1868. október másodikán az Úr közölte velem Isten hitvalló népének állapotát. Sokan közülük sűrű sötétségben éltek, s mégis mintha észre sem vennék valódi állapotukat. Sokaknak elalélt a lelki és örökkévaló dolgok iránti érzéke, de ébren őrködtek világi érdekeik fölött. Sokan bálványokat melengettek szívükben és gonoszságokat műveltek, melyek elválasztották őket Istentől, és a sötétség közegeivé züllesztették őket. Alig néhányat láttam, aki a világosságban járt, – kikben meg volt a lelki látás, s a lelkiség, hogy felismerjék és eltávolítsák az útból e buktató-köveket. Még olyanok is csak alszanak, akik a mű szívében igen felelős állásokat töltenek be. Az ellenfél megbénította őket, nehogy észrevegyék terveit, nehogy felismerjék a csapdáit, ő pedig serényen ejt tőrbe, vezet félre, pusztít.

Némelyek, akik az őrök szerepét töltik be, hogy figyelmeztessék a népet a veszélyre, abbahagyták az őrködést, és kényelmesen heverésznek. Megbízhatatlan őrszemek. Tétlenül ülnek, míg sunyi ellenfelünk behatol az erődbe, és sikeresen végzi aknamunkáját mellettük, hogy lerombolja, amiről az Úr azt parancsolta, hogy építsük fel. Bár, látják, hogy Sátán megcsalja a járatlant és gyanútlant; mégis hallgatnak, mintha hidegen hagyná őket a dolog, mintha nem is tartozna rájuk. Nem ismernek fel különösebb veszélyt, nem látnak okot, hogy riadót fújjanak. Előttük minden jónak látszik, nem látnak semmi okot, hogy riasszák a hűségeseket, s továbbadják a figyelmeztetés hangját, melyeket a szókimondó bizonyságtételekben hallanak, hogy hirdessék Isten népének hűtlenségét és Jákob házának bűneit. E megrovások és figyelmeztetések megzavarják az álmos, könnyű életet kedvelő őrszemek nyugalmát. Bizony, nem tetszik nekik. Ezt mondják szívükben, ha nem is ajkukkal: „Nincs ennek semmi alapja. Túlzásba viszik a szigorúságot. Ok nélkül nyugtalankodnak. Nem akarnak minket soha békében hagyni. Elegünk van belőletek. Az egész közösség szent, mind együtt! Nem akarják, hogy kevéske kényelemben, békében és boldogságban legyen részünk. Csakis a tevékeny munka, fáradozás és szüntelen ébrenlét elégíti ki e belátástalan; nehezen kielégíthető őröket. Miért nem jövendölnek hízelgő dolgokat, mért nem kiáltják inkább: béke! Béke! Akkor minden simán menne.”

Népünk közül sokaknak ez az érzése. Az ellenfél pusztít és ül diadalt, amiért annyi hitvalló keresztény gondolkodásán sikerül eluralkodnia. Félrevezeti őket, eltompítja lelki érzékenységüket, s köztük tűzte ki pokoli zászlaját. Ők pedig annyira ámítják magukat, hogy észre sem veszik, hogy az ellenfél ügyködik. Bár nem állítanak faragott bálványokat, bűnük mégsem enyhébb az Isten szemében. A pénzistent imádják. Odáig vannak a világi nyereségért. Némelyek készek teljesen áldozatul lökni a lelkiismeretüket, csak hogy elérjék céljukat. Isten hitvalló népe önző és magával törődő. Az evilági dolgokat kedvelik, a sötétség tetteivel tartanak közösséget. Az igazságtalan tettekben lelik örömüket. Nem lángol bennük szeretet Isten, s nem lángol embertársaik iránt. Bálványimádók, és rosszabbak, sokkal rosszabbak Isten szemében, mint a pogányok, akik faragott képeket imádnak, mert nem ismernek jobb utat.

Krisztus elvárja követőitől, hogy vonuljanak ki a világból, váljanak el tőlük, tisztátalant ne érintsenek. Akkor övék az ígéret, hogy a Magasságos fiai és lányai, a királyi család gyermekei lesznek. De ha nem tesznek eleget a feltételeknek, akkor az ígéret nem fog, nem tud megvalósulni rajtuk. A kereszténység puszta vallása mit sem jelent Isten szemében; de a követelményei iránti őszinte, szerény, készséges engedelmesség – ez jelzi fogadott gyermekeit, kegyelmének részeseit, csodás mentésének alanyait. Az ilyenek különleges emberek lesznek, látványossága a világnak, s az angyaloknak és embereknek is. Szembeszökő lesz különleges, szent jellemük és vitathatatlanul elkülönülnek a világtól, a világ szeretetétől és bűnös kívánságaitól.

Láttam, hogy csak kevesen felelünk meg e leírásnak. Szájukkal szeretik csak Istent, nem tettekkel és igazsággal. Viselkedésük, cselekedeteik azt tanúsítják, hogy nem a világosság, hanem a sötétség gyermekei. Nem Isten által cselekszenek, hanem önzőn és igazságtalanul. Szívük nem ismeri Isten megújító kegyelmét. Nem tapasztalták az átalakító hatalmat, mely arra késztetné őket, hogy úgy járjanak, amint Krisztus járt. Akik a mennyei szőlőtőke élő vesszői, azok magukhoz akarják és fogják venni az élet nedveit és táplálékét. Nem hervadoznak, s nem meddő vesszők, hanem majd kicsattannak az élettől és erőtől. Virágot hoznak és gyümölcsöt teremnek Isten dicsőségére. Ezek gondosan távol tartják maguktól a test és lélek minden szennyét, és Isten félelmében teszik teljessé megszentelődésüket.

Akár az ősi Izráel, a gyülekezet gyalázatot hoz Istenére, mivel eltávolodott a világosságtól, elhanyagolta kötelességeit, visszaélt dicső előjogával, hogy választott és szent nép legyen. A gyülekezet tagjai megsértették a szövetséget, hogy Istennek élnek, és csakis neki. Az önzőkhöz és a világ szerelmeseihez csatlakoztak. A büszkeséget, élvezeteket és bűnt szeretik, ezért Krisztus eltávozott tőlük. Kioltották a gyülekezetben Isten Szentlelkét. Manapság Sátán ügyködik vállvetve hitvalló keresztényekkel, de lelkileg annyira vakok, hogy észre sem veszik az ellenfelet. Nem hordozzák a mű terhét. Nem valóság nekik az ünnepélyes, komoly igazság, melyet vallanak. Nincs valódi hitük. A férfiak és nők a szerint a teljes hitük szerint viselkednek, mellyel valóban rendelkeznek. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Nem hitvallásuk, hanem gyümölcsük bizonyítja, hogy miféle fák. Sokan megtartják az istenfélelem külsőségeit, nevük ott szerepel a gyülekezet névsorán, a mennyben mégis foltok csúfolkodnak feljegyzéseik közt. A jegyző angyal pontosan felírja tetteiket. Ott áll a könyvben minden önző tett, minden bántó szó, minden elhanyagolt kötelesség, minden titkos bűn, s minden színlelés.

Nagyon soknak, akik bár vallják, hogy a Krisztus szolgái, még sincs közük hozzá. Megcsalják lelküket, s ezzel pusztulásukat idézik elő. Bár vallják, hogy a Krisztus szolgái, mégsem élnek engedelmes életet. „Avagy nem tudjátok, hogy akiknek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akiknek engedelmeskedtek; vagy a bűnnek, halálra. vagy az engedelmességnek, az igazságra.” Sokan, bár Krisztus szolgáinak mondják magukat, mégis más mesternek engedelmeskednek. Napról-napra az ellen a Mester ellen cselekszenek, akinek állítólag engedelmeskednek. „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”

Földi és önző érdekek nyűgözik le Isten állítólagos követőinek lelkét, gondolatait és erejét. Valójában a pénzistent szolgálják. Nem feszítették meg magukat a világnak, a világ kedvteléseinek és bűnös kívánságainak. Krisztus állítólagos követői közül alig néhányan mondhatják el az apostol nyelvén: „Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nekem megfeszítetett a világ, és én is a világnak.” „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” Ha készséges engedelmesség és igaz szeretet jellemzi Isten népének életét, akkor világosságuk szent fénnyel ragyog a világra.

Krisztusnak tanítványaihoz intézett szavai mindannak szólnak, aki hisz az ő nevében: „Ti vagytok a földnek sója, ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.” Az istenfélelem hitvallása a lényeg megtagadása mellett ugyanolyan értéktelen, mint a só a megtartó tulajdonságai nélkül. Az állítólagos, elvtelen keresztény a köznevetség tárgya, szállóige, gyalázat a Krisztus nevére. „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

Isten népének jótettei hatalmasabban harsognak, mint puszta papolásuk. Erényes életük és önzetlen tetteik arra vezetik azt, aki látja, hogy azt az igazságot kívánja magának is, mint amely ilyen ízes gyümölcsöt terem. Elragadja őt is az Istentől származó erő, mely Isten mására alakítja át az önző embert. Ez azután Istenre tisztességet, nevére pedig dicsőséget áraszt. De ha Isten népe a világ rabja, akkor szégyent hoznak az Úrra, s gyalázatot ügyére. Ez esetben a világgal, Isten ellenségeivel barátkoznak. Üdvösségük egyedüli reménye, ha elkülönítik magukat a világtól, s féltékenyen őrzik különálló, szent, sajátos jellegüket. Jaj, Isten népe miért nem tesz eleget az Úr igéjében lefektetett feltételeknek? Ha ezt tennék, elnyernék a nagyszerű áldásokat, melyeket Isten bőkezűen áraszt szerény és engedelmes híveire.

Megdöbbentem, mikor elém tárták, hogy sok gyülekezeti tagunk borzalmas sötétségben él. Akkora volt bennük a valódi istenfélelem hiánya, hogy a sötétség és halál közegei voltak, ahelyett, hogy a világ világossága lettek volna. Bár sokan állítják, hogy szeretik Istent, tetteikkel mégis megtagadják őt. Nem őt szeretik, nem neki engedelmeskednek, nem őt szolgálják. Önző érdekük az első. Sokaknál riasztóan hiányzani látszik az elvhűség. Szentségtelen hatások uralkodtak rajtuk, s mintha nem is lett volna gyökerük. Megkérdeztem, mit jelentenek ezek a dolgok? Mi az oka a lelkiség ekkora hiányának, annak, hogy csak nagyon kevesen élnek belső lelki életet? A látnok szavaira hívták fel figyelmemet: „Emberfia, ezek szíve bálványokhoz tapad, és ahhoz ragaszkodnak, ami bűnbe viszi őket. Hagyjam hát, hogy megkérdezzenek? Ezért szólj hozzájuk, és mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Izráel házából mindenkinek, akinek a szíve bálványokhoz tapad, s aki ahhoz ragaszkodik, ami bűnbe viszi, de azért mégis a prófétához fordul, annak én, az Úr felelek, tömérdek bálványa ellenére. Mert Izráel házából mindenkinek, s minden Izráelben lakó idegennek, aki eltávolodott tőlem, akinek szíve bálványokhoz tapad és ragaszkodik ahhoz, ami bűnbe vitte, de azért mégis a prófétához fordul, hogy megkérdezzen, annak én, az Úr, magam felelek.”

Úgy mutatták meg nekem Isten népét, mint visszaeső bűnös állapotban leledzőt. Nem kizárólag Isten dicsőségére törekednek. A maguk dicsőségére való törtetés is kidomborodik. Magukat igyekeznek magasztalni, mégis kereszténynek nevezik magukat. Krisztus tanításának gócpontja a megszentelt szív, és tiszta élet volt. A hegyi beszédben, miután meghatározta, hogy mit tegyünk, és mit ne tegyünk, hogy elnyerjük az áldásokat, így folytatta: „Legyetek azért ti tökéletesek, amiként a ti mennyei Atyátok is tökéletes.”

Tökéletesség és megszentelődés, ami ennél kevesebb, nem ad nekik eredményességet, hogy megvalósítsák a Krisztus által hirdetett elveket. Megszentelődés nélkül az ember szíve önző, bűnös és gonosz. A megszentelődés gyümölcsözővé, minden jócselekedetekben bővelkedővé teszi a megszentelődöttet. Az ilyen soha bele nem fárad a jótettekbe, mégsem vár világi előmenetelt. Arra tekint előmenetelért, mikor a menny fenségese maga mellé, trónjára emeli a megszentelődötteket. Akkor így szól hozzájuk: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapozása óta.” Az Úr ezután felsorolja a lemondás és könyörület, a szánakozás és igazságosság-szentség tetteit, amelyeket cselekedtek. A megszentelt szív jó cselekedeteket művel. A lelkiség és a megszentelődés hiánya vezet igazságtalan tettekre, irigységre, gyűlöletre, féltékenységre, aljas gyanúsításra, meg minden más gyűlöletes és utálatos bűnre.

Isten félelmével törekedtem Isten népe elé tárni az őket fenyegető bűnöket. Gyöngeségemtől kitelő legjobb igyekezettel próbáltam felrázni őket. Megdöbbentő dolgokat ecseteltem előttük, melyeket, ha elhittek volna, szorongásba és rémületbe taszították, és rávezették volna őket, hogy buzgón megbánják bűneiket és álnokságaikat. Közöltem velük, hogy abból ítélve, amit az Úr megmutatott, a ma igazságot valló emberek közül végül csak nagyon kevesen üdvözülnének. Nem, mert nem lehetne megmenteni őket, hanem mert nem hajlandók megmentve lenni Isten kijelölt útján. Az Úr által kijelölt út túl keskeny, s a kapu túl szoros, hogy beengednék őket, amíg a világhoz ragaszkodnak, vagy míg az önzést vagy bármi bűnt melengetnek. Semmi keresnivalójuk közöttünk; mégis alig akad, aki beleegyezne, hogy megváljék bűneitől, hogy végre beléphessen a szoros kapun, és elférjen a keskeny ösvényen.

