Kedves I. testvér és testvérnő,

az Úr elém tárt néhány ügyet felőletek, kötelességemnek tartom hát írni nektek. Azok közt voltatok, akiket az egészség megújulásától húzódozóként mutatott meg nekem. Fény ragyogott az ösvényre, melyen Isten népe halad; mégsem járnak mind a világosságban, mégsem haladnak oly ütemben, mint Isten gondviselése jelzi, – amint megnyitja, kijelöli előttük az utat. Ám, míg így viselkednek, sötétségben fognak maradni. Isten azért szól népéhez, hogy odafigyeljenek, és engedelmeskedjenek szavának. Múlt szombaton, amikor felálltam, szemembe tűnt sápadt arcotok. Épp olyanok voltatok, amilyennek látomásban láttalak. Láttam egészségetek állapotát, s a betegségeket, melyekben huzamosabb ideje szenvedtek. Az Úr tudtomra adta, hogy egészségtelen az életmódotok. Beteges étvágyatok van, s gyomrotok rovására elégítitek ki szátok ízét. Azzal táplálkoztok, amiből csakis rossz vér képződhet. Étrendetek súlyosan megviselte májatokat, mivel megrontotta az emésztőszerveket. Mindkettőtöknek beteges a mája. Az egészségügyi megújulás nagyon javatokra válna, ha szigorúan betartanátok. Ti mégsem teszitek. Beteges az étvágyatok, s mivel nem kedvelitek az egyszerű étrendet – ami teljes őrlésű lisztből, zöldségekből, gyümölcsökből áll, melyekhez nem használunk ártalmas fűszert, vagy zsírt s olajt – lépten-nyomon megrontjátok az Isten által szervezetünkbe helyezett törvényeket. Amíg ezt művelitek, el kell szenvednetek a büntetést. Hisz minden törvényszegés büntetést von maga után. Mégis csodálkoztok, hogy folyton betegeskedtek.

Bizonyosak lehettek, hogy Isten nem tesz csodát, hogy megóvjon életmódotok következményeitől. Nem szívtok elég friss levegőt sem. I. testvér boltjában dolgozik, szorgalmasan végzi a dolgát, de kevés friss levegőt enged be, és kevés testgyakorlást végez. Gyönge a vérkeringése. Ritkán fordul elő, hogy lélegzéshez hasizmait is igénybe veszi. Gyomra, mája, tüdeje s agya szenved a mély, teli tüdőből végzett lélegzés hiánya miatt, ami élettel telítene meg, élénk színűre pirosítva a vért. Noha csakis ez tudja tisztán tartani, ez adhatja meg a test összes szervének a rugalmasságot és életerőt.

Kedves testvéreim, sokkal egészségesebbek lehetnétek, és sok betegséget elkerülhettek, ha mindenben mértékletesek lesztek. Mértékletesek a munkában, az evésben, ivásban. A forró ital gyöngíti a gyomrot. Sose egyetek sajtot. A fehér kenyér kevésbé táplálja a szervezetet, mint a teljes őrlésű gabonakenyér. A fehér kenyér fogyasztása nem bírja egészségben tartani a szervezetet. Mindkettőtök mája alig működik. A fehérliszt fogyasztása csak súlyosbítja a bajokat.

