„Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.”

Nem vagyunk a magunkéi. Nagy áron váltottak meg minket, Isten Fiának szenvedése és halála árán. Ha megértenénk ezt, ha teljesen eszünkbe vennénk, akkor nagyon felelősnek tartatnánk magunkat, hogy a lehető legkitűnőbb egészségben őrizzük meg testünket, hogy tökéletes szolgálatot tudjunk végezni Istennek. De ha bármit teszünk, ami felemészti rugalmasságunkat, aláássa erőnket és ködösíti gondolkodásunkat, ezzel bűnt követünk el Isten ellen. Akkor nem dicsőítjük meg őt testünkben és lelkünkben, bár mindkettő az övé, hanem súlyos bűnt követünk el az Isten szemében.

Tudjuk, hogy Jézus feláldozta magát értünk. Súlyos árat fizetett megváltásunkért. Nem vagyunk a magunké. Minden képességünk, testünk, lelkünk, minden, amink van, és minden, amik vagyunk, az Isten tulajdona. Ez kétségbevonhatatlanul igaz. S mikor ezt megértjük, tudni fogjuk, hogy milyen kötelezettség elé állít ez az Isten előtt, hogy olyan egészségben őrizzük meg magunkat, hogy őt dicsőítsük meg a földön testünkkel, szellemünkkel, mert mindkettő az övé.

Kétségkívül hiszünk benne, hogy Krisztus hamar eljön. Nem mesebeszéd ez nekünk, hanem valóság. Abban sem kételkedünk, s már évekkel ezelőtt sem kételkedtünk, hogy a tanítások, amelyeket vallunk, a jelen igazság. Abban sem, hogy egyre közeledünk az ítélethez. Azzal készülődünk találkozni, aki a szent angyalok seregével jelenik majd meg az ég felhőiben, hogy megadja a hűségeseknek és igazaknak a halhatatlanság utolsó simítását. Nem azért jön, hogy megtisztítson bűneinktől; sem hogy eltávolítsa jellemünkből a hiányosságokat vagy meggyógyítsa vérmérsékletünk és természetünk nyomorékságát. Ha egyáltalán elvégzi ezt értünk, akkor az előtt végzi el, mielőtt elérkezne az eljövetele. Mikor az Úr eljön, a szentek csak még szentebbek lesznek. Akik tisztán tartották meg testüket és lelküket, megszentelten és ártatlanul, azok elnyerik majd a halhatatlanság utolsó simítását. Akik azonban igazságtalanul cselekszenek, akik szentségtelenek és szennyesek, azok örökre szentségtelenek maradnak. Akkor már senki el nem távolítja róluk a hiányosságokat, senki nem ad nekik szent jellemet. Akkor már nem fáradozik értük a finomító Isten, hogy tovább folytatná tisztogató folyamatát, s eltávolítsa bűneiket és romlottságukat. Mindennek most kell megtörténnie, a próbaidő óráiban. Most kell ezt elvégezni értünk.

Más-más a természetünk, amikor magunkévá tesszük Isten igazságát, s amennyiben az igazság ereje megérint minket, annyiban elvégzi értünk a kellő átalakítást, hogy erkölcsileg megfelelővé tegyen bennünket a dicsőség országa és a mennyei angyalok társasága számára. Most, most élünk az Isten műhelyében. Sokan vagyunk meglehetősen durva kövek bányájából. Mégis, amikor megragadjuk Isten igazságát, ez az igazság hatni fog ránk. Felemel minket, és kiküszöböl belőlünk mindennemű tökéletlenséget meg bűnt, bármilyen természetű legyen is az. Így készít fel rá, hogy szépségében lássuk meg a királyt, végül pedig a dicsőség országában csatlakozzunk a tiszta és szent angyalok társaságához. Ennek a folyamatnak idelenn kell végbemennie rajtunk; itt kell alkalmassá tennünk testünket és lelkivilágunkat a halhatatlanságra.

Olyan világban élünk, amelyik ellenkezik az igaz tettekkel, a tiszta jellemmel s a kegyelemben elért növekedéssel. Bárhová tekintünk is, csupa romlottságot, tisztátalanságot és bűnt látunk. S mi is az a belső lelki kötelesség, amit itt kell vállalnunk, közvetlenül a halhatatlanság elérése előtt? Az, hogy szentnek őrizzük meg a testünket, ártalmatlannak a lelkünket; hogy tiszták maradjunk a romlottságtól, mely az utolsó napokban burjánzik körülöttünk. S ha tényleg el akarjuk végezni ezt a kötelességet, akkor azonnal hozzá kell fognunk, mégpedig teljes szívvel és értelmes emberek módjára. Nem szabad helyet engednünk itt az önzésnek, nehogy ránk üsse bélyegét. Isten Lelkének kell teljesen eluralkodnia rajtunk, kihatnia ránk a tetteinkben. Ha helyesen ragadjuk meg a mennyet, a felülről származó hatalmat, akkor tapasztalni fogjuk szívünkön Isten Lelkének megszentelő hatását.