Krisztus szava világos: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun; mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni, és nem mehetnek.” Nem minden hitvalló keresztény tényleg keresztény a szívében is. Bűnösök lakják Siont, akár az ősi időkben. Ézsaiás is róluk szól, mikor az utolsó időkről beszél: „Megrettentek a bűnösök Sionban, félelem fogta el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztő tűzzel, ki lakhatik közülünk örök hőséggel? Aki igazságban jár, és egyenesen beszél, aki megveti a zsarolt nyereséget, aki kezét rázván nem vesz ajándékot, aki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemét befogja, hogy gonoszt ne lásson, az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.”

Most is vannak álszentek, akik megremegnének, ha magukba néznének. Azon a napon, mely hamar ránk tör, megrémíti őket romlottságuk. A napon, mikor „az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát”. Jaj, bár csak most ragadná meg őket a rémület, hogy élénken szemük elé táruljon állapotuk, s addig riadjanak fel, míg van kegyelem és remény, addig tartsanak bűnbánatot, s alázzák meg mélyen lelküket Isten előtt, hogy megbocsássa vétkeiket és meggyógyítsa hűtlenségüket! Isten népe nincs felkészülve az előttük álló félelmetes, próbára tevő eseményekre. Nem készek, hogy a gonoszságtól és bűnös kívánságaiktól tisztán álljanak helyt, e romlott kor veszedelmei és undokságai közt. Nem öltötték magukra az igazságosság fegyverzetét, s nem állnak készen leküzdeni magukban a mindenfelé burjánzó gonoszságot. Sokan nem engedelmeskednek Isten törvényeinek; noha állítják, hogy azt teszik. Ha megbízható emberek módjára engedelmeskednének Isten összes rendelésének, olyan hatalommal rendelkeznének, mely meggyőződést váltana ki a hitetlenekből.

Igyekeztem eleget tenni kötelességemnek. Rámutattam némelyek sajátos bűneire. Közölték velem, hogy Isten bölcsessége nem nyilatkoztatja ki mindenki bűneit és tévedéseit. Mindenki elég világosságot nyerhet, hogy felismerjék bűneiket és tévedéseiket, ha ez a kívánság él bennük, és őszintén el akarják hagyni azokat, ha őszintén, az Úr félelmében akarják tökéletessé tenni megszentelődésüket. Hiszen láthatják, hogy Isten milyen bűnöket intett meg másokban. Ha ők is ilyeneket melengetnek, tudomásul vehetik, hogy Isten irtózik ezektől, és elválasztják őket az Úrtól; s hacsak őszintén és buzgón hozzá nem fognak, hogy elhagyják azokat, a sötétben maradnak. Isten túl tiszta, hogy elviselje a vétket. A bűn oly súlyos előtte az egyik, mint a másik emberben. A részre nem hajló Isten nem tesz kivételt. Minden bűnösnek szól a bizonyságtétel, még ha nevük nem is fordul elő az egyéneknek szóló bizonyságtételekben. Aki túlteszi magát az intésen, s elrejti bűnét, mert külön nem nevezték meg, Isten nem virágoztatja fel őket. Nem tudnak tovább fejlődni az istenes életben, hanem egyre nagyobb sötétségbe tévednek, míg teljesen meg nem vonják tőlük az égi fényt.

Akik vallják ugyan az istenfélelmet, s mégsem szenteli meg őket az igazság, melyet vallanak, azok nem hajlandók lényegesen változtatni viselkedésükön, melyről tudják, hogy gyűlöletes az Isten előtt, mert nem veti alá őket a próbának, hogy egyénenként megrója bűneiket. A másoknak nyújtott bizonyságtételekből pontosan felismerhetik a maguk esetét. Mert ők is azokat a gonoszságokat melengetik. De mert folytatják bűnös útjukat, erőszakot követve el lelkiismeretükön, megkeményítik szívüket, megvastagítják nyakukat, mintha egyenesen nekik tettem volna bizonyságtételt. Mivel továbbhaladnak, mivel nem hajlandók alázatos bűnvallomással, bűnbánattal és megalázkodással félretenni bűneiket, s jóvátenni helytelenségeiket; ezzel a maguk útját választják, s az Úr rájuk hagyja, végül pedig Sátán kénye-kedve szerint hurcolja őket fogságba. Egyre merészebbé válnak, mert el tudják rejteni bűneiket mások elöl, és mert Isten büntetése láthatón nem sújt le rájuk. Lehet, hogy külsőleg sikeresek is a világban. Orruknál fogva vezethetnek szegény, rövidlátó halandókat, az istenfélelem példaképeinek tarthatják őket, holott bűneikben élnek. De Istent nem lehet megcsalni: „Mivel hamar az ítélet nem végeztetik el a gonoszságnak cselekedőjén, egészen arra van az emberek fiainak szíve, hogy gonoszt cselekedjenek. Bár meghosszabbítja életét a bűnös, aki százszor is vétkezik; mégis tudom, hogy az istenfélőknek lészen jó dolguk, akik az ő orcáját félik. A hitetlennek pedig nem lesz jó dolga, és nem hosszabbítja meg az ő életét, olyan lesz, mint az árnyék, mert nem rettegi az Istennek orcáját.” Bár a gonosz élete hosszúra nyúlhat a földön, mégsem lesz élete az újjáteremtett földön. Hanem azok között lesz, akiket Dávid említ a zsoltárokban: „Egy kevés idő még, és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott. A szelídek pedig öröklik a földet.”

Az alázatosnak és bűnét bánónak kegyelmet és igazságot ígér az Úr. A bűnösöknek és lázadóknak viszont büntetéseket készít. „Igazság és jogosság királyi széked alapja; kegyelem és hűség jár orcád előtt.” „Trónod igazságon és jogon nyugszik.” A gonosz és erkölcstelen emberek nem menekülnek meg Isten haragjától és az igazságos büntetéstől. Az ember bűnbe esett. S életen át tart az igyekezet – akár rövidebb, akár hosszabb az élet – hogy kigyógyuljunk a bukásból, s Krisztus által visszaszerezzék Isten mását, melyet a bűn és folyamatos bűnözés következtében elvesztettek. Isten elvárja a lélek, a test, a szellem lényeges átalakulását, hogy vissza tudjuk nyerni azt az állapotot, amelyet Adám miatt elveszítettünk. Az Úr könyörületében egyre küldi a világosság sugarait, hogy rámutasson az emberek tényleges állapotára. Aki nem hajlandó a világosságban járni, azt bizonyítja, hogy a sötétségben gyönyörködik. Azért nem kíván• a világosságra jönni, nehogy megrója cselekedeteit.

N. Fuller esete sok szomorúságot és lelki kint okozott nekem. Borzasztó, hogy így átengedte magát Sátán uralmának, hogy aljas dolgokat műveljen. Hiszem, hogy Isten szándéka volt, hogy az álszenteskedés és gyalázatosság úgy jöjjön nyilvánosságra, amint jött, hogy elrettentő például szolgáljon. Itt ez az ember, aki ismerte a Biblia tanításait, s aki saját fölével hallotta tőlem a bizonyságtételeket pontosan azok a bűnök ellen, amelyeket ő is elkövetett. Többször is hallotta, hogy határozottan szóltam nemzedékünk uralkodó bűne ellen, vagyis, hogy alantas szenvedélyek uralkodnak a férfiakon és nőkön, hogy a tömegek sűrűjében untalanul a legsötétebb bűnöket követik el, és hogy bűzlenek a romlottságtól. A névleges egyházak tele vannak fajtalankodással és erkölcstelenséggel, bűnözéssel és gyilkossággal, az alantas, vétkes érzéki szenvedélyek következményével; csak épp elleplezik ezeket. Magas állású lelkészek is vétkesek ilyenekben; de az istenfélelem köntösébe rejtik sötét tetteiket, s év év után múlik el álszent viselkedésük felett. A névleges egyházak bűnei az égre kiáltanak, de a becsületes szívűek eljutnak a fényre; és kivonulnak ez egyházakból.

Az Istentől nyert világosságból tudom, hogy a vasárnapünneplő adventisták tetemes része olyan bűnnek tekinti a paráznaságot és erkölcstelenséget, melyet Isten elnéz. Széles körökben elkövetik e bűnöket. Nem ismerik et, hogy Isten törvénye rájuk is vonatkozna. Megszegték a mindenható Úristen parancsait, és jobb ügyhöz méltó buzgalommal tanítják erre hallgatóikat is, azt hirdetve, hogy Isten törvénye érvényét vesztette, nem kötelező többé. Az ilyen szabados gondolkodás előtt a bűn nem tűnik módfelett gonosznak; mert „a bűn megismerése is a törvény által történik”. Ezek között el is várhatjuk, hogy olyanokat találjunk, akik csalnak, hazudnak, és szabad folyást engednek bűnös, érzéki szenvedélyeiknek. De akik kötelezőnek tekintik a tízparancsolatot, és a negyedik parancsot is megtartják, igenis valósítsák meg életükben mind a tíz utasítás elveit, melyeket az Úr félelmetes fenségben harsogott el a Sinairól.

A szombattartó adventisták, akik vallják, hogy várják és szeretik Krisztus megjelenését, ne kövessék a világiak útját. Nem mérvadó ez a parancsolat-tartók számára. A vasárnapünneplő adventistákhoz se szabják magukat, akik nem hajlandók elismerni Isten törvényének kötelező voltát, hanem lábbal tapossák a parancsokat. Ez se legyen mérv-adó számukra. A parancsolattartó adventisták különleges, magasztos helyet foglalnak el. János szent látomásban szemlélte őket, és ezt mondta róluk: „Itt van a szentek békességes tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét.”

Az Úr különleges szövetséget kötött az ősi Izraellel. „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém a föld. És lesztek ti nekem papok birodalma és szent nép.” Ezen utolsó napokban így szól az Úr parancsolattartó népéhez: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” „Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek.”

Nem mindaz, aki vallja, hogy megtartja Isten parancsait, őrzi testét megszentelődve és tisztességesen. E népnek a halandókra valaha is bízott legünnepélyesebb üzenetet adták megőrzésre, és hatalmas jóra ható erő lehetnek, ha megszentelődnek az igazság által. Vallják, hogy az örök igazság magasztos alapzatán állnak, hogy megtartják Isten valamennyi parancsát; ezért, ha bűnbe merülnek, s bujálkodást és erkölcstelenséget követnek el, az ő bűnösségük tízszer olyan súlyos, mint az imént említetteké, akik nem ismerik el, hogy Isten törvénye kötelező lenne rájuk. Akik állítják, hogy megtartják Isten törvényét, ha mégis megszegik a törvény utasításait, a szó különleges értelmében hoznak gyalázatot és szégyent az igazságra.

Pontosan az erkölcstelenség bűnének elharapózása váltotta ki Izráelre Isten helytelenítésének feltűnő megnyilvánulásait. Akkor régen Isten büntetései nyomon követték égbekiáltó, szégyenteljes bűnüket; ezrek hulltak el, s beszennyezett testük ott hullt el a pusztában. „De azoknak többségét nem kedvelé az Isten, mert elhullának a pusztában. Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, amint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani. Se pedig ne paráználkodjunk, mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonhárom ezren. Se Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által. Mindezek pedig példaképen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.”

A szombattartó adventisták legyenek a világ összes népei felett az istenfélelem példaképei, szent a szívükben, szent viselkedésükben. Elmondtam N. Fuller jelenlétében, hogy az Úr elvárja a maga külön kincsének kiválasztott néptől, hogy emelkedett, kifinomult, megszentelt legyen; legyen Isten természetének részese, miután elmenekült a romlottságból, mely a bűnös kívánság által uralkodik a világon. Ha az ilyen magasztos hitvallást tevők mégis belemerülnek a bűnbe és tisztátalanságba, bűnösségük igen-igen súlyos. Az Úr megrója az egyik ember bűneit, hogy mások is vegyék magukra a figyelmeztetést, mások is rettenjenek el.

Az Úr nem azért dorgálja és figyelmezteti a hetediknapi adventisták közül a tévelygőket, mert életük kifogásolhatóbb, mint a névleges egyházak hitvalló keresztényeié, sem azért, mert példájuk és tetteik rosszabbak, mint azoké az adventistáké, akik nem adóznak engedelmességgel Isten törvényei követelményeinek. Hanem mert nagyobb világosság birtokosai, s vallják, hogy ők Isten különleges, választott népe, akiknek szívébe van írva törvénye. Azzal bizonyítják a menny Istene iránti hűségüket, hogy engedelmességgel adóznak kormánya törvényeinek. Ők Isten képviselői a földön. Bármely bűn elzárhatja őket Istentől, s különleges szégyent hoz nevére, mert alkalmat ad a szent törvény ellenségeinek, hogy gyalázzák Isten ügyét és népét, akiket „választott nemzetségnek, királyi papságnak, szent nemzetnek, tulajdonul lefoglalt népnek” nevezett, hogy Isten dicséretét hirdessék, aki a sötétségből csodálatos világosságéra hívta ki őket.

