Kedves O. testvérnő!

Akkor szerettem volna beszélni veled, mielőtt tovább utaztam, de sok minden közbejött, ezért nem nyílt rá alkalmam. Így nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy, ami lelki életedet illeti, soraim változtatni fognak utadon.

Pedig nagyon elszomorít az eseted. Az összejöveteleken szóltam az általános érvényű elvekről, s azzal igyekeztem elérni a szíveket, hogy olyan bizonyságot szólok nekik, mely változást idéz elő vallásos életükben. Írásban is arra törekedtem, amint azt a tizenkettes számú bizonyságtétel tanúsítja, hogy rátereljem a figyelmet, a fiatalokat fenyegető veszélyre. Rochesterben fejtettem ki ezt a nézetet. Az Úr ott közölte velem, hogy gyermekkorodban rosszul neveltek. Szüleid nézete szerint, amit füled hallatára is emlegettek, született keresztény vagy. Két húgod szeretetét inkább bálványozásnak, mint megszentelődésnek lehetne nevezni. Szüleid is megszenteletlen szeretettel szerették gyermekeiket, ami elvakította őket hibáik felől. Időnként, mikor kissé felrázták őket, másképp látták ugyan a dolgokat; mégis addig kényeztettettek, addig dicsértek agyba-főbe, míg csak örök üdvösséged veszélybe nem került.

Láttam, hogy alig ismered magadat. Annyira önigazult vagy, hogy ez teljesen tévhitbe rögzít lelki fejlődésed felől. Időnként ugyan érzékelted Isten Lelkének hatását. Mégis idegen előtted a gondolkodás megújulása általi átalakulás. „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Te még nem jutottál el ide, ezért nincs horgonyod. Nem vagy keresztény. S mégis egész életedben azt beszélték be neked, hogy született keresztény vagy. Magától értetődőnek vetted, hogy kifogástalan vagy, holott távol álltál attól, hogy Istennek tetsző legyél. Ez az ámítás együtt cseperedett fel veled, együtt erősödött erdőddel, s most azzal fenyeget, hogy a romlásod lesz. Szüleid féltékenyen őrködtek hírnevetek felett, s ha hírét vették gyermekeiket érő állítólagos sértéseknek, azon nyomban felháborodtak, megsértődtek, és sajnáltak titeket.

P. húgoddal együtt jókora adag olyan önhittség él bennetek, mely Isten napján polyvának bizonyul. Önszeretet és önhittség, a ruházat és megjelenés hivalkodása uralkodnak rajtatok. Önzésetek visszatart titeket a jótól. Mindkettőtöknek gondolkodástok megújulásával és átalakulásával kell alaposan megtérnetek, máskülönben nem lesz osztályrészetek az Isten országában. Megjelenésetek, szépségetek, ruházatotok soha ki nem vívja számotokra Isten jóváhagyását. A mindenható VAGYOK az erkölcsi értéket veszi tekintetbe. Krisztuson kívül úgy sincs valódi szépség, sem gyönyörű jellem; az alázat, a szeretet és a valódi megszentelődés szellemének megszentelő erényei nélkül tökéletes modor vagy viselkedés sincs.

Az Úr közölte, hogy emberek vesznek el rossz hatásotok és példátok miatt. Pedig világosságot nyertetek, előjogokban részesültetek, melyekkel el kell számolnotok. Nem vagytok természettől vallásosak, sem odaadók, ezért rendkívüli erőfeszítést kell tennetek, hogy vallásos dolgokon legeltessétek gondolataitokat. Messziről lerí rólatok az önteltség. Bár a magatok nagyratartása szépen meghízott, sose feledjétek, hogy a menny az erkölcsi értéket nézi. S a belső ékesség szerint tartja becsesnek és értékesnek a jellemet. Isten előtt a rejtett belső ember értékes a maga zavartalan szelídségében és lelki nyugalmában. A fényes öltözet, a külső dísz, a személyes, vonzó szépség, mind jelentéktelenné válik e becses lelki vívmány, a szelídség és lelki nyugalom jelenlétében. Sokakban tesz kárt egyrészt az, hogy szeretitek a szórakozást és élvezeteket, s másrészt hiányzik belőletek a megszentelődés és az odaadás. Nem tudtok segíteni a visszaeső bűnösökön, mert az életetek nem különbözik a világiak életétől.