Mikor fivéreink és nővéreink elé igyekszünk tárni az egészségügyi megújulást, s annak fontosságát, hogy akár eszünk, akár iszunk, vagy bármi mást teszünk, tegyük Isten dicsőségére, sokan ezt válaszolták rá viselkedésükkel: „Senkinek semmi köze, ha ezzel vagy amazzal táplálkozunk. Amit teszünk, azért mi viseljük a következményt.” Kedves barátaim, ebben alaposan tévedtek. Nemcsak magatok szenvedtek a helytelen utatok miatt. A társadalom, amelyben élünk, nagymértékben ők kénytelenek nyögni helytelen tetteink következményeit, csakúgy, mint mi magunk. Ha a mértéktelen evés-ivás miatt szenvedtek, mi, akik körülöttetek élünk vagy kapcsolatot tartunk fenn veletek, szintén megérezzük betegségeiteket. Nekünk is szenvednünk kell helytelen utatok miatt. Ha ez aláássa testi és szellemi erőiteket, ha a környezetetekben élünk, mi is megérezzük, ránk is kihatnak ezek. Ha a jó kedély helyett rosszkedv ül meg titeket, ezzel mások lelkiállapotára is árnyékot vettek. Ha mi vagyunk szomorúak, ha nekünk nyomott a hangulatunk, ha minket ért baj, ti pedig jó egészségben vagytok, akkor ti tudtok tisztán gondolkodni, hogy megmutassátok nekünk a kiutat, ti szólhattok hozzánk vigasztaló szót. De ha helytelen életmódotoktól annyira eltompul az agyatok, hogy nem tudtok nekünk jó tanácsot adni, ugye, minket is kár érne? Ugye, ránk is súlyosan kihatna az állapototok? Lehet, hogy megbízunk tulajdon véleményünkben, mégis kikérjük mások tanácsát, mert a „megmaradás pedig a sok tanácsos által van”. Szeretnénk, ha viselkedésünk következetesnek tűnnék azok szemében, akiket szeretünk, ezért tanácsot kérünk tőlük, s azt szeretnénk, ha mi is világos fejjel tudnánk nekik tanácsot adni. De mit ér nekünk a tanácsotok, ha végsőkig leterheltétek agyatok idegerőit, s a gyomrotokba bevett meg nem felelő ételek, vagy éppen a túl sok egészséges étel emésztése gondolkodástok élét veszi? Mit is kezdhetnénk az ilyen emberek tanácsával? Hiszen ők csak a megemészthetetlen étel súlyos tömegén át látnak. Amint látjátok, ránk is kihat az életmódotok. Lehetetlen úgy haladnotok a rossz irányban, hogy másokban is kárt ne tegyetek.

„Nem tudjátok-e, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig, aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos. Hanem megsanyargatom testemet, és szolgává teszem; hogy míg másoknak hirdetem az igét, magam méltatlanná ne legyek.” Akik azért futnak versenyt, hogy elnyerjék a babért, amelyet nagy megtiszteltetésnek tartanak, minden tekintetben megtartóztató életet élnek, hogy izmuk, agyuk, minden részük a lehető legszívósabb legyen a futáshoz. Ha nem lettek volna mértékletesek minden tekintetben, nem lettek volna annyira erőnlétben, mintha megtartóztatták volna magukat. Ha mértékletesek voltak, jobban meg tudták futni a versenyt; s bizonyosabbak voltak, hogy elnyerik a díjat.

Mégis, minden mértékletességük ellenére – mindannak ellenére, hogy ésszerű, gondos étrendnek vetették alá magukat, hogy a legjobb állapotban legyenek, – akik a földi versenyt futották, kockázatot vállalva futottak. Még ha meg is tettek minden tőlük telhetőt, végül mégis elveszthették a versenyt – mégsem nyerték el a megtiszteltetést; mert ha valaki megelőzte őket, akkor az ragadta el a díjat. De a mennyei versenyben nincs bizonytalanság, nincs kockázat a dologban. Mindnyájan futhatunk, és mindnyájan elnyerhetjük a díjat. Öltsük magunkra a mennyei kegyességeket, és a halhatatlanság koronájára függesztve tekintetünket tartsuk mindig szemünk előtt Jézust, a mintát. Urunk a fájdalmak embere volt, aki jól tudta, mi a szenvedés. Álljon szüntelenül előttünk mennyei Urunk szerény, lemondó élete. S amikor a díjra függesztve tekintetünket, követni törekszünk őt, akkor azzal a bizonyossággal tudjuk megfutni a versenyt, hogyha megteszünk minden tőlünk telhetőt, akkor biztosan elnyerjük a díjat.

A versenyzők lemondásnak és fegyelemnek vetették alá magukat, hogy benevezhessenek a versenyre és elnyerjék a hervadó koszorút. Ez a koszorú egyetlen nap alatt elhervadt. Különben is csupán halandóktól nyert megtiszteltetés jele volt. Nekünk viszont azt a versenyt kell megfutnunk, melynek végén hervadhatatlan korona és örök élet vár. Igen, mikor megfutottuk a versenyt, a mennyei dicsőség túláradó, örök mértéke lesz a díjunk. „Mégpedig”, mondja az apostol, „hervadhatatlan”. S ha akik itt a földön hervadó koszorúért futottak, megtartóztatók tudtak maradni minden tekintetben, miért ne tudnánk mi, akik hervadhatatlan koronát várunk, a dicsőség örök mértékét, és Isten életéhez fogható életet. Mikor ez a hallatlan kilátás áll előttünk, mért ne tudnánk kitartással futni meg az előttünk húzódó küzdőteret, hitünk szerzőjére és bevégzőjére függesztve tekintetünket? Ő mutatta meg nekünk az utat, ő jelölte ki lábnyomával az út teljes hosszát.