Akik harcban állnak a mindenható VAGYOK törvényével; akik külön még erénynek is tartják, hogy a legkeserűbb és leggyűlöletesebb dolgokat mondják, írják és tegyék, hogy világgá kürtöljék törvény iránti megvetésüket nagyhangon vallhatják, hogy szeretik Istent, és szemre nagyon buzgón vallásosak lehetnek, mint a zsidó főpapok és vének voltak; mégis Isten napján a menny fenségese Dániel 5:27 híjával találtattak-ot mond rájuk. „A bűn megismerése a törvény által történik.” Az emberek a fogukat vicsorgatják a tükörre, mert feltárja előttük jellemhibáikat, mert rámutat bűneikre. A vasárnap ünneplő adventisták vezetői, akik elvetették a világosságot, ők tüzelnek őrjöngve Isten szent törvénye ellen, amint a zsidó nemzet is Isten Fia ellen támadt. Borzalmas csalásba estek, félrevezetnek másokat, s magukat is félrevezetik. Mégsem készek a világosságra jönni, nehogy megrója tetteiket. Nem akarnak tanulni-okulni. Az Úr dorgálja és fenyíti a népet, amely állítja, hogy megtartja törvényeit. Rámutat bűneikre és álnokságukra, mert le akar fejteni róluk minden álnokságot, hogy Isten félelmében tökéletesítsék megszentelődésüket, hogy készen álljanak az Úrban meghalni, vagy mennybe ragadtatni. Feddi, helyesbíti őket, hogy tisztuljanak meg, legyenek szenteltek és emelkedettebbek, végül pedig trónjához emelje őket.

Fuller vén hallotta a nyilvánosan elmondott bizonyságtételt, hogy Isten népe nem mind szentelődött meg, hanem néhányan megromlottak. Noha Isten igyekezett magasabb színvonalra emelni őket, mégsem voltak hajlandók emelkedettebben viselkedni. Romlott, állati szenvedély uralkodott el rajtuk, lehengerelve az erkölcsi és szellemi erőket, és szolgaságba döntve őket. Akik nem uralkodnak alantas szenvedélyeiken, nem tudják ésszel felfogni az elfedezés vagy az üdvösség értékét. Nem tapasztalják magukon a megváltást, s meg sem értik. Életük legfőbb vágya az állati szenvedély kielégítése. Isten nem fogad el mást, csakis tisztaságot és szentséget; a jellem egyetlen foltja, egyetlen ránca, egyetlen hibája örökre kizárja őket a mennyből, annak minden dicsőségéből és kincseiből.

Isten kellően gondoskodott azokról, akik őszintén, komolyan és meggondoltan hozzáfogtak, hogy Isten félelmében vigyék véghez megszentelődésüket. Krisztus által gondoskodott az erőről, kegyelemről és dicsőségről, hogy szolgáló angyalok elhozzák az üdvösség örököseinek. Senki sem annyira elaljasodott, romlott és undorító, hogy ne találhatná meg Jézusban, aki meghalt értük, az erőt, tisztaságot, és igaz cselekedeteket, ha félreteszik bűneiket, nem járnak többé a romlottság útján, és szívük teljes szándekával az élő Istenhez fordulnak. Az Úr készségesen levenné róluk bűntől szennyes ruhájukat, és fehér ruhába öltöztetné őket, az igaz tettek ragyogó öltözékébe; most meghívja őket, hogy éljenek; miért akarnak meghalni. Őbenne felvirágozhatnak; ágaik nem száradnak el, sem el nem fonnyadnak, s gyümölcstelenek sem lesznek. Ha megmaradnak benne, életnedvet és táplálékot nyernek tőle. Akkor átalakítja őket Lelkével, és úgy járnak, amint ő járt, győznek, amint ö is győzött, s végül felmagasztalják őket az Úr jobbjára.

Fuller vén figyelmeztetésben részesült. A másoknak nyújtott figyelmeztetés őt is elítélte. A másokban megrótt bűn őt is megrótta, s elég világosságban részesült, hogy ne maradjon kétsége a felől, hogyan tekinti Isten az általa is elkövetett a bűnöket. Mégsem fordított hátat gonosz útjának. Tovább folytatta félelmetes, istentelen tetteit, tovább rontotta nyájának testét és lelkét. Sátán megerősítette benne a bűnös szenvedélyeket, melyeket nem fékezett meg, s kocsija elé fogta ügyében, hogy pusztulásba vezesse az embereket.

Miközben azt állította, hogy megtartja Isten törvényét, felelőtlenül, féktelenül megsértette a törvény világos parancsait. Átengedte magát az érzéki gyönyörnek. Átadta magát a gonoszságnak. Mi lesz az ilyen fizetése? Isten felháborodása és haragja meg fogja büntetni őt a bűnért. Isten haragja feltámad mindazok ellen, akik a lelkipásztor palástja alatt rejtegetik érzéki szenvedélyeiket. Miközben a nyáj pásztorának vallotta magát, valójában biztos romlásba vezette őket. Ezek a rettentő következmények a test vágyódásának gyümölcsei, „mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; mivelhogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti”.

A következő szövegre hívták fel figyelmemet: „Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban. Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.” Hitvalló keresztények! Ha nem is részesültetek volna további világosságban, mint ez a szöveg, akkor is kifogás nélkül maradtok, ha eltűritek, hogy alantas szenvedélyek uralkodjanak rajtatok.

Isten szava elégséges felvilágosítani a legködösebb agyat. Megértheti, aki akarja. Mindezek ellenére, némelyeket, noha állítják, hogy kutatják Isten igéjét, még legérthetőbb tanításaival is homlokegyenest látunk élni. Sőt, – hogy a férfiak és nők kifogás nélkül maradjanak – Isten félreérthetetlen bizonyságtételeket nyújt, visszaterelve őket igéjéhez, melynek követését elhanyagolták. Mégis, az érzékiségüket szolgálók, hátat fordítanak mindennek a fénynek. Nem hagyják el bűnös útjukat, hanem továbbra is örömüket lelik a gonoszságban, annak dacára, hogy Isten megfenyegeti és bosszút áll azokon, akik ilyet művelnek.

Régóta tervezem, hogy írok nővéreimnek, s megmondom nekik, hogy abból tudom, amit az Úr időről-időre kegyes volt megmutatni, hogy súlyos mulasztás terheli őket. Nem óvatosak, hogy elkerüljék a gonosz látszatát is. Nem viselkednek körültekintőn, mint istenfélő asszonyokhoz illik. Nem olyan választékos és megfontolt a szavuk, mint Isten kegyelmét elnyert nőknek kellene. Nagyon bizalmasan viselkednek a testvérekkel. Körülöttük lebzselnek, hozzájuk hajolnak, s kedvelik társasságukat. Hallatlanul hízeleg nekik a férfiak figyelmessége.

Az Úr nyújtotta fényből tudom, hogy nővéreinknek nagyon másképp kellene viselkedniük. Legyenek tartózkodóbbak, kevésbé tolakodók, „szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magukat”. Mind fivéreink, mind nővéreink túl sokat tréfálgatnak, mikor egymás társaságába kerülnek. Magukat hívőnek valló asszonyok megengedik maguknak a nevetgélést, bohóckodást, tréfálkozást. Nem nagyon szép ez, s megszomorítja Isten Lelkét. Ezek a megnyilvánulások a valódi keresztény kifinomultság hiányáról árulkodnak. Ilyen helytelenségek nem erősítik meg az istenes, lelki életet, hanem csak sötétbe borítják; elűzik a tiszta, magasztos, mennyei angyalokat, s alacsony szintre szállítják le azokat, akik részt vesznek benne.

Nővéreink műveljék magukban és másokban az igaz szelídséget; ne legyenek tolakodók, beszédesek és arcátlanok, hanem szerények, és megfontoltak a szólásra. A nők nagyra becsülik az udvariaskodást. Helyénvaló lenne, és Istennek is nagyon tetszene, ha nyájasak, gyöngédek, szánakozók, elnézők és szerények lennének. Akkor majd mindenki érezni fogja, hogy a tisztaság megközelíthetetlen, szent légköre övezi az istenfélő asszonyokat, ami megvédené őket az illetlen, jogosulatlan bizalmaskodásoktól.

Némelyik istenfélelmet valló nő modora meggondolatlan és közönséges szabadosság, ami illetlenségekhez és erkölcsi lazasághoz vezet. Hanem az istenfélő asszonyokat, akiknek gondolatát és belső világát a tisztaság erősítését szolgáló és a lelket Istenhez emelő tárgyakon való elmélyedés foglalja le, nem egykönnyen vezetik félre az erény és a helyénvaló ösvényéről. Ezek erősek lesznek Sátán álokoskodásaival szemben; résen állnak visszautasítani a csábító mesterkedéseit.

Önhittség, a világ divatja, a szem kívánsága, a test bűnös vágya, ezeknek sok köze van a szerencsétlenek elbukásához. Az érzéki szív azt melengeti, ami a romlott szívnek és az érzéki gondolatoknak kedves. Ha gyökerestől kivetették volna szívükből a test bűnös vágyát, akkor nem lennének annyira gyöngék. Ha nővéreink belátnák, hogy meg kell tisztogatni a gondolataikat; ha soha meg nem engednék maguknak a meggondolatlan viselkedést, mely helytelen tettekhez vezet, akkor árnyalatnyival sem ejtenének foltot tisztaságukon. Ha úgy látnák a kérdést, amint Isten elém tárta, akkor annyira irtóznának a tisztátalan tettektől, hogy nem lennének azok között, akiket Sátán kísértései megejtenek, bárkit választ is ki eszközéül.

A lelkipásztor foglalkozhat ugyan szent és tiszta dolgokkal, de lehet, hogy mégsem megszentelt a szíve. Átadhatja magát az ördögnek, hogy gonoszságot műveljen, s megrontsa nyájának lelkét és testét. De ha az Isten szeretetét és jellemét valló asszonyok és hajadonok gondolkodását a Szentlélek erősítené meg, ha tiszta gondolkodásra nevelnék magukat, s arra, hogy a gonosznak még a látszatát is kerüljék, akkor biztonságban lennének minden nem helyénvaló közeledéstől, és a körülöttük burjánzó romlottságtól. Pál írta magáról: „Megsanyargatom testemet, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.”

Ha az örömhír lelkésze nem uralkodik alantasabb szenvedélyein, ha elmulasztja követni az apostol példáját, s annyira meggyalázza hitét, hogy akár csak az ajkára is veszi a bűnt, istenfélelmet valló nővéreink pillanatra se ámítsák magukat, hogy a bűn vagy a bűntett veszít bűnösségéből, ha a lelkész merészel ilyet művelni. Az, hogy felelős állásokat betöltő férfiak jártasnak tűnnek a bűnben, ne csökkentse senki gondolkodásában a bűn bűnösségét, és a vétek borzasztó súlyosságát. A bűn látsszék ugyanolyan bűnösnek, olyan visszataszítónak, mint addig tartották; akinek tiszta és emelkedett a gondolkodása, az irtózzék és kerülje el azt, aki bűnbe merül, amint a mérges kígyó halálos marásától menekülnének.

Ha nővéreink emelkedettek és tiszta szívűek lennének, akkor bármi romlott közeledést, még a lelkésztől is, olyan határozottan visszautasítanának, hogy sosem kelljen megismételniük. Sátán kétségkívül rémesen beködösítette a gondolkodást, ha a nők meg tudják hallgatni a csábító szavát, csak mert lelkész szájából sziszeg, s ezzel megrontani Isten világos és kifejezett parancsait. S a tetejébe azzal áltatni magukat, hogy nem követnek el bűnt. Hát nem ismeritek János szavát: „Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.” Mit mond a törvény? „Ne paráználkodj.” Mikor az Isten szent törvényét állítólag megtartó, és szent dolgokkal szolgáló használja ki a bizalmat, melyet hivatása kölcsönöz, és alantas szenvedélyeinek akar hódolni, már a szándéknak ki kellene nyitni az istenfélő asszony szemét, hogy a férfi – ha hivatása és hitvallása mégannyira magasztos is, mint az egek, – a tőle jövő erkölcstelen javaslat akkor is Sátántól származik, aki maga is a világosság angyalának tetteti magát. Nem tudom elhinni, hogy Isten szava él azok szívében, akik olyan könnyedén odaadják ártatlanságukat és erényüket a bűnös testi szenvedélynek.

Nővéreim, a gonosznak még a látszatát is kerüljétek. E romlottságtól bűzlő, kicsapongó korban nem vagytok biztonságban, csak ha elővigyázatosak vagytok. Manapság párját ritkítja az erény és a szemérem. Felhívlak titeket, Krisztus követőit, akik magasztos hitet vallotok, hogy műveljétek a szemérem értékes, felbecsülhetetlen ékkövét. Ez majd megacélozza erényeteket. Ha bármi reményt tápláltok, hogy végül a tiszta és ártatlan angyalok társaságával tüntetnek ki, akik olyan légkörben élnek, ahol a bűn legparányibb árnyéka sincs; műveljétek, tartsátok nagyra a szemérmességet és az erényt. Semmi más ki nem állja a nagy próbát, csakis a tisztaság, a szent tisztaság. Az marad meg Isten napján, azt fogadják be az ártatlan és szent mennybe.

