Az utóbbi hét hónapból alig négy hetet voltam otthon. Utazásainknál sokféle asztalhoz ülök Iowától Maine-ig. Némelyek a rendelkezésükre álló legjobb fény szerint élnek. Mások, azonos lehetőségeik dacára, hogy egészségesen éljenek, alig tették meg az első lépést a megújulás terén, hisz a Hogyan éljünkben sok kitűnő recept van, s ez mindenki számára elérhető. Nem mondom, hogy ez a főzésmód tökéletes. Rövidesen kis művel szolgálhatok, mely több szempontból jobban megfelel nézeteimnek. De a Hogyan éljünk mégis csaknem végtelenül előrehaladottabb, mint amit utazásaim során még a hetediknapi adventisták közt is tapasztalok

Sokan nem tartják ezt kötelesség kérdésének, azért nem készítik el helyesen a táplálékot. Holott ezt egyszerűen, egészségesen és könnyen lehet végezni olaj, zsír, vaj és hús nélkül. Egyesítsük egyszerűséggel a szakértelmet. Ehhez a testvérnőknek olvasniuk kell, majd az olvasottakat türelmesen átültetni a gyakorlatba. Sok a szenvedő, mert nem veszik a fáradtságot, hogy így főzzenek. Ezeknek azt mondom, hogy ideje feltárni szunnyadó erőtöket, és olvasnotok. Tanuljatok meg egyszerűen főzni, mégis a legízletesebben és egészségesebben.

Mivel helytelen pusztán az ízlés kényeztetésére főznünk, senki se melengesse az eszmét, hogy helyes a szegényes étrend. Sokakat legyöngített a betegség, ezért tápláló, bőséges, jól készített táplálékra van szükségük. Gyakran találunk nehéz, savanyú, alig sült graham kenyeret. Ez annak hiánya miatt fordul elő, hogy megtanulják, s gondosan kövessék a sütés-főzés fontos kötelességét. Gyakran lágy, szárított, nem kisütött kalácsokat találunk. S akkor a szakács azt mondja, hogy a régi mód szerint nagyon jól főznek, de igazán szólva, családjuk nem szereti a graham kenyeret; hogy akkor éheznének.

Nem is csodáltam. A készítésmód teszi ízetlenné, ehetetlenné, elfogadhatatlanná az ételt. Az ilyen táplálkozás biztosan gyomorbajt okoz. Ezek rossz szakácsok. Akiknek meg kell enni főztjüket, komolyan azt mondják, hogy az egészség-megújulás nem ízlik nekik. A gyomor nem tud rossz, nehéz, savanyú kenyeret jó kenyérré varázsolni. Az ilyennel táplálkozók legyöngülnek. Mi ennek az oka? Egészség-újítóknak nevezik magukat, holott nem azok. Nem tudják, hogyan kell főzni. Kalácsot, burgonyát és graham kenyeret készítenek, de mindig ugyanazt, alig valami változtatással, és a szervezet nem erősödik meg. Mintha a helyes főzés megtanulásával töltött idő, hogy egészséges, ízes táplálékot készítsenek, elpazarolt lenne. Némelyeknek mintha pazarlás lenne, amit megesznek. Úgy vélik, bármi megfelel a gyomor megtöltéséhez, csakúgy, mint a sok gonddal készített táplálék. Fontos, hogy jó étvággyal fogyasszuk táplálékunkat. Ha az nem lehetséges, ha gépiesen eszünk, az nem táplál, nem épít fel, mintha jóízűen ennénk. Abból vagyunk, amit megeszünk. A jó vérhez helyesen elkészített, megfelelő ételt kell fogyasztanunk.