Az az ösvény ez, melyet az Úr járt be, s vele együtt mi is részt vehetünk a lemondásban és szenvedésben, mi is járhatunk ez ösvényen, melyet vérével jelölt ki. „Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos. Hanem megsanyargatom testemet, és szolgává teszem.” Itt kötelesség vár minden férfire, nőre, gyermekre. Az ördög fáradhatatlanul arra tör, hogy magának kaparintsa meg testünket, lelkünket. Krisztus azonban megvett titeket, azért az ő tulajdona vagytok. S most a ti kötelességetek fegyelmezni és szolgaságba vetni testeteket. Ha nem teszitek, elvesztitek mind örök életeteket, mind a halhatatlanság koronáját. Mégis akadnak, akik így szólnak: „Mi köze bárkinek, hogy mit eszünk vagy mit iszunk?” Elétek tártam, hogy viselkedésetek magával sodorja családtagjaitokat is. Döntőn kihat gyermekeitek jellemének alakulására.

Mint már említettem, romlott időkben élünk. Olyan kor ez, amikor úgy tűnik, hogy Sátán teljesen hatalmába keríti azok gondolkodását, akik nem szentelték magukat teljesen Istennek. Ezért nagyon súlyos felelősség nyugszik a szülőkön és nevelőkön, akiknek gyermekek nevelése jutott osztályrészül. A szülők vállalták a felelősséget, hogy gyermekeket hoznak a világra; mi tehát akkor a kötelességük? Az talán, hogy hagyják, hogy úgy nőjenek fel, ahogy éppen sikerül? Hadd kössem lelketekre, hogy a szülőkön súlyos felelősség nyugszik. „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek.” Követitek-e ezt a tanácsot, amikor táplálékot készítetek családotoknak? Kizárólag olyan ételeket helyeztek-e gyermekeitek elé, melyekről tudjátok, hogy a legkitűnőbb vér képződik belőle? Olyan ételek-e ezek, amelyek a legkevésbé tartják izgalomban a szervezetet? Olyanok-e, hogy a lehető legkitűnőbb kapcsolatba helyezi őket az élettel és egészséggel?

Ilyen-e az étel, amit értelmes ember módjára a gyermekeid elé akarsz tálalni? Vagy pedig tekintet nélkül jövő jólétükre, egészségtelen, izgató, élénkítő táplálékról gondoskodsz számukra? Hadd mondjam meg, hogy a gyermekek gonoszságra születnek. Sátán látszik uralkodni rajtuk. Ő veszi birtokba értelmüket, ezért romlottak. Az apák és anyák miért viselkednek mégis úgy, mintha zsibbadtság telepedett volna rajuk? Nem is sejtik, hogy Sátán a gonoszság magját hinti el családjukban. A szülők annyira vakok, felelőtlenek és meggondolatlanok e dolgokban, amennyire egyáltalán lehetséges. Miért nem riadnak fel, miért nem tanulmányozzák a kérdést, miért nem olvasnak ezekről? Az apostol mondja: Hitetekhez adjatok erényt, az erényhez tudást, a tudáshoz önuralmat, az önuralomhoz állhatatosságot, és így tovább. Ez a kötelesség mindazokon nyugszik, akik Krisztus követőinek vallják magukat; vagyis akiknek a növekedés terve szerint kell élni.

Részt rész után tártak fel előttem. Fészekaljnyi gyereket fészekaljnyi gyerek után tudnék kiválasztani e gyülekezetben, s minden egyesük annyira romlott, mint maga a pokol. Némelyek közülük a Krisztus követőinek vallják magukat, s ti, a szüleik, oly közönyösek vagytok, mintha szélütés bénított volna meg benneteket.

Már előbb szemetekre hánytam, hogy némelyetek önző. Akkor nem értettétek meg, hogy mire céloztam. Az érdekel csupán benneteket, hogy melyik ételnek legfinomabb az íze. A zamat és élvezet a legfőbb szempont előttetek, nem pedig az Isten dicsősége, nem az istenes életben való fejlődés kívánása, sem hogy az Isten félelmében valósítsátok meg megszentelődéseteket. Az ízek élvezete a szempontotok, a tulajdon vágyaitok; s míg ez köt le, az ellenfél fölétek kerekedett, és sokrétű akadályt gördített igyekezetetek elé.

