1857. október 8-án a Michigani Monterei-ben látomásban az Úr megmutatta, hogy számos szombattartó állapota olyan, mint azé az ifjúé volt, aki Jézushoz jött tudakozódni, mit tegyen, hogy elnyerje az örök életet.
„Hozzájövén egy ember, monda neki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig monda neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy; tiszteld atyádat és anyádat és szeresd felebarátodat, mint temagadat. Monda néki az ifjú: Mind¬ezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem? Monda neki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz a mennyben; és jer és kövess engem. Az ifjú e beszédeket hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága volt.
Jézus monda a tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy nem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok ezeket hallván, felettébb álmélkodnak, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nekik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19:16–26)
Jézus megemlített ötöt az utolsó hat parancsolat közül az ifjúnak, és a második nagy parancsolatot, melytől az utóbbi hat parancsolat függ. Az ifjú azt gondolta, hogy ezeket megtartotta. Jézus nem említette az Isten iránti kötelességünket tartalmazó első négy parancsolatot. Az ifjú kérdésére: „Mit kell még tennem?” Jézus így felelet: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el minden vagyonodat, s árát oszd szét a szegények közt, így kincsed lesz a mennyben.”
Ez hiányzott belőle. Nem tartotta meg az első négy parancsolatot, de az utolsó hatot sem. Nem szerette felebarátját, mint magát. Jézus mondta: oszd szét a szegények közt. Vagyonát érintette. „Add el minden vagyonodat, és az árát oszd szét a szegények közt.” Ezzel a közvetlen hivatkozással rámutatott az ifjú bálványára. Mindennél jobban szerette a gazdagságot, ezért lehetetlen volt Istent szeretnie teljes szívéből, teljes lelkéből s teljes elméjével. Gazdagságának e mindenek fölötti szeretete vakká tette felebarátjai ínsége iránt. Nem szerette felebarátját, mint magát, ezért nem tartotta meg az utolsó hat parancsot. Szíve kincséhez húzott; elnyelték földi kincsei. Jobban szerette birtokait, mint Istent, jobban, mint a mennyei kincset. Hallotta a feltételeket Jézus szájából. Ha eladná mindenét, és szétosztaná a szegények között, kincse lenne a mennyben. Ez volt a vizsga. Mennyivel becsüli többre az örök életet, mint gazdagságát. Két kézzel kapott-e az örök élet után? Megfeszítette-e erejét, elmozdítani az akadályt, mely közte és a mennyei kincsek között állt? Sajnos, nem. „Szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.”
Ezekre a szavakra hívták föl figyelmemet: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak a mennyországba jutni.” Jézus mondta: „Embernek ez lehetetlen, de nem az Istennek, mert Istennek minden lehetséges.” Az angyal így szólt „Megengedi-e Isten a gazdagnak, hogy megtartsa vagyonát, s mégis bemehessen Isten országába?” Másik angyal felelt: „Nem, soha!”
Láttam, hogy Isten terve szerint helyesen kell felhasználni a vagyont, szétosztani az ínségesek áldásra, és fellendíteni vele Isten művét. Ha valaki jobban szereti vagyonát, mint embertársait, és mint Istent vagy Igéjének igazságait, ha szívük a kincsekhez húz, nem lehet övék az örök élet. Inkább lemondanak az igazságról, mintsem kiárusítsanak, és szétosszák a szegények közt. Kénytelenek rájönni, mennyire szeretik Istent, és mennyire az igazságot. Akár a gazdag ifjú a Bibliában, sokan szomorúan távoznak, mert nem lehet övék vagyonuk is, s a mennyei kincs is. Nem lehet mindkettő az övék, és a világi birtokért kockára teszik az örök élet lehetőségét.
„Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak Isten országába jutni.” Istennek minden lehetséges. Az igazság szeretete, a Lélek által beültetve a szívbe, kiszorítja a kincsek szeretetét. Jézus és a kincsek szeretete nem élhetnek ugyanabban a szívben. Isten szeretete annyira túlszárnyalja a gazdagság szeretetét, hogy a birtokos elszakad kincseitől, és átruházza szeretetét Istenre. A szeretet rávezeti, hogy Isten ügyének szükségleteit szolgálja. Legnagyobb öröme, ha helyesen osztja szét Urának vagyonát. Isten és embertársai szeretete kerekedik felül, nem tekinti magáénak, amije van, hanem hűen teljesíti Isten intézőjének kötelességét. Akkor majd megtarthatja mindkét nagy parancsolatot: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Ez úton a gazdag ember is bejuthat Isten országába. „Aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját vagy anyját, vagy feleségét vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.”
