More Anna testvérnő esetéről az Úr közölte, hogy az elmellőzése Jézus mellőzése volt. Ha az Isten Fia érkezett volna, szerény, egyszerű módján, amint földön jártakor helyről-helyre utazni szokott, őt sem részesítették volna kedvezőbb fogadtatásban. A szeretetnek arra a mély elvére van szükségetek, amely a Kálvária egyszerű emberének szívében élt. Ha a gyülekezet e világosságban járt volna, megbecsülték volna ezt ez alázatos hittérítőt, akinek egész lénye izzott a vágytól, hogy Mesterének szolgálatába lépjen. E nagyon őszinte vágyát is félremagyarázták. Testvérnőnk megjelenése nem olyan volt, hogy kivívta volna az ízlés és divat helyeslését, mert megszokta a szigorú takarékosságot és nincstelenséget, ami megjelenésére is rányomta bélyegét. Nehéz munkával szerzett keresetét oly gyorsan költötte mások javára, amilyen gyorsan megkapta a pénzt, hogy világosságot juttasson el azokhoz, akiket az igazság keresztjéhez remélt elvezetni.

Krisztus hitvalló egyháza magasztos kiválóságuk és hitvallásuk ellenére sem ismerte fel Istennek ez önfeláldozó gyermekében Krisztus mását, mert annyira eltávolodtak Krisztustól, hogy már nem az ő képmását tükrözték. Külső megjelenés után ítéltek, s nem vették a fáradtságot, hogy felismerjék a belső szépséget. Itt volt ez a nő, akinek tapasztalat-forrásai, és az istenfélelem titkaiban nyert valódi élményei túlszárnyaltak bárkit, aki ma …-ban él. A gyermekekkel, fiatalokkal való kapcsolata is kellemes, tanító és üdvös volt. Nem volt hozzájuk szigorú, hanem kifogástalan és szeretetteljes. A fiatalok tanításában, és az anyák barátja és tanácsadójaként az egyik leghasznavehetőbb munkásnak bizonyult volna. Vallásos életéből vett tárgyilagosan elmondott esetekkel el tudta volna érni szívüket, mert Megváltójának szolgálatára szentelte életét. Ha a gyülekezet a sötétségből és a félrevezetettségéből a tiszta világosságra emelkedett volna, szívük megnyílt volna a magányos ismeretlen előtt. A mennyben hallották, látták imáit, könnyeit és mély szomorúságát, amiért nem talált alkalmat, hogy hasznavehető legyen. Az Úr rátermett segítséget ajánlott fel népének, de ők gazdagok voltak, dúsgazdagok, és semmire sem volt szükségük. Hátat fordítottak, s elutasították ezt a nagyon értékes áldást, melynek még megérzik hiányát. Ha E. igehirdetőnk Isten tiszta világosságában állt volna, ha a Szentlélek itatta volna át, – mikor Jézus eme magányos, hajléktalan szolgája, aki arra szomjazott, hogy Mesteréért fáradozzék, – akkor, amikor felhívták rá lelkésztestvérünk figyelmét, lélek a lélekre ismert volna, amint a tükörben meglátja mását az ember. Szíve megnyílt volna Krisztus e tanítványa előtt, és megértette volna a testvérnő vágyát. Ugyanez áll a gyülekezetre. Oly lelki vakságban voltak, hogy feledték a jó pásztor hangját, és idegen hangot követtek, mely kifelé vezette őket a Krisztus nyájából.

Sokan látják ugyan, hogy milyen komoly feladat vár még Isten népére, s imájuk felszáll hozzá segítőkért a roppant aratáshoz, de ha nem elképzeléseik szerint érkezik a segítő, nem fogadják be, hanem hátat fordítanak neki, amint a zsidó nemzet is hátat fordított Jézusnak, mert az Úr külseje és körülményei kiábrándította őket. Túlságosan a szegénység és alázat jellemezte Urunk eljövetelét, azért büszkeségük elutasította őt, pedig azért jött, hogy életet adjon nekik. Ezért azt kívánja az Úr, hogy a gyülekezet alázkodjék meg, lássa be, hogy az Isten szemében milyen kiáltó szükségük van a javulásra, nehogy büntetéssel látogassa meg őket. Sokan, bár istenfélőknek vallják magukat, mégis sokkal többet adnak a külső, mint a belső ékességre. Ha a gyülekezet már korábban az utolsó emberig megalázta volna magát az Úr előtt, s olyan tökéletesen kiküszöbölték volna előbbi melléfogásaikat, amint az Úr elvárja tőlük, akkor nem fognának oly reménytelenül mellé, ha a jellem erkölcsi kiválóságát kell felismerni.

