Kedves N. testvér!

Mióta a tiptoni sátoros összejövetelen találkoztunk, nagyon nyugtalan vagyok miattad. Alig bírtam visszatartani magamat, hogy személyesen hozzád ne forduljak, amikor Krisztus következő szavairól szóltam népünkhöz: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a moly és rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák, és ellopják. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”

Emlékszem arcodra. Azok között voltál, akiket régebbi látomásban mutattak meg nekem. Azt hiszed, hogy hivatásod lenne másoknak hirdetni az igét; de példád jelenleg több embert akadályozna, hogy elfogadja az igazságot, mint igehirdetésed megtérítene. Állítod ugyan, hogy hiszel a legkomolyabb, leginkább válaszút elé állító üzenetben, cselekedeteid mégsem támasztják alá hitedet. Ismered ugyan az igazság elméletét, de még nem alakított át téged. Nem ragadta meg teljesen szívedet, nem ültetted át a mindennapi életbe.

Meg kell térned, át kell alakulnod gondolkodásod megújulása által. Majd ha az igazság ragadja meg szívedet, át fogja alakítani életedet is. A hitetlen világ akkor meggyőződhet, hogy hatalom rejlik az igazságban, mert ekkora változást vitt végbe az ilyen világot szerető emberben, mint amilyen te voltál, te vagy. Mert igencsak szereted a világot. Kincseid is itt vannak, szíved pedig kincseddel van. S hacsak az igazság hatalma el nem különít téged pénz-istened szeretetétől, – ami a világ, – kincseddel együtt fogsz elpusztulni.

Alig van fogalmad az utolsó napok mentésének magasztos jellegéről. Nem hoztál, nem hozol áldozatokat az igazságért. Szűkkeblű, kapzsi lelkület él benned; szemet hunysz a bajba jutottak és ínségesek szükségletei előtt. Az igazság nem éleszti fel szánakozásodat az elnyomottak ínségének enyhítésére. Nincs szíved hozzá, hogy javaiddal támogasd Isten ügyét, vagy a szenvedők enyhítésére ossz alamizsnát. Szíved földi kincseiden csügg. Hacsak le nem győzöd a világi dolgok szeretetét, nem lesz helyed a mennyek országában.

Valaki megkérdezte Jézust, mit kell tennie, hogy elnyerje az örök életet? Jézus Atyjának parancsaira hivatkozott, hogy ezek szükségesek az üdvösséghez. Ismered a parancsokat, mondta neki: Aki ezeket megtartja, élete lesz. Figyeld meg, mit válaszolt: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett az elámított ifjúra, és megszerette őt. Most készült megmondani neki, hogy nem szívből tartja meg a parancsokat, melyekről oly magabiztosan nyilatkozott. Így szólt hozzá: „Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet.”

Jézus itt kertelés nélkül egyenesen a jellemhibájára mutatott. A maga lemondó, keresztviselő életét állítja elé. Az Úr mindent elhagyott, hogy mentse az embert. Most itt ezt az ifjút kérlelte, hogy jöjjön, kövesse példáját. Biztosította, hogy akkor kincse lesz a mennyben. Az ígéret hallatára megdobbant talán az örömtől az ifjú szíve, hogy igazán kincse lenne a mennyben? Jaj, dehogy! Földi kincse volt a bálványa. Ez a kincs eltakarta előle a hervadhatatlan örökség értékét. Hátat fordított a keresztnek, az Üdvözítő önfeláldozó életének. A lemondó élet helyett a világnak veszi az irányt. Vágyódik ugyan a mennyei örökség után, mégis kelletlenül fordul el a földi kilátástól. Belső tusa indul benne, mert döntenie kell, hogy melyiket válassza. Végül a földi kincsek mellett határoz.

Az ifjúnak tekintélyes vagyona volt, azon csüggött a szíve. Sehogy sem bírt belenyugodni, hogy a mennybe utalja át kincsét. Vagyis visszavonja vagyonától a szeretetét, és jótettek végzésére fordítsa – az özvegy és apátlan árva áldására, hogy így jótettekben legyen gazdag. Földi kincse iránti szeretete erősebbnek bizonyult, mint az embertársai, s a hervadhatatlan örökség szeretete. Az ifjú tehát így döntött. Elvetette a Krisztus által ecsetelt kecsegtető ajánlatot, hogy a mennyben gyűjtsön kincseket, mert sehogy sem bírt belenyugodni a feltételekbe. Földi birtokai iránti szeretet győzött benne. Világi kincsének áldozta hát fel a mennyet, a menny összes vonzó dicsőségét. Az ifjú elszomorodott, mert mindkét világot meg szerette volna tartani, végül mégis a mennyet dobta oda a földi kedvéért.

