A harmadik angyal üzenetét hirdető lelkészeknek dolgozniuk kellene, mert tudják, hogy Isten helyezte rájuk a munka terhét. Lelkészeinket kiemeltük az ínségből, ha kissé takarékosak. Ha hiányt szenvednek, hiányt fognak szenvedni bármely más állásban. Ha a legjobb fizetést adjuk nekik, el fognak költeni mindent, amijük van. Ez történt Hull vénnel. Az ilyennek csaknem kimeríthetetlen tőkére lenne szüksége, hogy elégedett legyen.

Akik nem tudják bölcsen igazgatni világi ügyeiket; azok általában lelki hiánnyal is küzdenek. Nem építik fel a gyülekezetet. Lehetnek velük született tehetségeik, és ragyogó szónoknak nevezhetik őket, mégis hiányzik belőlük az erkölcsi érték. Zsúfolásig tölthetik a gyülekezetet, és jókora izgalmat válthatnak ki, de ha a gyümölcsöt keresed, nagyon keveset vagy semmit sem találsz. Az ilyenek gyakran a munka fölé emelkednek, s elvesztik szeretetüket az örömhír egyszerűsége iránt. Nem elégítik ki őket az igazságok, melyeket hirdetnek. Ez történik Hull vénnel. Hiányzik belőle a kegyesség, mely megalapozza az ember lelkét, felemeli, nemesíti jellemét. Jó, ha a szív megalapozott a kegyességben. Ez állhatatosságunk alapja.

Azokon a helyeken, ahol Hull vén előadássorozatot tart, az embereknek tetszik a szellemessége, igehirdetésének különös módja, fáradozása nyomán mégis kevesen fogadják el az igazságot. S azok nagyobb része is rövidesen hátat fordít az igazságnak. Sokan csalódottak, mert kevés gyümölcs látható tevékenysége nyomán. Megmutatták nekem az okát. Hiányzik belőle az alázat, az őszinte odaadás egyszerűsége, a tisztaság és szentség. Azt gondolja, hogy választékos munkája felbecsülhetetlen, és hogy az ügy alig létezne, ha ő elszakadna attól. De ha tudná, hogy mennyit szenvednek miatta az aggodalomtól az ügy igazi munkásai, akik segíteni akartak rajta, akkor nem becsülte volna oly nagyra a munkáját. Viselkedése meg nem szűnő teher a műnek, ami jobban felvirágzott volna a testvér hatása nélkül. Testvérei sóvárogtak megóvni őt az eleséstől, így túl sokat tettek érte anyagiak terén. Szerették igehirdető képességét, s némelyek tapintatlanul égig magasztalták. Jobban szerették, mint bármely igehirdetőt, akinek jó hatása bárhol meglátszott volna az ügyön. Ez ártott neki. Nem volt benne elég alázat vagy Isten kegyelme, hogy ne vegye tudomásul testvérei hízelgéseit. Segítse Isten ezeket a testvéreket, hogy hibájuk tudatára ébredjenek, és soha többé ne vétkezzenek fiatal lelkész dicsőítésével.

Aki eltávolodik Isten maradék népétől, s követi romlott szíve hajlamait, az szívesen Sátán karjaiba veti magát, és ezt az előjogot fenn is tartja. Mások is veszélyben forognak közöttünk. Nagyra tartják képességeiket, holott hatásuk sok szempontból alig volt jobb, mint Hull véné. Ha alaposan meg nem változnak, az ügy jobban fejlődne nélkülük. A meg nem szentelt igehirdetők kárt tesznek az ügyben, és csak súlyos terhek testvéreik nyakán. Másoknak kell követni őket, helyrehozni hibáikat, felegyenesíteni és megerősíteni azokat, akiket meggyöngített s levett lábáról ártalmas hatásuk. Féltékenyek a mű terhét viselő testvérekre, akik, ha az ügy fejlesztése megkívánná, életükét is feláldoznák. A maguk alacsony indítékai szerint ítélik testvéreiket. Ha magas fizetést adunk az így Sátán kísértése alatt álló lelkészeknek, csak kárt okozunk nekik, és pazaroljuk a pénzt. Tekintélyt kölcsönöz ez nekik, és olyan helyzetet teremt számukra, amelyben legmélyebben megsebezhetik testvéreiket és Isten ügyét.