A család szakácsának vallásos kötelessége megtanulni egészségesen és változatosan készíteni az ételt, hogy jóízűen fogyasszák Az anyák tanítsák meg gyermekeiket jól főzni. A tanulás melyik ága lehetne fontosabb egy fiatal hölgynek, mint ez? Az evésnek sok köze van az élethez. Szegényes, elégtelen, rosszul főzött ételek folyvást szegénnyé teszik a vért, mivel gyöngítik a vérképző szerveket. Elengedhetetlen, hogy a jó főzést a nevelés, a művelődés egyik legfontosabb ágának tekintsék. Kevés a jó szakács. Az ifjú hölgyek kétkezi munkához süllyedésnek tekintik a szakácsságot, holott nem az. Nem a helyes szempontból nézik a kérdést. Különösen nem kis tudomány a kenyér helyes elkészítése.

Sok családban gyomorbajt találunk, s ennek gyakran a silány kenyér az oka. A ház asszonya úgy dönt, hogy a rosszul sütött kenyeret nem szabad eldobni, úgy hogy megeszik. Hát így kell szabadulni a rossz kenyértől? A gyomorba téve, hogy rossz vért képezzen? A gyomor tán át tudja alakítani a savanyú kenyeret édessé, a nehezet, könnyűvé, a poshadtat frissé?

Az anyák elhanyagolják lányaiknak ezt a nevelését. Magukra veszik a gond és munka terhét, s gyorsan elkopnak, míg a lányoknak szabad látogatóba járni, horgolni, és tetszésükre élni. Ez téves szeretet, hibás jóindulat. Az anyák ártanak ezzel gyermekeiknek, mely ártalom gyakran egész életükre szól. Mikor már képesnek kellene lenniük hordozni az élet terheit, a lányok nem képesek rá. Ezek nem vállalják a gondot és terhet. Pehelynyi teherrel járnak, kimentik magukat a felelősségek alól, míg az anyát leterheli a gond és túlmunka. A lány nem szándékosan embertelen; jóllehet akkor is hanyag és felelőtlen, különben észrevenné a fáradt tekintetet, a fájdalmas kifejezéseket az anya arcán, s törekedne megtanulni a leckét, viselni a teher súlyosabb felét, enyhíteni az anyán, akinek mentesülni kell a gondoktól, vagy a szenvedés és halál ágyára feküdni.

Miért olyan vakok az anyák, s hanyagolják a lányok nevelését? Családokat látogatva fáj a szívem, hogy az anyák viselik a súlyos terheket, míg a lányok vidám lelkületűek, egészségesek, virgoncok, mégsem figyelmesek, gondoskodók, sem teherviselők. Népes összejöveteleken látogatók terhelik a családokat. Láttam az anyákat hordozni a terheket. Mindennek a gondja rájuk hárul, míg a lányok ifjú barátaikkal csevegve ücsörögnek, baráti látogatást élvezve. Ezek oly igen helytelennek tűnnek nekem, hogy alig bírom ki, hogy ne szóljak a hanyag, üresfejű fiataloknak, s ne mondjam nekik, hogy lássanak munkához. Váltsák fel fáradt anyjukat. Vezessék a nappaliba, unszolják, hogy pihenjen, s örvendezzék barátai társaságának.

De nem hibáztathatjuk egyedül a lányokat. Az anya is hibás. Nem tanította meg türelmesen a lányait, hogyan főzzenek. Tudja, hogy nem tudnak főzni, ezért nem könnyítenek munkáján. Mindennel, ami gondot, figyelmet követel, neki kell törődnie. Az ifjú hölgyeket alaposan tanítsák meg főzni. Bármik a körülményeik az életben, ez a tudás mindig gyakorlati haszonnal jár. Ez a neveléság közvetlenül kihat az életre, különösen legközelebbi kedveseink életére. Sok feleség és anya nem részesült helyes nevelésben, s hiányos szakácsképzettségük, rosszul készített táplálékot tálal családja elé, mely fokozatosan s bizonyosan elpusztítja az emésztő szerveket, szegény vért képez, gyakran idült, gyulladásos betegséget hozva, s korai halált okozva. Sokakat halálra adnak a nehéz, savanyú kenyérrel. Egy esetet beszéltek el nekem, mikor a cselédlány savanyú kenyeret sütött. Hogy szabaduljon tőle, s titkolja a dolgot, odadobta pár nagyon testes disznónak. Másnap reggelre a ház ura kimúlva találta disznait, s a vályút vizsgálva, darabokat talált a nehéz kenyérből. Kérdezősködött, és a lány elismerte, amit tett. Nem gondolt rá, mi lesz a következménye a disznókra. Ha a nehéz, savanyú kenyér megöli a disznót, mely felfalja a csörgőkígyót, s csaknem minden undorító dolgot, mi lesz a hatása a gyöngéd szervezetre, az ember gyomrára?

