Kedves I. testvérnő!

Tegnap volt egy kis időm a gondolkodásra, s most néhány gondolatot közölni szeretnék veled. Nem tudtam azonnal válaszolni kérésedre, hogy kötelességed-e férjeddel körutazásokra menni. Akkor még nem tudtam, milyen gyümölcsei vannak, ha elkíséred őt. Azért nem tudtam értelmes választ adni, amíg nem ismertem a hatást, melyet kiváltasz, ha elkíséred. Nem adhatok tanácsot, csak ha ismerem a körülményeket. Vannak, akik nagyon visszaélnek szavaimmal, ezért alaposan meg kell rágnom, amit mondok. Gondos megfontolás után, miután emlékezetbe idéztem, amiket közöltek velem felőled, készen állok, hogy írjak neked.

J. testvér felől írt leveled olvasása után attól tartok, hogy előítélet vakít, és kissé a féltékenység is. Remélem, hogy nincs így, de attól tartok, hogy így igaz. Férjeddel együtt nagyon érzékenyek és természettől féltékenyek vagytok. Ezért legyetek óvatosak ez irányban. Nem hisszük, hogy J. testvér mindent tisztán látna. Azt gondoljuk, hogy felesége távolról sem istenfélő, és a férjére is erősen hat. Mégis reméljük, hogy ha mindnyájan körültekintően bántak vele, akkor kivágja magát az ellenfél csapdájából, s mindent tisztán fog látni.

Kedves testvérnőm, eltökéltük, hogy nem leszünk részrehajlók, s nem engedjük meg, hogy szavaink és tetteink a mendemondák szerint ingadozzanak. Nincsenek kedvenceink. Bárcsak az Úr mennyei bölcsességben részesítene, hogy igazul és részlehajlás nélkül viselkedjünk, s így megfeleljünk a Lélek értelmének. Nem szeretnénk, ha a magunk szempontja irányítaná munkásságunkat. Nem akarunk érzékenyek lenni. Ha azt gondoljuk, hogy mellőzés ér, vagy ha látjuk – esetleg csak képzeljük, hogy látjuk – a kifejezett semmibevevést, akkor elnéző Mesterünk lelkületével szeretnénk élni. A nép, mely követőjének vallotta magát, nem fogadta őt be, mert Jeruzsálemen függött a tekintete, és ő nem fejezte ki határozottan, hogy velük akar maradni. Nem nyitottak ajtót a mennyei vendég előtt, nem kérlelték, hogy maradjon velük, bár láthatták, hogy belefáradt a szertejárásba, azonfelül már estére hajlott az idő. Nem adták jelét, hogy valóban kívánták volna Jézus jelenlétét. A tanítványok tudták, hogy ott akart maradni arra az éjjelre, s annyira szívükre vették az Urukat ért sértést, hogy megharagudtak, s unszolták Jézust, hogy nehezteljen rájuk, és hívjon tüzet az égből, hogy megeméssze azokat, akik ennyire méltatlanul bántak vele. Ő azonban szemrehányást tett nekik felháborodásukért, azért, hogy felfortyantak az ő tekintélyéért. Megmondta nekik, hogy nem büntetni jött, hanem, hogy kegyelmet gyakoroljon.

Az üdvözítő e tanítása neked és nekem is szól. Ne engedjünk be szívünkbe neheztelést. Mikor szidalmaznak, ne vágjunk vissza. Jaj, féltékenység és aljas gyanúsítás, mennyi bajt is okoztál már! Hogyan változtattad keserűséggé és gyűlöletté a barátságot és szeretetet? Kevésbé büszkének, kevésbé érzékenynek, magunkat szeretőnek, és az én számára halottnak kell lennünk. Azonosítsuk szívügyeinket Krisztus szívügyeivel, s akkor majd elmondhatjuk: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Krisztus megmondta, mint tegyünk mindent könnyűvé és boldoggá életünk folyamán: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek: Én felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketeknek.” Az a komoly bökkenő itt, hogy alig van bennünk szelídség és alázatos szívűség. Ezért tőr a járom. Ezért súlyos a teher. Majd ha szert teszünk az igazi szelídségre és alázatos szívűségre, akkor annyira el fogunk veszni Krisztusban, hogy nem érint elevent a mellőzés, a sértés; akkor süketek leszünk a vádakra, vakok a megvetésre és gyalázásra.