Akik …-ba látogatnak, azzal a benyomással távoznak tőletek és a többi fiataltól, akik nem örvendeznek a tapasztalaton nyugvó vallásnak, hogy nincs valóság a vallásban. Bennük is megerősödik az önhittség. Növekszik a kiöltözködés, a könnyelmű szórakozás és élvezetek szeretete, a szent dolgok mellett meg vakon haladnak el. Azt a benyomást nyerik, hogy túl lelkiismeretesek, túl különcök voltak eddig. Mert ha a nagyszerű mű szívében élőkre alig hatnak a sokszor elismételt, komoly igazságok, akkor miért kellene nekik annyira komolyan venni a dolgokat? Miért kellene tartózkodniuk a szórakozástól, ha a jelek szerint még azoknak is az a célja, akik …-ban élnek, és hosszabb vallásos tapasztalattal rendelkeznek.

Az …-i fiatalok hatása oly messzire terjed, ameddig ismerik őket. Megszenteletlen életük szállóigévé vált. Mégsem hat senki annyira a rossz irányban, mint ti ketten. Gyalázatot hoztatok hitvallásotokra; nyomorultul képviselitek az igazságot. Az igaz tanú mondja: „Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” Ha hidegek lennétek, lenne valamely remény, hogy megtértek. De ha Krisztus igaz élete helyett az önigazultság övez valakit, ha oly nehezen lehet felismerni a félrevezetést, akkor annyira nehéz lerázni az önigazultságot, hogy az ilyen esetet a legnehezebb elérni. A megtéretlen, istentelen bűnös jobb helyzetben van, mint az ilyenek.

Ti ketten botránykő vagytok a bűnösök számára. Messzire lerí rólatok a megszenteletlenség. Csak tékozoljátok – szétszórjátok azt, ami a Krisztusé, ahelyett, hogy vele gyűjtenétek. Ha Isten megsegít, hogy letépjem rólatok az önhitség palástját, még lenne reményem, hogy jóváteszitek az időt, és példás életet éltek. Gyakran felráztalak már, de újra visszasüllyedtetek előbbi, renyhe, önigazult állapototokba. Az a nevetek, hogy éltek, mégis holtak vagytok. Önhittségetek azzal fenyeget, hogy romlástok lesz. Isten már szólt hozzátok erről. Ha meg nem újultok, szerencsétlenség tör rátok. Örömötök gyászra fordul, míg meg nem alázzátok szíveteket Isten kezének súlya alatt. Isten most nem figyelmez imátokra. Hisz olyan szívből jön, amelyet büszkeség, és önzés tölt be. Kedves testvérnőm, rettentő hiú vagy. Céltalan életet élsz, holott ha megalázkodtál volna, áldás lehettél volna mind a magad, mind a körülötted élők számára. Isten bocsássa meg szüleidnek és húgaidnak, hogy ilyenné neveltek, amilyen lettél. Olyanná, ami, ha meg nem változol, Isten napján polyva lesz csupán a tűzre.

Mikor azt mutatták meg nekem, hogy az önzés milyen lelkülete él a kiadó alkalmazottaiban; hogy olyanok vannak közöttük, akik csak a fizetésért dolgoznak, mintha közönséges vállalkozásban vennének részt, akkor mindketten ezek között voltatok. Önzők, és magatokkal törődők vagytok. Az a gondotok, hogy a magatok örömére és jó fizetésért éljetek. Ez a lelkület nagymértékben a kiadó átka, melyet a menny rossz szemmel néz. Sokan mohón kapnak a javakon. Mindez helytelen. Világi lelkület tört be, Krisztust pedig kirekesztették. Szánja meg Isten az ő népét. S remélem, te is megtérsz.

