Kedves K. testvérnő!

A múlt júliusban kapott látomásban az Úr közölte velem, hogy olyan szilárd a jellemed, olyan elszánt a célkitűzésed, hogy már-már a csökönyösség határát súrolja. Nem engeded meg, hogy bárki vezessen, noha szeretnéd ismerni s teljesíteni az Isten akaratát. Csalatkozol belső életed felöl; nem tudod, mi lakik szívedben. Azt képzeled, hogy Isten akarata uralkodik akaratodon, de ebben tévedsz. Próbákon estél át, s gondolataidat hagytad csalódott reménységeiden csámcsogni. Néhány év óta furcsa fordulat állt be életedben. Mintha csak nyugtalan lennél. Boldogtalan voltál, pedig semmi sem volt környezetedben, ami ily sötét árnyékot vetett volna rád. Csupán nem fegyelmezted gondolataidat, nem terelted vidámabb dolgokra. Holott erős hatást gyakorolhatnál az igazság javára, ha rá szoktatnád magadat helyes síneken futtatni gondolataidat. Legyen minden szavad és tetted olyan, hogy tisztességet szerezzenek üdvözítődnek, az ő szeretetét magasztalják, szépségét dicsőítsék.

Abba a szomorú csapdába estél, amely annyira általános e romlott korban, különösen a nők között. Túlságosan kedveled a másik nemet. Szeretsz férfiak társaságában lenni; figyelmességed hízeleg nekik, te pedig bátorítod, vagy megengeded az olyan bizalmaskodást, amely nincs mindig összhangban az apostol tanításával, hogy „mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek”.

Nem ismered magadat eléggé. Sötétben jársz. Itt-ott házasságszerzéssel is foglalkoztál. Ez az elképzelhető legkiszámíthatatlanabb foglalkozás; hisz nem látsz a szívbe, s igen áldatlan munkát végezhetsz, s ezzel az őslázadót segíted házasságszerző tevékenységében. Mert lankadatlanul házasságra lovalja a legkevésbé összeillőket. Ez ügyeskedésében megdicsőül, mert több bánatot, nyomorúságot és kilátástalan szívfájdalmat tud okozni, mintha bármi más irányban működne.

Sok levelet írtál, ami alaposan kifárasztott. Bár itt-ott emlegetted hitünket és reményünket is; de kérdésekkel és találgatásokkal tűzdelted tele, hogy ez vagy amaz nősül vagy férjhez megy-e, s ha nem, kihez mehetne. Nagyon otthonosan mozogsz a készülő házasságok körül, erről írsz, erről beszélsz, noha az ilyesmi sivárrá teszi a lelki életet. „Mert a szívnek teljességéből szól a száj.” Égbekiáltó igazságtalanságot követtél el magad ellen, mikor hagytad, hogy gondolataid és viselkedésed a szerelem és a házasság körül keringjen. Nem voltál és nem is vagy boldog, mert keresed a boldogságot. Hiábavaló időtöltés az ilyen. Majd ha hűen igyekezel teljesíteni kötelességedet, s felrázod magadat, hogy másoknak szolgálj, akkor nyugalmat találsz lelkednek. Gondolataidban egyre magadon tépelődsz. Úgy fordítsd el magadról gondolataidat, hogy enyhíteni igyekszel mások gondjain; s amikor másokat boldogítasz, boldogságra és vidám lelkületre lelsz.

Beteges a képzeleted. Bebeszéled magadnak, hogy gyöngélkedsz, de ez jó részt csak képzelődés. Magadat csalod meg. Ifjakkal enyelegsz, s olyasmit engedsz meg nekik jelenlétedben, amit csak fivérednek nézhetnél el. Az Úr közölte, hogy …-ban nem vagy, s nem voltál olyan hatással környezetedre, amilyennel lehetnél. Eltűröd, hogy gondolkodásod alacsony szintre süllyedjen. Fecsegtél, nevetgéltél, és semmitmondó dolgokról traccsoltál, ami nem méltó keresztényhez. Helytelenül viselkedtél. Úgy festett a dolog, mintha nem lenne hátgerinced. Elnyúltál, másokra hanyatlottál, ami bizony helytelen testtartás a nőnél mások jelenlétében. Ha akartál volna, úgy ülhettél volna, mint más. Beállítottságod vezet tunyasághoz, a testmozgás iránti restségre, noha ez segítene leginkább megerősödnöd. Nem erősödsz meg addig, míg ki nem küszöbölöd e nyugtalan, ábrándozó beállítottságot. Míg fel nem rázod magad, hogy tegyél valamit – addig munkálkodj, míg nappal van. Cselekedj is, ne csak ábrándozz és tervezz. Fordíts hátat a regényes célkitűzéseknek. Belevegyíted vallásosságodba az epekedő, szerelemsóvár érzelgősséget, noha ez nem emel, hanem lehúz; s másokban is kárt okozol e példáddal, légköröddel.