A legenyhébb célzást, bármilyen forrásból jöjjön is, ha arra csábít, hogy bűnbe merülj, vagy eltűrd akár a legparányibb jogosulatlan bizalmaskodást személyetekkel, úgy kell rossznéven venni, mint a leg eget verőbb sértést női méltóságtok ellen. Az arcon csókolás, helytelen időben és helyen, késztessen arra, hogy borzadva elutasítsátok az ördög küldöttét. Ha magas hivatású embertől kaptátok, aki szent dolgokkal foglalkozik, a bűn tízszer annyira súlyos. Késztesse hát arra az istenfélő asszonyt vagy lányt, hogy riadtan döbbenjen vissza, nemcsak a bűntől, amire a férfi rávenni szeretne, hanem annak álszentségétől és gonoszságától, akit az emberek Isten szolgájának tisztelnek és becsülnek. Szent dolgokkal foglalkozik bár, mégis a lelkész palástja alá rejti szívének alantasságát. Rettegjetek az ilyen bizalmaskodástól. Bizonyosak lehetnek benne, hogy a legenyhébb közeledés hozzá, a buja gondolkodás és a kéjvágyó szem bizonyítéka. Ha akár a legenyhébb bátorítást is adunk ez irányban, ha eltűrjük az említett bizalmaskodás bármelyikét, nincs szükség jobb bizonyítékra, hogy nem oly tiszta és ártatlan a gondolkodásod, mint kellene, s hogy a bűn és a bűntett bűvöletet jelent számodra. Lejjebb szállítod méltóságos, erényes nőiséged színvonalát, s kétséget kizáróan bizonyítod, hogy alantas, állati, közönséges szenvedélyt és bűnös kívánságot tűrsz meg szívedben; hogy sosem feszítetted azt meg.

Mikor elém tárták a jobb dolgokat vallók veszélyét, s az azok közt létező bűnöket, akikről nem is gyanítják, hogy bűn veszély fenyegetne részükről – ezt a kérdést váltotta ki belőlem: Uram, kicsoda áll majd helyt, amikor megjelensz? Csakis azok bírják ki eljövetele napját, akiknek tiszta a kezük, és ártatlan a szívük.

Az Úr Lelke kényszerit unszolnom istenfélelmet valló nővéreinket, hogy ápolják a szemérmes viselkedést, az illő tartózkodást, a szemérmet és szerénységet. Krisztus követői számára ne legyenek mérvadók romlott korunk szokásos bizalmaskodásai. A bizalmaskodás dívó megnyilvánulásai ne találjanak helyet a halhatatlanságra készülő keresztények közt. Ha kéjvágy, szennyeződés, erkölcstelenség, bűnözés és gyilkosság a divat az igazságot nem ismerők közt, akik elutasítják, hogy Isten szava elvei uralkodjanak rajtuk, mily fontos, hogy akik vallják, hogy Krisztus követői, és szoros szövetségre léptek Istennel és az angyalokkal, jobb és nemesebb utat mutassanak a hitetleneknek. Mennyire fontos, hogy ártatlanságukkal és erényükkel szembeszökő ellentéte legyenek az állati szenvedélyek által uraltaknak.

Megkérdeztem, hogy ifjabb testvérnőink mikor fognak illőn viselkedni? Tudom, hogy nem áll be határozott jobbra változás, míg a szülők gondosabban nem nevelik gyerekeiket. Tanítsátok őket a tartózkodó, szemérmes viselkedésre. Neveljetek hasznosságra, hogy segítőkészek legyenek, hogy inkább ők szolgáljanak másokat, mint hogy őket szolgálják ki.

Sátán uralkodik a legtöbb fiatal gondolkodásán. Nem tanítjátok lányaitokat, hogy tagadják meg, és fegyelmezzék magukat. Kényeztetitek őket és legyezgetitek a hiúságukat. Ti csak rájuk hagyjátok, hogy legyen, ahogy ők akarják, míg csak csökönyösek és akaratosak nem lesznek, míg csak azt sem tudjátok, mit kezdjetek velük, hogy mentsétek őket a romlásból. A Sátán vezeti őket, hogy szállóigévé valljanak a hitetlenek ajkán a tolakodó magatartásuk miatt; amiért nem tartózkodók, és mert hiányzik belőlük a női szemérem. A fiatal fiúknak is eltűritek, hogy az legyen, amit a fejükbe vettek. Alig múltak el tíz évesek, mielőtt maguk korú kislányokat kísérgetnek haza, és szerelmeskednek velük. S a szülők annyira rabjai az engedékenységnek és a rosszul értelmezett szeretetnek, hogy nem mernek határozottan fellépni, hogy változást vezessenek be, és megzabolázzák élvhajhászó gyermekeiket e lenge erkölcsű korban.

A fiatal lány másról sem tud beszélni, mint fiúkról; az ifjak pedig a lányokról. „Mert a szívnek teljességéből szól a száj.” Arról beszélnek, amire a legtöbbet gondolnak. Pedig a jegyző angyalok leírják a hitvalló fiúk és lányok szavait. Mennyire megrökönyödnek majd, és szégyellik majd magukat, mikor az Isten napján találkoznak szavaikkal! Sok gyerek kegyeskedő álszent csupán. Azok a fiatalok, akik nem hitvallók, megbotlanak eme álszentekben, és megkeményednek azok igyekezetével szemben, akik szívükön viselik az üdvösségüket.

A mű szívében válasszunk olyan férfiakat, akikre bármi kényszerhelyzetben számítani lehet, hogy megvédik az erődöt; önzetlen embereket, akik bővelkednek a jótettekben; akiknek élete Istenben van elrejtve, s akik értékesebbnek tartják a nemesebb életet az élelemnél és ruházatnál. „Nem több-é az élet hogy nem az eledel, és a test, hogy nem az öltözet?” Isten hű őröket hív a mű szívéhez, kik szeretik azokat, akikért Krisztus meghalt, s felelősnek tartják magukat a pusztuló emberekért, s akkorra várják a mennyei jutalmat, mikor belépnek Uruk örökébe, s Ott látják a közreműködésükkel megmentetteket, akik addig élnek, ameddig Isten élete tart, és boldogok, örökre boldogok lesznek dicső országában. Jaj, bárcsak az apákat és anyákat rá tudnánk döbbenteni kötelességérzetükre! Jaj, bárcsak mélyen átéreznék a rajtuk nyugvó felelősség súlyát. Akkor megelőzhetnénk az ellenséget, és értékes győzelmeket arathatnának Jézusnak. A szülők nem látnak tisztán e kérdésekben. Vegyék alaposan vizsgálat alá életüket, elemezzék a gondolataikat és indítékaikat, s vegyék szemügyre, hogy körültekintőn járnak-e el. Sasszemmel figyeljék magukat, hogy olyan-e beszédük és viselkedésük, amilyent a gyermekeik követhetnek. Tisztaság és erény ragyogjon elő szavaikból és tetteikből gyermekeik előtt.

Olyan családokat mutattak meg nekem, ahol a férj és apa nem vigyáz, hogy megőrizze a Krisztus követőjéhez méltó méltóságos, Istenhez fogható férfiasságot. Elmellőzi a nyájas, gyöngéd és előzékeny tetteket, melyek kijárnak a feleségének, noha Isten és az angyalok előtt ígérte, hogy szeretni, tisztelni és becsülni fogja, míg mindketten életben maradnak. A cselédlány kissé kacér és tolakodó a cicomázott hajával, és édeskedőn figyelmes, ami a férfiaknak bárgyún tetszik. A férj nem szeretetteljes és figyelmes többé felesége iránt, mint régebben szokott lenni. Mérget vehetsz rá, hogy Sátán ügyködik itten. Tiszteljétek a cselédet, legyetek hozzá nyájasak és méltányosak, de nem többet. Viselkedjetek úgy, hogy ne bátorítsátok őt bizalmaskodásra. Ha nyájas szavaid és előzékeny tetteid vannak, csak az biztonságos, ha feleségedre irányítod. Nagy áldás lesz az neki, és boldogságot gyújt szívében, ami úgyis rád hárul majd vissza.

Az Úr azt is megmutatta, hogy némely feleség szívélyesebb s nyájasabb más férfiakhoz, akik talán rokonok is. Őket avatja titkaiba, ezek társaságát kedveli, ezeknek panaszolja el a bajait, s talán a család magánügyeit is.

Ez pedig borzasztó helytelen. Sátán lappang ennek mélyén; s ha csak fel nem riadtak, hacsak meg nem torpantok, ahol vagytok, romlásba fog vezetni. Lehetetlen itt a túlzott óvatosság, lehetetlen túlzásba vinni a tartózkodást. Ha gyöngéd, szerető szavakat szeretnétek szólni, ha figyelmes tetteket szeretnétek tenni, annak nyújtsátok, akinek Isten és a szent angyalok előtt megfogadtátok, hogy szeretni, tisztelni, becsülni fogjátok, míg mindketten éltek. Jaj, hány élet vált keserűvé, mert ledöntötték a falakat, amelyek a család magánjellegét óvják, s melyeknek célja megőrizni a család tisztaságát és sérthetetlenségét. A feleség harmadik személyt tüntet ki bizalmával, ezért a kedvenc barát előtt meztelenre vetkőzteti a család magánügyeit. Ez a Sátán cselvetése, hogy elidegenítse egymástól a férj és feleség szívét. Jaj, bárcsak megszűnne az ilyen! Tengernyi bajt előznének meg! Zárjátok szívetekbe egymás hibáit. Egyedül Istennek mondjátok el bajaitokat. Ő tud ellátni helyénvaló tanáccsal és biztos vigasszal, mely tiszta lesz, mert nincs benne keserűség.

Több asszonyt ismerek, aki szerencsétlennek tartja házasságát. Annyi regényt olvastak össze, hogy beteges lett a képzeletük, s maguk teremtette világban élnek. Értelmes nőknek tartják magukat, átlagon felülinek, kifinomultnak, s azt képzelik, hogy a férjük faragatlan tuskó, akiből hiányoznak e felsőbbrendű vonások, ezért nem is tudják értékelni feleségük képzeletbeli erényét és kifinomultságát. Így az ilyen asszonyok örök szenvedőnek s vértanúnak tartják magukat. Annyit beszéltek és gondolkodtak már erről, hogy csaknem rögeszméjükké vált. Azt képzelik, hogy értékesebbek, mint a többi halandó, és nem egyezik kifinomultságukkal, hogy közönséges emberekkel érintkezzenek. Ezek a nők bolondot csinálnak magukból; s férjüket is veszély fenyegeti, hogy elhiggyék: feleségüknek magasabb rendű a gondolkodása.

Az Úr által megmutatottakból tudom, hogy az ilyen nők képzelete megromlott a regényolvasástól, ábrándozásoktól és légvárépítéstől – képzelt világban élnek. Nem szállnak le az élet köznapi, hasznos kötelességeihez. Nem vállalják az ösvényükön heverő kötelességeket, nem igyekeznek boldog, derűs otthont teremteni férjüknek. Teljes súlyukkal férjükre támaszkodnak, nem viselik a rájuk eső terhet. Elvárják, hogy kitalálják gondolataikat, s mindent megtegyenek nekik. Nekik meg csak az a dolguk, hogy gáncsoskodjanak, s kedvükre kikezdjék a mások indítékait. Az ilyen nők csöpögnek a szerelemvágyó érzelgősségtől, örökké azt képzelve, hogy nem értékelik őket; hogy a férjük nem nyújtja nekik mindazt a figyelmet, mely megilletné őket. Vértanúknak, áldozatoknak tartják magukat.

Annyi igaz ebből, hogyha hasznosnak bizonyulnának, többre becsülnék őket; de amíg vég nélkül sajnálkozást és figyelmet koldulnak, míg nem tartják kötelességüknek viszonozni is a figyelmességet, míg tartózkodón, hidegen, megközelíthetetlenül mennek el emberek mellett, nem viselve terhet másokért, nem érezve együtt mások bánatával, addig aligha lehet értékes az életükben. Elkapatták magukat, hogy azt gondolják, s úgy viselkedjenek, mintha nagy kegy lenne tőlük, hogy férjhez mentek ahhoz, akihez mentek, aki soha teljesen meg nem becsüli kifinomultságukat. Mindent fordítva látnak. Valójában ők nem méltók férjükhöz. Szüntelen tehertételek és gondok csupán. Folyvást megviselik férjük türelmét, pedig segítőtárs lehetnének, együtt hordhatnák férjükkel az élet terhét, a regényekben és szerelmes történetekben fellelhető, képzelt világról ábrándozás helyett. Bárcsak megszánná az Úr az ilyen hasznavehetetlen nőkhöz láncolt férfiakat, akik egyébre sem jók, csak hogy kiszolgálják őket, hogy lélegzetet lélegzet után vegyenek, táplálkozzanak, öltözködjenek.

A nők, akik beképzelik, hogy annyira érzékeny, kifinomult a lelki alkatuk, nagyon csapnivaló feleségek és anyák. Gyakran megesik, hogy az ilyenek szeretete elfordul férjüktől, szerelemvágyó érzelgősségükkel másoktól várnak figyelmet, megértést, másoknak mondják el bajaikat. Azt, hogy valami magasabb rendű munkát szeretnének végezni és elsuttogják, hogy csalódtak házaséletükben, s házasságuk akadályozza őket, hogy azt tegyék, amit tenni szerettek volna.

Jaj, mily boldogtalanság is él olyan családokban, ahol pedig boldogság tanyázhatna! Ezek a nők átkok maguknak, s átkok férjüknek is. Angyalnak képzelve, nevetségessé teszik magukat, és nem mások, mint súlyos koloncok. Az élet mindennapi kötelességei, melyet az Úr rájuk bízott, ott fekszik közvetlen ösvényükön, mégis nyugtalanok és nyűgösek, mindig könnyű, felsőbbrendű, kellemesebb foglakozást keresnek. Bár angyalnak képzelik magukat, mégis nagyon emberiek. Nyugtalanok, nyűgösek, elégedetlenek, neheztelnek férjükre, amiért idejük nagy részében nem őket boldogítják. Panaszkodnak, hogy elhanyagolják őket, mikor a férjük épp azt a munkát végzi, mely nekik lenne kötelességük. Sátán könnyen hozzáfér ezekhez. Nem szeretnek igazán senkit, csak magukat. Az ellenség mégis azt duruzsolja fülükbe, hogy ha ez vagy az lenne a férjük, akkor valóban boldogok lennének. Könnyen áldozatul esnek Sátán csapdáinak, könnyűszerrel ráveszi őket, hogy megcsalják férjüket, s megrontsák Isten törvényét.