Nincs olyan orvosi kezelés, mely megszüntetné bajaitokat, míg úgy étkeztek, amíg azt isszátok, amit eddig. Ti tehetnétek meg magatokért, amit a legtapasztaltabb orvos sem tehet. Szabályozzátok étrendeteket. Csak hogy kényeztessétek a szájatok ízét, gyakran súlyosan megterhelitek emésztő szerveiteket – gyakran fogyasztotok egészségtelen ételeket, időnként mértéktelenül is. Ettől pedig annyira kifárad a gyomor, hogy a legegészségesebb ételt sem veszi szívesen. Egyre gyöngítitek gyomrotokat, mivel egészségtelenül étkeztek. Nehéz ételeket is főztök. Nem egyszerűen, természetesen készítitek el táplálékotokat, hanem alkalmatlanná teszitek gyomrotok számára, mikor ínyenc ízlésetek szerint főztök. Leterhelitek a szervezetet, s az igyekszik szembeszegülni a megnyomorítással. Mikor szervezetetek le próbálja rázni a terhet, melyet ráraktak, meghűlések, lázak a következménye. El kell szenvednetek a büntetést a természet törvényeinek áthágásáért. Isten törvényeket épített szervezetetekbe, melyeket nem vehettek semmibe büntetlenül. Csak falánkságotokra, ínyencségetekre hallgattok, és az egészséggel mit sem törődtök. Bár itt-ott javítotok a helyzeten, ez csupán első lépés a jó étrend felé. Isten elvárja, hogy legyünk mindenben mértékletesek. „Akár esztek, akár isztok, akármit cselekszetek, mindent az Isten dicsőségére míveljétek.”

Az összes ismerős család közül senkinek sincs égetőbb szüksége az egészségügyi megújulás áldásaira, mint nektek. Csak egyre nyögtök a fájdalom és fekvőbetegségek miatt, mert nem tudjátok, mitől van, s igyekeztek zokszó nélkül elviselni azokat. Úgy vélitek, hogy szenvedés a sorsotok – a gondviselés rendelte így. Ha megnyílna a szemetek, látnátok, hogy ti tettétek meg a jelen beteges állapototokhoz vezető lépéseket. Megdöbbennétek, hogy mint is lehettetek annyira vakok, hogy már hamarább nem ismertetek fel a dolgok tényleges állását. Természetellenes ízlésre szoktattátok magatokat, s fele annyira se ízlelitek az ételek zamatját, mintha nem éltetek volna vissza étvágyatokkal. Megrontottátok a természetet, azért szenveditek a következményeket, pedig fájdalmas dolog az.

A szervezet tűri a visszaélést, míg szembeszegülés nélkül bírja. Akkor fellázad, s nekirugaszkodással le próbálja rázni a koloncokat és kíméletlen bánásmódot, melyet el kellett tűrnie. Ekkor teszik be lábukat a fejfájások, meghűlések, lázak, idegesség, bénulás és más betegségek, melyek túl számosak, hogy felsorolhatnánk. A helytelen étrend, a helytelen ivás, elpusztítja az egészséget, s vele az élet boldogabb oldalát. Ó, hányszor cseréltétek el a finomnak hívott ebédet láz, rossz étvágy és álmatlanság árán! Mindez néhány ínyenc falatért! Ezrek elégítik ki torz ízlésüket, egyetlen finom ebédért, amint mondják, s a következmény lázas betegség, vagy más fájdalmas rosszullét, később meg a biztos halál. Iszonyú áron vették meg az élvezetet. Sokan követik ezt el, s az ilyen öngyilkosokat még dicsőítik is a barátaik, s mikor meghaltak, papjuk is egyenesen a mennybe küldené őket. Micsoda gondolat? Hasimádók a mennyben! Nem, nem; az ilyenek soha be nem teszik lábukat Isten városának gyöngykapuin. Sosem emelik őket szeretett Megváltónk, a Kálvária szenvedő embere mellé, akinek élete csupa lemondás és áldozathozatal volt. A méltatlanok közt jelölik ki helyüket, akiknek nem lehet részük a boldog életben, a hervadhatatlan örökségben.

