szombattartókhoz – Isten választott népéhez csatlakoznék.

Legalább tíz dollárra van szükségem, hogy eljussak Greenvillebe. Ennyi, s a kevés, amit kerestem elégnek tűnik. Most várok leveletekre, s azt teszem, amit a legjobbnak mondotok a pénz érkezése után. Tavaszra nekem is lenne elég, hogy elutazzam, s ez az, amit szeretnék. Vezessen és áldjon meg benneteket az Úr minden vállalkozásotokban, ez szívem hő vágya. S én is töltsem be a tisztet, melyet Isten kijelöl számomra erkölcsi szőlőjében, hűségesen, Isten akarata szerint teljesítve minden kötelességet bármily kellemetlennek is látszik. Ez őszinte szívből jövő vágyam.

Hanah More”

A levél érkezésével úgy döntöttünk, hogy amint időnk lesz, elküldjük a kívánt összeget. De mielőtt percnyi időt találtunk volna, a mainei utazás mellett döntöttünk, hogy majd néhány hét múlva visszatérve, mielőtt a hajózás véget érne, elküldhetünk a testvérnőért. S mikor úgy döntöttünk, hogy Maineben maradunk New Hampshirben, Vermontban és New York államban fáradozni, írtunk egy közeli testvérnek, hogy forduljon a környék vezető testvéreihez, s beszélje meg velük, hogy küldjenek Hannah More testvérnőért, s adjanak neki szállást míg vissza nem térünk. De elhanyagolták az ügyet, míg a hajózás le nem állt. Visszatérve azt találtuk, hogy senki se tartotta szívügyének, hogy segítsen a testvérnőnek a közelünkbe utazni, ahonnan hazatértünkkor hozzánk költözhetett volna. Nagyon bántott bennünket a dolog. Visszatértünk után második szombaton férjem a testvérek elé hozta az ügyet. Rövid beszámoló hangzott el – s hogy mit tettek More testvérnővel kapcsolatban, elolvasható a Szemle 1868. február 18-i számában, amint következik:

„Az összejövetelen feltártuk More testvérnő esetét, aki jelenleg északnyugaton, Michinganben tartózkodik barátainál, akik nem tartják meg a Biblia szombatját. Megmondtuk, hogy Istennek ez a szolgája elfogadta a szombatot, míg hittérítést végzett közép-Afrikában. Mikor ez addigi helyén köztudomású lett, nem kérték többé szolgálatát, úgyhogy visszatért Amerikába, hogy hasonló hitűek közt keressen otthont és foglalkozást. Jelen szállásáról ítélve, ebben csalódott. Senkit külön nem lehet hibáztatni ez ügyben, mégis úgy tűnik előttünk, hogy jelenlegi szervezetünkből hiányzik a kellő gondoskodás az ilyen személyek bátorítására, és hogy hasznos munkához segítsük őket. Vagy azok a testvérek és testvérnők, akik abban az előjogban részesültek, hogy találkoztak More testvérnővel, nem teljesítették kötelességüket. Mi egy akarattal megszavaztuk, hogy meghívjuk őt, hogy az általános értekezletig otthont találjon a testvérek között a környéken, mikor ügyét népünk elé tárnánk. A jelenlevő Andrews testvér teljes szívvel helyeselte a testvérek lépését.”

Azóta megismertük a hideg, közönyös bánásmódot, mellyel More testvérnő találkozott Battle Creekben, s ebből nyilvánvaló, hogy a mondással, hogy senki különösebben nem hibáztatható ez ügyben, férjem túlzott jóindulattal ítélte meg ez ügyet. Mikor az összes tények ismertté váltak, egy keresztény se tehet mást, mint hibáztatja a battle creeki gyülekezet összes tagját, akik ismerve More testvérnő körülményeit, nem tanúsítottak szívbéli érdeklődési a testvérnő iránt. Kétségkívül a tisztséget betöltők kötelessége volt ezt tenni, s értesíteni a gyülekezetet, ha mások nem tesznek lépéseket előttük. De az egyéni tagok e gyülekezetben és másutt sem érezhetik hibátlannak magukat, hogy nem tették ügyüké ilyen személy ügyét. Ami a Szemlében megjelent Krisztus eme önfeláldozó szolgájáról, abból a Szemle minden olvasója megtudta, hogy a testvérnő városunkba jött. Mégsem látogatták meg személyesen, s nem tudakozódtak szükségletei iránt.