I. testvérnő, amint eseted sajátosságai világosan elém tárulnak, súlyos érveket látok utazásaid ellen, mivel nem vállalod a terheket, mint vállalnod kellene. Figyelmességet vársz el az emberektől, de te nem viszonzod. Teljesen azokra támaszkodsz, akiknél vendégeskedsz. Gyakran olyanok szolgálnak ki, akik már hordozzák a maguk terhét, s ráadásul a tiédet, bár nem erősebbek nálad. Tétlenebb vagy, mint ami javadra válik, és a légköröd sem olyan, amilyennek a lelkész feleségének lennie kellene. Több kétkezi munkát kellene végezned. Amit az Úr tudtomra adott, abból gondolom, hogy az lenne inkább a kötelességed, hogy jókedvvel neveld lányodat, magadban meg a házi kötelességek szeretetét. Nem szoktattak eléggé erre lánykorodban, ezért boldogtalanabb az életed, mint lehetett volna. Nagyon húzódozol a kétkezi munkától; s ha utazol, úgy viselkedsz, mint aki beteg. Nem segítesz semmit, nem enyhítesz a terheken, melyeket te hárítasz rájuk. Észre sem veszed, hogy gyakran, akik kiszolgálnak, nem erősebbek nálad, hogy vállalják a többletmunkát, amit jelentesz nekik, mikor másokra támaszkodsz, és teljes súlyoddal rájuk nehezedsz. Nem hinném, hogy Isten a körutazásokat ruházta volna rád külön kötelességül.

Olyan nevelésre van szükséged, melyre eddig nem tettél szert. Ki taníthatná jobban a gyermeket, mint az anyja? Ki ismeri fel oly könnyen a hibákat a maga és gyermeke jellemén, mint az anya, mikor a menny által rábízott kötelességeit végzi. E feladattól húzódozásod nem bizonyítja, hogy az Úr nem ezt a kötelességet rótta rád. Nincs elég testi és szellemi erőd, hogy kötelességednek tartsd a körutazásokat. Elvárod, hogy neked szolgáljanak, ahelyett, hogy te szolgáinál másoknak. Nem vagy elég segítőkész, hogy semlegesítsd a terhet, melyet férjednek s a körülötted levőknek jelentesz.

Aki nem tudja bölcsen igazgatni gyermekét vagy gyermekeit, az nem alkalmas bölcsen igazgatni a gyülekezet ügyeit, vagy hogy csökönyös gondolkozásúakkal vesződjék, akik Sátán külön kísértései alatt állnak. Ha vidáman és szeretettel eleget tesznek a szülő szerepének, akkor jobban fogják tudni, hogyan kell terheket viselni a gyülekezetben. Kedves testvérnőm, tanácsolom neked, hogy legyél derék felesége férjednek, és kellemes otthon a számára. Támaszkodj a magad erejére, és kevésbé őrá. Rázd fel magad, hogy annak a kötelességnek tegyél eleget, amelyet az Úr elvár tőled. Arról álmodozol, hogy bárcsak valami nagyszerű alkalom kínálkozna, fontos küldetés, de közben elhanyagolod az ösvényeden fekvő apróbb kötelességeket, melyeket pedig ugyanúgy el kell végezni valakinek, mint a nagyobbakat. Mégis átlépegetsz rajtuk, s fontosabb feladatra fűtene a becsvágy. Az legyen becsvágyad, hogy hasznos légy, hogy kivedd a részed a munkából, ne pedig csak néző maradj.

Kedves testvérnő! Világosan beszélek, mert nem merek másképp. Kérve-kérlek, ahelyett, hogy kibújnál alóluk, vállald az élet terheit. Azzal segítesz a férjednek, ha magadon segítesz. Az elképzelésük, hogy mi tartozik az igehirdető tekintélyének fenntartásához, nem egyeztethető össze Urunk példájával. Krisztus szolgája legyen józan, szelíd, nyájas, hosszútűrő, türelmes, szánakozó és előzékeny. Legyen körültekintő, emelkedett gondolkodású, beszédű, és kifogástalan magaviseletű. Ez az örömhír szerinti méltóság. De ha az igehirdető olyan családnál szállna meg, ahol ki tudja szolgálni magát, akkor tegye is meg. Példamutatással tanítson szorgalomra. Mikor nincs tengernyi más kötelessége és terhe, végezzen testi munkát. Ezzel nem ássa alá tekintélyét, de jobb lesz az egészsége és az élete is, ha hasznos munkát végez. Kiegyenlítettebb lesz a vérkeringése. A kétkezi munka, mivel kikapcsolódás a szellemi munkából, lehúzza a vért az agyról. Férjednek testi munkára van szüksége, hogy könnyítsen az agyán. A testi munka segíti az emésztést is. Ha naponta végezne valamelyest, mikor nem sürgeti kimondottan az előadássorozatok hosszas erőfeszítése, javára válna, s mit sem vonna le lelkészi méltóságából. Példája akkor megegyezne isteni Mesterünk példájával.

Mindketten szeretettel üdvözlünk és kívánjuk, hogy eredményesen törekedjetek a jobb életre.

Keokuk gőzös, Missisipi folyam,

1869. szeptember 30.