Isten mindenkitől elvárja, hogy adják neki testüket élő, s nem halott vagy halódó áldozatul. Mert maguk teszik tönkre testüket, maguk töltik meg tisztátalansággal és betegséggel. Isten életképes áldozatot vár el. Testünk, mondja nekünk, a Szentlélek temploma, hajléka. Ezért elvárja mindattól, aki az ő mását viseli magán, hogy őrizze meg a testét Isten szándékaira és dicsőségére. „Nem a magatokéi vagytok” – mondja az ihletett apostol, – „mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” Hogy erre képesek legyünk, adjunk az erényhez tudást, a tudáshoz önuralmat, az önuralomhoz állhatatosságot. Kötelességünk megtanulni, hogyan őrizzük meg testünket a lehető legegészségesebb állapotban. Az is szent kötelességünk, hogy kövessük a tudást, melyet Isten kegyelmesen közöl velünk. Ha behunyjuk szemünket, attól tartva, hogy felismerjük helytelen tetteinket, melyekről nem akaródzik lemondani, bűnünk nem enyhébb, hanem súlyosabb lesz. Ha egy valamiben hátat fordítunk a fénynek, másnak is hátat fogunk fordítani. Testünk törvényeinek megsértése olyan bűn, mintha a tízparancsolat egyikét szegnénk meg, mert egyiket sem követhetjük el Isten törvényének megszegése nélkül. Nem szerethetjük Istent teljes szívünkből, elménkből, lelkünkből és erőnkből, ha jobban szeretjük hasunkat, ínyenc falatjainkat. Ezzel naponta aláássuk erőnket, mellyel Istent dicsőíthetnénk meg, noha teljes erőnket, teljes szellemi képességünket várja el tőlünk. Bár Krisztus követőinek valljuk magunkat, akik a halhatatlanságra felkészülés utolsó simításait végezzük, mégis ártó szokásokkal csökkentjük életerőnket.

Fivérem és nővérem! Olyan kötelesség vár rátok, melyet senki el nem tud végezni helyettetek. Ébredjetek a félálomból, és Krisztus éltetet ad nektek. Változtassatok életmódotokon, étrendeteken, az ivás szokásain és munkátokon. Amíg azon az úton folytatjátok, melyen évek óta jártok, addig képtelenek lesztek felismerni a szent és örökkévaló dolgokat. Lelki érzékenységetek eltompul, értelmi világotok homályba borul. Nem növekedtek a kegyességben és az igazság ismeretében, amint kiváltságotok lenne. Nem fejlődtök a lelkiekben, hanem a sötétség sűrűsödik körülöttetek. Túlságosan kaptok a vagyonszerzésen is, s az a veszély fenyeget, hogy túlerőltetitek magatokat. Mások megrövidítésére törtök, csak a magatok érdekeivel törődtök, és nem gondoltok, a mások javával, amint szeretnétek, hogy ők törődjenek veletek. Legyezgetitek magatokban az önzést, holott feltétlenül le kell azt győznötök. Tüzetesen vizsgáljátok meg szíveteket, kövessétek a csalhatatlan példaképet, s minden rendben lesz veletek. Lelkiismereteteket őrizzétek meg tisztán az Isten előtt. Mindenben dicsőítsétek az ő nevét. Rázzátok le magatokról az önzést és önszeretetet.

„Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Ne legyen az emberek szokása és viselkedése mértékadó. Bármily nehéz is helyzetetek, sose igyekezzetek megcsalni valakit. Az ellenség ott állt mellettetek, hogy ezzel kísértsen, s eztán sem fog békén hagyni e téren. A kereskedő keresztény lehet, megőrizheti becsületességét Isten előtt, bízva, hogy e romlott korban is megóv a gonosz hajlamoktól, mikor mindenki magának markol a mások rovására. Hátrányos helyzetben vagytok, hogy növekedjetek az istenes életben. Bár szeretnétek elvetek szerint élni, mégsem támaszkodtok teljes súllyal Istenre. Túlbecsülitek korlátolt erőtöket, noha nagyon rászorultok Isten segítségére. Az erőre, mely emberben fel nem lelhető. Van kihez fordulnotok tanácsért, aki végtelenül bölcs. Az Úr hív, hogy forduljatok hozzá, majd ő gondoskodik rólatok. Ha hit által arra vetitek összes gondotokat, aki egy veréb elhullását is számon tartja, akkor nem fogtok hiába bizakodni. Ha biztos ígéreteire támaszkodtok, ha ragaszkodtok a becsületességhez, akkor Isten angyalai vesznek majd körül. Törekedjetek hittel az Úr előtt a jótettekre, s ő nem vonja vissza rólatok áldó kezét.