Minden keresztény lány és asszony vallásos kötelessége azonnal megtanulni jó, édes, könnyű kenyeret sütni teljes őrlésű lisztből. Az anyák vigyék magukkal a konyhába lányaikat, mikor még nagyon fiatalok, s tanítsák meg őket a főzés művészetére. Az anya nem várhatja el, hogy lányai tanítás nélkül megértsék a házvezetés titkait. Tanítsa őket türelmesen, szeretettel, s vidám orcával. Helyeslő, bátorító szavával tegye a munkát oly kellemessé, amilyenné tudja. Ha nem sikerül nekik egyszer, kétszer, háromszor, ne szidja őket, hisz a csüggedés máris végzi munkáját, kísérti őket, hogy azt mondják: „Hiába, nem tudom elkészíteni.” Ez nem a bírálat ideje, mert gyöngíti az akaratot. Bátorításra, derűs, reményteli szavakra van szükség, mint például: „Ne aggódj a sikertelenségen, hisz még csak tanulod. Elvárhatjuk a melléfogásokat. Próbáld meg újra. Figyelmesen készítsd, s akkor sikerülni fog.”

Sok anya nem tartja fontosnak az ismeretnek ezt az ágát. Ahelyett, hogy bajlódjék vele, gondot okozva magának a gyermekek tanításával; ahelyett, hogy elviselje sikertelenségeiket, fél a további nehézségektől, s inkább maga végzi el a tennivalókat. S mikor lányaik hibákat követnek el, elküldik őket: Nincs értelme, hogy folytassuk, nem tudod megcsinálni. Csak útban vagy.

Így a tanulók első kísérleteit elutasítják, s az első sikertelenségtől elmegy a kedvük a további próbálkozástól, s inkább varrnak, kötnek, takarítanak – bármit a főzésen kívül. Itt az anya követett el súlyos hibát. Türelmesen tanítania kellett volna őket, hogy gyakorlattal tapasztalatra tegyenek szert, ami eltávolítaná az ügyetlenkedést, simává tenné a tapasztalatlan, suta mozdulatokat. Idézek ide a tízes számú bizonyságtételből.

„A kényeztetett és kiszolgált gyermekek mindig is elvárják azt. Ha nem részesülnek benne, csalódottak és csüggedtek. Ugyanezt a beállítottságot látjuk életük további részén. Tehetetlenek, segítségért másokra támaszkodók. Elvárják, hogy törődjenek velük, és engedjenek nekik. Mikor felnőtt férfivá és nővé cseperednek, és valaki nem helyesli életüket, megsértődnek. Így élik le aggodalmak közt életüket. Alig tudják elviselni a rájuk eső terhet. Gyakran morognak és mérgelődnek, mert nem minden megy kedvükre.

