Az Úr tudtomra adta, hogy az utolsó idők veszedelmei között élünk. Mivel a bűn elhatalmasodik, sok szívben kihűl a szeretet. A sok szó, itt Krisztus hitvalló követőire vonatkozik. Kihat rájuk az uralkodó gonoszság, és eltántorodnak az Istentől: mégsem elkerülhetetlen, hogy környezetük így hasson rájuk. A szennyeződés oka, hogy nem tartják távol magukat az említett bűntől. Hogy Isten iránti szeretetük a bűn következtében kihűlőben van, azt bizonyítja, hogy bizonyos értelemben részt vesznek a bűnözésben, máskülönben nem hűtené le Isten iránti szeretetüket, sem ügye iránti buzgalmukat.

A világ állapotának szörnyű képét tárták elém. Erkölcstelenség hatalmasodik el mindenfelé. A laza erkölcsök korunk jellemző bűne. Soha kicsapongás még ilyen szemtelenül fel nem ütötte torz fejét. Az emberek, mintha belezsibbadtak volna, s az erény és a valódi istenfélelem kedvelői csaknem elcsüggedtek az erkölcstelenség arcátlansága, elhatalmasodása és uralkodása miatt. Ám az elhatalmasodott feslettség nem korlátozódik a hitetlenekre és gúnyolódókra. Bárcsak így lenne – még sincs így. Sok Krisztus vallását valló férfi és nő is bűnös ebben. Még azok közül is, akik állítják, hogy várják jövetelét, néhányan oly készületlenek, mint maga az ördög. Nem tisztítják meg magukat minden szennytől. Annyi ideje szolgálták érzékiségüket, hogy magától értetődő nekik, hogy gondolataik tisztátalanok, képzeletük pedig romlott legyen. Olyan lehetetlen nekik a tiszta és szent dolgokon legeltetni gondolataikat, mint a Niagara folyását visszájára fordítani, és az esésen felfelé hajtani a vizét.

A fiatalok és gyermekek mindkét neme részt vesz az erkölcsi szennyeződésben, és gyakorolja ez undorító, lelket-testet pusztító gonoszságot. Sok hitvalló keresztényt is annyira elérzéktelenített ez a szokás, hogy lehetetlen ráébreszteni erkölcsi érzékenységüket, hogy ez bűn, s ha folytatják, elkerülhetetlenül testük és értelmük teljes romlásához vezet. A legnemesebb lény a földön, akit Isten a maga mására teremtett, állattá, durvává és romlottá aljasítja magát! A keresztény tanulja meg féken tartani szenvedélyeit, s az elvek uralkodjanak rajta. Ha nem ezt teszi, méltatlan a keresztény névre.

Némely magasztos hitvallású nem érti meg, hogy bűn a nemi önkielégítés, s elkerülhetetlen következményeit sem ismerik. Régóta megrögzött szokás vakítja el felfogó képességüket. Nem veszik eszükbe, hogy ez a romboló bűn mennyire vétkes, mennyire kiuzsorázza a szervezetet, s rombolja agyuk idegerejét. Erkölcsi elvük nagyon gyönge, mikor megrögzött szokással száll harcba. A komoly, égi üzenetek képtelenek erősen hatni a szívre, mely nem acélosodott meg ez alantas gonoszságnak hódolás ellen. Az agy érzékeny idegei az érzéki kívánság utáni természetellenes izgalom kielégítésével elvesztik egészséges hangoltságukat. Az agy egész szervezettel összefüggő idegei az egyetlen út, melyen át a menny érintkezni tud az emberrel. Ez hat ki a legbelső lelki életre. Bármi, ami zavarja az idegrendszerben a villamosság körforgását, csökkenti életerőnket, aminek következménye, hogy eltompul az agy érzékeny felfogóképessége. Figyelembe véve ezt, mily fontos, hogy a lelkipásztorok és az istenfélelmet valló nép tisztán, szennytől mentesen álljon e lélekaljasító gonoszságtól!

Lelkem meggörnyedt a kín alatt, mikor elém tárták Isten hitvalló népének gyönge állapotát. A bűn elhatalmasodott, és sokakban kihűl a szeretet. Alig akad néhány hitvalló keresztény, aki a helyes megvilágításban látná ezt az ügyet, s aki kellőn uralkodik magán akkor is, amikor a közvélemény és a szokás nem ítéli el őket. Milyen kevesen tartják féken szenvedélyeiket, mert erkölcsi kötelességüknek tartják, és mert az Isten félelme lebeg a szemük előtt! Mivel az étvágy és a romlott szenvedély rabigába veti az ember magasztosabb képességeit.