Strong testvérnő, P. Strong felesége, More testvérnővel egy időben Battle Creekben tartózkodott. Egy napon érkeztek oda, s egyszerre távoztak is. Strong testvérnő, aki itt ül mellettem, azt mondja, hogy More testvérnő szerette volna, hogy közbenjárjon érte állást találni, hogy szombattartókkal maradhasson. More testvérnő azt mondta, hogy bármit vállal, de ha lehet, tanítani szeretne. Azt kérte Hutchins véntől, hogy tárja ügyét a vezető testvérek elé a Szemle kiadóban, s próbáljon iskolát szerezni neki. Hutchins testvér ezt vidáman megtette. Ámde senki sem bíztatta, mivel úgy látszott, sehol sem volt üresedés. More testvérnő azt is megmondta Strong testvérnőnek, hogy nincs pénze, s ha nem talál állást Battle Creekben, Leelenaw megyébe kell utaznia. Gyakran szólt megható sajnálkozással, hogy kénytelen elhagyni testvéreit.

More testvérnő írt Mr. Thompsonnak, – mielőtt elfogadta ajánlatát, hogy hozzájuk költözzék – hogy várni akar, míg nem hall tőle. Strong testvér elkísérte őt szállást találni, amíg válasz nem érkezik Mr. Thomsontól. Egyik helyen azt mondták neki, hogy szerdától, péntek reggelig ott megszállhatna, de pénteken elutaznak hazulról. Ez a testvér elmondta More testvérnő esetét közel lakó szombatünneplő nővérének. Visszatérve, azt mondta More testvérnőnek, hogy péntek reggelig hozzájuk szállhatna, de kénytelen lenne őt magukkal vinni, Strong testvérnő azóta megtudta, hogy a család kifogása az volt, hogy nem ismerték őt. Befogadhatták volna, de nem kívánták befogadni.

More testvérnő akkor megkérdezte Strong testvérnőtől, hogy mit tegyen. Strong testvérnő jóformán idegen volt Battle Creekben, de úgy vélte, hogy az általa ismert, nemrég Battle Creekbe költözött szegény testvérek befogadnák őt. More testvérnő ott is szállt meg keddig, amikor elutazott Leelenaw megyébe Chicagón át. Ott kölcsön kért, hogy befejezze utazását. Szükséglete többek előtt ismert volt Battle Creekben, mivel miután közölte ínséges helyzetét, díjmentesen szállt meg az intézetnél.

Közvetlen keletről visszatérésünk után férjem megtudta, hogy semmit sem tettek meg, amit kértünk, odahozni More testvérnőt, ahonnét azonnal hozzánk költözhetne. Gyorsan írt More testvérnőnek, amire ezt a választ kapta:

„Leland, Leelenaw, Michigan,

1868. február 20.

Kedves White testvér! Február harmadiki leveledet megkaptam. Leveled gyönge egészségben talált, nem lévén szokva a hideg északi telekhez, ahol három-négy láb magasan áll a hó. Postánkat is hócipőben hozzák.

Lehetetlennek látszik, hogy tavaszig eljussak hozzátok. Az utak hó nélkül is igen rosszak. Azt mondják, hogy legjobb vámom, amíg a hajózás megindul, s elhajózni Grand Havenig, majd vonattal utazni a hozzátok legközelebb eső állomásig. A múlt ősszel reméltem drága népünk közé telepedni, de ez az előjog nem jutott osztályrészemül.