Kevesen tudják, mennyire szívükhöz nőtt a gazdagság, míg válaszút elé nem kerülnek. Sok állítólagos Krisztus követője ilyenkor azt bizonyítja, hogy nem készült fel a mennyre. Cselekedeteik tanúsítják, hogy jobban szeretik a pénzt, mint felebarátjaikat, vagy Istenüket. Akár a gazdag ifjú, ők is tudakozódnak az élet útja után. Hanem amikor megmutatják nekik az utat, mikor mérlegelik az árat, mikor eléjük tárják, hogy fel kell áldozniuk a földi gazdagságot, s ahelyett jótettekben kell gazdagodniuk, úgy döntenek, hogy a menny túl sokba kerül. Minél több kincset gyűjtöttek a földön, annál nehezebben értik meg, hogy úgysem az övék, hanem csak azért kapták kölcsön, hogy Isten dicsőségére használják fel.

Jézus az ifjú esetében megragadja az alkalmat, hogy fontos tanítást nyújtson tanítványainak: „Milyen nehezen jut be a gazdag Isten országába.” „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogy nem a gazdagnak az Isten országába bejutni.”

Ezzel mérhetjük le a gazdagság hatalmát. Bénító a gazdagság szeretetének emberen gyakorolt hatalma. A vagyon sokakat megrészegít. Úgy viselkednek tőle, mintha elment volna a józan eszük. Minél többet birtokolnak a világból, annál többre vágynak. Gazdagságukkal együtt növekszik a rettegés, hogy majd ínséget látnak. Az a hajlandóság él bennük, hogy kincseket harácsoljanak össze a jövőre. Szűkkeblűek és önzők, rettegnek, hogy Isten nem gondoskodik jövőjükről. Ezek valóban szegények az Isten iránt. Amint gyülemlik a vagyonuk, abba helyezik bizalmukat, nincs hitük Isten és ígéretei iránt.

A szegény, aki hisz és bízik Istenben, aki szeretetére és gondoskodására számit, a jótettekben pedig gazdag, okosan használva fel a keveset, amije van, hogy mások áldására legyen javaival, az gazdag Istenben. Nem felejti, hogy embertársa igényt tart rá, s az igényt nem veheti semmibe, ha engedelmeskedni akar Isten parancsának: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Az Isten iránt gazdag szegény fontosabbnak tartja felebarátja üdvösségét, mint a világ összes aranyát, ezüstjét.

Krisztus kijelölte az utat, melyen a világi gazdagsággal rendelkezők, de Isten iránt nem gazdagok, valódi gazdagságra tehetnek szert. Ezt mondja: „Adjátok el, amitek van, és árát osszátok szét a szegények között, így kincsetek lesz a mennyben.” Azt a gyógymódot javasolja a jómódúaknak, hogy ruházzák át szeretetüket a földi kincsekről az örök örökségre. Ha Isten ügyébe fektetik javaikat, hogy segítsék a lélekmentést, ha javaikkal az ínségesek áldására lesznek, akkor gazdagok lehetnek a jócselekedetekben és „kincset gyűjtvén magatoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjétek az örök életet”. Ez kockázatmentes beruházásnak bizonyul. Sokan mégis azt bizonyítják viselkedésükkel, hogy nem bíznak a mennyei bankban. Azt választják, hogy földbe ássák javaikat, ahelyett, hogy maguk előtt küldenék a mennybe, hogy a szívük mennyei kincsüknél legyen.

Fivérem, kötelesség vár rád. Törekedj legyőzni az irigységet, a földi kincsek szeretetét, különösen pedig az önteltséget, mivel sikerült megszerezned az evilági kényelmeket. Szegény gazdagok, bár vallják, hogy Istent szolgálják, mégis szánalomra méltók. Bár állítják, hogy ismerik Istent, cselekedeteikkel mégis megtagadják őt. Mily sűrű is ezek sötétsége! Vallják ugyan, hogy hisznek az igazságban, viselkedésük mégsem egyezik hitvallásukkal. A gazdagság szeretete önzővé, követelőzővé és elviselhetetlenné tesz. A gazdagság hatalom. S a gazdagság szeretete gyakran megfosztja az embert mindattól és megbénítja benne mindazt, ami nemes és Istenhez hasonló.