Itt van azok jutalma, akik áldozatot hoztak Istennek. Száz annyit kapnak e földön, s örökségül az örök életet. Így sokan, akik most elsők, utolsók lesznek, az utolsók pedig elsők. Megmutatták nekem azokat, akik befogadják, de nem élik az igazságot. Ragaszkodnak kincseikhez, és nem készek juttatni javaikból Isten ügye fejlesztésére. Nincs hitük kockáztatni, és Istenben bízni. Világ iránti szeretetük elnyeli hitüket. Isten kéri vagyonuk egy részét, de ők nem engedelmeskednek. Azzal érvelnek, hogy keményen megdolgoztak érte, és nem adhatják kölcsön az Úrnak, mert ínségre juthatnak. „Ó, ti kicsiny hitűek.” Az az Isten, aki gondoskodott illésről az éhínség idején, nem feledi egyetlen önfeláldozó gyermekét sem. Aki megszámlálta hajukat fejükön, gondoskodni fog róluk, s az éhség idején táplálja őket. Míg a gonoszok körülöttük elpusztulnak a betevő falat híján, kenyerük s vizük el nem fogy. Akik még mindig ragaszkodnak világi vagyonukhoz, és nem osztják szét helyesen, amit Isten kölcsönzött nekik, elvesztik mennyei kincsüket, és örök életüket is.
Isten, gondviselésében, megérintette, s az igazsághoz térítette némely gazdag szívét, hogy majd vagyonukkal segítsék műve fejlődését Ha a gazdagok nem segítenek, ha nem töltik be Isten szándékát, az Úr el fog haladni mellettük. Másokat támaszt helyettük, akik majd megteszik, amit kíván – örömmel adnak vagyonukból Isten ügyének szükségleteire. Ebben ők lesznek az elsők. Isten bevonja ügyébe azokat, akik készségesen segítenek.
Az Úr küldhetne kincseket a mennyből munkája folytatására, de ez ellenkezik elgondolásával. Elrendelte, hogy emberek legyenek eszközei, hogy mivel ő nagy áldozatot hozott megmentésükért, az emberek viszonzásul vegyék ki részüket a megváltás munkájából. Hozzanak áldozatot egymásért, és ezzel bizonyítsák, mennyire becsülik az értük hozott áldozatot.
Felhívták a figyelmet Jakab 5:1–3-ra: „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrohadt, és a ruháitokat moly ette meg; aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!”
Láttam, hogy ezek a rémítő szavak különösen azokra vonatkoznak akik vallják, hogy hisznek a jelen igazságban. Az Úr felhívja őket, használják javaikat ügyének fejlesztésére. Lehetőségeket mutat nekik, de behunyják szeműket az ügy szükségletei előtt, s tíz körmükkel ragaszkodnak világi kincsükhöz. Jobban szeretik a világot, mint az igazságot, embertársaikat, vagy Istent. Az Úr kéri javaikat, de ők önző-irigyen maguknak tartják, amijük van. Adnak belőle olykor keveset lelkiismeretük könnyítésére, de nem győzték le a világ szeretetét. Nem hoznak áldozatot Istenért. Az Úr másokat támaszt, akik nagyra becsülik az örök életet, akik valamennyire megértik a lelkek, az üdvösség értékét, s nagylelkűen adakoznak Isten ügyére. A munka végéhez közeledik. Hamarosan nem lesz többé szükség azok javaira, akik maguknak tartották gazdagságukat, termőföldjüket, állatállományukat, és a többit. Láttam az Urat, amint haragosan fordult a gazdagokhoz, elismételve e szavakat: „Távozzatok, ti gazdagok.” Kérlelt, de nem hallották. A világ szerelme túlharsogta hangját. Most már nincs szüksége rátok, és utatokra bocsát. „Távozzatok, ti gazdagok.”
Jaj, láttam, hogy borzasztó dolog, ha így elhagy valakit az Úr. Félelmetes ragaszkodnunk romlandó gazdagságunkhoz, mikor megmondta, hogy ha eladjuk és szétosztjuk a szegények között, kincseket gyűjthetünk a mennyben. Megmutatták nekem, hogy amikor a munka befejezése a küszöbön áll, s az igazság nagy hatalommal tör előre, a gazdagok elhozzák s Isten szolgái lábához teszik kincsüket, könyörögnek nekik, hogy fogadják el. Isten szolgái így felelnek majd: „Távozzatok, ti gazdagok. Semmi szükség javaitokra. Visszatartottátok, mikor jót tehettetek volna vele, Isten ügyét fejleszthettétek volna. Az ínségesek szenvedtek, de javaitok nem szolgáltak áldásukra. Isten már nem fogadja el vagyonotokat. Távozzatok, ti gazdagok.”
Majd ezekre a szavakra terelték figyelmemet: „Íme, a mezőiteket learató munkások bére, amit ti visszatartottatok, az égre kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a seregek Urának füléhez.” Láttam, hogy Isten nincs minden felhalmozott gazdagságban. Sokszor Sátánnak sokkal több a köze az összeharácsolt vagyonhoz, mint Istennek. Javarészt a munkások visszatartott béréből gyűjtik. Az önző természetű gazdagok úgy vagyonosodnak, hogy lehengerlik a munkásokat. Ahol csak tehetik, kihasználják az embereket, gyarapítva vagyonukat, mely meg fogja emészteni húsukat, mint a tűz.