Így szólnék az ilyen nőkhöz: Magatok alapozhat játok meg, vagy rombolhatjátok le boldogságotokat. Ti tehetitek helyzeteteket boldoggá, vagy elviselhetetlenné. Az út, melyen jártok; magatoknak terem boldogságot vagy nyomorúságot. Az ilyen személyek nem gondolnak arra, hogy a férjük egyszer majd, belefárad hasznavehetetlenségükbe, durcás nyafogásaikba, gáncsoskodásukba, sírógörcseikbe, amiért annyira sajnálatraméltónak képzelik helyzetüket? Ez az örökös idegesítő nyűgösködés valójában elfordítja tőlük férjük szeretetét, s elűzi őket otthonról,hogy máshol, találjanak nyájas légkört, nyugalmat és békét. Otthon mérgezett a légkör; mindennek lehetne nevezni, csak a béke, nyugalom és boldogság honának nem. Ezzel a férjüket is kiteszik Sátán kísértéseinek, esetleg ő is tiltott személyekre ruházza szeretetét. Az ellenfél bűnre csábítja őt, és végül elkárhozik.

A nők munkája és hivatása nagyon komoly. Különösen, ha nem csak feleségek hanem anyák is. Áldás lehetnek mind a körülöttük élőknek. Hatalmas erő lehetnek a jóra, ha úgy hagyják fényleni világosságukat, hogy mennyei Atyánk magasztalására késztessék környezetüket. A nők áldást árasztanak, ha Istennek adják át útjaikat és akaratukat, hogy ő uralkodjék gondolataikon, szeretetükön, és egész lényükön. Olyan légkört teremthetnek, mely finomítja, felemeli környezetét. De az ilyen nők nem is tudnak a hatalomról, mellyel rendelkeznek. Önkéntelenül olyan légkört árasztanak, mely magától értetődőn illatozik a megszentelt életből, megújult szívből. Oly gyümölcs ez, mely természetesen terem az Isten által ültetett, jó fán. Az ilyenek elfeledkeznek magukról, Krisztusba olvad az életük. Annyira természetes nekik, hogy gazdagok legyenek a jótettekben, akár a lélegzetvétel. Annak élnek, hogy jót tegyenek, mégis őszintén mondják: Haszontalan szolgák vagyunk.

A nő hivatását Isten szabta ki. S ha szerényen, mégis a tőle telhető legjobban, mennyországot teremt a családi körben, hűségesen és szeretettel végzi férje s gyermekei iránti kötelességét; ha arra törekszik, hogy szent fény áradjon hasznos, tiszta és erényes életéből, hogy felvidítsa a körülötte élőket, azt a kötelességét végzi, melyet Mestere hagyott rá, s Isten ajkáról hallja majd a szavakat: Jól van, te derék, hűséges szolga, menj be urad örömébe. Ezek a nők, akik hűségesen végzik, ami végeznivalót a kezük talál, akik vidám lelkülettel segítenek férjüknek viselni a gondokat, és Istennek nevelik gyermekeiket, a szó legmagasztosabb értelmében hittérítők. A nagyszerű munka fontos ágát végzik – halandókat készítenek elő itt a földön a jövő, magasztosabb életre; s jutalmuk semmiképpen el nem marad. A gyermekeket a menny számára kell nevelnünk, felkészíteni őket, hogy ott ragyogjanak majd az Úr országának udvaraiban. Mikor a szülők, különösen az anyák, igazán megértik, milyen fontos, felelős munkát bízott Isten rájuk, akkor nem merülnek annyira bele szomszédjaik dolgaiba, amihez semmi közük. Nem járnak majd házról-házra pletykálni, szomszédjaik hibáin, ballépésein csámcsogni. Olyan súlyos aggodalmat, felelősséget éreznek majd gyermekeikért, hogy nem lesz idejük a szomszédok gyalázására. A pletykázók és hírharangok borzalmas átkok mind a világi közösségben, mind a gyülekezetben. Ebből ered a gyülekezet próbáinak kétharmada.

Isten elvárja tőlünk, hogy hűségesen végezzük a ma kötelességeit. A hitvalló keresztények nagyobb fele rettentően elhanyagolja ezt. Különösen az említett csoport veszítette szem elől a mindennapi kötelességeket, akik azt képzelik, hogy ők magasabb rendű lények, mint a körülöttük élő, halandó társaik. Hogy valójában alantasabbak, szűk látókörűbbek és önzőbbek, az bizonyítja, hogy ilyen gondolatokat forgatnak fejükben. Magasan az alázatos szívű szegények felett érzik magukat, azok felett, akiket Jézus – mint mondta – elhívott. Örökké csak megtiszteltetés után könyökölnek, tapsra várnak, hogy oly nagyszerű munka végzéséért magasztalják őket, melyre mások képtelenek. Ahhoz azonban nem fűlik finnyás foguk, hogy a szerénnyel, szegénnyel, alázatossal barátkozzanak. Félreismerik a szívükben rejlő indítékot. Azért húzódoznak a kevésbé kellemes emberektől, mert tetőtől-talpig önzők. Tetteik és indítékaik középpontja – dédelgetett önzésük.

A menny felségesére terelték figyelmemet Mikor, akit angyalok imádtak, aki gazdag volt a megtiszteltetésben, ragyogásban és dicsőségben, lejött a földre, ahol emberformában találta magát, nem tiltakozott, hogy de bizony neki finomabb a természete. Nem idegenkedett a szerencsétlenektől. Munkálkodása során az elesettek, szegények, kétségbeesettek és ínségesek közt forgott. Pedig ő volt a megtestesült kifinomultság és tisztaság; az ő élete és jelleme valóban magasztos volt; mégis munkássága során nem a hangzatos címeket viselők, nem a világ legmegtiszteltebb emberei között találjuk, hanem a lenézetlek és az ínségesek társaságában. Azért jöttem, mondta az isteni tanító, hogy mentsem az elveszettet (Máté 18:11). Igen, a menny fenségesét mindig ott találjuk fáradozni a leginkább segítségre szorulók közt. Bárcsak Krisztus példája pirulásra késztetné azok kifogásait, akik annyira beleszerettek szegény magukba, hogy finnyás ízlésük és magasztos hivatásuk rangján alulinak tartják segíteni a legmagatehetetlenebbet. Az ilyenek magasabb polcra tolakodnak, mint Uruk, s végül megdöbbenten találják magukat mélyebben, mint azok legalacsonyabbika, akiktől finnyás érzékenységük undorodva húzódozott, hogy ilyenekért dolgozzanak, hogy ilyenekkel érintkezzenek. Igaz, nem mindig nyaralás, ha csatlakozunk a Mesterhez, és munkatársaivá válunk, hogy segítsük azokat, akiknek a legégetőbb szükségük van a segítségre; Krisztus mégis e feladat végzésére alázta meg magát. Mióta nagyobb a szolga az ő uránál? Urunk példával járt előttünk, s nekünk is megparancsolja, hogy kövessük őt. Lehet, hogy kellemetlen, mégis pontosan ennek végzését követeli meg.

A mű szívében megbízható s válogatott emberekre van, szükség. Akik nem jártasak a teherviselésben, s akik nem is óhajtanak szert tenni az efféle tapasztalatra, azok semmi körülmények között se éljenek ott. Olyanokra van szükség, akik úgy virrasztanak az emberek felett, mint akikkel el kell számolniuk. Isten népének apáira és anyáira van szüksége fontos helyen. Az önző, a magával törődő, a zsugori, a másét kívánó találjon magának olyan lakóhelyet, ahol nem annyira szemet szúrók nyomorúságos jellemvonásai. Minél elszigeteltebbek, annál előnyösebb az Isten ügyére. Felhívom Isten népét, bárhol élnek is, ébredjenek kötelességükre. Értsék meg valahára, hogy valóban az utolsó idők veszedelmei között élünk.

Remélem, hogy N. Fuller esete felráz majd titeket, apák és anyák, hogy felismerjétek, hogy feltétlenül alapos javulást kell elérnetek családotokban, magatokban és gyermekeitekben, hogy Sátán egyet se kábítson el annyira, hogy úgy vegyétek a bűnt, mint ez a szegény, szánalomra méltó férfi tartotta. Akik részt vettek vele a bűn tetteiben, azokat soha félre nem vezették, soha tönkre nem tették volna, ha magasztos nézetük lett volna az erényről és tisztaságról, ha ápolták volna magukban a bűntől és gonoszságtól való szüntelen iszonyodást. Miközben a halandóknak küldött legkomolyabb figyelmeztetés alatt élnek, és Isten törvényét a jellem vizsgájaként, s az élő Isten pecsétjeként hirdetik, mégis áthágják szent utasításait. Akik ilyet tesznek, lelkiismeretük elszárad, és borzalmasan megkeményedik. Ellene állnak az Isten Lelkének, míg csak külszínnek nem tudják használni az igazságot, amelybe romlott lelkük nyomorék voltát rejtik. Sátán ijesztően félrevezette e férfit. Miközben azt hangoztatta, hogy Isten munkájára, a szent dolgok szolgálatára szentelte magát, valójában féktelen szenvedélyeknek hódolt. Egészségesnek tartotta magát, holott semmi egészség sem volt benne.

Mélyen megrázott, mikor elém tárták az állati szenvedélyek hatalmát az olyan férfiak és nők felett, akik máskülönben értelmesek és tehetségesek. Jó munkát végezhetnének, s hatalmas erőt jelenthetnének, ha nem igázták volna le őket az alantas szenvedélyek. Borzalmasan megrendült az emberekbe vetett hitem. Tudtomra adták, hogy látszólag jó magaviseletű személyek, bár nem közelednek jogosulatlan bizalmaskodással a másik nemhez, mégis bűnösek, mert életük csaknem minden napján titkos bujaságot művelnek. Még akkor sem tartóztatták meg magukat e rettentő bűntől, amikor legünnepélyesebb, legkomolyabb értekezleteken vettek részt. Meghallgatták az ítéletről szóló lehető legkomolyabb, legmegrázóbb szentbeszédeket, amelyek mintha Isten bírói széke elé vitték volna el őket. S félelemre és reszketésre késztették őket; mégis alig egy óra múlva újra művelték elbűvölő bűnüket, megfertőztették testüket. Annyira az undorító bűn rabszolgái lettek, hogy teljesen tehetetlennek látszottak uralkodni szenvedélyükön. Nagyon komolyan fáradoztunk némelyikért, kérleltük őket, s írtunk értük és imádkoztunk fölöttük; mégis tudtuk, hogy komoly igyekezetünk és rettentő aggodalmunk kellős közepén a bűnös szokás hatalma kerekedett felül, s akkor is elkövették e bűnöket.

Bár a betegség súlyos rohamai vagy erőteljes meggyőzés által némely bűnös lelkiismerete felébredt, s annyira ostorozta őket, hogy mély alázattal bűnvallomásra késztette őket. De mások is bűnösök. Csaknem egész életükben egyre művelték a bűnt, s megromlott egészségükkel és csupa lyuk emlékezetükkel aratják le ez ártalmas és gonosz szokás következményeit; mégis túl büszkék bűnvallomást tenni. Titkolóznak, nem éreznek lelkiismeret furdalást a súlyos bűn miatt. Nagyon kevéssé bízok meg az ilyen keresztény lelkiéletében. Mintha érzéketlenek lennének a Szentlélek ösztökélése iránt. Ugyanaz nekik, ami szent, vagy ami közönséges. Az annyira lealjasító gonoszság gyakori művelése, mellyel beszennyezik testüket, nem préselt ki belőlük keserű könnyeket, és szívből fakadó megtérést. Azt tartják, hogy kizárólag maguk ellen vétkeznek. Ebben azonban tévednek. Mivel beteges a testük és gondolkodásuk, mások is megérzik, mások is megszenvedik. A képzeletük beteges, az emlékezetük kihagy, hibákat követnek el, s mindenben színvonalon aluliak, amit azok is súlyosan megéreznek, akikkel élnek, s aki érintkezik velük. Megaláztatást s kínos érzést kénytelenek elviselni mások előtt, mert azok is látják e dolgokat.

Azért említettem néhány esetet, hogy szemléltessem e lélek és testpusztító gonoszságnak a hatalmát. Egész gondolkodásukon az alantas szenvedély uralkodik el. Alantasabb erők törik le az erkölcsi és szellemi erőket-képességeket. A test bágyadt, az agy erőtlen. Eltékozolják az ott letétbe helyezett, szervezet táplálását szolgáló anyagot. Hallatlanul kiuzsorázzák a szervezetet. Az agy finom idegei, mivel természetellenes munkára izgatják, elzsibbadnak, s bizonyos mértékig megbénulnak. Erkölcsi és szellemi erejük csökken, az állati szenvedélyek pedig egyre erősödnek, megizmosodnak a gyakorlástól, az étvágyuk is egészségtelen ételeket követel. Mikor az emberek a nemi önkielégítés szokásának rabjai lesznek, lehetetlen felrázni erkölcsi érzékeiket, hogy nagyra becsüljék az örökkévaló dolgokat; képtelenek gyönyörködni a lelki gyakorlatokban. Tisztátalan gondolatok ragadják meg, s uralják képzeletüket, bűvölik a gondolkodást, ezt követi a csaknem ellenállhatatlan kívánság a tisztátalan tettek elkövetése után. Ha arra szoktatnák gondolkodásukat, hogy emelkedett tárgyakról elmélkedjenek, arra nevelnék képzeletüket, hogy tiszta és szent dolgokról elmélkedjenek, akkor megerősödnének a lélek és testpusztító borzalmas, elaljasító gyöngeség ellen. A nevelés által hozzászokna, hogy azzal foglalkozzék, ami magasztos, ami mennyei, ami tiszta, ami szent, és nem lehetne elcsábítani az alantas, romlott, undorító gyöngeség műveléséhez.