Jó ideje könnyelmű lelkület él benned, hiúság és léhaság csöpög beszédedből, rí le magaviseletedről. Jaj, milyen ritkán említitek Jézust! A Megváltó szeretete nem vált ki belőletek hálát és dicséreted. Nem magasztaljátok nevét, halhatatlan, önfeláldozó szeretetét. Miről beszélgettek? Mire gondoltok legszívesebben? Nyugodtan elmondhatjuk, hogy Jézus, Jézus önfeláldozó szeretete, a kegyelem túláradó mértéke, s az oly drágán vett megváltástok alig fordul meg fejetekben. Ehelyett jelentéktelen semmiségek nyüzsögnek bennük. A szórakozástok, az életnek élvezeteiteket legyezgető célkitűzései kötik le gondolatatokat. Nem tehetek róla, de azt kell kívánnom, bárcsak ne vallanátok, hogy Krisztussal új életre keltetek, mert hisz nem tesztek eleget a követelményeknek. „Annakokáért, ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén; az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.” Más szavakkal: „Ha tehát feltámadtok Krisztussal, azt keressétek, ami odafönn van, arra irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok és éltetek Krisztussal, aki az Istenben van elrejtve.” Tegyétek fel magatokban a kérdést: eleget tettünk-e az ihletett apostol által itt leírt követelményeknek? Azt bizonyítom-e életemmel, s a világ számára meghalásommal, hogy életem Krisztussal az Istenben van elrejtve? Egybeolvadtam-e Krisztussal? Tőle nyertem-e táplálékot és támogatást, aki megígérte, hogy jelen segítség lesz a szükség idején? Külsőleg ugyan vallásosak vagytok, mégsem érzitek át különösebben gyöngeségeteket, romlottságotokat, és természetetek undorító voltát.

Született keresztény! Ez a megejtő önámítás már sokaknak szolgált az önhittség öltözékeként. Sokakat vezetett a Krisztusban való állítólagos reménységre; noha nem ismerték őt tapasztalatból. Sem lelkivilágát, sem megpróbáltatásait, sem magát megtagadó, önfeláldozó életét. Igaz tetteik, melyekre nagyon számítanak, nem más, mint szennyes rongyok. Krisztus, a szeretett tanító mondja: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és úgy kövessen engem.” Igen, kövessétek őt! Őt kövessétek a gyalázatban is, nemcsak a jó hírnévben. Kövessétek őt, mikor barátja lesz a legínségesebbnek, a legbaráttalanabbnak. Kövessétek őt a magatok feledésében, bővelkedjetek a lemondó, önfeláldozó, másokért végzett tettekben; mikor szidalmaznak, ne viszonozzátok, tanúsítsatok szeretetet a bukott faj iránt, szánjátok őket. Krisztus életét sem becsülte sokra, hanem lemondott róla miértünk. Kövessétek őt a szerény jászoltól a keresztig. Ő a példaképünk. Azt mondja most, hogyha tanítványai akartok lenni, vegyétek fel kereszteteket, a lenézett keresztet, s úgy kövessétek őt. Készek vagytok-e inni a kehelyből és megkeresztelkedni a keresztséggel?

Tetteitek bizonyítják, hogy Krisztustól elidegenülten éltek. „Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból csörgedeztet-e édest és keserűt? Avagy, atyámfiai, teremhet-e a fügefa olajbogyót, vagy a szőlőtő fügét? Azonképpen egy forrás sem adhat sós és édes vizet. Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével. Ha pedig keserű irigység és civódás van szívetekben, ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az igazság ellen? Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, hanem földi, testi, ördögi. Mert ahol irigység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is. A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességen munkálkodnak.”

Az apostol felsorolja a gyümölcsöket, melyek szemlátomást bizonyítják, hogy valaki, aki élete teljében járt, változással találkozott – annyira gyökeres változással, hogy a halállal tartják egyenlőnek. Az élő, tevékeny életből a halálba! Mily találó e kép! Senkinek sem kell ámítani magát vele. Ha nem estetek át e változáson, ne nyugodjatok. Keressétek az Urat teljes szívetekből. Ezt tegyétek életetek legfőbb céljává.

El kell majd számolnotok mindazzal a jóval, amit életetekben tehettetek volna, ha azt az álláspontot foglaltátok volna el, melyet Isten elvár, hogy betöltsetek, s bőségesen gondoskodott, hogy be tudjátok tölteni. Mégsem dicsőítitek Istent a földön, nem mentitek a körülöttetek élő embereket, mert nem veszitek igénybe a kegyelmet és erőt, bölcsességet és ismeretet, melyet Krisztus rendelkezésetekre bocsátott. Noha ismertétek akaratát, mégsem teljesítettétek. Mindkettőtökben szembetűnő változásnak kell végbemennie, másképp soha meg nem halljátok, amikor Jézus így szól: Jól van, ti derék, hűséges szolgák.