More Anna testvérnő fénye kialudt. Pedig ma is ragyogva éghetne, bevilágíthatná sokak ösvényét, akik a tévelygés és lázadás sötét útjait róják. Isten felhívja a gyülekezetet, ébredjen szunnyadásából, s komolyan, őszintén kutassák, hogy mi az oka ennek az öncsalásnak a hitvallók között, akiknek neve ott áll a gyülekezet névsorán. Az ellenfél félrevezeti és megcsalja őket az üdvösség örökérvényű ügyében. A világ istene álltatja, vakítja, és a pusztulásba vezeti őket. Sátán nem tör be egyszerre a kísértések megannyi táncával. A jósághoz való hasonlósággal álcázza kísértéseit. A bohóckodásokhoz és vidámkodásokhoz kevéske javulást kever, ezért a félrevezetett emberek azt hangoztatják kifogásul, hogy nagyon sok jó származik belőle. Pedig ez puszta ámítás; csupán az ellenfél pokoli ügyeskedéseinek álcázása. A megszédítettek megtesznek egy lépést, s máris készek a következőre. Kellemesebb követni szívünk hajlamát, mint védőállásból szembeszállni ravasz ellenfelünk első behízelgő belopakodásának, és ezzel kirekeszteni betöréseit. Jaj, milyen sasszemmel figyel, mikor így kapva-kapnak a csalétkén, s mikor látja, hogy lépésről-lépésre követik eléjük készített ösvényét. Nem akarja, hogy abbahagyják az imádkozást, és a külső vallásosságot, mert akik fenntartják a látszatot, azokat jobban fel tudja használni szolgálatára. Vallásos élményeikhez és hitvallásukhoz csatolja álokoskodását, ámító csapdáit, gyönyörűen elősegítve ügyét. A szenteskedő farizeusok imádkoztak, böjtöltek ugyan, megtartották az istenfélelem látszatát, de szívük romlott volt. Sátán résen áll, hogy sértegetni tudja Krisztust és angyalait: „Megfogtam, csapdámba ejtettem őket! Elkészítettem nekik csalásomat. Véred itt már mit sem ér. Abba is hagyhatod közbenjárásaidat, akár félre is teheted hatalmadat. Ezek már az enyémek! Fogságba ejtettem őket. Annak ellenére, hogy magasztos a hitvallásuk, mint Krisztus alattvalóinak, s hogy valamikor örvendeztek világosságának – magamnak foglalom le őket, közvetlenül a menny szemeláttára, amiről pedig annyit papolnak. Éppen ilyen alattvalókkal tudom lépre csalni a többieket!”

Salamon mondja: „Aki bízik magában, bolond az.” Vagyis aki a maga eszére támaszkodik. Pedig százával találunk ilyeneket, az istenfélelmet vallók közt. Az apostol mondja: „Hiszen nem ismeretlenek előttünk az ellenfél szándékai.” Jaj, mily hozzáértéssel, milyen művészi terveket, milyen agyafúrtságot állít csatasorba, hogy világgal szövetkezésre vezesse Krisztus hitvalló követőit. Mikor világi szórakozásokban keresik a boldogságot, azzal áltatva magukat, hogy ebből valamelyes jó is származik, s így a gyanútlanok szépen belesétálnak a hálóba, azzal áltatva magukat, hogy nincs rossz abban, amit tesznek. Kihat az érzelmeikre és a hajlamaikra, ami igen gyöngécske alapzat. Pedig azt a bizalmukat építik erre, hogy ők az Isten gyermekei. Másokhoz mérik magukat, s elégedetlen állapítják meg, hogy jobbak, mint sok igazi keresztény. Holott nem ragyog elő életükből Krisztus mély szeretete, hogy fényes sugarai mások áldására legyenek. Hol a Bibliájuk? S ha lenne is, mennyit kutatják lapjait? Mivel foglalkoznak gondolataik? A mennyel, és mennyei dolgokkal? Nem természetes erre mozdulniuk. Nem érdekli őket Isten szava, hogy tanulmányozzák. Nincs benne olyan, ami felajzaná, s lázba hozná gondolkodásukat, ezért a bűnös, meg nem újult szív szívesebben olvas másfajta könyveket, mint a Bibliát. Figyelmüket a maguk dolgai kötik le. Nem lángol bennük mély, őszinte vágy, hogy Isten Lelke hasson értelmükre és szívükre. Nem itatja át Isten minden gondolatukat.