Némely apa orvoshoz vitte gyerekét, hogy megtudja, mi a baja. Két perc alatt meg tudtam volna mondani, hogy hol a hiba. Gyermekeid romlottságában. Sátán uralkodott el rajtuk. Közvetlen mellettetek surrant be, míg ti, akiknek Isten szerepe jutott gyermekeitekkel kapcsolatban, hogy ti vigyázzatok rájuk, elbutulva, alva, a könnyű életbe merültetek. Isten azt parancsolta rátok, hogy az Úr félelmében és intelmeivel neveljétek őket. Sátán közvetlen előttetek surrant be, és erős bilincseket kovácsolt rájuk. S ti csak tovább szenderegtek. Bárcsak az ég megszánna benneteket és gyermekeiteket, mert valamennyien sajnálatraméltók vagytok.

Ha kiálltatok volna az egészségügy megújulása mellett, ha hitetekhez erényt, az erényhez tudást, a tudáshoz önuralmat adtatok volna, akkor más lehetett volna a dolgok kimenetele. Titeket azonban csak félig ébresztett fel a házatokban burjánzó bűn és romlás. Kissé ki is nyitottátok a szemeteket, majd nyugodtan szenderegtetek tovább. Azt hiszitek, hogy az angyalok be tudják tenni lábukat a házatokba? Azt hiszitek, hogy gyermekeitek hajlanak a szent hatásokra, míg e dolgok köztetek vannak? Családot család után tudnék felsorolni, mely csaknem teljesen Sátán uralma alatt áll. Tudom, hogy ez így van, ezért szeretném, ha felriadnátok, mielőtt örökre késő lenne, s emberek vérét, még gyermekeik vérét is a ruháitokon nem találnák.

Némelyik gyermek gondolkodása annyira elgyöngült, hogy csak fele vagy harmadannyi a szellemi képességük, mint lehetne, ha erényesek és tiszták lennének. A többit nemi önkielégítéssel tékozolták el. Romlottság burjánzik itt minden oldalon a gyülekezetben. Időről-időre dalolászni, vagy más szórakozásokra jönnek össze. Valahányszor erről hallok, zsákruhába szeretnék öltözni. „Bárcsak a fejem vízzé változnék, a szemem pedig könnyhullatásnak kútfejévé, hogy éjjel-nappal sirathatnám az én népem leányának megöltjeit”, „légy kegyelmes, oh Uram, a te népedhez”. Elkeseredés fojtogat. Annyira gyötrődik a lelkem, hogy szavakkal ki sem tudom fejezni. Ti meg csak alusztok tovább. Kíváncsi lennék, hogy a Sínai villámlása és mennydörgése fel tudná-e ébreszteni e gyülekezetet? Felriasztana-e titeket, apák és anyák, hogy családotokban hozzáfogjatok a lelki megújulás eléréséhez? Tanítsátok, neveljétek gyermekeiteket. Oktassátok őket, hogyan kerüljék el korunk vétkeit és romlottságait. Ehelyett mégis sokan csak azon törik a fejüket, miként szerezhetnének néhány ínyenc falatot. Vajat, tojást, húst tálaltok asztalotokra. Gyermekeitek is ezeket fogyasztják. Pontosan azzal tápláljátok őket, ami állati szenvedélyeiket korbácsolja fel, majd eljöttök az istentiszteletre, s könyörögtök Istenhez, hogy áldja és mentse meg gyermekeiteket. Mit gondoltok, meddig hatolnak fel imáitok? Előbb még kötelesség vár rátok. Mikor mindent megtettetek gyermekeitekért, amit Isten rátok bízott, akkor bizalommal igényelhetitek a különleges segítséget, melyet Isten ígért nektek.

Törekedjetek mindenben mértékletességre. Abban is, hogy mit esztek, mit isztok. Ti mégis azt mondjátok: kinek mi köze hozzá, mit eszünk és mit iszunk. Senkinek semmi köze hozzá, mit eszünk és mit iszunk. Senkinek semmi köze, ha bezárjátok gyermekeiteket, vagy kiköltöztök a pusztába, ahol nem okoznak bajt senkinek, ahol szilaj, erkölcstelen gyermekeitek nem rontják meg környezetüket.

Sokan, akik elfogadták az egészségügy megújulását, mellőznek minden ártalmas ételt és italt. Az következik-e ebből, hogy most már annyit ehetnek, amennyit akarnak? Asztalhoz ülnek, s ahelyett, hogy megfontolnák, mennyit tanácsos enni, átadják magukat a falánkságnak, s túl sokat esznek. Szegény gyomruk megtesz mindent, amit tud, vagy amire szervezetünk képes, küszködve a rárakott teherrel. Az egész ételtömeg, melyből a szervezetnek semmi haszna, csak túlterheli az emésztőszerveket, – akadályozza az élet gépezetét – eltömíti a szervezetet. Akadályozza az élő gépezetet. A szervezet túlterhelt, s képtelen eredményesen működni. Szükségtelenül túlterheljük a létfontosságú szerveket, ezért a gyomor az agy idegerejét kéri segítségül az emésztéshez, hogy megszabaduljon a sok élelemtől, mely semmi jót sem tesz a szervezetnek.