Június tizenkettedikén esete, miután felolvastam a fentieket a gyülekezet előtt, tudtomra adták, hogy miközben ti felületesek, büszkék, önzők és közönyösek vagytok az emberek megmentése iránt, addig a halál végzi aratását. Egyik ember a másik után távozik, száll sírba. Milyen benyomást tettetek azokra, akik részt vettek társas estéiteken? Mit mondtatok, mit tettetek hogy Krisztushoz vezessétek őket? Szóltátok-e az Igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan, hogy egészen teljesítsétek kötelességeteket? Különösen azokkal, akik bár hatáskörötökbe kerültek, mégis Krisztuson kívül haltak meg? El meritek-e mondani, hogy szoknyátok tiszta vérüktől? Egyetlen esetet említek csak Q. esetét. Kifogástalanul viselkedtetek-e vele szemben? Nem lesz-e szemre hányni valója ellenetek, akik jó családban nevelkedtetek? Kiknek meg volt minden kedvező alkalma, hogy jóravaló keresztény jellemet alakítsatok, de mégsem tartottátok felelősnek magatokat az emberekért? Hanem a büszkeséget, hiúságot, és az élvezetek szeretetét melengettétek, sőt magatok is kivettétek részeteket abból, hogy gyalázatot hozzatok hitvallástokra; s ezzel is arra vezetitek e szegény embert, akit Sátán bökdösött és ostromolt, hogy kételkedjék az igazság valóságában és a keresztény vallás valódi voltában.

Undorító volt könnyelmű beszédetek, a többi fiatal tereferélgetésével egyetemben. Semmi nemes, semmi emelkedett sincs az irányban, amerre a gondolkodástok fordul. Közönséges traccsolás volt az; pletyka, buta, üres nevetgélés, tréfálkozás és bolondéria. Angyalok jegyezték le a jeleneteket, melyeket számtalanszor lejátszottatok. Annak ellenére, hogy intettek, dorgáltak és figyelmeztettek, ti több megrovást érdemeltetek, mint a többi fiatal. Ti hosszabb ideje éltetek az igazság közelében, ti ismertétek jobban az igazságot. Ti éltetek legrégebben …-ban. Az elsők közt voltatok, akik vallottátok, hogy hisztek az igazságban, és Krisztus követői vagytok. Mégis hiúságtok és büszkeségetek többet rombolt a fiatalok lelki életének alakítása terén városotokban, mint bárki másé. Még az igazsághoz térteket is mintegy kézen fogtátok, és a világhoz csatoltátok.

Súlyos bűn terhel benneteket és szüleiteket, akik egyre legyezgették az önhittségeteket és könnyelműségeteket. Ha valaki, megrótt titeket, sajnáltak, s azt mondták, hogy nem érdemeltétek meg. Te, O. testvérnő, szépnek tartod magadat. A szüleid is csak bókokkal halmoztak el. S te a világiak barátságát kerested. Hitvallásodtól eltekintve is illetlen volt viselkedésed, ha értelmes és szemérmes lányról van szó. De ha számításba vesszük, hogy a szelíd és alázatos szívű Jézus követőjének vallod magadat, akkor gyalázatot hoztál hitvallásodra. Jaj, testvérnőm, azt hitted, hogy az írnokok nem láttak át a csillogó külsőn? Azt gondoltad, hogy csinos arcod annyira elbájolta őket, hogy nem láttak be a külső máz alá, s nem ismerték fel tényleges, felületes jellemedet? Mikor fejedre tetted az R. testvérnő boltjából kölcsönvett fejéket, s mintegy divatbemutatót tartottál, bohócot csináltál magadból az írnokok előtt, azt hitted, hogy nem látnak a lepel alá? Elfelejtetted, hogy Isten angyalai vannak jelen, s tiszta szemük olvas gondolataidban, szíved szándékában, s hogy számba veszik minden tett mozgatórugóját, és feljegyzik való, komolytalan jellemedet? Még azzal az írnokkal merültél semmitmondó társalgásba, aki megbabonázott, mert legyezgette hiúságodat, ha a tükör előtt állhattál volna, megláttad volna az integetéseket, a suttogásokat, akik rád figyeltek, – az elfojtott nevetgélést, amiért ilyen bohóc látványosságot kerekítettél magadból. Foltot ejtettél az igazság ügyén. Ha távozásod után észrevétlenül visszaléphettél volna a boltba, s hallottad volna a megjegyzéseket miután addig időztél ott, amíg a szemérem megengedte, akkor megtudtál volna néhány dolgot, amire odáig sosem gondoltál. Sértett és megalázott volna, ha hallottad volna, mint vélekednek a léha írnokok. Aki szemtől-szembe hízelgett neked, az is együtt nevetett és gúnyolódott a társaival hiúságodon.