Mit is mondhatnánk azokról, akik közvetlen az igazság tündöklésében élnek, s mégis naponta ezt művelik, mégis naponta a bűn és gonoszság útját követik? A tiltott, izgató kéjelgés elbűvölőn hat rájuk, egész lényüket rabságban tartja és uralja. Az ilyenek gyönyörködnek az erkölcstelenségben és vétkezésben, ezért Isten városán kívül kell elpusztulniuk, mindennemű utálatos dologgal együtt.

Bár igyekeztem ráébreszteni őket kötelességükre, mégis tovább alszanak. Gyermekeitek titkos bűnt űznek, titeket meg orrotoknál fogva vezetnek. Vakon megbíztok bennük, azt hiszitek, hogy túl jók és ártatlanok ahhoz, hogy képesek lennének titkon művelni a gonoszságot. A szülők babusgatják, kényeztetik gyermekeiket, engedékenyek irántuk ahelyett, hogy szilárdan és határozottan nevelnék és fékeznék őket. Annyira tartanak gyermekeik csökönyös, akaratos lelkületétől, hogy félnek összetűzni velük. Az ő bűnük is az Éli rovására írt hanyagság bűne lesz. Péter intése a lehető legértékesebb annak, aki a halhatatlanságra törekszik. Ugyanannak a drága hitnek részeseihez szól:

„Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk együtt drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában. Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében. Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, annak megismerése által, aki minket saját dicsőségével és hatalmával elhívott. Amely által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jócselekedet mellé tudományt. A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet. A kegyesség mellé atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek meg vannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve. Mert akiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásról. Annak okáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatásotokat és kiválasztásotokat erőssé tenni; mert ha ezek szerint cselekszetek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképpen gazdagon adatik majd nektek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.”

Olyan világban élünk, ahol bővelkedik a világosság és tudás, mégis sokan, akik vallják, hogy ugyan annak a drága hitnek lettek részesei, szántszándékkal maradtak tudatlanok. Körös-körül fény övezi őket, mégsem vonatkoztatják magukra. A szülők nem látják be annak szükségét, hogy képezzék magukat, tudásra tegyenek szert, s hasznát is vegyék házaséletükben. Ha eleget tennének az apostol intésének, s az összeadás terve szerint élnének, nem lennének gyümölcstelenek Jézus Krisztus teljes megismerésében. Sokan azonban nem értik meg a megszentelődés folyamatát. Némelyek azt hiszik, hogy már megszentelődtek, pedig alig tanulták meg az összeadásból az első leckét. A megszentelődés fontos kötelesség; nem nyerjük azt el egyetlen nap, egyetlen óra alatt, főleg nem nyerjük el rendkívüli igyekezet nélkül.

Sok szülő nem szerzi meg a kellő tudást a házaséletben. Nem vigyáznak, nehogy Sátán jusson előnyre, nehogy ő uralkodjék el a gondolataikon és az életükön. Nem látják be, hogy Isten elvárja tőlük, hogy megóvják házaséletüket a szertelenségtől, túlzástól, kicsapongástól. Alig néhányan tartják vallásos kötelességüknek, hogy uralkodjanak szenvedélyeiken. Házasság közösségére léptek választottjukkal, s ezért azt gondolják, hogy a házasság szentesíti az alantas szenvedélyek kielégítését. Még az istenfélelmet valló nők is szabad folyást engednek érzéki szenvedélyeiknek, s nem gondolnak azzal, hogy Isten felelősnek tartja őket az életerő elpazarolásáért, ami csökkenti életképességüket és gyöngíti az egész szervezetet.

A házasság szövetsége a legsötétebb bűnök takarója. Istenfélelmet valló férfiak és nők megfertőzik testüket romlott szenvedélyeik bűnös kielégítésével, s így az állatoknál is lejjebb züllesztik magukat. Visszaélnek erőikkel, melyeket Isten szentül és tisztán megőrzésre adott. Feláldozzák egészségüket és életüket az állati szenvedély oltárán. Állati tulajdonságoknak vetik alá magasztosabb, nemesebb erőiket. Akik így bűnöznek, nem veszik eszükbe viselkedésük következményét. Ha látnák, hogy mennyi szenvedést zúdítanak magukra a bűnös kielégüléssel, megriadnának, s legalább néhányan messze kerülnék a bűn útját, mely ilyen rettegett megtorlást szül. Sokak élete annyira nyomorult, hogy szívesebben meghalnának, minthogy élni kelljen nekik; sokan pedig időnap előtt meg is halnak, az állati szenvedélyek túlzásba vitt kielégítése dicstelen művelésének áldozva fel életüket. De mert házasságra léptek, azt hiszik, hogy nem követnek el bűnt.

Férfiak és nők, valamikor majd megtudjátok, mi a bujaság, s mi a következménye. A házasságon belül is olyan alacsonyrendű szenvedélyre bukkanunk, mint azon kívül. Pál apostol inti a férjeket, hogy szeressék feleségüket „amiképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért”. „Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. Aki szereti az ő tulajdon feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat.” Nem tiszta szeretet az, ami arra sarkallja a férfit, hogy bujaságának kielégítőjévé züllessze a feleségét. Az állati szenvedély rázza a rácsát a kielégülésért. Milyen kevés férfi mutatja ki szeretetét az apostol által meghatározott módon: „Amint Krisztus is szerette az egyházat, és feláldozta magát érte, hogy tisztára mossa, megszentelje;” nem pedig beszennyezze, „hogy szent és szeplőtlen legyen”. Az ilyen fajta szeretet az, amit Isten szentnek ismer el a házasságban. Tiszta és szent elv a szeretet, de a buja szenvedély nem tűri el a korlátozást, s nem hajlandó hallgatni, vagy engedelmeskedni az ésszerűsségnek. Vak a következmények iránt; nem érvel az októl az okozatig. Sok nő bágyadt gyöngeséget és idült betegséget szenved, mert férjük semmibe veszi testük-lelkük törvényszerűségeit; mert lábbal tapossák a természet törvényeit. Férfiak és nők teli marokkal pazarolják az agy idegerejét, természetellenes erőfeszítésre korbácsolva azt, hogy kielégítsék romlott szenvedélyüket. S ez a visszataszító alantas, alacsonyrendű szenvedély a szeretet magasztos nevét viseli.

Sok, előtte elvonuló keresztény híjával volt az erkölcsi mértékletességnek. Inkább állatiak, mint isteniek voltak. Valójában csaknem teljesen állatiak. Az ilyen férfiak elaljasítják feleségüket, noha azt ígérték, hogy gondjukat viselik, és szeretni fogják őket. Lezüllesztik feleségüket alantas buja vonásaik kielégítésének eszközeivé. S nagyon sok nő megengedi, hogy parázna szenvedélyek rabszolgája legyen; nem tartják meg szentnek és szeplőtlennek testüket. A feleség nem őrzi meg méltóságát és önérzetét, mellyel házassága előtt rendelkezett. E szent intézménynek meg kellett volna őrizni, sőt növelni női tisztességét és szent méltóságát; de tiszta, tiszteletreméltó, Istentől rendelt női voltát feláldozták az alantas szenvedély oltárán; koncul vetették férje kielégülésének. A feleség nem sokáig tudja tisztelni férjét, aki azokat a törvényeket sem veszi figyelembe, amelyeket az állatvilág tiszteletben tart. A házasélet csak megalázó, kellemetlen iga lesz; mert a szeretet kihal, s gyakran a bizalmatlanság, féltékenység és gyűlölet foglalja el a helyét.

Senki sem szeretheti igazán a feleségét, mikor az engedékenyen aláveti magát, hogy férjének rabszolgája legyen, kielégítve romlott szenvedélyeit. Mivel tiltakozás nélkül beleegyezik, elveszti férje szemében azt az értéket, mellyel valamikor bírt. A férj szemében alacsony szintre süllyed, ledöntve mindarról, ami felemelő; s a férj hamarosan gyanakodni kezd, hogy felesége ugyanolyan engedelmesen alávetné magát, hogy más aljasítsa le. Kételkedni kezd hűségében és tisztaságában, megunja feleségét, és új tárgyakat keres, hogy felajzzák és fokozzák pokoli szenvedélyeit. Mindketten semmibe veszik Isten törvényét. Az ily férfi rosszabb az állatnál; emberi alakba bújt ördög. Fogalma sincs az igaz, megszentelt szeretet felemelő, nemesítő elveiről.

A feleség is féltékenykedni kezd urára, gyanakszik, hogy ha alkalom kínálkozna, férje ugyanoly készségesen mással erkölcstelenkedne. Látja, hogy feleségén nem a lelkiismeret vagy istenfélelme uralkodik; a buja szenvedélyek ledöntötték az összes szent korlátot; mindazt, ami a férjében isteni, az alantas, állati ösztön szolgájává zülleszti.

A világ tele van ilyen férfiakkal és nőkkel; s takaros, ízléses, igen, még vagyont érő házak is rejtenek poklot odabenn. Képzeljétek el, ha tudjátok, hogy milyen lesz az ilyen szülők gyereke. Ők talán még lejjebb csúsznak a létrán. A gyerekek a szülők jellemét öröklik. Az ilyen szülők gyermekei alacsony, alantas gondolkodást örökölnek. Sátán pedig felkarol bármit, ami romlásra hajlik. Most az a kérdés vár eldöntésre, vajon a feleség kötelességnek tartsa-e, hogy. mindenbe beleegyezzék, amit férje követel, mikor látja, hogy csak alantas szenvedély uralkodik rajta, s mikor ésszerűen és józanon meggyőződik, hogy árt vele testének, melyről pedig Isten megparancsolta, hogy szentnek és szeplőtlennek tartsa meg, élő áldozatul az Istennek?

Nem tiszta, szent szeretet az, amely arra viszi a feleséget, hogy egészsége és élete rovására is kielégítse férjének állati vonásait. Ha igaz szeretet és bölcsesség él benne, igyekezni fog a buja szenvedélyek kielégítéséről magasztos és lelki tárgyakra terelni férje figyelmét, még-pedig úgy, hogy fontos, lelki tárgyakra tereli a beszédet. Lehet, hogy arra is szükség lesz, hogy szerényen és szeretetteljesen emlékeztesse férjét, ha megkockáztatja is nemtetszését, hogy nem züllesztheti le testét nemi túlkapásokkal. Gyöngéden és nyájasan emlékeztesse férjét, hogy elsősorban és legszentebben Isten tart rá igényt, mert elszámolásra vonják érte Isten nagy napján. „Nem tudjátok-e, hogy a testetek a bennetek lakózó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” „Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái.”

Ha a feleség magasztossá teszi a szeretetét, ha szentnek és szeplőtlennek tartja meg kifinomult, asszonyi méltóságát, akkor okos viselkedéssel sokat tehet férje megszenteléséért, s ezzel betöltheti szent hivatását. Így megmentheti mind férjét, mind magát, kettős eredményt érve el. E kényes és nehezen irányítható dologban sok bölcsességre, türelemre, valamint erkölcsi bátorságra és lelki erőre van szükség. Ilyen erőt és kegyelmet imában találhatunk. Legyen szívünk uralkodó elve az őszinte szeretet. Csakis az Isten és a férj iránti szeretet lehet a tettek helyes alapja.

Ha a feleség úgy dönt, hogy férjének előjoga, hogy teljesen eluralkodjék felesége testén, s a maga kénye-kedvére alakítsa mindenben a gondolkodását, hogy az is olyan síneken fusson, mint az övé, akkor az asszony lemond egyéniségéről; elveszti azonosságát, beleolvad férjébe. Akkor gép lesz csupán férje akaratának, hogy tetszése szerint mozgassa, s uralja – élvezeteinek játékszere. A férj gondolkodik, dönt, és cselekszik helyette, érte. A feleség gyalázatot hoz Istenre, ha ilyen helyre hagyja lefokozni magát. Felelősséggel tartozik Istennek, s ezt meg kell őriznie.

Mikor a feleség átengedi testét és értelmét férje uralmának, ha eltűri, hogy férje döntsön mindenben, feláldozva lelkiismeretét, méltóságát, sőt, azonosságát is, akkor elmulasztja az alkalmat és lehetőséget, hogy hatalmasan tudjon hatni a jóra, mint kellene, hogy felemelje férjét. Meglágyíthatná rideg természetét, és megszentelő légkörével finomíthatná és tisztíthatná férjét. Rávezethetné, hogy szívósan igyekezzék határt szabni szenvedélyeinek; legyen lelkibb gondolkodású, hogy együtt részesülhessenek az isteni természetben, miután megmenekültek a romlottságtól, mely a bűnös kívánság által uralkodik a világon. Az ilyen igyekezetnek nagy lehet a hatalma, hogy emelkedett és nemes tárgyakra terelje a gondolkodást, a fölé az alantas, érzéki kielégülés fölé, amelyet a kegyelem által meg nem újított szív természettől keres. Ha a feleség úgy érzi, hogy férje boldogításához férje színvonalára kell züllenie, mikor az állati szenvedély a szeretetének alapja, és az uralkodik tettein is, akkor a feleség Isten tetszése ellen cselekszik; mert nem áraszt megszentelő légkört férjére. Ha azt gondolta, hogy tiltakozás nélkül alá kell vetnie magát férje állati szenvedélyének, akkor nem tudja, hogy mi a kötelessége a férje, és mi az Isten iránt. A túlzott nemi élet gyorsan kiöli a lelki gyakorlatok szeretetét, elvonja az agytól a szervezet táplálásához szükséges anyagot, s a legalaposabb mód, hogy kimerítse az életerőt. Egyetlen asszony se nyújtson segítőkezet a férjének, hogy pusztítsa magát. Ha értelmes, és ha szereti a férjét, nem is fogja megtenni.