Az Úr közölte velem, hogy az álláspontunk igazságát és Isten szavának ihletettségét érintő kifejezett kétségeknek semmi alapjuk, mint azt sokan feltételezik. A nehézségek nem annyira a Bibliából, vagy hitünk bizonyítékaiból, hanem a szívükből fakadnak. Isten szavának követelményei túl szigorúak megszenteletlen természetüknek. „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” Ha nem tartjuk kordában meg nem szelídített szívünk gondolatait, s nem vetjük alá a hit által nyert isteni kegyelem megszentelő hatásának, akkor azok nem lesznek tiszták és szentek. Az üdvösség Isten igéjében leírt feltételei ésszerűek, világosak és építők, semmivel sem kevesebbek, mint az Isten akaratával való tökéletes megegyezés, az pedig a szív és az élet tisztasága. Meg kell feszítsük magunkat, a bennünk levő kéjvággyal együtt. Tisztítsuk meg magunkat testünk és lelkünk minden szennyétől, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelésünket.

Csaknem minden esetben azért kezd valaki kételkedni Isten szava ihletettségében, mert megszenteletlen az élete, és az írás ezt elítéli. Nem kedvelik azokat, akik meg szeretnék őket téríteni és fékezni. A nehézségek és a kétségek, amelyek megzavarják az erkölcstelen szívet, szertefoszlanak az előtt, aki az igazság tiszta elveit gyakorolja.

Sok tehetséges ember akad, akikkel sok jó eredményt érnénk el, ha megszentelődnének, és Krisztus ügyéért használnák képességüket. Vagy súlyos kárt tehetnek, ha a hitetlenség és Sátán szolgálatába állnak. Maguk, s különböző vágyaik kielégítése kiforgatja tehetségeiket eredeti rendeltetésükből, s áldás helyett átokká teszik. Sátán, a főcsaló, csodálatosan tehetséges. Valamikor fennkölt angyal volt, Krisztus után a legelső. Önmagasztalás miatt elbukott, lázadást szított a mennyben, ez okozta, a magáéval együtt sokak bukását. Attól kezdve tehetségeit és ügyességét Isten kormányzata ellen használj a, hogy akit csak hatása alá kerít, megvesse a menny tekintélyét. Akiket Sátán megigéz, azt választhatják, hogy kövessék bukott angyalait, s végül megosszák vele a sorsát.

A tiszta élet kifinomít, és aki tisztán él, egyre inkább visszariad a durvaságtól és a zülléstől. Az ilyenek nem hagyják magukat félrevezetni az igazságtól, s nem adják át magukat Isten igéjének ihletettsége felőli kétségeknek. Ellenkezőleg. Naponta egyre növekvő figyelemmel tanulmányozzák a szent igét, és a kereszténység és ihletettség bizonyítékai bevésik magukat gondolataikba és életükbe. Aki szereti a bűnt, el fordul a Bibliától, szereti a kétkedést, és elvei meggondolatlanná válnak. Befogadják és terjesztik a hamis elméleteket. Az ilyenek a körülményekre hárítják az ember bűnét, és ha valaki súlyos bűnt követ el, sajnálni fogják, ahelyett, hogy büntetésre méltó bűnözőnek tekintenék, ami mindig megfelel a romlott szívnek, mely idővel kifejleszti a bukott természet elveit. Az emberek valamely bizonytalan folyamattal egy csapásra eltörlik a bűnt, hogy elkerüljék az egyéni megújulás és erőfeszítés kényelmetlen szükségét. A jelen igyekezet kötelességét lerázandó, sokan értéktelennek, semmisnek jelentik ki életük összes igyekezetét és erőfeszítését, amint akkor tették, mikor követték Isten szavának szent elveit. Hull vén bölcseleti szüksége szíve romlottságaiban gyökerezik. Isten embereket támaszt, hogy dolgozni menjenek a búzamezőkre, s ha alázatosak, odaadók és istenfélők, övék lesz a korona, melyet a hitükben megromlott lelkészek veszítenek el.