Holott a jó oldalon tehetnél mély benyomást …-ban, és tisztességet szerezhetnél Megváltódnak. Ehelyett bókokat puffogtató írnokok és tejfölösszájú legénykék beszédtárgyává süllyesztetted magad. Sokan észrevették illetlen viselkedésedet, és felfigyeltek e következetlenségekre, ha hitetlenek is; ha azt is mondják, hogy tisztelnek, szívük mélyén megvetnek téged. S. nyomdokain jársz, s ha szüleidnek meg nem nyílik a szeme a dőreségedre, ők is osztoznak bűnösségedben. Bűn tapad rájuk és húgaidra is, amiért egyre hizlalják benned a büszkeséget és a hiúságot. Ha te és húgaid megmentett állapotnak örvendeznétek, valamennyien átéreznétek a megtéretlenek veszedelmes helyzetét. Hacsak hallatlan változás nem megy végbe bennetek, eljön a nap, mikor sok ajakról fogod hallani: Bár jól ismertem e keresztényeket, mégsem figyelmeztettek a veszedelemre. Árva szóval sem intettek. Azt gondoltam, hogy ha az elkárhozás veszélye fenyegetett volna, nem nyugodtak volna sem éjjel, sem nappal, hogy ne figyelmeztessenek elveszettségemre. Most már végleg elvesztem. Ha a helyükben lettem volna, nem nyugodtam volna, míg rá nem döbbentem őket veszedelmükre; nem nyugodtam volna, míg csak ahhoz nem irányítom őket, aki egyedül tud megmenteni bennünket. Sátán jó és sima modorú szolgái voltatok, noha Krisztus szolgáinak vallottátok magatokat.

O. testvérnő, annyira nőtt a magad nagyratartása, hogy fogalmad sem volt, milyennek becsülték sekélyes jellemedet azok, akik figyelemmel kísértek. Kacérnak tartottak, és méltán rá is szolgáltál e hírnévre. Jobb lett volna megfogadnod az apostol intését: „Ékességetek ne legyen külső... hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.”

Szüleid roppant hibát követtek el nevelésetekben. Elszenvedték, hogy levegyék vállatokról a terheket, melyek viselése nagyon fontos lett volna számotokra. Mivel ezt tettétek, amihez kedvük volt, ágyban maradhattatok, átszunnyadhattátok a délelőtt legédesebb, és legszebb óráit, miközben kényeztető szüleitek talpon voltak, s végezték az élet fárasztó kötelességeit. A gyermekek nem tanultak meg szembeszegülni hajlamaikkal, nem tanulták meg elviselni a nehézségeket. Nagymértékben felmentettek titeket a házi kötelességek alól, ami súlyos kárt tett bennetek. Sosem tanultátok meg a lemondást, sem az önfeláldozást. Nem voltatok hajlandók olyan kötelességek végzésére, amelyek nem tetszettek nektek. Rém hiányos a nevelésetek. Mégis büszkeség, hiú, hetvenkedő kevélység tölti be szíveteket. O. testvérnő különbnek képzeli magát ismerőseinél. Úgy véli, hogy amazok nem érdemlik meg, hogy figyelmes, udvarias legyen hozzájuk. Ehhez járul csökönyös akaratossága, hogy azt tegye, ami neki tetszik, tekintet nélkül mások kívánságára, kényelmére és szükségleteire. Szerencsétlen természete van, melyet, ha le nem győz, sok árnyékot vet még majd tulajdon ösvényére, de legjobb barátainak életét is megkeseríti.