Így az agy ereje csökken, mivel leterheli a gyomor kisegítése, hogy a gyomor le tudja rázni súlyos terhét. S miután megemésztette az élelmet, mit érez az ember az életerő ily felesleges felőrlése után? Fáradtságot, kábultságot, mintha táplálékra lenne szüksége. Talán már az étkezés előtt előveszi ez az érzés. Mi ennek az oka? A szervezetet kifárasztotta a rá rótt munka, ezért annyira kimerült, hogy az erőtlenség érzete taglózza le. Te mégis azt képzeled, hogy a gyomor több táplálékot követel, holott erőtlensége a leghatározottabban ezt mondja: Hagyj pihennem.

A gyomornak nyugalomra van szüksége, mielőtt összeszedné erejét a következő műszakhoz. Mégis, ahelyett, hogy pihenni hagynátok, azt képzelitek, hogy több táplálékra van szüksége. Így újabb terhet rótok a szervezetre, s nem akartok pihenőt adni neki. Olyan ez, mintha valaki délelőtt a mezőn dolgozik, míg bele nem fárad. Délben hazatér, kijelentve, hogy fáradt, kimerült. Te meg azt feled neki, hogy menj csak vissza dolgozni, majd attól jobban érzed magad. Így bántok gyomrotokkal. Teljesen kimerítitek. S ahelyett, hogy pihenni hagynátok, még több élelemmel terhelitek le. A gyomor aztán a szervezet más részeiből vonja el az életerőt, hogy azok segítsék ki az emésztésben.

Sokan közületek tapasztaltátok már ezt az agy körüli bágyadtságot. Semmihez sem akarózott fogni, akár szellemi, akár testi megerőltetést jelentett, míg ki nem pihentétek a fáradtságot, melyet magatok róttatok szervezetetekre. Majd újra jelentkezik a bágyadtságnak ez az érzete. Te mégis azt mondod, hogy többet kellene enned, és megkettőzöd a gyomorra rótt terhet, hogy az kezdjen vele valamit. Mert, még ha szigorúan ragaszkodtok is az egészséges ételekhez, megdicsőítitek-e Istent testetekben és lelketekben – pedig mindkettő az övé – ha sokat esztek? Akik túlterhelik gyomrukat, így leterhelve szervezetüket, nem tudják nagyra becsülni az igazságot, ha meg is hallgatják. Képtelenek felrázni eltompult agyukat, hogy eszükbe vegyék az elfedezés értékét, s azét a roppant áldozatét, melyet az Istenség hozott az emberiségért. Az ilyenek nem tudják nagyra értékelni a hallatlan, drága, túláradó jutalmat, melyet az Úr az állhatatos győzőknek tett félre. Sose engedjük, hogy természetünk állati vonásai uralkodjanak erkölcsi és szellemi vonásainkon.

Mi a sok evés következménye a gyomorra? A gyomor senyved, az emésztőszervek gyöngülnek, és betegség teszi be a lábát, minden rossz következménnyel az uszályában. Ha valaki már addig is beteges volt, ez csak tetőzi nehézségeiket, s minden tovatűnő nappal csökkenti életerejüket. A gyomrukat túlterhelő ételek emésztésével uzsorázza ki szükségtelenül életerőiket. Milyen borzasztó állapot is ez! Mi is tapasztalatból ismerjük az emésztési zavarokat. Gyötörte az a mi családunkat is, ezért tudjuk, hogy olyan betegség ez, melytől tartanunk kell. A súlyos emésztési zavarokkal küzdő mind testileg, mind szellemileg sokat szenved, és a barátai is vele szenvednek, hacsak nem érzéketlen fatuskók. Még mindig azt vágjátok rá, hogy kinek mi köze hozzá, mit eszünk, vagy hogyan viselkedünk? Van itt valaki, aki emésztési zavarokkal küzd? Próbáljátok csak meg, hogy ne a szájuk íze szerint szóljatok. Mennyire vérükben a türelmetlenség! Rosszul érzik magukat, s azt képzelik, hogy gyermekeik elviselhetetlenül csintalanok. Képtelenek nyugodtan szólni hozzájuk, sem különleges kegyelem híján higgadtan viselkedni a családi körben. Egész környezetük megérzi az őket gyötrő betegséget; mindnyájan megszenvedik ezek betegségének következményeit hisz egyre árnyékot vetnek maguk körül. Kihat-e hát másokra is, hogy milyenek evés- és ivásszokásaink? A leghatározottabban. Ezért legyetek elővigyázatosak, hogy a legjobb egészségben maradjatok, hogy Istennek tetsző szolgálatot végezzetek, s eleget tudjatok tenni kötelességeteknek a családban és a társadalomban.

Az egészségügyi megújulók is tévedhetnek az étel mennyisége körül. Könnyen előfordulhat, hogy bár egészséges ételekből, de mértéktelenül eszünk. Többen vannak a gyülekezetben, akik a minőségben követnek el hibát. Nem foglaltak állást az egészség megújulása mellett. Azt választatták, hogy azt és akkor esznek és isznak, ami és amikor nekik tetszik. Így ártanak a szervezetüknek. De nem csupán maguknak, családjuknak is ártanak, mert lázkeltő ételeket tálalnak asztalukra, ami felkorbácsolja gyermekeikben az állati szenvedélyeket és elidegeníti őket a mennyei dolgoktól. A szülők ezzel az állatot erősítik bennük, a lelki vonásokat meg gyöngítik. Mily súlyos bírságot is kell végül fizetniük ezért! S még álmélkodnak, hogy gyermekeik mennyire gyönge erkölcsűek!