Az igazság, melyben hiszünk, egyre fontosabbnak tűnik. A feladatot, hogy népet készítsünk elő az Úr eljövetelére, nem szabad halogatnunk. Nem csak nekünk kell rendelkeznünk a menyegzős ruhával, hanem hűségesen javasolnunk kell azt másoknak is. Bárcsak eljuthatnék hozzátok de ez lehetetlennek, vagy legalább kivitelezhetetlennek tűnik tél közepén gyönge egészséggel, egyedül ilyen hosszú útra indulni. Mikor ül össze az általános értekezlet melyet említesz? És hol? Gondolom, a Szemle végül értesíteni fog erről.

Azt hiszem, megviselte egészségemet, hogy hideg szobában, egyedül tartom meg a szombatot. De nem akartam ott tölteni a napot, ahol a vasárnapünneplők szokása szerint, mindenféle munka és világi beszélgetés a nap rendje. Azt hiszem, ez a legfárasztóbb munkanap a hét első napját ünneplőknek. Valóban, úgy tűnik, hogy a legjobb vasárnapünneplők egy napot sem tartanak meg, mint kellene. Jaj, mennyire vágyom ismét szombatünneplőkkel lenni! White testvérnő a megújult ruházatban akar majd látni engem. Légy szíves, küldj szabásmintát, majd kifizetem, ha odaérek. Úgy vélem, hogy mikor közétek érek, más ruházatról kell gondoskodnom. Nagyon tetszik nekem. Thompson testvérnő azt mondja, hogy ő is a megújult ruhát szeretné viselni.

Nehezemre esik a lélegzés, úgy hogy több mint egy hete nem bírok aludni, mert a kályhacső kettéjött, lefekvéskor gázzal és füsttel töltve meg szobámat, ahogy ott aludtam kellő szellőztetés nélkül. Akkor nem gondoltam rá, hogy a füst annyira egészségtelen, s hogy a fából és szénből keletkezett ártalmas gáz is a füsthöz elegyedett. Olyan fuldokló érzettel ébredtem, hogy nem tudtam fekve lélegzeni, így az éj további részét ülve töltöttem. Azelőtt sosem ismertem ezt a fojtogató érzést. Attól kezdtem félni, hogy sosem alszom többet. Azért Isten kezére hagyatkoztam életre, vagy halálra, esedezve, hogy tartson meg, ha további szüksége lenne rám szőlőjében. Máskülönben nem kívánok élni. Azt is éreztem, hogy a sátáni befolyásoknak ellene kell szegülni. Azért rászóltam Sátánra, hogy távozzék, s azt mondtam az Úrnak, hogy kezemet sem mozdítom, hogy éljek-e vagy haljak, hanem teljesen őrá hagyatkozom, aki mindenestől ismer engem. A jövő ismeretlen volt előttem, ezért, mondtam, hogy a te akaratod a legjobb. Az élet, ami az örömeit illeti, semmit sem jelent számomra. Nem vágyom rájuk, nem tudják betölteni a fájó űrt, melyet az elvégzetlen kötelesség hagy bennem. Nem akarok haszontalanul élni, csupán foltnak vagy semminek lenni az életben. S noha vértanú halálnak tűnik így meghalni, beletörődöm, ha ez Isten akarata.

Tegnap így szóltam Thompson testvérnőhöz: Ha White testvéréknél lennék, imádkoznának értem és meggyógyulnék. Megkérdezte, hogy elküldjenek-e érted és Andrews testvérét, de ez kivitelezhetetlennek tűnt, mivel valószínűleg nem élem meg, hogy ideérjetek. Tudtam, hogy az Úr hatalmas erejével és erős karjával meg tudna gyógyítani itt engem, ha az lenne a legjobb. Biztonságosnak éreztem őrá hagyatkozni. Tudom, hogy angyalt küldhetne, hogy ellenálljon annak, akié a halál hatalma, vagyis az ördögnek, s bizonyos voltam benne, hogy megtenné, ha az lenne a legjobb. Azt is tudtam, hogy lépéseket javasolhatna, ha szükségesek lennének gyógyulásomhoz, s biztos voltam, hogy megtenné. Rövidesen jobban lettem, s aludni is tudtam valamelyest.

