Kedves D. testvér és testvérnő!

A múltkori látogatástok és beszélgetésünk sok gondolatot keltett bennem; s nem tudom megállni, hogy néhányat papírra ne vessek. Nagyon elszomorít, hogy E. nem mindig viselkedik helyesen, bár, ha meggondoljuk, az ő korában levő ifjútól nem is várhatunk tökéletességet. A gyermekeknek hibáik vannak, és tömérdek türelmes tanításra van szükségük.

Az ő korában levő fiúnak azt is elnézhetjük, hogy nem mindig helyénvaló elgondolásai is legyenek. Ne feledjétek, hogy se apja, se anyja, aki előtt kitárhatná gondolatait, bánatait, szomorúságait s kísértéseit. Mindenki úgy érzi, hogy szüksége van legalább egy megértő szívre. A sors ide-oda hányta-vetette a fiút. Lehet, hogy számos hibája van, sok mindenben felelőtlen, meglehetősen önfejű és tiszteletlen is. Másrészt vállalkozó szellemű, s ha helyesen tanítgatnák, és nyájasan, szeretettel bánnának vele, egészen bizonyos, hogy eleget tenne hozzá fűzött reményeinknek, s teljesen visszafizetné a ráfordított időt. Ha figyelembe veszem hátrányos helyzetét, azt kell mondanom róla, hogy nagyon jó fiú.

Mikor megkértünk benneteket, hogy fogadjátok be, azért kértük, mert bizonyosak voltunk benne, hogy kötelességetek ezt tenni, és áldástokra fog szolgálni. Eszünkbe se jutott, hogy kizárólag hasznotok lesz belőle, mert a fiú segíteni fog dolgaitokban, hanem hogy neki is javára legyen; hogy árvát karoljatok fel – ami oly kötelesség, melyet minden kereszténynek szívesen és szívügyeként kellene eleget tennie; olyan áldozattal járó kötelesség, melyről azt tartottuk, hogy ha örömmel teszitek, javatokra válna, ha vállalnátok. De azért is, hogy Isten eszközei legyetek, aki által Isten kiment valakit az ellenfél csapdáiból; hogy olyan fiút mentsetek meg, kinek apja arra szentelte életét, hogy Isten Bárányához irányítsa az embereket, aki elveszi a világ bűnét.

Abból tudom, amit az Úr közölt, hogy a szombattartó adventistáknak csak halvány fogalmuk van, mekkora helyet foglal szívükben a világ, és önzés. Ha jót akartok tenni, ha magasztalni akarjátok Istent, sokféle mód nyílik erre. Ti mégsem gondoltátok, hogy ez az igaz vallásosság eredménye. Pedig ez az a jó gyümölcs, melyet a jó fa terem. Nem gondoltátok, hogy kötelességetek szíveteken viselni mások sorsát, hogy magatokénak tartsátok a mások baját, hogy épp azokkal legyetek önzetlenek, akik leginkább segítségre szorulnak. Nem töritek magatokat, hogy segítsetek a legínségesebbeken, a legmagatehetetlenebbeken. Ha nektek is lennének gyerekeitek, akik igényt tartanak gondoskodástokra, gyöngédségetekre és szeretetetekre, nem gombolkoztatok volna ennyire magatokba s érdekeitekbe. Ha a jómódú gyermektelenek, akikre Isten javakat bízott, kitárnák szívüket, s gondoskodnának a gyermekekről, kiknek szeretetre, megértésre és földi javakkal való segítségre van szükségük, ők is sokkal boldogabbak lennének. Ameddig fiatalok az árvák, akiket az élet megfosztott az apa szánakozó gondoskodásától, és az anya gyöngéd szeretetétől, addig ki vannak téve az utolsó idők megrontó hatásainak. Ez idő alatt mindig kötelessége valakinek, hogy az árvák közül egyeseknek apja vagy anyja legyen. Tanuljatok meg szeretetet, szánakozást, gyöngédséget juttatni nekik. Ha valaki vallja, hogy Atyja van a mennyben, akiben bízik, hogy gondoskodik róla, s végül hazaviszi mennyei házába, tartsa kötelességének, hogy az elhagyatottnak barátja, árvának apja, özvegynek támasza legyen. Legyenek kézzelfoghatóan hasznosak a világban, éljenek az emberiség javára. Sokan nem a helyes megvilágításban látják e kérdéseket. Ha csak maguknak élnek, nem rendelkeznek több erővel, mint ami ehhez szükséges.

Nem vigyázunk eléggé a köztünk felnövekvő fiatalokra. Némely testvérünkre kötelesség vár, melyet sem észrevenni, sem teljesíteni nem akarózik nekik. Attól félnek, hogy terhükre lesz, s ez már elég ürügy szemükben, hogy kimentsék magukat. Isten napja napvilágra hozza majd az elhanyagolt kötelességeket – lelkek vesznek el, mert az önzők nem veszik a fáradtságot, hogy törődjenek velük.