Az elnéző, engedékeny szülők olyan leckékre tanítják gyermekeiket, melyek romlásukat okozzák, és saját lábuk elé is töviseket ültetnek. Azt képzelik, hogy ha teljesítik gyermekeik kívánságait, s hagyják, hadd kövessék hajlamaikat, azzal kivívják szeretetüket. Mekkora tévedés! Az így kényeztetett gyerekek zabolátlan kívánságokkal nőnek fel, viselkedésük hajthatatlan, ők maguk önzők követelődzők és igényesek lesznek, maguk és környezetük átkai. A szülők nagymértékben kezükben tartják gyermekeik későbbi boldogságát. Rájuk hárul a gyermekek jellemalakításának fontos feladata. Gyermekkori nevelésük egész életükre elkíséri őket. A szülők vetik a magot, amely felnő és gyümölcsöt terem, vagy a jóra, vagy a rosszra. Boldogságra vagy a boldogtalanságra készíthetik elő fiaikat és lányaikat.

Még mikor nagyon fiatalok, tanítsuk meg a gyermekeket a hasznosságra, hogy segítsenek magukon és másokon is. Korunk sok lánya lelkiismeret furdalás nélkül tudja nézni, hogy anyja dolgozik, főz, mos vagy vasal, míg ők a szobában ülnek, regényeket olvasnak, kötnek, horgolnak vagy hímeznek. Szívük érzéketlen, akár a kő. De honnan veszi magát ez a helytelenség? Rendszerint kit kárhoztathatunk emiatt? A szegény, megtévedt szülőket. Nem tartják szem előtt gyermekeik jövő javát, és rosszul alkalmazott szerető elfogultságukban, hagyják őket tétlenül ücsörögni, vagy jelentéktelen dolgokkal foglalkozni. Majd azzal mentegetik tunya lányaikat, hogy gyöngélkedők. Miért lettek gyöngélkedők? Gyakran a szülők hibájából. A kellő mozgás a ház körül hasznos lenne testüknek is, gondolkodásuknak is. Mégis, helytelen elképzelések miatt megfosztják ettől gyermekeiket, míg csak idegenkedni nem fognak a munkától. A munka kellemetlen nekik, és nem egyezik az előkelőségről alkotott nézeteikkel. Azt gondolják, hogy jól nevelt nőkhöz nem illik a mosogatás, vasalás vagy a mosóteknő; sőt, rangon alulinak tartják ezeket. A mai szerencsétlen korban a gyermekek ebben a divatos nevelésben részesülnek.

Isten népét vezessék magasabb elvek, mint a világiakat, akik valamennyi tettüket a divathoz szabják. Az istenfélő szülőknek hasznos életre kell nevelniük gyermekeiket. Nem szabad megengedniük, hogy a kor uralkodó, szertelen felfogása szennyezze nevelésük elveit; nem szabad a világ divatjaihoz igazodniuk, nem szabad a világiak véleményének kormányozni őket. Nem szabad megengedni gyermekeiknek, hogy ők válasszanak maguknak barátokat. Tanítsák meg őket arra, hogy a szülők kötelessége a választás. Szoktassátok őket a terhek viselésére, míg fiatalok. Ha nem szokták a munkát, hamarosan panaszkodni fognak, hát-, derékfájásról, és fáradt tagokról. Titeket pedig az a veszély fenyeget, hogy – szeretetből – ti végezzétek a munkát, ahelyett, hogy kissé szenvedni hagynátok őket. A gyerekek terhe eleinte legyen könnyű. Majd növeljétek a terhet napról-napra, míg eleget nem tudnak dolgozni belefáradás nélkül. A tétlenség a nyilallás és a hátfájás fő okozója a gyermekeknél.

Az anyák vigyék lányaikat a konyhába, és türelmesen tanítsák őket. Az ilyen munkától egészségük csak megerősödik. Izmaik nem lesznek petyhüdtek, hanem megedződnek, s alkonyat idejére gondolkodásuk józanabb és emelkedettebb lesz. Lehet, hogy elfáradnak, ámde mily édes a pihenés a kellő mennyiségű munka után. Az alvás, a természet újjáépítője, élénkíti fáradt testüket, és elkészíti a holnap kötelességeire. Ne sugalljátok gyermekeiteknek, hogy mindegy, ha dolgoznak, ha nem.”