Amint látod, még mindig Isten könyörületének és hűségének megkímélt emlékműve vagyok gyermekei lesújtásánál. Az Úr nem szívesen büntet vagy sebzi meg gyermekeit. Néha viszont próbák szükségesek fenyítésül, hogy elválasszon a világtól, és az ideiglenes világon túl keressünk gazdagabb áldást.

Most már elmondhatom a költővel: Uram, nem rám tartozik, vajon élek-e, vagy halok. Ha sokáig élek, örvendek: Sokáig engedelmeskedhetek. Ha rövid ideig, mért lennék bús? A világnak el kell múlnia. Krisztus nem vezet sötétebb tereken, Mint maga is átment előttünk. Aki országába érkezik, Ezen az ajtón kell belépnie. Jöjj, Uram, ha a kegyelem késszé tett Szemtől-szemben látnom áldott orcád; Mert ha édes a munkád e földön, Milyen lehet a dicsőséges? Boldogan bevégzem bús panaszaimat, S fárasztó, bűnös napjaimat, Hogy csatlakozzam a dicső szentekhez, Akik az Úr dicséretét zengik. Alig tudok ama állapotról, Hitszemem halovány, De elég, hogy Krisztus mindent tud, És én örökre ővele leszek.

Baxter

„Az éjjel is álmatlankodtam, gyöngének érzem magamat. Könyörögj, hogy bármi is Isten akarata, az legyen meg bennem és általam, akár élet, akár halál.

Üdvözlettel, az örök élet reményében,

Hannah More

Ha ismersz módot, melyen át hamarabb elérhetlek, kérlek, értesíts.

H. M.”

More testvérnő, habár halott, mégis szól. Akik látták a gyászjelentést a Szemlében, mély érdeklődéssel fogják olvasni két idézett levelét. A testvérnő áldás lehetett volna bármely szombattartó családnak, mely megbecsülte volna értékét, de alszik. A battle creeki és környékbeli testvéreink többet tehettek volna Jézusért, mint szívélyes otthont nyújtani neki ennek az istenfélő nőnek a személyében. De ez a lehetőség tovatűnt. Nem volt kényelmes. Nem volt bemutatva. Idősebb korú volt, s talán teherré vált volna. Ilyen gondolatok rekesztették ki őt Jézus állítólagos barátainak otthonából, akik várva várják közeli eljövetelét. Messzire űzték őt azoktól, akiket szeretett, azokhoz, akik ellenezték hitét, északra, a dermesztő télbe, hogy halálra fázzon. A hitvalló szombattartók önzésének és szűkkeblűségének vértanújaként halt meg.

A gondviselés ez esetben ijesztő dorgálást hirdetett azok viselkedése ellen, akik nem fogadták be az idegent. Holott nem is volt igazán idegen. Jó híre ismeretes volt, mégsem fogadták be. Sokan szomorkodnak majd, mikor More testvérnőre gondolnak, amint Bartle Creek utcáján állt, befogadásért esedezve választott népétől. S amint képzeletben követik őt Chicagóba, pénzt kéregetni az utazás költségeire, végső pihenőhelyére – s mikor a sírra gondolnak Leelenaw megyében, ahol ez a drága kivetett nyugszik – Isten könyörüljön azokon, akik bűnösök ez ügyben.

Szegény More testvérnő alszik, noha mi megtettük ami tőlünk telt. Mikor múlt augusztusban Battle Creekben voltunk, ott kaptuk a két idézett levél közül az elsőt, de nem volt pénzünk, amit elküldhettünk volna neki. Férjem Wisconsinba és Iowaba küldött anyagiakért, s hetven dollár érkezett fedezni költségeinket a nyugati értekezletre, a múlt szeptemberben. Reméltük, hogy nyugatról visszatérve lesz pénzünk azonnal elküldeni neki, hogy eljöhessen új otthonunkba, Montcalm megyében.