Az Úr tudtomra adta, hogy ha a hitvalló keresztények szeretetteljesebbek és gondoskodóbbak lennének mások iránt, négyszeresen fizetne nekik vissza az Úr. Isten megjegyzi a dolgokat. Tudja, mi az életcélunk, s hogy a lehető legjobban használjuk-e fel életünket a szegények és elesettek javára, s hogy szemünk csak azt veszi észre, ami a mi érdekünk; kirekesztve mindenki mást, kivéve szegény magukat. Krisztus nevében kérlellek, a magatok üdvössége és a fiatalok szerelméért, ne vegyétek ezt, félvállról, mint sokan teszik. Borzasztó komoly ez az ügy; kihat üdvösségetekre, csakúgy, mint a szóban forgó becses lelkek üdvösségére. Hogyan is ne lenne Istentől rendelt kötelességetek nektek, akik megtehetitek, hogy áldozatot hozzatok a hontalanért, ha mégoly fegyelmezetlen és tudatlan lenne is? Ne arra törekedjetek mindenáron, ami nektek nyújt önző élvezetet és hasznot! Nem méltó hozzátok, és nem is illő semmibe vennetek Isten kegyét, melyet a menny ezzel felajánl nektek, ha gondoskodtatok a gondoskodásra szorulókról; így elnézitek, hogy Isten hiába kopogtasson az ajtótokon. Ő áll ott a szegények, hontalan árvák, és lesújtott özvegyek személyében, akiknek szeretetre, megértésre, gyöngédségre és bátorításra van szüksége. Ha velük nem teszitek meg, Krisztussal sem tennétek meg, ha a földön járna.

Jusson eszetekbe előbbi nyomorult állapototok, lelki vakságotok, a sötétség, mely magába nyelt, mielőtt Krisztus, a gyöngéd, szerető megváltó segítségetekre sietett volna. Mielőtt értetek nem nyúlt, ahol vesztegeltetek. Ha a nélkül hagyjátok tovasiklani az éveket, hogy kézzelfoghatón bizonyítanátok hálátokat e csodálatos és meglepő szeretetért, melyet szánakozó megváltónk tanúsított irántatok, akkor elidegenedtetek Isten népének közösségétől, és komoly okotok van attól rettegni, hogy nagyobb sötétség, még siralmasabb állapot tör rátok. Most jött el vetésetek ideje. Azt aratjátok majd le, amit vettek. Ragadjatok meg minden kínálkozó alkalmat, hogy jót tegyetek. Ha kihasználjátok ezeket, olyanok lesznek számotokra, mint futó zápor. Megöntöz és felüdít benneteket. Használjatok fel mindem jótettre kínálkozó alkalmat. A tétlen kéz mit sem arat majd. Mert miért élnek az idősebbek, ha nem azért, hogy gondoskodni tudjanak a fiatalokról, és felkarolják a tehetetleneket? Isten azokra bízta őket, akik idősebbek és tapasztaltabbak vagyunk. Ha elhanyagoljuk e kötelességeket, az Úr végül elszámolásra von minket. Micsoda gondolat, hogy sokszor lesz ez hiábavaló, és talán csak egyszer eredményes! Ez az egy többet ér, mint a többivel elviselt összes csüggedés.

Alig akad, aki igazán megérti, mit jelent a keresztény szó: olyannak lenni, mint Krisztus. Jót tenni, lerázni mindennemű önzést, s azzal változtatni sajátossá életünket, hogy önzetlenül végezzük a jótetteket. Üdvözítőnk embereket lök a gyülekezet karjába, hogy önzetlenül gondoskodjunk róluk, neveljük őket a mennynek, s így munkatársai legyünk. A gyülekezet mégis sokszor elutasítja, s az ördög csatamezejére űzi őket. Az egyik tag így szól: nem kötelességem, majd semmitmondó kifogást tesz hozzá. A másik is rámondja: nekem sem kötelességem, s végül senki sem vállalja. Magára hagyják szegényt, hogy gondozatlanul vesszen el. Holott minden keresztény kötelessége kivenni részét e magát megtagadó, önfeláldozó vállalkozásból. Isten ne tudná visszajuttatni csűrjeikbe, ne tudná megszaporítani a nyájukat, hogy veszteség helyett nyereségben részesüljenek? „Van, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik.”

Pedig mindenki cselekedete mérlegre kerül, ítélet elé jön, és tettei szerint részesül jutalomban. „Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből. Ekképpen megtelnek a te csűreid elégséggel, és musttal áradnak el sajtód válúi.” „Nem ez é a böjt, amit én kedvelek, hogy megnyisd a gonoszság bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?” Olvassátok a következő verset, és figyeljetek fel a gazdag jutalomra, melyet annak ígér, aki e szerint tesz. „Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik.” Itt a bőséges, értékes ígéret azoknak, akik szívügyükké teszik a segítségre szorulók segélyezését. Hogyan is áldhatná meg, virágoztathatná fel Isten a csak magukkal törődőket, akik nem arra fordítják, amit azért bízott rájuk, hogy szerezzenek dicsőséget nevének?