Lesz, aki belátja a bűnös önkielégítés romlottságát, mégis azzal mentegetik majd magukat, hogy nem bírják legyőzni szenvedélyüket. Borzalmas vallomás ez bárkitől, aki Krisztus nevét hívja segítségül. „Ismeri az Úr az övéit; és álljon el a hamisságtól minden, aki a Krisztus nevét vallja.” Honnan ered e gyöngeség? Onnan, hogy szokásukkal az állati vonásokat erősítették, míg e vonások fölé nem kerekedtek magasztosabb erőiknek. A férfiakból, nőkből hiányzik az elvhűség. Halódnak lelkileg, mert annyi ideje dédelgetik gonosz hajlamaikat, hogy az önuralmuk mintha elpárolgott volna. Természetük alantas szenvedélyei ragadták magukhoz a gyeplőt. Az az oldal lett romlott szenvedélyek szolgája, amelynek uralkodnia kellene, mely a legmegalázóbb bilincsben tartja a lelket. Az érzékiség kioltotta belőlük a szentség utáni vágyat, lelki virágzásuk pedig elfonnyadt.

Lelkem gyászol a fiatalokért, akik e romlott korban alakítanak jellemet. Reszketek a szüleikért is; mert tudom, hogy legtöbbje nem érti meg kötelességét, hogy helyesen nevelje gyermekeit. A szokás és a divat fontosabb a szülőknek, s a gyermekek meg hamar megtanulják, hogy ezek igazgatják szüleiket. Ami romlásba vezet, míg elnéző szüleik maguk is megbénulnak, – míg maguk sem látják veszedelmüket. Nagyon kevés fiatal mentes a romlott szokásoktól. Felmentik őket a testi munka alól, mert félnek, hogy megártana nekik. A szülők viselik a terheket, melyeket a gyermekeknek kellene viselni. Rossz dolog a túlmunka, mégis jobban kell rettegnünk a tétlenség következményeitől. A tétlenség romlott szokásokra vezet. A szorgalom ötödannyira sem fáraszt el, vagy merít ki, mint az önkielégítés veszedelmesen ártalmas szokása. Ha az egyszerű, rendszeres munka kimeríti gyermekeiteket, biztosak lehettek benne, szülök, hogy a munkán kívül más is emészti szervezetüket, másból fakad a folytonos fáradtság érzete. Rójatok gyermekeitekre testi munkát, ami megmozgatja az idegeket és izmokat. Az ilyen munkát követő fáradtság csökkenti a hajlamot, hogy romlott, erkölcstelen szokásokba merüljenek.

Sok ily esetet tártak elém, s mikor bepillantást nyertem belső életükbe, undor fogott el azok rothadtsága miatt, akik istenfélőnek vallják magukat, és mennybemenetelről beszélnek. Gyakran feltettem a kérdést: Kiben bízhatok meg? Kicsoda mentes a bűntől?

Egyszer férjemmel olyan összejövetelen vettünk részt, ahol nagyon sajnálkoztak egyik testvérünkön, ki súlyos tüdőbetegségben szenvedett. Az illető sápadt és sorvadt volt. A testvér megkérte Isten népét, hogy imádkozzanak érte. Azt mondta, hogy beteges a családja, egyik gyermeküket már el is veszítették. Megrendülten beszélt a gyászáról. Azt mondta, hogy jó ideje szeretett volna találkozni White testvérrel és testvérnővel. Meggyőződése, hogy ha imádkoznak érte, bizonyára meggyógyulna. Az összejövetel után testvéreink felhívták figyelmünket erre az emberre. Azt mondták, hogy a gyülekezet segélyezi őket; hogy beteg a felesége, gyereke meghalt. A testvérek már voltak nála, és imádkoztak a lesújtott családért. Férjemmel mindketten nagyon ki voltunk fáradva az elmúlt összejövetelen végzett munkálkodástól. Kértük, hogy hagyjanak nyugovóra térni.

Régebben elhatároztam, hogy senkiért sem imádkozom, míg az Úr Lelke nem késztet rá. Az ég tudtomra adta, hogy a szombattartók körében is annyira megsokasodott a gonoszság, hogy nem akartam olyanok felett másokkal imádkozni, akiknek nem ismertem a hátterét. Közöltem velük szempontomat. A testvérek megnyugtattak, hogy tudomásuk szerint ez a testvér méltó testvérünk. Néhány szót váltottam azzal, aki kért, hogy imádkozzunk a gyógyulásáért, mégsem tudtam rászánni magamat. Az ember sírt, azt mondta, hogy régen várja, hogy erre utazzunk; s bizonyos benne, hogy ha imádkoznánk érte, meggyógyul. Megmondtuk neki, hogy nem ismerjük az életét, hogy azt szeretnénk, ha inkább azok imádkoznának érte, akik ismerik. Annyira unszolt bennünket, hogy úgy döntöttünk, fontolóra vesszük, és még aznap este az Úr elé visszük az ügyét. És ha tiszta előttünk az út, eleget teszünk kérésének.

Aznap este leborulva, imában az Úr elé tártuk az ügyet. Könyörögtünk, hogy ismerhetnénk meg Istennek ezzel az emberrel kapcsolatos szándékát. Az volt az egyedüli kívánságunk, hogy minden az Isten dicsőségére történjék. Akarja-e az Úr, hogy imádkozzunk a betegért? Őrá bíztuk a terhet, majd lefeküdtünk aludni. Álmomban világosan elém tárták az illető esetét. Gyermekkorától fogva láttam az életét, s azt, hogy ha imádkoznánk érte, az Úr nem hallgatná meg a könyörgésünket, mert gonoszság volt a szívében. Másnap reggel az ember eljött hozzánk, hogy imádkozzunk érte. Félre hívtuk, és megmondtuk neki, hogy nagyon sajnáljuk, de nem tehetünk eleget a kérésének. Elmondtam neki az álmomat. Elismerte, hogy igaz. Gyermekkora óta nemi önkielégítés a szokása, s a házasélete alatt is tovább folytatta, de, ígérte, megpróbál leszokni róla.