A szülők nem nevelik helyesen gyermekeiket. Gyakorta azokat a hibákat találjuk bennük, mint gyermekeikben. Helytelenül étkeznek, ami a gyomorra pazarolja idegerejüket, s nem marad erejük, hogy másra fordítsák. Nem tudják kellőn fékezni gyermekeiket, mert maguk is türelmetlenek. Ezért nem tudják helyesen tanítani, nevelni őket. Lehet, hogy durván bánnak velük, s mivel türelmetlenek, megverik őket. Már mondtam, hogy ha megrázzuk a gyermekeket, két gonosz lelket rázunk beléjük, míg egyet, ha kirázunk. Ha a gyerek rossz, csak ront rajta a rázás. Nem ez csillapítja. Mikor a szervezet nincs jó állapotban, mikor a keringés megszakadt, s az idegerő éppen csak meg tudja emészteni a rossz, vagy túl sok ételt, még ha jó minőségű is, akkor a szülők nem rendelkeznek elég önuralommal. Nem képesek az októl az okozatig érvelni. Ezért van az, hogy a családi életben minden fellépésük több kárt tesz, mint hasznot. Mintha képtelenek lennének megérteni, s októl az okozatig érvelni. Úgy fognak hozzá, mintha vakok lennének. Úgy viselkednek, mintha Isten különleges magasztalása lenne, ha vadak módjára viselkednek, s ha bármi helytelenség történik családjukban, gorombáskodással és ököllel verik le.

Kik is a gyermekeink? Csupán ifjabb testvéreink a családban, melyet Isten magáénak ismer el. Az Úr családjának tagjairól van szó. S bár ránk bízta gondozásukat, mégis mily megfontoltnak kellene lennünk, hogy az Úrnak neveljük őket, hogy mikor a Mester eljön, így szólhassunk hozzá: Itt vagyunk Uram, mi, és a gyermekeink, akiket nekünk adtál. Elmondhatjuk-e majd, hogy törekedtünk eleget tenni kötelességünknek, és jól tenni eleget?

Láttam nagycsaládos anyákat, akik nem ismerték kötelességüket, mely pedig az ösvényükön feküdt, közvetlen előttük, a maguk családjában. Hittérítők akartak lenni, valami nagyszerű feladatot végezni. Magas tisztségre vágytak, noha épp azt a feladatot hanyagolták el, melyet az Úr kezükre bízott. Milyen fontos, hogy egyenesen tudjunk gondolkodni! Mennyire fontos, hogy testünk a lehető legmentesebb legyen a betegségtől, hogy kielégítőn eleget tudjunk tenni a kötelességnek, melyet a menny bízott ránk, hogy a Mester rámondhassa: „Jól vagyon, jó és hű szolga, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután. Menj be a te uradnak örömébe.” Nővéreim, ne vessétek meg a keveset, melyet az Úr rátok bízott. Napról-napra viselkedjetek úgy, hogy a végső rendezés napján ne szégyenkezzetek a jegyző angyalok beszámolói miatt.

Mi történik, ha szegényesen étkezünk? Már szóltam annak fontosságáról, hogy bár az étel mennyiségének és minőségének szigorúan meg kell felelnie az egészség törvényeinek, mégse javaslunk szegényes táplálkozást. Az Úr közölte, hogy sokan helytelenül fogják fel az egészségügyi megújulást, és szegényes étrendre térnek át. Olcsó, gyönge minőségű ételeken tengődnek, melyet egyrészt csak összecsapnak, másrészt nem szentelnek figyelmet szervezetük helyes táplálásának. Az is fontos, hogy kellő módon készítsük el az étket. Mivel elvből elvetjük a hús, vaj, nehéz kalácsok, borsos, ecetes ételek fogyasztását, ami nem egyezik gyomrunkkal és rombolja egészségünket, mégse tegyünk olyan benyomást, mintha nem sokat számítana, hogy mivel táplálkozunk.

Némelyek végletekbe esnek. Csakis annyit és csakis olyat esznek; és két vagy három ételre korlátozzák magukat. Alig egypár ételt engednek maguk és gyermekeik elé tenni. Mivel keveset esznek, s azt sem a legjobbat, nem táplálják kielégítőn és eléggé a szervezetüket. Selejtes táplálékból nem lehet jó vért képezni. A szegényes táplálkozás szegényessé teszi a vért. Megemlítem itt A. testvérnőnk esetét. A szélsőség példájául az ő esetét tárták elém. Két csoportot mutattak meg. Először, akik nem élnek az Isten által eléjük tárt világosság szerint. Elkezdték ugyan a megújulást, mert mások is azt tették. Mégsem értették meg a rendszert. Sokan vannak közületek, akik vallják ugyan az igazságot, s csak azért fogadták be, mert mások befogadták, de ha életetek függne tőle, akkor se tudnátok megindokolni. Ezért vagytok oly gyöngék, mint a nádszál. Ahelyett, hogy az örökkévalóság fényénél mérnétek le indítékaitokat, ahelyett, hogy gyakorlati ismeretekkel rendelkeznétek a tetteitek mögött meghúzódó elvekről, ahelyett, hogy a mélyére ástatok volna, s helyes alapokat építettetek volna magatoknak, más valaki által csiholt szikrák fényénél jártok. S ebben is; csődöt fogtok mondani, amint az egészség megújulásban is kudarcot vallotok. Ám ha elvből cselekednétek, nem esne ez meg veletek.