1862. november 5-én az Úr közölte, hogy némelyek félreismerik hívatásukat. Azt gondolják, hogy ha valaki nem jó kétkezi munkás, és tehetségtelen üzletember, akkor lelkész lehet belőle. Sokan nagyon tévednek ezen a téren. Akiben nincs üzleti érzék, lelkész lehet, de hiányozni fognak belőle a képességek, melyekkel minden lelkésznek rendelkeznie kell, hogy okosan intézze a gyülekezet dolgait, és építse az ügyet. De ha valamelyik kitűnő szónok, és akár Hull vén, két balkezes az ügyvezetésben, az sose járjon egyedül. Menjen vele valaki, aki betölti a hiányt és rendet tart helyette. Még ha megalázónak tartja is, hallgasson társa okosságára és tanácsára, amint a vak követi azt, aki lát. Ezzel sok veszélyt elkerül, amelyek ha magára hagynák, végzetesnek bizonyulhatnak.

Isten ügyének jóléte nagyon is azoktól a lelkészektől függ, akik az evangélium mezején dolgoznak. Az igazság tanítói legyenek imádkozó, önfeláldozó, istenfélő emberek, akik értenek dolgukhoz, és szertejárnak, jót tesznek, mert tudják, hogy Isten hívta el őket munkára. Olyanok, akik tudatában vannak a lelkek értékének, s készek terheket és felelősségeket viselni. Tökéletes munkájáról ismerik fel a jó munkást.

Alig néhány igehirdető van köztünk. Mivel úgy látszik, mintha Isten ügye oly igen segítségre szorulna, némelyek véleménye szerint csaknem bárkit el kellene fogadnunk, aki lelkésznek tartja magát. Némelyek véleménye szerint, ha valaki szava készen tud imádkozni és beszélni az összejövetelen, már alkalmas arra, hogy munkásként dolgozzék. Mielőtt megvizsgálnák, és munkájuknak bármi jó gyümölcsét mutatnák, némely tapasztalatlan testvér bátorít és dicsőít olyan embereket, akiket Isten nem hívott el. A munkás értékét a végzett munka mutatja meg. Tékozolnak és megzavarnak, ahelyett, hogy betakarítanának és építenének. Néhányan elfogadhatják munkájuk nyomán az igazságot, de ezek általában nem emelkednek magasabbra, mint akiktől tanultak. Ugyanazok a hiányosságok látszanak meg megtérítettjeiken, mint rajtuk.

Ügyünk sikere nem a lelkészek nagy számától függ. Az azonban igen-igen fontos, hogy az Isten ügyében dolgozók igazán érezzék át annak a munkának terhét és szent voltát, amelyre hívattattak. Kis számú önfeláldozó, istenfélő, a maguk szemében kicsiny ember sokkal több jót végezhet el, mintha sokkal többen lennének, mégis némelyek, noha alkalmatlanok a munkára, magabízók; s dicsekednek, hogy milyen tehetségesek. Néhány munka mezején tevékenykedő, akik alkalmasabbak lennének valamely foglalkozásra lakóhelyükön, szükségessé teszik, hogy a megbízható lelkészek csaknem minden idejüket azzal töltsék, hogy nyomukban járjanak és helyrehozzák az előbbiek rossz hatását. A fiatal igehirdetők jövőbeni hasznavehetősége javarészt attól függ, hogyan lépnek munkába. A testvérek, akik szívükön viselik Isten ügyét, annyira szeretnék látni az igazság előretörését, hogy az a veszély fenyegeti őket, hogy túl sokat tesznek a ki nem próbált lelkészekért, túl bőkezűek hozzájuk, s túlzott tekintéllyel ruházzák fel őket. Az evangélium mezejére lépőket hagyni kell, hogy maguk szerezzenek maguknak jó hírnevet, még ha megpróbáltatásokba és szűkölködésekbe kelül is nekik. Először teljesen be kell bizonyítaniuk lelkészi hivatásukat.

A tapasztalt testvérek legyenek elővigyázatosak, és ahelyett, hogy elvárnák a fiatal lelkészektől, hogy azok segítsék és vezessék őket, tartsák kötelességüknek szárnyuk alá venni a fiatal lelkészeket. Tanítsák, tanácsolják, vezessék, és vegyék atyai gondoskodásuk alá őket. A fiatal lelkészek legyenek módszeresek, szilárd szándékúak és munkaszeretők, hogy ne egyék ingyen senki kenyerét. Ne járják a helységeket, ne hirdessék hitünk valamely előreláthatólag előítéletet keltő pontját úgy, hogy azután tovább mennek, mielőtt akár félig is bemutatták volna a jelen igazság bizonyítékait. A fiatal férfiak, akik hiszik, hogy kötelességük részt venni a munkában, ne vegyék magukra az igazság hirdetésének felelősségét, míg nem részesülnek az előjogban, hogy olyan tapasztalt igehirdető szárnya alatt tehetik, akik alaposak a munkában. Úgy tanuljanak tőle, mint tanuló tanulna tanítójától. Ne róják a helységeket határozott cél vagy a munkavégzés értelmes tervei nélkül.

