Az Úr közölte velem, hogy bár J. testvérnő, K. testvér és testvérnő helytelenségeket vettek észre egyesekben, mégsem igyekeztek kiküszöbölni azokat, mégsem siettek a segítségre szorulók megsegítésére. Nagyon magukra hagyták őket, távol tartották őket maguktól, s azt képzelték, hogy hiába próbálnak tenni értük valamit. Ez azonban tévedés. Így ők is hibát követnek el magatartásukkal. Krisztus mondta: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.” Az Úr azt akarja, hogy segítsük a leginkább segítségre szorulókat. Bár észrevettétek mások tévedéseit és helytelenségeit, mégis elzárkóztatok előlük, s önzőn csak magatok örvendeztetek az igazságnak. Isten nem hagyja jóvá, ha így örülünk az igazságnak, és nem segítjük, erősítjük azokat, akiknek támogatásra van szükségük. Nem vagyunk egyformák, és nem mindnyájunkat neveltek helyesen. Sokaknak hiányos a nevelése. Némelyek lobbanékony természetet örököltek, és gyermekkorukban sem neveltek őket önuralomra. Ezzel a tüzes természettel gyakran irigység és féltékenység is párosult. Mások más területeken hibáznak. Van, aki nem becsületes a dolgaiban; túljár az emberek eszén pénzügyekben. Mások odahaza zsarnokoskodnak – szeretnek parancsolgatni. Távolról se kifogástalan az életük. Csapnivaló volt a nevelésük. Nem tanították meg őket, hogy bűnt követnek el, ha szabadjára engedik alantas vonásaikat. Ezért a bűn nem tűnik előttük végtelenül gonosznak. Megint mások, kiknek nevelése kevésbé volt hiányos, akiket jobban fegyelmeztek, azok kevésbé visszataszító jellemet alakítottak. A fiatalkori nevelés nagyon kihat a keresztény életére, vagy a jó, vagy a rossz irányban.

Jézus, a védőügyvédünk, ismeri körülményeinket, s aszerint bánik velünk, ami világosság rendelkezésünkre állt, s amilyen körülmények között éltünk. Némelyeknek sokkal rendezettebb az élete, mint másoknak. Míg egyesek szüntelenül elkínzottak, szenvednek, és bajban vannak jellemük boldogtalan vonásai miatt, mert harcot kell vívniuk belső ellenségeikkel és romlott természetükkel – másoknak fele annyi ellen sem kell küzdeniük. Csaknem mentesen élik életüket a nehézségektől, melyek alatt kevésbé szerencsés testvéreik nyögnek. Sok esetben fele nehézségekkel sem kell megküzdeniük, hogy győzzenek és keresztény életet éljenek, mint az előbb említett szerencsétleneknek. Legtöbbször rossz színben tűnnek fel, másrészt ez utóbbiak sokkal jobbnak látszanak, mert ez nekik a természetes. Fele vesződségük sincs, hogy őrködjenek, és szolgává tegyék testüket, mégis a szerencsétlenebb természetűekkel, a rosszul neveltekkel vetik össze életüket, és hízelegnek maguknak a különbséggel. Csámcsognak a szerencsétlenek botlásain, tévelygésein s helytelenségein, de a helytelenségeken rágódáson kívül semmi felelősséget sem éreznek az ügyben, sőt, elkerülik azok elkövetőit.

Mivel családotok fontos helyet tölt be a gyülekezetben, nagyon szükséges vállalnotok a felelősségeket Nem mintha azokét kellene átvennetek, akik maguk is jól el bírják viselni terhüket, sőt, másoknak is segíteni tudnának. Inkább a legjobban segítségre szorulóknak segítsetek. A kevésbé kedvező körülmények közt élőkön, a tévelygőkön, a hibák elkövetőin, akik talán meg is sértettek, s végsőkig próbára tették türelmeteket. Jézus épp ezeken szánakozik, mert az ellenfélnek nagyobb hatalma van rajtuk, s úton-útfélen visszaél gyönge pontjaikkal. Akiket a legkiszolgáltatottabbak oldalukon sebez meg nyilaival, Jézus épp ezekre összpontosítja segítő erejét s könyörületét. Mikor megkérdezte, hogy ki szeret legjobban, Simon azt felelte, hogy akinek a legtöbbet bocsátott meg. Így van ez ma is. Jézus nem kerülte el a gyöngét, szerencsétlent és tehetetlent, hanem segített a leginkább rászorulókon. Nem korlátozta munkásságát az értelmesebb és kifogástalanabb emberekre, a szerencsétlenek rovására. Nem érdekelte, kellemesebb lesz-e neki a legszegényebbek és legínségesebbek társasága. Hanem az ilyenek barátságát kereste – Izráel házának elveszett juhaiét.

