Láttam, hogy a szülőn súlyos felelősség nyugszik. Ne gyermekeik vezessék őket, hanem ők irányítsák, gyermekeiket. Ábrahámra hívták fel figyelmemet – hűséges volt a családjában. Megparancsolta háza népének ő utána – és Isten megemlékezett róla.

Ezután Éli esetére terelték figyelmemet. Nem fékezte meg gyermekeit, így gonosszá, aljassá váltak; hitványságukkal rossz útra vezették Izráelt. Mikor Isten Sámuel tudtára adta bűneiket, s a rájuk váró súlyos átkot, amiért Éli nem fékezte meg gyermekeit, azt mondta, hogy Éli házának bűneiért sem véres sem ételáldozat nem engesztel ki. Mikor Sámuel megmondta Élinek, amit az Úr megmutatott neki, Éli nem lázadozott, hanem így szólt: „Ő az Úr, cselekedjék úgy, amint néki jónak tetszik.” Isten átka rövidesen bekövetkezett. Levágták e gonosz papokat, és velük együtt harmincezer izraelitát is. Isten szövetségének ládája is az ellenség kezére került. Mikor Éli meghallotta, hogy a szövetség ládája elveszett, hanyatt esett, és szörnyethalt. Mindez a rossz abból származott, hogy Éli nem fegyelmezte fiait. Láttam, hogy ha Isten ennyire igényes volt, ily mértékben fölfigyelt erre az ősi időkben, akkor a mai, utolsó napokban sem lesz kevésbé igényes.

A szülőknek feltétlenül irányítaniuk kell gyermekeiket, helyesbíteni, lecsillapítani szenvedélyeiket, indulatosságukat, vagy Isten egészen bizonyosan el fogja pusztítani a gyermekeket tüzes haragjának napján, s a szülők, akik nem uralkodtak gyermekeiket, nem lesznek bűntelenek. Különösen Isten szolgáinak kell kezükben tartani családjuk gyeplőjét, és igazgassák megfelelőn őket. Láttam, hogy nem készek ítélni vagy határozni a gyülekezet ügyeiben, csak ha jól kormányozzák családjukat. Először otthon teremtsenek rendet, s akkor majd döntésük és tekintélyük erős lesz a gyülekezetben.

Láttam, hogy a látomások azért ritkábbak a közelmúltban, mert a gyülekezet nem értékelte őket. Az egyház csaknem elveszítette lelkiségét, hitét. A feddéseknek és figyelmeztetéseknek alig volt hatásuk. Sokan, noha vallják hogy hisznek az intésekben, nem engedelmeskednek nekik.

Néhányan botor útra léptek – mikor hitükről szóltak a hitetleneknek, és hitük bizonyítékát követelték tőlük, a látomásokat vették elő, ahelyett, hogy a Bibliához fordultak volna bizonyítékért. Láttam, hogy ez az eljárás következetlen, és előítéletet támaszt a hitetlenekben, az igazság ellen. A látomásoknak nem lehet súlyuk azok szemében, akik sohasem látták azokat, s mit sem tudnak jellegükről. Ilyen esetekben nem lenne szabad hivatkozni rájuk.