Néhányan, noha alig rendelkeznek tapasztalattal, s a legkevésbé képesek hirdetni az igazságot, ha tanácsot kell kérni tapasztalt testvéreiktől, leghátul kullognak. Megjátsszák a lelkipásztort, egy szintre helyezik magukat próbát kiállt, hosszú tapasztalattal rendelkező testvérekkel; s csak akkor elégedettek, ha ők vezethetnek. Azt gondolják, hogy mivel lelkészek, mindent tudnak, amit tudni érdemes. Ezek nem ismerik magukat eléggé. Hiányzik belőlük a kellő szerénység, s nagyra tartják képességeiket. A tapasztaltak, akik tudatában élnek a munka szentségének, s átérzik a mű felelősségét, nem bíznak magukban. Kiváltságnak tartják kikérni testvéreik tanácsát, s nem sértődnek meg, ha munkatervük vagy beszédmódjuk felől kiigazítják őket.

A más felekezetekből áttért, a három angyal üzenetét magukévá tevő lelkészek gyakran tanítani szeretnének, mikor tanulniuk kellene. Sok régi tanítást kell elfelejteniük, mielőtt alaposan megtanulnák a jelen igazság elveit. Ezek a lelkészek, ha lélekmentésbe fognak, súlyos kárt tesznek Isten ügyében, mert előbb olyan munkát kell elvégezni értük, mint amilyet ők szeretnének végezni a hitetlenekért. Ha nem minősítettek az igehirdetésre, két-három megbízható lelkésznek kell majd utánuk járni, és helyrehozni helytelen hatásukat. Végső soron kevesebbe kerülne Isten ügyének, ha megfelelő fizetést adnának nekik, hogy maradjanak otthon, ne okozzanak kárt a munka mezején.

Némelyek azt tartják, hogy a lelkészeket különleges ihletettség vezeti, mivel közegek csupán, melyeken át az Úr szól. Ha az öregek és a tapasztaltak hibákat látnak a lelkészben, s hasznos módosításokat javasolnak beszédmódján, hanghordozásán vagy taglejtésén, néha fáj neki, s azzal érvel, hogy Isten úgy hívta el, amint van, hogy az erő Istentől, s nem tőle származott, hogy nem ember bölcsessége szerint hirdeti az igét, és a többi. Téves a nézet, hogy nem lehet igét hirdetni, csak ha a szónok lázba jön. Akik így érzelmeiktől függnek, jó igehirdetők lehetnek, amikor kellő hangulatban vannak, de sosem lesz belőlük jó teherviselő munkás. Mikor a munka nehezen halad, s minden csüggesztő oldalára fordul, az izgulékony, az érzéseire támaszkodó, nem kész viselni a teher rá eső részét. A csüggedés és sötétség napjaiban igen fontos, hogy akadjanak higgadtan gondolkodó emberek, akik bíznak Istenben, és olyan jól folytatják tevékenységüket a sötétben, mintha nappal lenne. Akkor meglátjuk, hogy a férfiak, akik elvből szolgálják Istent, bár hitük kegyetlenül próbára kerülhet, biztosan fognak támaszkodni az Úr soha sem gyengülő karjára.

