A tizenhármas számban röviden felvázoltam fáradozásainkat és próbáinkat 1866. december 19-től 1867. október 21-ig. Ezeken az oldalakon említeni fogom korábbi fájdalmas tapasztalatainkat az elmúlt öt hónap folyamán.

Ez idő alatt számos bizonyságtételt írtam. Sokaknak pedig, akikkel találkoztunk, az elmúlt hónapban, ezentúl kell bizonyságot írnom, amint időt tudok szakítani, s erőm lesz. De hogy pontosan mi a kötelességem a személyes bizonyságokkal, az már régóta nem kis gondot okoz. Kevés kivétellel elküldtem ezeket azoknak, akikre vonatkoztak, rájuk bízva, hogy mit tegyenek vele, különféle eredményekkel:

1. Némelyek hálásan fogadták, készségesen engedelmeskedtek, s áldásul szolgált számukra. Készen álltak, hogy testvéreik is olvassák bizonyságtételeiket és fenntartás nélkül, teljesen bevallották hibáikat.

2. Mások elismerték, hogy a bizonyságtételük igazat mond, és olvasás után félretették, hogy ott maradjanak csöndben, alig téve valamit, hogy változtassanak életükön. Ezek a bizonyságok többé-kevésbé az illetők gyülekezetének is szóltak, és a többieknek is javára vált volna. De mindez elveszett, mert bizonyságaikat maguknak tartották.

3. Megint mások fellázadtak a bizonyságtételek ellen. Egyesek hibát találó lelkülettel válaszoltak. Némelyek keserűséget, haragot, bosszúságot tanúsítottak, s fáradozásomért viszonzásul ellenünk fordultak, hogy ártsanak nekünk. Mások órákig feltartottak beszélgetésekkel, hogy fülembe s fájó szívembe töltsék panaszaikat, zúgolódásukat s önigazolásukat, talán az önsajnálatot korbácsolva fel sírással, szem elől veszítve hibáikat és bűneiket. Ezek borzalmasan hatottak rám, s olykor csaknem kétségbeesésbe kergettek. A megszenteletlenek és hálátlanok viselkedése több szenvedést okozott s tízszer úgy megviselte bátorságomat és egészségemet, mint a bizonyságtételek fárasztó megírása.

Így szenvedtem, s erről testvéreink mit sem tudtak. Fogalmuk sem volt, mennyi fárasztó munkámba került, sem a teherről és szenvedésről, melyet igazságtalanul okoztak nekem. Olykor személyes közlések is voltak, ami miatt megsértődtek. Ezeket a részeket nem adtam ki könyvben. Nagy számuk miatt alig is lehetne, s helytelen is lenne, mert olyan bűnöket érintenek, melyeket nem kell, és nem szabad nyilvánosságra hozni.

Végül úgy döntöttem, hogy sok személyes bizonyságtételt jobb lenne kiadni, mert olyan intéseket és utasításokat tartalmaznak, melyek hasonló helyzetben levő százakra s ezrekre vonatkoznak. Nekik is rendelkezniük kell a világossággal, melyet az Úr jónak látott nyújtani, s mely az ő esetüket is érinti. Helytelen megfosztani őket, csupán egyetlen személynek küldve el, egyetlen helyre, ahol a fényt a szakajtó alatt tartották. A következő álom erősen támogatta e kötelességemről alkotott felfogásomat:

Örökzöld ligetet mutattak nekem. Többen dolgoztunk benne. Felszólítottak, hogy jól figyeljem meg a fákat; nézzem meg, ha viruló állapotban vannak-e. Láttam, hogy némelyiket a szél meghajlítja, eltorzítja, karókkal kell hát megtámasztani őket. A gyönge és halódó fákról gondosan letisztítottam a szennyet, hogy meglássam, mi az oka bajuknak. Néhány gyökerénél férgeket találtam. Másokat nem öntöztek eléggé, szárazság pusztítja őket. Mások gyökerei túl sűrűn álltak, ártalmukra. Feladatom volt megmondani a munkásoknak az okokat, amiért a fák nem virultak. Azért is volt szükséges ez, mert a más mezőkön levő fák is hasonlóan szenvedhettek. Meg kell hát állapítani bajaik okát, s a gyógymódot.

Ebben a bizonyságtételben nyíltan szólok Hannah More esetéről. Nem azért, hogy megszomorítsam a battle creeki gyülekezetet, hanem kötelesség érzetből. Hibáik dacára is szeretem ezt a gyülekezetet. Nem tudok más gyülekezetről, mely a jótékonyság és kötelesség terén ilyen jól viselkedne. Azért írom le az ijesztő tényeket, hogy népünket mindenhol kötelességükre ébresszem. Noha a hetediknapi adventistáknak jó nevük van, húsz közül egy se éli ki Isten szavának önfeláldozó elveit. Ellenségeik, akik híjával vannak Krisztus tanítása alapelveinek, ne használják ki, hogy megrovásban részesülnek (mármint az adventisták). Ez is bizonyítja, hogy ők az Úr gyermekei. A fenyítés nélkül valók, mondja az apostol, korcsok és nem fiak. Tehát a törvénytelen gyerekek ne üljenek diadalt a Mindenható törvényes fiai és lányai felett.