Természettől vallásos vagy. Ha ránevelnéd magad, hogy emelkedett tárgykörökön időzz, melyeknek semmi közük magadhoz, hanem mennyeiek, akkor hasznavehetővé válhatnál. De életed javarészét arra pazarolod, arról álmodsz, hogy majd egyszer valami fontos dolgot végzel el, míg a jelen kötelességét elhanyagolod, mert jelentéktelennek tűnik előtted. Megbízhatatlan vagy. Az Úr nem bíz rád semmi komolyabbat, míg a kezed ügyébe esőt észre nem veszed, és készségesen, jókedvvel el nem végzed. Ha nem viszed bele szívedet, bármit végzel, nyűgös teher lesz csupán.

Az Úr úgy vizsgáztatja képességünket, hogy előbb apró kötelességeket bíz ránk. De ha elégedetlenül és zúgolódva fordítunk hátat ezeknek, akkor nem bíz ránk komolyabb feladatot. Amíg vidáman neki nem rugaszkodunk az apró kötelességeknek, amíg jól el nem végezzük ezeket, aztán ró ránk komolyabb felelősségeket. Az Úr képességeket bízott rád, nem hogy heverni hagyd, hanem hogy kiadd a pénzváltókhoz, hogy mikor a Mester visszatér, kamatostól kapja vissza, ami az övé. Isten nem vakon, nyakra-főre osztogatja a talentumokat, hanem szolgáinak kipróbált képességei szerint osztja szét a szent megbízatásokat, „kinek-kinek a maga kötelességeit megszabván”. Személyválogatás nélkül ad képességeket, s az adománnyal arányos hozamot vár el. Ha a rájuk bízott felelősség szerint elvégzik kötelességüket, akár kicsiny, akár nagy, képességük kétszeresére nő. Hűségüket vizsgálja meg, s teszi próbára, megbízhatóságuk bizonyítja bölcs igazgatásukat, s hogy méltók az igazi gazdagság adományára, még az örök élet ajándékára is.

1868 októberében, a new yorki értekezlet idején az Úr sok embert mutatott meg nekem, akik jelenleg mit se tesznek, holott jó munkát végezhetnének. Olyanokat is, akik bár tudják, hogy bőkezű hajlammal rendelkeznek, mélyen vallásosak, és a jótettek szeretete él bennük, mégsem tesznek semmit. Elégedetlenség tölti el őket. Azzal álltatják magukat, hogy ha alkalom nyílna, vagy kedvezőbbek lennének a körülmények, jó munkát végezhetnének, s végeznék is; de csak várnak, egyre várnak, e lehetőségre. Megvetik a szánalomra méltó uzsorás szűk látókörét, aki még kevéske adományt is sajnál az ínségesektől. Látják, hogy csak magának él, ezért soha nem fogják felszólítani, hogy tegyen jót másokkal, legyen áldásukra a talentumokkal, tekintélyével és javaival, melyeket használatra, s nem visszaélésre bíztak rá, – nem arra, hogy a földbe ássa, vagy rozsdállni hagyja. Akik átengedik magukat a zsugoriságnak és önzésnek, azok felelősek filléreskedő tetteikért, felelősek a talentumokért, melyekkel visszaélnek. Még súlyosabb felelősség nehezedik azokra, akiknek bár bőkezű ösztönzéseik vannak, s természettől gyorsan felismerik a lelkieket. Ha tétlenek maradnak, alkalomra várva, mely szerintük nem érkezett el, a zsugori húzódozásával állítják szembe cselekvő készségüket, s azt hiszik, hogy jobb állapotban vannak, mint fösvény embertársaik. Az ilyenek magukat ámítják. A képesség puszta birtoklása, ha nem használjuk ki, növeli felelősségüket; s ha kihasználatlanul vagy összeharácsolva hagyják heverni mesterük talentumait, az ő állapotuk sem jobb, mint oly embertársuké, akiket szívük mélyéből megvetnek. Ezeknek mondják majd: Ismertétek mesteretek akaratát, mégsem teljesítettétek.