A fiatal lelkészek, és akik valamikor lelkészek voltak – akiknek durva s faragatlan a modoruk, olyan kifejezéseket használnak, melyek nem tökéletesen szemérmesek és tiszták – nem alkalmasak erre a munkára, míg bizonyítékát nem nyújtják, hogy teljesen átalakultak. Egyetlen meggondolatlan szó súlyosabb kárt okozhat, mint amennyi jót egész előadássorozatuk tehet. Az igazság zászlóját, melyet mindig magasan kell lobogtatnunk, porba ejtik az emberek szeme láttára. Megtértjeik többnyire nem emelkednek magasabbra, mint a lelkész emeli előttük a zászlót. Akik az élők és a holtak között állnak, teljesen alkalmasnak kell lenniük. A lelkész pillanatra se legyen elővigyázatlan. Mások felemeléséért fáradoznak, hogy az igazság alapzatához vezessék őket. Mutassa meg az embereknek, mit tett érte az igazság. Lássa be a meggondolatlan, durva, közönséges kifejezések gonoszságát, félre kellene tennie, s megvetnie az effélét. Máskülönben megtérítettjei róla vesznek mintát. Mikor megbízható lelkészek jönnek utánuk, és igyekeznek helyrehozni a megtérteknek a hibáit, a lelkészre hivatkozva mentik ki magukat. Ha elítéled a viselkedést, meg fogják kérdezni, hogy miért támogatták, és kölcsönöztek tekintélyt nekik azzal, hogy elküldtétek őket igét hirdetni a bűnösöknek, míg maguk is bűnösök?

A munka, melyet végzünk, felelősségteljes és magasztos. Akik igével és tanítással szolgálnak, a jótettek példaképeivé kell válniuk. Legyenek példásan megszentelődöttek, tiszták és rendszeretők. Isten szolgájának megjelenése, a szószéken és azon kívül, életerős lelkipásztor kinézete legyen. Sokkal többet elérhet istenfélő példamutatásával, mintha csak igét hirdet a szószékről, de a szószéken kívül nem nyújt követendő példát. A műben munkálkodók a legmagasztosabb igazságot hirdetik a világnak, melyet valaha is halandókra bíztak.

Akiket Isten hívott el ügyében munkálkodni, be fogják bizonyítani magasztos hivatásukat, s legfőbb kötelességüknek tartani a növekedést és tökéletesedést, míg csak rátermett munkások nem lesznek. Amint buzgalomról tesznek tanúságot, vagyis felhasználják az Isten által rájuk bízott talentumokat, akkor értelmesen segítenünk kell őket. Bátorításunk mégse legyen hízelgés ízű, mert ebből eleget végez Sátán. Akiknek meggyőződése, hogy hivatásuk az igehirdetés, azoknak ne hagyjuk, hogy magukat és családjukat is azonnal a testvérek támogatására utalják. Nem jár ez ki nekik, csak majd ha meg tudják mutatni munkájuk jó gyümölcseit. Fennáll a veszély, hogy a fiatal lelkészeknek s a kevésbé tapasztaltaknak ártunk, ha hízelgünk nekik, s ha levesszük vállukról az élet gondjait. Mikor nem hirdetik az igét, dolgozzanak, amit tudnak, az eltartásukért. Ez a legjobb módja, hogy kipróbáljuk igehirdető elhívatásukat. Ha csupán azért akarják hirdetni az igét, hogy lelkészekként eltartsák őket, akkor, ha a gyülekezet értelmesen viselkedik, rövid időn belül levetik a terhet, és elhagyják az igehirdetést a jövedelmezőbb foglalkozások kedvéért. Pál nem nézte le a munkát, pedig igen nagy szónok-tehetség volt, Isten csodálatosan térítette meg, hogy különleges feladatot bízzon rá. Ő mondja: „Mindez ideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bujdosunk is. Fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván: ha szidalommal illettettünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük.” 1Korintus 4:11–12. „Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel nappal dolgozva, hogy közületek senkinek ne legyünk terhére.” 2Thessalonika 3:8.

Az Úr közölte, hogy sokan nem helyesen értékelik a sorainkban élő képességeket. Némely testvér nem érti, miféle igehirdető tehetség válna leginkább az igazság ügyének javára, hanem csak érzéseik közvetlen kielégítésével gondolnak. Ha nem veszik fontolóra az ügyet, jobban fogják kedvelni azt a szónokot, aki jó adag lelkesedést visz igehirdetésébe, társalgásába viszont vidám, fülcsiklandozó történeteket fűz. Ezek pillanatra ugyan élénkítik a gondolatokat, de nem tesznek tartós benyomást. Ugyanakkor kevéssé becsülik azt a lelkészt, aki imádkozó szívvel tanulmányozott, hogy higgadtabban s összefüggőbben tárhassa a gyülekezet elé álláspontunk indokolását. Nem becsülik fáradozását, és gyakran közönyösen bánnak vele.