Némelyeket lehetetlen meggyőzni annak szükségéről, hogy Isten dicsőségére egyenek és igyanak. Étvágyuk mértéktelen kielégítése kihat életük összes kapcsolatára. Meglátszik az a családban, a gyülekezetben, az imaórán és gyermekeik viselkedésén. Ez életük átka. Lehetetlen megértetni velük az utolsó napokra szóló igazságokat. Isten bőségesen gondoskodott teremtményeinek megélhetéséről és boldogságáról. S ha soha meg nem sértenék törvényét, ha összhangban cselekednének isteni akaratával, egészség, béke, boldogság lenne osztályrészük a nyomorúság és szüntelen rossz helyett.

A másik csoport, mely elsajátította az egészség megújulást, igen szigorú. Előbb állást foglalnak, majd csökönyösen ragaszkodnak álláspontjukhoz, és csaknem mindent túlzásba visznek. A. testvérnő volt ilyen. Nem volt melegszívű, szeretetteljes, nyájas, mint isteni Urunk. Csaknem minden, amit látott, az ítélet, az igazság volt. Dr. Trolinál is túlzóbb volt. Betegei is kénytelenek voltak otthagyni, mert nem adott nekik eleget enni. A testvérnő nyomorúságos étrendje csak nyomorúságos vért adott nekik.

A húsételek elgyöngítik a vért. Főzd a húst fűszerezetten, egyél hozzá nehéz süteményeket, és biztos, hogy rossz minőségű lesz a véred. Az efféle ételek emésztése túlterheli a szervezetet. A nehéz, zsíros-olajos sütemények és ecettel savanyított ételek, melynek sosem szabadna helyt adni az ember gyomrában, nyomorúságos vért képeznek. S a szegényes ételek is, ha rosszul főzzük, s kevésre is szorítjuk magunkat, így nem tudnak jó vért képezni. A húsételek, nehéz ételek, de a szegényes táplálkozás is ugyanarra a következményre vezetnek.

A tejről és cukorról szólva: Ismerek embereket, akik visszariadnak az egészség megújulásától. Azt mondták, hogy ők hozzá sem fognak, mert e két élelmiszernek bő fogyasztása ellen szólt. Nagyon körültekintőn kell bevezetnünk a változást. Legyünk óvatosak és okosak. Olyan ösvényt szeretnénk járni, mely beajánlja magát az ország értelmes embereinél. Ha sok tejet és cukrot fogyasztunk együtt, árt a szervezetnek, mert szennyeződéseket hoz be. A tejelő állatok nem mindig egészségesek. Könnyen előfordulhat, hogy betegek. Valamelyik tehén reggel még egészségesnek látszhat, mégis még napszállta előtt kimúlhat. Akkor pedig már reggel is beteg volt, rossz volt a teje is, s ti nem tudtátok. Az állatvilág tele van betegségekkel. A húsételek is hemzsegnek a betegségtől. Ha tudnánk, hogy az állatok egészségesek, azt javasolnám, hogy egyenek inkább húst, mint tetemes mennyiségű tejet és cukrot. Nem ártana annyira, mint a tej és a cukor. A cukor eldugítja a szervezetet. Akadályozza az élet gépezetének működését.

Michigan állam Montcalm járásában történt esetre hivatkozom. Jó megjelenésű férfi volt az illető. Hat láb magas, jóképű ember. Meghívtak, hogy látogassam meg betegségében. Már előzőleg beszéltem vele étrendjéről. „Nem tetszel nekem, nem tetszik a szemed”, mondtam neki. Ez a testvérünk sok cukrot fogyasztott. Megkérdeztem, miért teszi ezt. Azt mondta, hogy abbahagyta a húsevést és nem tudta, mivel pótolhatná azt jobban, mint cukorral. Ezt a testvérünket azért nem elégítette ki az étel, mert felesége nem tudott főzni. Némelyetek iskolába külditek lányaitokat, akik már csaknem asszonysorba cseperedtek, hogy természettudományokat tanuljanak, mielőtt főzni tudnának. Holott ennek kellene a fontosabbnak lennie. Itt volt ez az asszony, aki nem tudta, hogyan kell főzni. Nem tanulta meg az ételek egészséges elkészítését. Bár feleség, bár anya volt, mégis ilyen fontos dolgokban tudatlan volt. S a következmény, mivel a rosszul főzött étel nem táplálta kellően szervezetüket, mértéktelenül fogyasztották a cukrot, ami az egész szervezetükben beteges állapotot idézett elő. E férfi életét szükségtelenül áldozatul lökték oda a rossz főzésnek. Mikor meglátogattam, tőlem telhetőn igyekeztem megmondani nekik, hogyan vezessék a háztartást, s így rövidesen, de lassan javulás is állt be. Testvérünk azonban, mielőtt elég erős lett volna, dolgozni kezdett, keveset evett, s nem a megfelelő minőséget, újra ágynak esett. Ezúttal már nem lehetett segíteni rajta. Egész szervezete a romlás élő gyűjteménye volt, s a rossz főzés áldozataként halt meg. Cukorral akarta pótolni a jó főzést, s ez csak súlyosbította a helyzetet.