Bőkezű nyugati barátaink adtak szükséges anyagiakat, de mikor úgy döntöttünk, hogy elkísérjük Andrews testvért Mainebe, elhalasztottuk az ügyet visszatérésünkig. Nem gondoltuk, hogy négy héttel tovább leszünk keleten, ami elég időt adott volna, hogy visszatérésünkkor More testvérnőért küldjünk, s a hajózás leállása előtt eljusson hozzánk. Mikor keleten az első tervünknél néhány héttel további maradás mellett döntöttünk, azonnal szóltunk néhány környékbeli testvérnek, javasolva, hogy küldjenek More testvérnőért s nyújtsanak neki otthont, míg vissza nem térünk. Ismétlem, mi mindent megtettünk, amit tudtunk.

De miért is kellene nekünk jobban szívünkön viselni a testvérnőt, mint másoknak. Mit akartunk azzal az elnyűtt hittérítővel? Nem tudta volna végezni házimunkánkat, s nekünk csak egy gyermekünk van idehaza, hogy tanítsa. S bizonyára nem lehetett sokat elvárni ily elkopott valakitől, aki csaknem hatvan éves volt. Nem volt különösebb szükségünk rá, csupán Isten áldását hozni házunkra. Sok okot lehet találni. hogy testvéreinknek miért kellett volna jobban szívükön viselni More testvérnőt, mint nekünk. Mi sohasem láttuk őt, s nekünk sem volt más forrásunk ahonnét megtudtuk volna a testvérnő történetét, odaadását Krisztus és az emberiség ügye iránt, mint a Szemle olvasóinak. Battle creeki testvéreink látták ezt a nemes nőt, s többen többé kevésbé ismerték óhajait és szükségleteit. Nekünk nem volt pénzünk, amivel segíthettük volna, nekik volt. Mi már azelőtt is túlterheltek voltunk gonddal. Házunkban erős és rugalmas fiatalokra lett volna szükség. Segítségre volt szükségünk, ahelyett, hogy mi segítsünk másokat. Viszont a legtöbb battle creeki testvérünk olyan helyzetben van, hogy More testvérnő a legkisebb gond és teher se lett volna számukra. Van idejük, erejük és viszonylagos gondmentességük.

Mégse viselte senki a testvérnő sorsát úgy, mint mi. Keletre utazásunk előtt népes gyülekezés előtt is szóltam, hogy elhanyagolják a testvérnőt. Említettem a kötelességet, hogy tisztelettel adózzunk azoknak, akiket az illet. Úgy tűnt nekem, hogy a bölcsesség annyira eltávozott a megfontoltságtól, hogy nem tudták megbecsülni az erkölcsi értéket. Megmondtam a gyülekezetnek, hogy sokuknak van ideje összejönni és dalolni, hangszeren játszani. Módjukban volt sok fényképet készíttetni magukról, vagy nyilvános szórakozásokra költeni, de semmijük sem volt, amit az elnyűtt hittestvérnek adhattak volna, aki szívből elfogadta a jelenvaló igazságot, s azokkal lakozni jött közénk, akiknek egyazon drága hitük volt. Tanácsoltam nekik, hogy torpanjanak meg, vegyék fontolóra, hogy mit cselekszenek. Javasoltam, hogy három hónapra zárják el hangszereiket, szakítsanak időt önvizsgálattal, bűnbánattal és imával megalázkodni Isten előtt míg meg nem tanulják, mit vár el tőlünk az Úr, mint hitvalló gyermekeitől. Megrendültem a helytelenségtől, melyet Jézussal szemben elkövettek a testvérnő személyében. Személyesen is beszéltem erről néhányukkal.