Szónokolhat valaki lelkesen, cirógathatja a fület, de ezzel nem közöl új gondolatot vagy eredeti értesülést. Az ilyen igehirdetésen nyert benyomás csak addig tart, míg a szónok hangja hallik. Mikor az ilyen fáradozás gyümölcsét keressük, édeskeveset találunk. Ezek a feltűnő tehetségek nem annyira üdvösek, nem segítik annyira elő az igazság ügyét, mint amelyre a kemény és nehéz helyzetben számítani lehet. Az igazság hirdetésénél szükséges, hogy az Ige bizonyítékaival jól alátámasszuk álláspontunk fontos vonásait. Nagyhangú bizonygatások elhallgattathatják a hitetleneket, de nem győzik meg őket. A hívők nem az egyetlen csoport, amelyért a munka mezejére küldik a munkásokat. A fő cél az üdvösségre vezetés.

Néhány testvérünk hibát követett el e téren. Azt gondolták, hogy C. testvér volt a megfelelő ember a vermonti munkára, s többet el tud érni, mint bármelyik másik lelkész abban az államban. Ezek nem a helyes szemszögből nézik a dolgokat. C. testvér fel tudja kelteni a gyülekezet érdeklődését, s ha ez lenne minden, ami az eredményes lelkészséghez kell, akkor e testvérek és testvérnők egyik csoportja helyesen értékelte volna őt. De C. testvér nem alapos munkás, és nem is megbízható. A gyülekezet próbáiban nem számíthatnak rá. Nincs tapasztalata, okossága és ítélőképessége a próba idején, mely a gyülekezet javára lehetne. Nem alapos a világi ügyekben, s bár csak kis családja van, többé-kevésbé segítségre szorul. Ugyanazt a hiányosságot látjuk benne lelki ügyekben is, mint világi ügyeinél. Ha igehirdetése kezdetén helyesen bántunk volna vele, mára már valamelyes hasznát látna az ügy. Testvérei kárt tettek benne, mert túlbecsülték, s mert alig hagytak neki valamit az élet gondjaiból, míg csak arra a következtetésre nem jutott, hogy munkája csaknem nélkülözhetetlen. Hagyta, hogy vermonti testvérei viseljék terheit, neki pedig semmire sincs gondja. Nem dolgozott eleget, hogy izmai edzettek és erősek lennének, és egészsége is jó legyen.

Nem tud felépíteni gyülekezeteket. Ha majd belátja, hogy jaj neki, ha nem hirdeti az evangéliumot, mint az önfeláldozó igehirdetők tették az elmúlt időkben, akkor, mint ők, kész lesz ideje egy részét kétkezi munkával tölteni, hogy megkeresse családja kenyerét, és azután elindul, nemcsak igét hirdetni, hanem lelkeket menteni. Az ily szellemben végzett igyekezet eredményes lesz. Saját szemében fontos ember, egyenlőnek tartja magát bármelyik vermonti munkással. Szerinte őt is közéjük kell sorolni, és ki kell kérni nézeteit a gyülekezet pénzügyeiről is, pedig nem vívott ki magának jó hírnevet, s nem bizonyította be, hogy alkalmas. Miféle önfeláldozást vagy odaadást tanúsított a gyülekezet iránt? Milyen veszedelmeket vagy nehéz időket viselt el, mellyel megnyerte volna a testvérek bizalmát, mint olyan munkás, akire támaszkodni lehet, akinek befolyása mindig áldásos lesz, bárhova megy? Amíg teljesen más lelkületet nem érlel, s önzetlenül nem cselekszik, jobb lenne, ha lemondana az igehirdetés gondolatáról.

Vermonti testvéreink figyelmét elkerülte az olyan emberek erkölcsi értéke, mint Bourdeau, Pierce és Stone testvérek, akik mély tapasztalattal rendelkeznek, s jó hatásuk megnyerte a közönség bizalmát. Szorgalmuk és következetes életük életerős, gyakorlati igehirdetővé tette őket. Munkásságuk jókora előítéletet is eltávolított. Ezek a testvérek gyűjtöttek s építettek. Mégis némely testvér nem becsülte meg hármuk tevékenységét, másrészt azzal voltak elégedettek, aki nem állja ki a vizsgát, s a próbát, és alig tud felmutatni olyan gyümölcsöt, mely munkájának eredménye lenne.