A gazdagság súlyos felelősséggel jár. Ha valaki becstelen üzletelésével, csalással, az özvegy és apátlan árva kíméletlen elnyomásával vagy vagyonharácsolással s az ínségesek szükségleteinek elhanyagolásával gazdagszik meg, az végül elnyeri a méltó megtorlást, melyet az ihletett apostol ír le: „Nosza immár, ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, s azok rozsdája bizonyság ellenetek, s megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Ímé, a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füléhez.”

Krisztus tanítványai közül, aki a legszerényebb és legszegényebb, de gazdag a jócselekedetekben, boldogabb és becsesebb Isten szemében, mint akik terpeszkedő gazdagsággal dicsekednek. Többre becsülik őket a menny udvaraiban, mint a legfennhéjázóbb uralkodókat és nemeseket, akik nem gazdagok Isten iránt.

Pál utasította Timóteust, hogy intse a gazdagokat: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent, a mi tápláltatásunkra; hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jócselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők.” Ez az intés rád alkalmazható, N. testvér, és sok másra, aki vallja, hogy hisz az utolsó idők igazságában.

Akik vagyont harácsolnak össze, vagy főleg földekbe ruházzák be pénzüket, miközben megfosztják családjukat a kényelemtől, úgy viselkednek, mint akiknek elment az esze. Nem hagyják a családjukat örvendezni Isten gazdag ajándékának. Tetemes birtokuk dacára gyakran erejükön felüli munkára kényszerítik családjukat, hogy még több vagyont harácsoljanak össze. Végsőkig feszítik agyukat, csontjukat, izmukat, hogy kuporgassanak, a vallást, a keresztény kötelességeket pedig elhanyagolják. Munka a rögeszméjük, látástól vakulásig.

Sokan nem törekszenek megismerni Isten akaratát, megtanulni, hogy Isten milyen igényeket támaszt velük szemben. Némelyek, noha másokat próbálnak igazságra tanítani, nem engedelmeskednek Isten szavának. Minél több ilyen tanító lesz Isten ügyében, annál kevésbé fog felvirágozni.

Akikre Isten gazdagságot bízott, sokan nem gondolnak arra, hogy örök jólétük ellen küzdenek, mikor önzőn maguknak markolják a gazdagságot. Noha az apostol kimutatta, hogy akkor fáradoznak magukért, ha jótettekben gazdagok. Ez esetben maguknak gyűjtenek biztos alapot a mennyben, hogy elnyerjék az örök életet. Amikor az ügy szükségleteire adakoznak, mikor segélyezik az ínségeseket, akkor végzik hűen az Isten által rájuk bízott kötelességet. Lemondásuk, nagylelkű, szeretetből fakadó tetteik emlékezete bekerül a menny könyveibe. Megörökítik ott az igazságosság minden tettét, még ha aki végzi, nem is véli, hogy figyelemreméltót tesz. Ha az igazságot vallók mindennapi viselkedése Krisztus életét testesítené meg, olyan világosság áradna belőlük, mely másokat is az üdvözítőhöz vezetne. Csak a mennyben fogják tökéletesen értékelni az áldott gyümölcsöket, melyeket következetes, békés, istenfélő életükkel teremtek, mikor látják, hogy életük embereket vezetett az üdvösségre.

Fivérem, sok tennivaló vár rád családodban: Be kell bizonyítanod előttük, hogy az igazság nagyszerű, jó eredményeket ér el benned, s hogy lágyító, finomító, felemelő hatással van életedre és jellemedre. Állítod, hogy hiszed, hogy az utolsó napokban élünk, s hogy most hirdetjük a világnak a figyelmeztető, döntés elé állító üzenetet. Mármost az a kérdés, vajon viselkedéseddel is alátámasztod-e állításodat? Isten most vizsgáztat; felfedi szíved valódi érzéseit.