Minél szabadabb folyást engedünk állati szenvedélyeinknek, annál inkább megizmosodnak, s annál türelmetlenebbül követelik a további kielégülést. Az istenfélő férfiak és nők ébredjenek rá kötelességükre. Sok hitvalló keresztény ideg és agybénulást szenved, mivel mértéktelen ebben az irányban. Rothadás emészti sokak csontját és velejét, akiket pedig derék embereknek tartanak, akik imádkoznak és sírnak, s akik magas tisztséget töltenek be, de akiknek szennyezett teste soha belül nem kerül a mennyei város kapuin.

Jaj, bárcsak meg bírnám értetni mindenkivel Isten iránti kötelességüket, hogy a lehető legjobb állapotban őrizzék meg szellemi és testi erejüket, hogy tökéletes szolgálattal tudjanak adózni Teremtőjüknek! A keresztény feleség tartózkodjék attól, hogy szóval vagy tettel felébressze férjében az állati szenvedélyeket. Sokaknak nincs semmi ereje, hogy ilyesmire tékozolja. Ifjúkoruk óta az állati szenvedélyek kielégítésével gyöngítették agyukat, és ásták alá szervezetüket. A házasságban legyen a lemondás és a mértékletesség jelszó. Akkor születendő gyermekeik nem lesznek oly hajlamosak az erkölcsi és szellemi gyöngeségre, nem lesz bennük olyan erős az állati vonás. A gyermekekben csaknem általános az erkölcsi romlottság. Mi ennek az oka? Kitől örökölték e jellemvonást? Bárcsak rányitná az Úr valamennyiünk szemét, hogy sikamlós helyen állunk!

Az istenfélelmet valló férfiak és nők romlottsága felől elém tárt kép miatt attól féltem, hogy teljesen elveszítem az emberekbe vetett bizalmat. Láttam, hogy félelmetes, halálszerű álom szállt csaknem valamennyiükre. Csaknem lehetetlen felrázni azokat, akiknek a legégetőbb szükségük van a felhívásra, hogy legyen valamelyest valódi fogalmuk Sátán hatalmáról, amellyel fogva tartja gondolkodásukat. Nincsenek tudatában a közöttük burjánzó romlottságnak. Az ellenfél elvakította gondolkodásukat, és érzéki biztonságba ringatta őket. Arra irányuló igyekezetünk kudarca, hogy megértessük az emberekkel, milyen veszélyek veszik körül a lelküket, néha arra a gondolatra vezet, hogy túlzottnak képzelem az emberi szív romlottságát. De mikor tényeket tár elém az Úr, hogy bebizonyítsa annak szomorú lelki nyomorékságát, aki szent dolgokkal mert szolgálni, míg szíve romlott volt, akinek bűntől szennyes keze megszentségtelenítette az Úr edényeit, akkor bizonyos vagyok benne, hogy nem túlzom el a képet.

Nagyon erőteljes bizonyságot tettem mind írásban, mind szóban, remélve, hogy felriasztom Isten népét, hogy megértsék, hogy veszedelmes idők köszöntöttek ránk. Megrendült a szívem azok közönyének láttán, akiknek pedig ismerni kellene az ellenfél romboló törekvését, s ébren kellene őrködniük. Láttam, hogy Sátán még gondolkozását is orránál fogva vezeti, akik vallják az igazságot, hogy a paráznaság borzalmas bűnébe merüljenek. A férfi, a nő gondolkodása nem egy csapásra süllyed le a tisztaságról és szentségről a züllésre, romlottságra és bűnözésre. Időbe telik, míg az emberi istenivé alakul át, vagy amíg azt zülleszti le magában az ember, amit Isten mására teremtettek, le az állati, ördögi színvonalára. Szemlélet álltai változunk el. Bár az ember teremtője mására alkotott, annyira elkapathatja a gondolkodását, hogy a bűn, amit valamikor gyűlölt, kellemessé válik számára. Mikor nem virraszt és imádkozik többé, akkor nem védi már a fellegvárat, sem a szívét, hanem bűnbe és bűnözésbe merül. Elaljasodnak a gondolatai, s lehetetlen kiemelni a romlásból, míg arra szoktatják, hogy rabbá tegye az erkölcsi és szellemi erőket, s durva szenvedélyeknek vesse alá. Megszakítás nélkül fenn kell tartani az érzéki gondolkodás elleni harcot. S Isten kegyelmének finomító hatalmára van szükség, mely felfelé vonzza a gondolkodást, és arra szoktatja, hogy tiszta és szent dolgokról elmélkedjék.

Sok hitvalló szombattartó nem veti rabságba a testét. Olyanok is elfogadják a szombatot, akiknek mindig züllött volt a gondolkodásuk. S mikor elfogadták az igazságot, nem tartották szükségesnek, hogy ellenkező irányba forduljanak, s változtassanak a viselkedésükön. Évekig csak meg nem újult szívük, s érzéki természetük romlott hajlamait követték, ami eltörölte bennük az Isten mását és beszennyezett mindent, amit érintettek. Ezért egész előttük álló életük rövid ahhoz, hogy fellépkedjenek a keresztény tökéletesség Péter létráján, mielőtt Isten országába lépnének be. Mégis kevesen vannak, akik úgy tudják, hogy nem menti meg őket az igazság puszta vallása, hanem meg is kell szentelődniük általa, hogy megfeleljenek isteni Uruk Atyjához intézett imájának. „Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság.”

Azoknak a férfiaknak és nőnek, akik állítják, hogy a Krisztus tanítványai és megtartják Isten parancsait, mindennapi életükben kell tapasztalni a szoros kapun való belépés gyötrelmeinek igazi szellemét. Csakis a gyötrődők szorgalmazzák, hogy belépjenek a szoros kapun és keskeny úton, amely az örök életre, a tökéletes boldogságra és meg nem szűnő örömökre visz. Akik éppen csak be szeretnének lépni, azok sohasem bírnak. Sokak teljes keresztény élete nem áll megerőltetőbb igyekezetből, minthogy keresik a keskeny kapun belépést, s egyedüli jutalmuk, hogy teljesen lehetetlennek találják azt.

Meglepett, mikor láttam, hogy hány családot vakított meg Sátán, hogy ne legyen fogalmuk álnokoskodásáról, fortélyairól, csalásairól, melyet közvetlen köztük művel. A szülők mintha megbárgyultak volna a gonosz bénító hatalmától. Azt képzelik, hogy nem fenyegeti őket veszély. Az Úr közölte, hogy az ellenfél le iparkodik zülleszteni a házasságra lépők gondolkodását, hogy a maga gyűlöletes mását nyomhassa gyermekeikre. Mivel házasságra léptek, azt hiszik, hogy most már szabad folyást engedhetnek állati szenvedélyeiknek. Az ellenfél vezeti, ámítja, s így ráveszi őket, hogy rontsák meg a házasság szent, megszentelt intézményét. Nagyon a szája íze szerint való, hogy házastársak alantasan, tisztátalanul gondolkodnak, mert rengeteget nyerhet ebben az irányban. Tudja, hogy ha fel bírja korbácsolni az aljasabb szenvedélyeket, ha egyre erőszakosabbra szítja fel azokat, akkor mit sem kell tartania keresztény életüktől; mert az erkölcsi és szellemi képességeik alárendelt helyzetbe szorulnak, az állati vonások pedig eluralkodnak, egyre kövérednek, egyre híznak; hogy az alantas ösztönök izmosodnak az ilyen gyakorlástól, míg a nemesebb vonások egyre csak gyöngülnek.

Az ellenség sokkal könnyebben tudja alakítani a gyermekeket, mint a szülőket; mert úgy tud uralkodni a szülők gondolatain, hogy azokon át a maga jellemének pecsétjét nyomja a gyermekekre. Így sok gyerek születik túltengő állati szenvedélyekkel, míg az erkölcsi képességek satnyák maradnak. A gyerekeknek a leggondosabb nevelésre van szükségük, hogy kiváltsuk, megerősítsük és kifejlesszük bennük az erkölcsi és szellemi erőket, hogy ezek vehessék kezükbe a kormánykereket. De a szülők nem veszik észre az ellenfél aknamunkáját; nem értik a fortélyait. Nem nevelik Istennek a gyermekeiket. Elhanyagolják az erkölcsi és vallásos nevelésüket. Folyvást az állati szenvedélyek erősödnek bennük, az erkölcsi képességek pedig elkorcsosulnak.

Némelyik gyermek kicsi korától kezdve űzi a nemi önfertőzést; s ahogy növekednek, a bűnös, érzéki szenvedélyek is velük nőnek, velük erősödnek. Nyugtalan a gondolkodásuk is. A lányok a fiúk társaságába vágynak, a fiúk a lányokéba. Nem tartózkodó, nem szemérmes a viselkedésük. Szemtelenek és tolakodók és erkölcstelen szabadosságot engednek meg maguknak a másik nemmel szemben. Az önkielégítés szokása már előzőleg elzüllesztette gondolkodásukat és beszennyezte lelküket. Erkölcstelen gondolatok, a regényolvasás, szerelmes történetek, piszkos könyvek tüzelik a képzeletüket, és pontosan ezek ízlenek, tetszenek a romlott gondolkodásuknak. Nem szeretik a munkát, s ha mégis dolgoznak, fáradtságról panaszkodnak, fáj a hátuk, fáj a fejük, szédülnek. Van-e erre elég okuk? A munkába fáradtak volna bele? Jaj, dehogy! A szülők mégis elnézők a panaszaik miatt, s felmentik őket a munka és a felelősség alól. Noha ez a lehető legrosszabb, amit tehetnek. Ezzel eltávolítják a csaknem egyedüli akadályt, melytől az ellenfél nem tud hozzá férkőzni teljesen elgyöngült gondolkodásukhoz. A hasznos munka bizonyos fokig megóvná őket az ördög teljhatalmától.

Valamennyire ismerjük az ördög munkamódszerét, s azt is, hogy milyen eredményesen alkalmazza azokat. Abból tudom, amit megmutattak nekem, hogy megbénítja a szülők gondolkodását. Nem gyanakszanak, hogy gyermekeik erkölcstelenséget művelnek, bűnt követnek el. Némelyik gyerek kereszténynek mondja magát, így hát a szülők tovább alszanak, nem tartanak veszélytől, holott gyermekeik eközben tönkreteszik agyukat és testüket. Némelyik szülő az Isten hazában sem tartja maga mellett a gyermekeit. Fiatal lányok járnak az összejövetelekre, s foglalnak helyet esetleg a szüleikkel, de gyakrabban a hátsó sarokban. Az a szokásuk, hogy valamilyen ürüggyel kimennek a gyülekezetből. A fiúk tudják ezt, és a lányok után mennek, vagy még előttük. Később pedig, mikor az összejövetel véget ér, hazakísérik őket. A szülők meg semmit sem tudnak az egészből. Majd ismét ürügyet találnak, hogy sétálni menjenek, s fiúk és lányok összeverődnek a játszótéren, vagy más félreeső helyen, ahol játszanak, nagyon jól érzik magukat, ahol nem függ rajtuk tapasztalt szem, hogy intse őket. A felnőtt férfiakat és nőket utánozzák.

Könnyű erkölcsű korban élünk. Kisfiúk, kislányok kezdenek udvarolgatni egymásnak, mikor mindkettőnek a gyerekszobában kellene tanulni a•szemérmes viselkedést. S mi a következménye e keveredésnek? De növeli-e a tisztaságot az összejárókban? Dehogyis növeli! Hanem az első érzéki szenvedélyt váltja ki; az ilyen találkák után az ördög tüzet önt a fiatalok ereibe, s azok átadják magukat alantas szokásaiknak.

A szülők pedig alszanak, és nem is tudják, hogy az ellenfél kitűzte családjukban pokoli lobogóját. Mi lesz romlott korunk ifjúságával, szakad ki belőlem a kérdés? Ismétlem: a szülők alszanak. A gyerekeket elcsábította a szerelemvágyó érzékiség, s az igazságnak nincs ereje, hogy kiküszöbölje a helytelenségeket. Mit tehetnénk, hogy gátat vessünk a gonoszság árjának? A szülők sokat tehetnek, ha akarnak. Ha a serdülőkorba éppen csak belépő lányukat maguk-korú vagy idősebb fiúk szólongatják meg bizalmasan, akkor tanítsák meg lányukat, hogy oly határozottan utasítsa vissza az ilyen közeledéseket, hogy ne ismétlődjenek meg. Mikor a fiúk vagy ifjak gyakran keresik valamely lány társaságát, akkor valami nincs rendjén. Annak a lánynak olyan anya kell, aki rendreutasítja és megtanítja, mi illő az ilyen korú lánynak.