Régóta rögződött szokást kellett legyőznie. Javakorbeli ember volt. Erkölcsi elvhűsége annyira gyönge volt, hogy mikor berögződött szokásával került ellentétbe, vereséget szenvedett. Az alantasabb szenvedélyek kerekedtek a magasztosabb természet fölé. Megkérdeztem, hogyan állnak az egészségügyi megújulással. Azt mondta, hogy nem tudja megvalósítani. Ha teljes őrlésű lisztet hoz a házba, felesége kidobta. E családot a gyülekezet segélyezi. Imádkoztak is értük. Gyermekük meghalt, felesége beteg, a férj ránk bízta ügyét, hogy tárjuk a tiszta és szent Isten elé, hogy tegyen csodát, gyógyítsa meg. El volt zsibbadva az erkölcsi fogékonysága.

Mikor a fiatalok már zsengelelkű korukban ily gonosz szokásokra kapnak rá, sosem lesz elég erejük teljesen és helyesen kifejleszteni testi, szellemi és erkölcsi képességeiket. Itt volt ez a férfi, aki naponta aljasságot művelt, s mégis Isten jelenlétébe merészkedett, mégis ereje növekedését kérte, noha alávaló módon pazarolta el. De ha most visszanyerné, akkor azt csak bűnös kielégülésre pazarolná. Milyen hosszútűrő is az Isten! Ha romlott útjaink szerint bánna velünk, ugyan ki maradhatna életben előtte? Mi lett volna, ha kevésbé körültekintők vagyunk, s Isten elé tártuk volna ügyét, miközben ő gonoszságot művel! Meghallgatta volna az Úr? Felelt volna imánkra? „Mert nem olyan Isten vagy te, aki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz. Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt.”

„Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram.” Nem elszigetelt az eset. A házasélet sem bizonyult elégnek megóvni őt ifjúsága romlott szokásától. Bárcsak meg tudnám győzni magamat, hogy ily eset ritkán fordul elő; sajnos tudom, hogy nagyon gyakori. A romlott szokásoknak hódoló szülőknek, értéktelen gyermekei lesznek. Mi mást várhatunk az ilyenektől, mint még lejjebb csúszást a lejtőn, mint a szüleik? Mit várhatunk el a most növekvő nemzedéktől? Ezrekből veszett ki az elvhűség, s adják át gyermekeiknek nyomorult, romlott szenvedélyeiket. Micsoda örökség! Ezrek vonszolják elvtelen, fegyelmezetlen életüket, fertőzik meg barátaikat, mivel azzal állandósítják alantas szenvedélyeiket, hogy gyermekeiknek továbbítják ezeket. Rájuk hárul vissza a felelősség, amiért jellemük pecsétjét nyomják gyermekeikre.

Újra a keresztényekre fordítom a szót. Ha akik vallják, hogy engedelmeskednek Isten törvényének, mentesek lennének a bűntől, megenyhülne a szívem. De nem mentesek. Még azok között is sokan vétkesek a paráznaság bűnében, akik állítják, hogy engedelmeskednek Isten valamennyi parancsának. Mit is mondhatnék, hogy felrázzam eltompult érzékenységüket. A szigorúan megvalósított erkölcsi elvhűség, csak ez bizonyul a lélek egyedüli biztonságának. Ha volt valaha idő, amikor a legegyszerűbb étrendhez kellett ragaszkodni, az most jött el. Ne tálaljunk gyermekeink elé húsételeket, mert odahat, hogy felizgassa és megerősítse bennük az alantas szenvedélyeket, s eltompítsa az erkölcsi erőt. Gabonafélék és gyümölcsök, zsír- és olajmentesen, s a lehető legtermészetesebb állapotban elkészítve legyen a táplálék azok asztalán, akik állítják, hogy a mennyek országába készülnek. Minél kevésbé izgató az étrend, annál könnyebb uralkodni a szenvedélyeken. Ne az ínyencség kielégítése legyen a fő szempont, hanem a testi, szellemi és erkölcsi erőnlét.

Az alantas ösztönök kielégítése rávezet, hogy behunyják szemüket a fény előtt, mert félnek, hogy olyan bűnöket talál, melyekről nem készek lemondani. Pedig aki akar, láthat. Ha a világosság helyett a sötétet választják, nem lesz kisebb a vétkük. Miért nem olvasnak, hogy megtanulják a dolgokat, melyek döntőn hatnak testi, szellemi és erkölcsi erejükre? Isten lakóhelyet adott, hogy vigyázzatok rá, tartsátok a legjobb állapotban, az ő szolgálatára s dicsőségére. Testetek nem a tulajdonotok. „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.” „Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.”