Ez az ügy nem titokban történt. Noha nyilvánosságra hoztuk a dolgot, amire nagy és jó munka következett a battle creeki gyülekezetben, mégsem tett senki erőfeszítést, hogy More testvérnő visszahozásával helyrehozza a múltat. Egyik lelkészfeleség mondta utána: „Nem látom be annak szükségét, hogy White testvér és a testvérnő ekkora hűhót csapjon More testvérnőről. Szerintem nem értik meg a dolgot.” Igaz, nem értettük meg. Sokkal rosszabb volt, mint feltételeztük. Ha megértettük volna, soha el nem hagytuk volna Battle Creeket, míg világosan a gyülekezet elé nem tártuk a bűnt, hogy eltűrik, hogy a testvérnő eltávozzék, majd nem tettek lépéseket visszahozására.

A battle creeki gyülekezet egyik tagja mondta More testvérnő távozásáról: „Senki se akar most felelősséget vállalni az ilyen esetekért. Mindig White testvér intézkedett az ilyenekről.” Igen, ő vette szívére. Ö vette magához, míg minden szék és ágy elfoglalt nem volt, s aztán elment testvéreihez befogadtatta velük azokat, akiket ő már helyszűke miatt nem tudott. Ha pénzre volt szükségük, másokat is szólított példája követésére. Feltétlenül kell olyanoknak lenniük Battle Creekben, akik úgy tesznek, mint ő, máskülönben Isten átka fogja követni a gyülekezetet. Nem csupán egy, ötven is van, akinek többé kevésbé módjában áll azt tenni, amit férjem tett.

Azt mondják, hogy vissza kellene költözzünk Battle Creekbe. Erre nem vagyunk hajlandók. Valószínűleg ez sohasem lesz kötelességünk. Súlyos terhelés volt ott rajtunk, míg csak nem bírtuk többé viselni. Istennek erős férfijai és női lesznek ott, akik megosztják ezt a terhet. Akik Bartle Creekbe költöznek, s tisztségeket fogadnak el ott, de nem készek ilyen lépésekre, azoknak ezerszer jobb lenne máshol élni. Vannak, akik látnak, éreznek, s örömmel tesznek jót Jézussal, szentjei személyében. Legyen helyük, ahol ezt tehetik. Akik képtelenek erre, távozzanak oda, ahol nem állnak Isten művének útjában.

Ez különösen vonatkozik a mű fejénél állókra. Ha ők helytelen útra térnek, minden helytelen lesz. Minél nagyobb a felelősség, hűtlenség esetén annál nagyobb a romlás. Ha a vezetők nem végzik hűségesen felelősségüket, azok sem végzik a magukét, akiket vezetnek. Battle Creekben a mű fejénél állók legyenek példaképei a nyájnak az egész területen. Ha ezt teszik, nagy lesz a jutalmuk. Ha nem tesznek eleget kötelességüknek, s mégis elfogadnak tisztségeket, félelmetes elszámolást kell tenniük.

Mi megtettük, amit tudtunk. Ha a múlt nyáron és ősszel lett volna pénzünk, More testvérnő most velünk lenne. Mikor megtudtuk tényleges anyagi helyzetünket, amint arról a 13-as számban beszámoltam, mindketten örömmel vettük az ügyet, s azt mondtuk, hogy nem kívánjuk az anyagiak felelősségét. Ez helytelen volt, Isten azt akarja, hogy legyen pénzünk, hogy mint a múltban, segíthessük az ínségeseket. Sátán meg akarja kötni kezünket ezen a téren, s másokat hanyagságra, érzéketlenségre és irigységre vezetni, hogy ily kegyetlen esetek továbbra is előforduljanak mint a More testvérnőé.