Ha magatokra maradnátok, hogy ti jelöljétek ki utatokat, nagyon selejtes eredményeket érnétek el, és gyorsan hajótörést szenvedne hitetek. Forduljatok minden gondotokkal, terhetekkel a terhek mindenható hordozójához. De egy foltot sem tűrjetek meg, mely beszennyezné keresztény jellemeteket. A nyereség kedvéért soha, de soha ne ejtsetek foltot a mennyei feljegyzéseken, melyet az egész angyalsereg, sőt a maga érdekeit nem tekintő Üdvözítő is lát; sem a másé kívánásával, sem zsugorisággal, sem önzéssel, sem csalással. Bár ezek hasznot hajtanak konyhátokra, ameddig ez a világ lát, a menny szemszögéből tekintve mégis kimondhatatlan, pótolhatatlan veszteséggel jár. „Isten nem azt nézi, amit az ember.” Ha lankadatlanul Istenben bízunk, biztonságban leszünk, nem kell szüntelenül rettegnünk a jövő bajaitól. Egyszeriben megszűnnek e felesleges gondok s aggodalmak. Hisz van Atyánk a mennyben, aki gondot visel gyermekeiről, aki elégségessé akarja, és fogja is tenni kegyelmét a szükség bármely idején. Ha mi vesszük kezünkbe ügyeink intézését, ha tulajdon eszünkre támaszkodunk eredményességért, komoly okunk lesz aggodalomra. Akkor várhatjuk, hogy veszedelem és veszteség ér, mert biztosan utol fog érni.

Isten elvárja, hogy teljesen adjuk neki magunkat. Amikor a halandó bűnösök Megváltója fáradozott, és szenvedett értünk, akkor ő megtagadta magát. Egész élete egyetlen, örökös fárasztó munka és nélkülözés volt. Ha úgy akarta volna, könnyű körülmények közt, bőségben tölthette volna földi életét. Megszerezhette volna magának az élet összes élvezetét és örömét. Mégsem ezt választotta; nem kereste a maga kényelmét. Nem földi kielégülésre tört, hanem, hogy jót tegyen, s megóvja az embereket a szenvedéstől, hogy segítsen a leginkább segítségre szorulókon. Urunk mindvégig állhatatos maradt. A mi békességünkért érte őt utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Hiszen nekünk ítélték meg a keserű poharat; a mi bűneink elegyítették azt össze. Drága megváltónk azonban elvette ajkunktól a kelyhet, s maga ürítette ki. S a keserű pohár helyett a bűnbocsánat, áldás és üdvösség kelyhét nyújtja nekünk. Jaj, mily kimondhatatlan áldozat volt ez! Milyen szeretet, mily csodálatos, páratlan szeretet is ez! Miután mindezt a szenvedést elviselte értünk, mi talán riadjunk vissza, hogy elviseljük a ránk háruló kicsiny próbákat? Szerethetjük-e Krisztust, ha nem vagyunk hajlandók felvenni keresztünket? Kívánkozhatunk-e vele lenni a dicsőségben, ha a bíróságtól a Kálváriáig sem követjük őt? Ha Krisztus bennünk a megdicsőülés reménye, akkor úgy járunk majd, amint ő járt. Követni fogjuk mások áldására áldozott életét; akkor iszunk a kehelyből és megkeresztelkedünk a keresztséggel; a Krisztus kedvéért jókedvvel elviseljük az odaadás, próba, lemondás életét. A menny így is olcsónak tűnik majd, ha mégakkora áldozatot hozunk is érte.