Hogyan is bírnám ki szó nélkül, hogy korunk ifjúságának túlnyomó része nem fogja megütni az örök élet mértékét! Jaj, bárcsak elülne a zeneszerszámok hangja, hogy ne töltsenek annyi időt kedvteléseikkel. Jaj, bárcsak kevesebb időt pazarolnának ruházkodásra, és üres beszédre. Bárcsak őszinte, gyötrődő imákat küldenének Istenhez megbízható lelki élményekért! Égető szükségük van a legbelsőkig megvizsgálni magukat Isten szavának fényénél. Mindenki tegye fel a kérdést: ép a szívem, vagy pedig romlott? Megújultam-e Krisztus által, vagy érzéki maradtam a külsőre öltött új ruha alatt? Emelkedjék a döntőbíróság elé, s Isten fényénél vizsgálja meg, melenget-e titkos bűnt; bármi bálványt, melyet még nem áldozott fel. Imádkozzatok hát, igen, imádkozzatok, mint soha még, hogy Sátán csalásai el ne ámítsanak, hogy ne essetek a rideg, komolytalan, hiú lelkületbe, s nehogy csak lelkiismeretetek csitításáért tegyetek eleget vallásos kötelességeiteknek.

A történelem egyetlen korszakában sem volt helyénvaló, hogy a keresztények az élvezetek szerelmesei legyenek. Mennyivel inkább igaz ez ma, mikor a történelem eseményei hamarosan lezárulnak. Lehetetlen túl biztosan raknotok le örök életre szóló reménységetek alapjait. Lelki jólétetek, örök boldogságtok függ attól, vajon Krisztusra építetek-e? Míg mások földi élvezetek után loholnak, ti vágyakozzatok Isten szeretetének félreérthetetlen bizonyítékai után. Kérdezzétek meg komolyan, őszintén: Ki tanít meg, hogyan biztosítsam elhívásomat és kiválasztásomat? Az utolsó napok egyik jele, hogy hitvalló keresztények jobban szeretik a gyönyöröket, mint Istent. Bánj becsületesen lelked üdvösségével. Kutass gondosan. A józan önvizsgálat után milyen kevesen is tudnak feltekinteni az égre és elmondani: „Én nem ezek közül való vagyok. Nem a gyönyört keresem inkább, hanem az Istent.” Milyen kevesen állapíthatják meg magukról: Meghaltam a világnak. Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem. Életem Krisztussal az Istenben van elrejtve. Amikor Krisztus, az én életem, megjelenik, vele együtt én is megjelenek a dicsőségében. Milyen hatalmas is Isten szeretete és kegyelme? Jaj, drága kegyelem! Értékesebb a színaranynál. Magasztosabbá teszi, és megnemesíti lelkünket. Bármi más elvnél magasabbra, a mennyre rögzíti szeretetünket. Bár a körülöttünk élők hiúságban leledzhetnek, bár leköti őket a szórakozás hajhászása és a bolondéria, mi mégis a mennyeieken legeltetjük gondolatainkat. Onnan várjuk az Üdvözítőt. Lelkünk az Isten után sóvárog bűnbocsánatért és békéért, igaz életért s igaz megszentelődésért. Tarts fenn kapcsolatot Istennel, elmélkedj a mennyei dolgokról, s Krisztus hasonlatosságára alakítsd jellemedet.