Látunk kivetetteket özvegyeket árvákat, méltó szegényeket és lelkészeket ínségben, és sok más alkalmat hogy Isten dicsőségére, ügyének előre menetelére, a szentek szenvedéseinek enyhítésére használjunk javakat. Ezentúl anyagiakat kívánok, hogy Isten számára használjam. A csaknem negyedszázados tapasztalat a széleskörű utazások során, láttuk a segítségre szorulók állapotát. Ez minősít minket, hogy okosan használjuk fel az Úr pénzét. Magam vásárolom írószükségleteimet, fizetem postaköltségemet, s életem jórészét a mások javára végzett írással töltöm. Annyit kaptam csak ezért a fáradozásért, mely borzalmasan kifárasztott és kimerített, ami nem fizetné ki a postára költöttek tizedét. Mikor anyagiakat akartak adni, visszautasítottam, vagy jótékony célra adtam, mint a kiadó. Nem teszem többet. Végzem kötelességemet a munkában, mint mindig, de elmúlt félelmem, hogy az Úrért való felhasználásra pénzt fogadjak el. More testvérnő esete ráébresztett Sátán mesterkedésére, hogy megfosszon minket a javaktól.

Szegény More testvérnő! Mikor meghallottuk, hogy meghalt, férjem borzalmasan érezte magát. Mindketten úgy éreztük, mintha drága anyánk, akinek társaságára szívünk mélyéből vágytunk, nincs többé. Valaki azt mondhatná, hogy ha azok helyében lettünk volna, akik tudtak a testvérnő szükségletéről és kívánságairól, nem tettünk volna úgy mint ők. Remélem sohasem kell elszenvednetek a lelkiismeret mardosást, melyet némelyeknek érezniük kell, akiket annyira lekötöttek ügyeik, hogy nem álltak készen felelősséget vállalni az ő bajából. Szánja meg Isten azokat, akik annyira rettegtek a rászedéstől, hogy elmellőzték Krisztus egy méltó, önfeláldozó szolgáját. Urunk és tanítványai sosem mondták, hogy óvakodjunk az idegenek megvendégelésétől, nehogy hibát kövessünk el, és pórul járjunk, ha a méltatlanokról való gondoskodás nehézségét vállaljuk.

Pál inti a zsidókat: „Műveljétek az atyafiúi szeretetet.” Ne áltassátok magatokat, hogy van idő, amikor az intésre nincs szükség; mikor a testvéri szeretet megszűnhet. Folytatja is a szöveget. Olvassátok el Máté 25:31-től. Olvassátok el testvérek, mikor legközelebb kézbe veszitek a Bibliát, esti vagy reggeli áhítatoknál. A mennybe befogadottak jócselekedeteit Krisztussal tették meg, szenvedő népe személyében. A jótettek művelői nem látták, hogy Krisztussal tesznek jót. Nem tettek többet, mint a szenvedő emberiség iránti kötelességüket. A balfelől állók, nem látták be, hogy ártottak Krisztusnak, mikor semmibe vették a szenvedők iránti kötelességüket. Pedig Jézusért nem tették meg, amit nem tettek meg szentjeiért, s ezért a mulasztásért örök büntetésre mennek. Mulasztásuk egy főpontja ez volt: Idegen voltam, és nem fogadtatok be.

Ez nem kizárólag Battle Creekre vonatkozik. Vérzik a szívem a szombattartók közti önzésért mindenfelé. Krisztus elment örök lakhelyet készíteni számunkra, mi mégis vonakodunk néhány napra szállást adni neki, kivetett szentjei személyében. Urunk elhagyta dicső otthonát, fenségét magas parancsnoki tisztjét, hogy mentse az elveszettet. Szegény lett, hogy szegénysége által gazdagok lehessünk. Eltűrte a gyalázatot, hogy minket dicsőségre emeljen, s oly lakóhelyet készített számunkra, melynek szépségéhez fogható nincs, s olyan örök lesz, mint Isten királyi széke. Akik végül győzedelmeskednek, s Krisztussal ülnek trónján, azok Jézus példáját követik, s készséges, örömteli választásból áldozatot hoznak érte szentjei személyében. Akik nem ezt választják, örök kárhozatra mennek.