Többen nem szigorúan becsületesek. Ezeknek nagyon meg kell változni, és gyorsan behozniuk az időt. Sok szombattartó vétkezik e téren. Szegény testvéreiket is kihasználják, s a tehetősek többet kérnek javaikért mint amit érnek, többet, mint ők fizetnének értük. Ugyanakkor eme testvérek pénzügyi zavarba és nyomorba jutnak az anyagiak hiánya miatt. Isten mindezt tudja. Minden önző tett, minden irigy zsarolás meghozza jutalmát.
Láttam, hogy kegyetlen s igazságtalan semmibe vennünk testvérünk helyzetét. Ha szorult helyzetbe jut, vagy ha szegény, noha minden tőle telhetőt megtesz, tegyünk engedményeket neki, s még a teljes árat sem szabad megkérni azért, amit a gazdagtól vesz, hanem bánjunk velük irgalmasan. Isten helyesli az ily jótetteket. Aki ezt cselekszi, nem veszti el jutalmát. Ámde félelmetes számla marad sok szombattartó ellen, szűkmarkú, irigy tetteik miatt.
A múltra terelték figyelmemet, mikor csak kevesen hallgatták meg és fogadták el az igazságot. Csekély anyagiakkal rendelkeztek. Az ügy szükségletei nagyon kevés ember közt oszlottak meg. Szükségessé vált, hogy néhányan eladják házukat, földjüket, s olcsóbbat vegyenek helyette, ugyanakkor nagylelkűen kölcsönözték javaikat az Úrnak az igazság kinyomtatására, s az ügy más ágainak támogatásával fejlesztették Isten ügyét. Mikor ezeket az önfeláldozókat szemléltem, láttam, hogy ínséget viseltek el az ügyért. Angyalt láttam mellettük állni. Felfelé irányította figyelmüket, és így szólt: „Kincsetek van a mennyben! Romolhatatlan kincsetek van a mennyben. Megmarad mindvégig, és nagy lesz jutalmatok.”
Isten sok szívben munkálkodik. Az igazság, amelynek hirdetéséért néhány annyit áldozott, diadalmaskodott, és sok-sok ember elfogadta. Isten gondviselése munkálkodott a gazdagok szívén, bevezette őket az igazságba, hogy mikor műve növekszik, fedezzék szükségleteit. Sok gazdagságot hozott a szombattartók közé. Láttam, hogy Isten jelenleg nem kéri a házakat, amelyekre népének szüksége van, legfeljebb, hogy a költséges házakat olcsóbbra cseréljék. De ha a gazdagok nem hallják meg szavát, ha nem szakítják el magukat a világtól, nem adják el, nem áldozzák Istennek ingatlanaikat, földjeik egy részét, úgy mellőzni fogja őket, és azokat hívja el, akik bármit szívesen megtesznek Jézusért, még otthonukat is hajlandók eladni, hogy fedezzék a mű szükségleteit. Isten elvárja az önkéntes áldozatokat. Az adakozók tekintsék ezt előjognak.
Van, aki feleslegéből ad, és meg sem érzi. Nem kell különösebben lefaragniuk igényeiket Krisztus ügyéért. Még mindig marad nekik, amit szem-száj megkívánhat. Bőkezűen és örömmel adnak. Isten figyelembe veszi, ismeri, és pontosan jegyzi indítékaikat. Nem vesztik el jutalmukat. Ti, akik nem adhattok oly bőkezűen, ne mentegessétek magatokat, mert nem áldozhattok annyit, mint mások. Tegyétek, amit tudtok. Tagadjatok meg magatoktól valamit, amit nélkülözni tudtok, és áldozzatok Isten ügyére. Valójában többet fogtok adni, mint aki feleslegéből ad. Tudni fogjátok, mily édes a lemondás. hogy adhassatok az ínségeseknek, áldozzatok az igazságért, s kincset gyűjtsetek a mennyben.
Megmutatták, hogy különösen az igazságot valló ifjaknak kell megtanulni az önmegtagadás leckéjét. Ha többet áldoznának érte, többre becsülnék az igazságot. Hatna szívükre, megtisztítaná életüket, és értékesebbnek tartanák.
A fiatalok nem veszik vállukra Isten ügyének terhét, és nem érzik magukat felelősnek érte. Isten mentette volna fel őket? Aligha! Ők vonják ki magukat. Könnyelműen élnek, míg mások vállát nyomja a teher. Nem veszik eszükbe, hogy nem a magukéi. Erejük, idejük nem sajátjuk. Áron vétettek meg. Értékes áldozatot hoztak értük. S ha nincs bennük a lemondás és áldozathozatal szelleme, sohasem lesz övék a halhatatlan örökség.