Az Úr a javak tehetségét bízta rád, hogy ügyének fejlesztésére, az ínségesek áldására, elhagyatottak enyhülésére fordítsd. Sokkal több jót tehetsz javaiddal, mint igehirdetéseddel, ha közben magadnak kuporgatod vagyonodat. Ki adtad-e javaid talentumait a pénzváltóknak, hogy mikor a Mester visszatér, s kérdőre von: számolj el intézőségeddel, szégyenkezés nélkül odaadhasd neki megkettőzött talentumaidat, a tőkét a kamatokkal, mert nem magadnak harácsoltad, hanem kiadtad kamatozni? Pillants végig életeden. Hánynak voltál áldására javaiddal? Hány szívet fakasztottál hálára bőkezűségeddel? Kérlek, olvasd el Ézsaiás ötvennyolcadik fejezetét! Igyekeztél-e összetörni a jogtalan bilincseket, szabadon bocsátani az elnyomottakat, és összetörni minden igát? Megtörted-e az éhezőnek kenyeredet, befogadtad-e házadba a hajléktalan szegényt? Felöltöztetted-e a meztelent?

Ha gazdag voltál e jótettekben, igényt tarthatsz a fejezetben leírt ígéretekre: „Akkor majd felhasad, mint a hajnal, a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; s az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok.” „Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted, feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. S vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize el nem fogy.” Most még nem tarthatsz igényt az ígéretre, mert nem végzed az előírt feladatokat. Tekints vissza életedre, és lásd be, mily szegényes jó, nemes, nagylelkű tettekben. Hirdeted bár, de nem éled az igazságot. Nem emelkedett, nem megszentelt az életed. Ellenkezőleg, önzés és szűkkeblűség jellemzi. Csak magadat szolgálod következetesen. Nagyon ideje változtatnod utadon, és szorgalmasan törekedned, biztosítani a mennyei kincset.

Már úgyis sokat vesztettél, amit soha vissza nem nyerhetsz. Elszalasztod a jótettekre kínálkozó alkalmakat, hűtlenséged így bekerül a mennyei könyvekbe. Krisztus életét lemondás, önfeláldozás, önzetlen jótékonyság jellemezte. Nincs helyes fogalmad az Isten országára felkészülésről. Hiányosak az elképzeléseid. Olcsó áru a beszéd, alig kerül valamibe. A fa mineműségét a tettek, a gyümölcsök határozzák meg. Te milyen gyümölcsöt teremsz? Jakab apostol int: „Mit használ testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy van hite, cselekedetei azonban nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt a hit? Mondjuk, hogy valamelyik fivérnek vagy nővérnek nincs ruhája, s a mindennapi élelemben szükséget szenved. Ha mármost egyiketek azt mondja: Menjetek békével! Melegedjetek! Lakjatok jól! – de nem adja meg nekik, amire életük fenntartására szükségük van, ugyan mit használ az nekik?” Jókívánságaid, fivérem, nem pótolják hiányaikat, ínségüket. Tetteknek kell bizonyítani, hogy őszinte a szeretetünk, szánakozásunk. Hányszor tettél úgy, mint az imént ecsetelt eset?

Jó véleménnyel vagy magadról, holott kötelesség vár rád, melyet senki sem végezhet el érted. Meg kell változtatnod, természetednek, egész lényednek át kell alakulnia. Szavakkal szereted csak az igazságot, de nem tettekkel. Szereted valamelyest az Urat, de kincseidet sokkal jobban. Így szólna-e hozzád a Mester, ha úgy találna, amint most vagy: „Jól vagyon jó és hű szolgám, menj be a te Uradnak örömébe.” Milyen örömről van itt szó? „Aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.” Az volt a Jézusnak felkínált öröm, hogy látta az embereket, akiket az mentett meg, hogy feláldozta dicsőségét, megtiszteltetését, gazdagságát, sőt életét is. Az emberek üdvössége volt az öröme. Mikor a megváltottak be lesznek gyűjtve Isten országába, látni fogja lelke gyötrelmének gyümölcsét, és megelégedés fogja eltölteni.

Krisztus munkatársai, akik vele együtt részt vesznek a lemondásban, áldozathozatalban, eszközül szolgálhatnak, embereket vezethetnek Krisztushoz. Ott láthatják majd őket megmentve, örökre megváltva, amint Istent és a Bárányt, magasztalják, aki megváltotta őket.

Pleaston, Kansas,

1870. október 15.