Az uralkodó, megrontó tanítás, hogy az egészség szempontjából a nemeknek keveredni kell, elvégezte a maga romboló hatását. Mikor a szülők és gyámok tized olyan éles ésszel rendelkeznek, mint Sátán, akkor a nemek ily elegyedése ártalmatlan lesz? A helyzet jelen állása szerint Sátán a lehető legügyesebben bűvöli el a fiatalok gondolkodását; s a fiúk és lányok keveredése csak hússzorosára növeli a rosszat. Kössük le hasznos munkával a fiúk és lányok idejét. Ha elfáradtak, kevésbé hajlanak testük megrontására. Semmi reményünk a fiatalok számára, hacsak az idősebbek ellenkezőleg nem gondolkodnak a dologról. Erkölcsi romlás nyomta pecsétjét a fiúk és lányok vonásaira, s mégis mit teszünk a gonoszság elhatalmasodása ellen? Megengedik, sőt biztatják a fiúkat és ifjakat, hogy illetlenül közeledjenek a lányokhoz és fiatal nőkhöz. Bárcsak Isten felrázná az apákat és anyákat, hogy lelkiismeretes komolysággal fáradozzanak a dolgok rettentő állapotának megváltoztatásán –ez imám.

Mikor átnéztem a szombattartóknak adott bizonyságtételeket, melyek rámutatnak Isten népének veszélyeire, s leírják a magasztos állapotot, melyre az Úr szeretné, ha eljutnának, – bámulatba ejtett Istennek a számos figyelmeztetésben megnyilvánuló gondossága és irgalma. Ha megmaradnak Isten szeretetében és kiválnak a világból, akkor rájuk helyezi különleges áldását és világosságát, hogy körülöttük ragyogjon. Jóra serkentő hatásukat érezni lehetne a munka minden ágában, s az örömhír mezőinek összes részén. De ha elmulasztják, hogy összhangba jöjjenek Isten gondolatával ha továbbra is oly kevés fogalmuk lesz a munka fenségességéről, mint a múltban, akkor tekintélyük és példájuk ijesztő átoknak bizonyul majd. Kárt tesznek akkor, és csakis kárt. Ruhájukon becses lelkek vérét találják majd.

Figyelmeztető bizonyságtételeket ismételtem el. Megkérdem: Kicsoda fogadta meg azokat? Ki bánta buzgón bűneit, bálványimádását? Ki nyomult előre odaadóan, máris, a magasztos hivatás jutalmáért, melyre Isten felülről hívott meg minket a Krisztus Jézus által? Kin látszik meg Isten benső munkálása, mely mindenkor lemondásra és szerény önfeláldozásra vezet? Az intettek közül ki különült el a világtól, a világ szeretetétől és bűnös kívánságaitól, hogy naponta növekedjenek a kegyességben, és urunk és üdvözítőnk, Jézus Krisztusnak ismeretében? Kit látunk, hogy Isten különösen felhasználná őket, általuk és rajtuk keresztül munkálkodva, hogy kibontsa a lobogót, és a gyülekezetet is felsorakoztatná, hogy próbára tegyék az Urat, hogy lássák kitölti-e rájuk áldásait?

Aggódva vártam, hogy Isten ráhelyezi-e valakire Szentlelkét, és az igazság eszközéül használja-e fel, mellyel felrázná, és rendbe tenné gyülekezetét. Csaknem kétségbe estem, mikor év-év után tanúja voltam az egyszerű, őszinte odaadástól eltávolodásnak, melyet Isten feltárt előttem, noha egyszerűségnek, őszinte odaadásnak kellene jellemeznie követői életét. Egyre kevesebben viselik szívükön, egyre kevesebben odaadók Isten munkája iránt. Megkérdem, hogy akik állítólag hisznek a bizonyságtételekben, mennyiben akarnak azok világossága szerint élni? Mennyiben vették figyelembe a nyert figyelmeztetéseket? Mennyiben engedelmeskedtek a kapott utasításoknak?

Láttam, hogy nagyon sokak szívében és életében elsöprő változást kell elérni, mielőtt Isten munkálkodni tudna hatalmával általuk mások üdvösségén. Feltétlenül meg kell újulniuk Isten mására, igaz tettekkel és valódi megszentelődéssel. Akkor a világ szeretete, önimádásuk, s az élet minden, magunk dicsőségére számító nagyravágyása megváltozik Isten kegyelme által, és az emberek mentésének különleges munkájára fordítjuk, akikért Krisztus meghalt. Akkor alázat veszi át a büszkeség helyét; a fellengzős magunk becsülése és beteges érzékenységünk helyét pedig szelídség, szerénység. Akkor majd szívünk teljes erején az egész emberiség iránti önzetlen szeretet uralkodik. Láttam, hogy Sátán ellenük támad, mikor komolyan elkezdik magukban a megújulást. Tudja, hogy akik Istennek szentelték magukat, bizonyítékai lennének, hogy mily hatalmasak is az Úr ígéretei, s olyan erő fáradozna velük, melyet az ellenfél el nem vitathatna, ellene sem állhatna. Megvalósítanák Istennek a lélekben élő életét.

Különösen egy családnak volt szüksége minden előnyre, melyet az étkezés javításából nyerni lehet; mégis épp ők estek teljesen vissza. Gyakran fogyasztanak húst és vajat, sőt a borsos, ecetes fűszereket sem vetették el teljesen. Ez a család komoly áldást meríthetett volna a tápláló, jól szabályozott étrendből. A család fejének egyszerű, tápláló étkezésre lett volna szüksége. Ülő foglalkozást űzött, s vére is lanyhán áramlott át szervezetén. Nem lehetett áldására, mint a többieknek, az egészséges testmozgás; ezért megfelelő mennyiségű, és minőségű ételt kellett volna fogyasztania. Nem vezettek be megfelelő étrendet; és rendszertelenül étkeztek. Kijelölt időben kellett volna táplálkozniuk, és egyszerűen kellett volna főzniük, zsír és olajmentesen; mégis gondosan ügyelni, hogy tápláló, egészséges és étvágygerjesztő legyen az étel. Mint máshol, rendkívüli előkészületeket tettek a látogatók számára. Sokféle, és gyakran nehéz ételt készítettek, hogy az asztalhoz telepedők a túlzásba vitt lakmározás kísértésébe essenek. Ha meg nem volt vendég, az ellenkező végletbe estek – gyöngén táplálkoznak. Keveset esznek, és akkor sem tápláló ételeket. Nem tartják fontosnak, mint mondták, csak maguknak. Gyakran kaptak be néhány falatot, a rendszeres étkezés meg elmaradt. A család valamennyi tagja megszenvedi az ilyen házvezetést. Bűn az, ha nővéreink akkora felhajtást rendeznek a látogatókért, másrészt azzal ártanak családjuknak, hogy gyönge ételeken tartják őket, melyek nem táplálják a szervezetet.

Említett testvérünk érezte, hogy valami hiányzik a szervezetének. Nem táplálták rendesen, azért azt gondolta, hogy a húsételek adnák meg neki a kellő erőt. Ha megfelelően ellátták volna, ha időben és tápláló ételeket tálaltak volna elé, akkor bőségesen kielégíthették volna szervezete igényeit. A vaj és a hús ingerlőn hat. Ez a kettő tett kárt a gyomorban és rontotta meg az ízlést. Az agy érzékeny idegei elzsibbadtak, s az állati étvágyat erősítették az erkölcsi és szellemi vonások kárára. E magasabb rendű erők, noha ezeknek kellene uralkodniuk, egyre csak gyöngülnek, ezért nem ismerik fel az örökkévaló dolgokat. Bénulás éri a lelki, az Istent tisztelő vonásokat. Sátán diadalt ül, mert látja, hogy az étvágy segítségével mily könnyen be tud törni; mily könnyen uralkodni tud a férfiak és nők szellemi képességén, holott a teremtő jó és nagyszerű feladatra szánta ezeket.

A feljebb említett eset nem elszigetelt. Ha az lenne, nem itt szólnék róla. Mikor Sátán szállja meg valaki gondolkodását, az Úr kegyesen nyújtott világossága és utasítása mily hamar elhalványodik, veszti ott erejét. Hányan rángatnak elő mondvacsinált kifogásokat, és szopnak ujjukból légből kapott szükségleteket, hogy mentegessék helytelen útjukat, mikor félrelökik a fényt, s lábbal tapossák a világosságot. Tudom, miről beszélek. A legsúlyosabb érv az egészség megújulás ellen, hogy népünk nem él aszerint; mégis azt hangoztatja nagy komolyan, hogy nem tudnak a megújulás szerint élni, s egyúttal fenntartani az erejüket.

Az ilyén esetekben mindig találunk valódi okot, hogy miért nem tudják a megújuláshoz tartani magukat. Így nem is tud a javukra válni. Némelyek a tévedésbe esnek, hogy mivel félretették a húst, nem kell pótolniuk azt a legkitűnőbb gyümölccsel és zöldséggel, a lehető legtermészetesebben felszolgálva, zsír, olaj és bors, ecet, sok só nélkül. Pedig, ha ügyesen összeválogatnák az adományokat, melyekkel a teremtő körülvette őket, ha szülők és gyermekek tiszta lelkiismerettel, egy akarattal hozzáfognának a megújuláshoz, akkor ízlene az egyszerű étrend, s akkor már tudnák, miről beszélnek, amikor az egészségügy megújulását emlegetik. Akiket nem győztek meg a megújulásról, s akik nem fogadták el teljesen, azok nem mondhatnak ítéletet áldásairól. Akik időnként kirúgnak a hámból, hogy hízott pulyka vagy más húsétel fogyasztásával kényeztessék étvágyukat, azok megrontják szájízüket, s különben sem tudják megítélni a megújulás rendszer előnyeit. Hiszen étvágyuk uralkodik rajtuk, nem az elv.

Mi mindig jól ellátva terítjük meg az asztalt. Nem változtatok ezen a vendégek kedvéért sem, akár hívők, akár hitetlenek. Nem szeretném, hogy valaha is készületlenül érjen, ha akár hatan is betoppannak ebédre. Mindig akad nálunk elég egyszerű, egészséges étel, mely kellőképpen kielégíti az éhséget, és táplálja a szervezetet. Ha valaki ennél többet szeretne, annak máshol kell megtalálni azt. Nem kerül asztalunkra sem vaj, sem semmi húsétel. Édesség is csak nagyritkán. Legtöbbször bőven tálalunk gyümölcsöt, jó kenyeret és zöldségféléket. Mindig van elég vendégünk, s aki nálunk étkezik, jó erőben marad, sőt javul is az egészsége. Egyikünk sem ül asztalhoz ínyenc étvággyal, mégis jóízűen fogyasztjuk a Teremtőnk által nyújtott áldást.

Azok is érthetetlen közönyt tanúsítanak e fontos tárgy iránt, akik közvetlenül a mű szívében vannak. Az egészségügyi megújulás terén megnyilvánuló szilárdság hiánya tévedhetetlenül kimutatja jellemüket és lelkiségük gyöngeségét. Hiányzik belőlük a keresztény lelki élet alapossága. Nem hallgatnak lelkiismeretükre. A megújult szívben létező és működő minden helyénvaló tett alapja vagy oka engedelmességet biztosít, külső vagy önző okra való tekintet nélkül. Az igazság szelleme és a jó lelkiismeret elegendő, hogy ihlessék és szabályozzák azok indítékait és viselkedését, akik Krisztustól tanulnak, s olyanná válnak, mint Ő. Akikben magukban sincs vallásos elv, azokat könnyen meg tud ingatni mások rossz példája. Akik sosem tanulták meg Istentől kötelességüket, és nem ismerik Isten rájuk vonatkozó szándékát, azok nem megbízhatók olyan időben, amikor késhegyig folyik a harc a sötétség hatalmaival. A külső s pillanatnyi látszatok megingatják. A világiakon világi elvek uralkodnak; nem is lehet más. Hanem a ke¬resztényeken nem lenne szabad ilyen elveknek uralkodni. Ne igyekezzenek bármi más szemponttal erősíteni meg magukat, hogy eleget tegyenek kötelességüknek, mint az engedelmesség szeretete Isten összes követelménye iránt, amint azt igéjében találják, vagy megvilágosodott lelkiismeretük parancsolja.

A megújult szívben szilárd elv fog élni, hogy engedelmeskedjék Isten akaratának, mert az igazságosat, a jót, a szentet szeretik. Nem lesz ott habozás, ízlésünk, ínyencségünk, érzékiségünk figyelembevétele. A kényelem sem lesz szempont, sem, hogy mások mit művelnek. Mindenki döntsön magának. Azok gondolkodása, akiket megújított a kegyelem, nyitott közvetítők lesznek, szüntelen fényt, kegyelmet s igazságot nyernek felülről, s adják tovább. Munkásságuk is gyümölcsöző. Gyümölcsük a megszentelődés, végük pedig az örök élet.

Kevesen ismerik tapasztalatból az általuk vallott, igazságok megszentelő erejét. Engedelmességük és odaadásuk nem áll összhangban világosságukkal és kiváltságaikkal. Nem érzik át igazán a rajtuk nyugvó kötelességet, hogy úgy viselkedjenek, mint a világosság, ne pedig mint a sötétség gyermekei. Ha a világosságban, melyben részesültek, Sodoma és Gomora részesült volna, hamuban és zsákban tartottak volna bűnbánatot, és elkerülték volna Isten rendkívüli haragját. Sodoma és Gomora földjének tűrhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint azoké, akiknek tiszta világosság jutott kiváltságul, akikért rengeteget fáradoztak, s mégsem vált javukra. Elhanyagolják a csodás üdvösséget, amelyeket Isten kegyelmesen adományozni kívánt nekik. Az ördög mégis annyira elvakította őket, hogy kétségkívül gazdagnak és Isten kedvenceinek vélik magukat, mikor az igaz tanú nyomorultnak, szánalomra méltónak, szegénynek, vaknak és mezítelennek mondja őket.