Ezt a kötelességeteket hanyagoltátok el. Régen is, most is húzódoztok a kellemetlen felelősségektől. Nem mentetek el a tévelygőkhöz. Nem viseltétek szíveteken őket szeretettel és őszinte érdeklődéssel, nem barátkoztatok velük. Nem él bennetek a krisztusi megbocsátás lelkülete. Pontos mértéket állítotok fel, melyet meg kell ütniük, mielőtt rájuk vetnétek szeretetetek palástját. Senki se várja, hogy elkendőzzétek a bűnt, hanem hogy azt a szánakozó szeretetet tanúsítsátok a tévelygők iránt, melyet Urunk tanúsít irántatok.

A legelőnyösebb helyen álltok, hogy kifejlesszétek keresztény jellemeteket. Nem szorít fojtogató ínség, sem kín és kétségbeesés, engedetlen, lázadozó gyermekeitek miatt. Családotokban nem éktelenkedik engedetlen hang. Megvan mindenetek, amit szívetek kívánhat. Ám a kedvező körülmények dacára is vannak hibáitok, ballépéseitek, s elég legyőzni való bennetek, hogy szabaduljatok a lelki gőgtől, önzéstől, elhamarkodott ítéletektől, féltékenységtől és gonosz gyanúsítástól.

K. testvérben nincs meg a rosszat mondás bűne, mint sokakban, mégsem szeret segíteni a segítségére szorulónak. Önző a természete. Szereti otthonát, szereti a csöndet, a békét, a gondoktól, bajoktól, próbáktól mentes napokat, – vagyis a maga kedvére szeret élni. Nem vállalja a felelősségeket, melyeket pedig a menny rótt ki rá. Kerüli a kellemetlen kötelességeket, és begombolkozik a csöndes életbe. Elég bőkezű az adakozásban, de ha meg kell tagadnia magát, hogy valamely szükséges jót tegyen, mikor igazán áldozatot kellene hoznia, e téren kevés a tapasztalata, holott erre is szert kell tennie.

Attól tart, hogy ha segíteni merészel a tévelygőkön, akkor jobbról-balról vádolni fogják. „Tartozunk pedig az erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. Mindenikünk a felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére. Mert Krisztus sem magának kedveskedett, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.” Aki részt vesz e magasztos mentésben, segítsen a Sion szoknyájába kapaszkodókon. Ne taszítsák el a kapaszkodót, ne lökjék el szívtelenül, anélkül, hogy segítenének győzedelmeskedniük, s felkészülni az ítélet napjára. De ne ám! Amíg ott bégetnek a nyáj körül, erősítsük őket a lehető legjobb bátorítással és támogatással. Családotokban merev szabályok és elképzelések élnek, amelyek nem húzhatók rá mindenki esetére. Hiányzik belőletek a szeretet, gyöngédség és szánalom azok iránt, akik alig vonszolják lábukat. Ez a lelkület annyira hatalmába kerített, hogy sorvadoztok a lelkiekben, ahelyett, hogy virágoznátok az Úrban. Szereteteteket, igyekezeteteket, aggodalmatokat kizárólag a családotokra és rokonaitokra fordítjátok. De azzal már nem gondoltok, hogy a körülöttetek élők után nyúljatok, legyőzzétek vonakodásotokat, s a körötökön túl máson is segítsetek. Csak a magatokéit eszményesítitek, azon túl magatokba gombolkoztok. Bárcsak az Úr megmentene engem és enyéimet – eddig ér felelősségérzetetek. Holott e lelkületnek ki kell halnia, mielőtt virágzóvá lehettek az Úrban; mielőtt lelki fejlődésnek indulnátok; mielőtt a gyülekezet növekedni kezdene; mielőtt az Úr megnövelné az üdvösségre rendeltek számát.

Mindnyájan megalkudtatok a másokért fáradozástokban. Változtatnotok kell hát tevékenységetek körén. Az Úr szemében rokonaitok sem értékesebbek, mint bármely szegény, akinek megmentésre lenne szüksége. Láb alá kell taposnunk hajlamainkat, önzésünket, s azt az önfeláldozás és önzetlen jótékonyság lelkületét megtestesítenünk életünkben, mely Jézusban élt, mikor a földön járt. Viseljük szívünkön rokonainkat, de ne tűrjük, hogy rájuk korlátozzuk igyekezetünket, mintha Jézus csak az ő üdvözítésükért jött volna.