Hanah More testvérnő halott, s azon nép önzésének áldozataként halt meg, mely állítja magáról, hogy dicsőségre, tisztességre, halhatatlanságra, s örök életre törekszik. Ez az önfeláldozó hittérítő azért halt meg az elmúlt zimankós télen hívők közül száműzötten, mert nem akadt eléggé jótékony szív, aki befogadta volna. Senkit sem hibáztatok személy szerint. Nem én vagyok a bíró. De mikor az egész föld bírája ítélni fog, meg fogja találni, aki e bűnt elkövette. Mind szűkkeblűek vagyunk, mindnyájunkat leköt az önzésünk. Bár az Úr letépné rólunk ez átkozott vakságot, s szívbeli irgalomban, jóságban, gyöngédségben s szánalomban részesítene, ez imám, melyet vergődő, gyötrődő lélekkel rebegek. Bizonyos vagyok, hogy lelki munkát kell elvégezni bennünk, máskülönben híjával találnak Isten napján.

E. felől ne feledjétek, hogy gyerek még, és gyerek tapasztalatai állnak csak mögötte. Ne mérjétek magatokhoz a szegény, gyönge, erőtlen fiút, s ne is várjatok el tőle annyit. Bizonyos vagyok benne, hogy helyesen tudnátok bánni ez árvával. Ígérjetek neki jutalmat, hogy ne érezze kilátástalannak munkáját, melyet a remény egyetlen sugara sem vidít. Testvéreim, ti el tudjátok mondani egymásnak bajaitokat, örülhettek egymás bizalmának, szánhatjátok egymást, szíveteken viselhetitek egymás útját, és egymás barátja lehettek, elmondhatjátok egymásnak próbáitokat és terheiteket. Van, aki vidítson benneteket. Az árva fiú viszont magában van. Bár mélyen gondolkodik, nincs barátja, akinek kiönthetné a szívét, aki bátorító szót szólna hozzá a csüggesztő körülmények, és súlyos próbák közt, amelyeket, tudom, neki is csak úgy el kell viselnie, akár az idősebbeknek.

Ha csak egymásba zárkóztok, önző a szeretetetek, s nem kíséri a menny áldása. Remélem, Krisztus kedvéért szeretni fogjátok az árvát, s megértitek, hogy javaitok hajítófát sem érnek, hacsak jóra nem fordítjátok azokat. Legyetek jótékonyak, gazdagodjatok a jótettekben, adakozzatok szívesen, együttérzéssel. Így biztos alapot gyűjthettek a jövőre, és elnyeritek az örök életet. Csakis az önfeláldozó aratja le az örök élet jutalmát. Haldokló apa és anya hagyta kincseit, gyermekeiket a gyülekezetre, hogy Isten útjaira tanítsuk, és a menny számára neveljük őket. Mikor a két szülő keresni fogja szeretteit, s az egyikük a mi hanyagságunk miatt hiányzik, mit is felelhet akkor a gyülekezet? Hiszen nagymértékben felelősek ezen árvák üdvösségéért.

Valószínűleg azért nem tudtátok megnyerni a fiú bizalmát és szeretetét, mert nem nyújtottatok neki eléggé kézzelfogható bizonyítékot a ti szeretetetekről: nem kecsegtettétek őt semmi jutalommal. Ha nem tudtatok pénzt költeni szükségletére, másképp bizonyíthattátok volna, hogy szíveteken viselitek a sorsát. Téves felfogás az, hogy a szeretetnek csak az egyik félnél kell megnyilvánulnia. Az a kérdés, mennyire tanúsítottatok ti szerető gondoskodást? Nagyon is magatokba gombolkoztok, s nem találjátok szükségesnek, hogy a gyöngédségnek és nyájasságnak azzal a légkörével vegyétek körül magatokat, mely a lélek valódi nemességéből fakad. F. testvér és testvérnő a gyülekezet gondjaira hagyta gyermekeit. Noha sok gazdag rokonuk volt, akik be szerették volna fogadni a gyerekeket; de hitetlenek voltak, s ha rájuk bíztuk volna őket, a tévtanokba vezettük volna őket, veszélybe sodorva üdvösségüket. Mivel nem hagytuk, hogy rokonok vegyék magukhoz őket, megnehezteltek, s most ujjukat sem mozdítják értük. Számításba kell vennünk, hogy a szülők megbíztak a gyülekezetben, s nem szabad, hogy önzésünk elfeledtesse ezt.

Mi a legmélyebben szívünkön viseljük a gyermekek sorsát. Az egyik már gyönyörű keresztény jellemet alakított ki, s az örömhír hirdető felesége lett. S most kárpótlásul a rá fordított gondoskodásért és aggodalomért, a gyülekezet igaz teherhordozója lett. A tapasztalatlanok hozzá fordulnak tanácsért, útbaigazításért, és nem kell csalódniuk. Kis testvérnőnkben megvan a nyájas méltósággal párosult igazi keresztény alázat, ami mindazokban tiszteletet és bizalmat ébreszt, akik ismerik őt. A gyermekek annyira szívemhez nőttek, mint a magam kicsinyei. Sosem veszítem szem elől őket, s meg nem szűnök aggódni értük. Őszintén, gyöngéden szeretem mindannyiukat.