Ha arra késztetnéd gondolataidat, hogy magasztos dolgokkal foglalkozzanak, mennyei tárgyról elmélkedjenek, akkor sok jót elvégezhettél volna Jó hatással lehettél volna mások gondolkodására, elterelhetted volna őket az önző gondolatuktól, a világszerelmese beállítottságuktól, rá a lelkiség sínjeire. Ha alávetnéd szeretetedet és gondolataidat Krisztus akaratának, akkor jót tehetnél az életben.

Azért beteges a képzeleted, mert eltűröd, hogy tiltott területeken kószáljon – álmodozóvá engeded zülleni. Az ábrándozás és a regényes légvárak építése alkalmatlanná tesz a hasznos életre. Képzelt világban élsz; képzelt vértanú és képzelt keresztény vagy. A mai világban ilyen érzelgőséggel keveredett lelki életet látunk a fiatalok között. Húgom, Isten azt várja el tőled, hogy változz meg. Kérve-kérlek, tedd emelkedetté szeretetedet. Szenteld szellemi és testi erődet Megváltód szolgálatára, hiszen megvásárolt téged. Szenteld meg gondolataidat és érzéseidet, hogy minden tetted Istenben történjék.

Sajnálatos módon félrevezeted magad. Isten azt akarja, hogy vegyél alaposan szemügyre minden gondolatot, szíved összes szándékát. Bánj igazságosan a lelkeddel. Ha vágyaid Istenre összpontosulnának, mint azt elvárja, akkor nem kellett volna átesned a próbákon. Nyugtalan szellem jár veled, melyre nincs enyhülés, míg meg nem változtatod gondolataidat. Míg az ábrándozás, és a légvárak építése meg nem szűnik – míg birokra nem kelsz a jelen kötelességeivel.

Ejtsd el leveleidből a házasságszerzést, és a barátaid nősülési szándékainak kitapogatódzását. A házasság kapcsolata szent ugyan, e romlott korban mégis mindennemű rút aljasságnak takarója. Visszaélnek vele, s az utolsó idők egyik jelét képező bűnné lett, mely, mint ahogy a vízözön előtt a házasság, ahogyan ők művelték, bűnné változott. Az ellenfél meg nem szűnik hajszolni a zöldfülű fiatalokat a házasságkötésbe. Így minél kevesebbet dicsekszünk a mai házasságokkal, annál jobb. Ha a házasok megértik a házasság kötelességeinek szent voltát, a menny ma is jóváhagyja a frigyet. Akkor a boldogság lesz a gyümölcse mindkét fél számára, és Istent is magasztalja. Bárcsak képessé tenne az Úr, hogy elvégezd az előtted álló, rád váró feladatokat.

Most készülök írni e helytelen, csaló aknamunkáról, mely a vallás leple alatt folyik. A test vágyódása uralja mind a férfiakat, mind a nőket. Az értelem elaljasodik a fajtalan gondolatoktól és érzésektől, az ellenfél megejtő hatalma mégis annyira elvakítja a szegény, félrevezetett embereket, hogy azzal hitegetik magukat, hogy lelki gondolkodású, rendkívül megszentelt emberek. Noha lelki életük valójában inkább szerelem vágyó érzelgősség, mint tisztaság, igazi jóság és lelki alázat. Értelmük nem rázza le magáról a magukkal foglalkozást. Nem edzik, és teszik emelkedetté gondolkodásukat azzal, hogy jócselekedetekkel mások áldására élnének. „Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát a világtól.” Az igaz vallásosság emelkedetté teszi a gondolkodást, kifinomítja az ízlést, megszenteli az ítélőképességet, s a menny tisztaságának és légkörének birtokosává teszi a művelőjét; közel hozza az angyalokat, a világ lelkületétől és légkörétől pedig egyre távolabbra és távolabbra húzódik.

Battle Creek, Michigan