Gyakran ülök asztalhoz testvéreinknél, s látom, hogy sok tejet és cukrot fogyasztanak, pedig ezek eldugítják a szervezetet, zavarják az emésztést, és az agyra is károsan hatnak. Bármi, ami akadályozza az élet gépezetének működését, közvetlenül és súlyosan kihat az agyra. S a nyert világosságból tudom, hogy a sok cukor fogyasztása ártalmasabb, mint a húsevés. Változtassunk hát körültekintőn az étrendünkön, s bánjunk úgy e tárggyal, hogy ne riasszuk el azokat, és ne keltsünk bennük előítéletet, akiket tanítani és segíteni akarunk.

Sok esetben testvérnőink egyszerűen nem tudnak főzni. Ezekhez így szólnék: A helyetekben elmennék az ország legjobb szakácsához, s ha kell, hetekig ott maradnék, míg alaposan meg nem tanulnám a szakácsművészetet, míg értelmes, szakképzett szakáccsá nem válnék. Akkor is azt tenném, ha már negyven éves volnék. Hisz az a kötelességetek, hogy jól tudjatok főzni, s az is, hogy lányaitokat is megtanítsátok erre. Mikor a szakácsművészetre oktatjátok őket, olyan erődöt építetek köréjük, mely megőrzi őket a balgaságtól és gonoszságtól, melybe máskülönben kísértve lennének, hogy belebotoljanak. Nagyon becsülöm a varrónőmet, nagyra tartom a gépírónőmet; mégis a szakács, aki jól tudja, hogyan készítse el az étket, hogy fenntartsa az életet, táplálja az agyat, a csontot, az izmot, ő tölti be nálunk a legfontosabb helyet a család kisegítői közt.

Anyák, semmi sem szül annyi rosszat, mintha leveszitek lányaitok válláról a terheket, és semmi különösebbet sem adtok nekik foglalkozásul, ha megengeditek, hogy ők válasszanak foglalkozást, talán kevéske horgolást vagy más csicsás munkát, hogy azzal töltsék idejüket. Csak hadd gyakorolják ők is tagjaikat és izmaikat. Ha kifárasztja őket, hát kifárasztja. Te is belefáradsz a munkába. Többet ártana nekik a fáradtság, ha túlzásba nem viszik, mint neked? Dehogy ártana. Az éjszakai pihenéssel kiheverik a fáradtságot, s felüdülten másnap is készen állnak, hogy dolgozzanak. Bűnt követünk el, ha tétlenül hagyjuk felnőni lányainkat. Sodoma bűne és romlása a bőséges táplálék és renyheség volt.

Válasszunk magunknak helyes kiindulópontot. Viselkedjünk úgy, mint olyan férfiak és nők, akik ítélet előtt állnak. S mikor elfogadjuk az egészség-megújulást, kötelességérzetből fogadjuk el, nem, mert más is elfogadta. Mióta elfogadtam az egészségügyi megújulást, hajszálnyit sem változtattam az utamon. Egyetlen lépést sem tettem hátrafelé. Egy csapásra elszakadtam mindentől, hústól, vajtól, háromszori étkezéstől, s mindezt akkor, mikor kimerítő szellemi munkát végeztem, kora reggeltől napnyugtáig írtam. Napi két étkezésre csökkentettem anélkül, hogy a munkámon is csökkentettem volna. Azelőtt rengeteget szenvedtem a betegségektől, ötször sújtott le bénulás. Hónapokon át oldalamhoz kötöttem balkezemet, annyira fájt a szívem. Mikor a változásokat bevezettem az étkezésben, nem hagytam, hogy az ínyencség uralkodjék rajtam. Nem engedtem, hogy elállja utamat. Erős akartam lenni, hogy ezzel is Istent dicsőítsem meg. Az ínyencség akadályozzon talán? Soha! Pedig nagyon megéheztem. Azelőtt sok húst fogyasztottam. Mikor gyöngeség jött rám, gyomromra tettem a kezemet, és így szóltam: „Egyetlen falat sem megy le a torkomon. Vagy egyszerű ételeket fogok fogyasztani, vagy semmit.” Azelőtt utáltam a kenyeret. Csak ritkán tudtam lenyelni egy-egy falatkát, akkor is csak diónyi nagyságút. Némely dolgokban nagyon könnyen megvalósítottam a megújulást; hanem, mikor a kenyérre került a sor, nagyon ágaskodtam ellene. Mikor e változtatásokat foganatosítottam, súlyos harcot kellett megvívnom. Az első két vagy három ebédet meg sem bírtam enni. Mégis leintettem a gyomromat: csak várj, amíg hajlandó nem leszel kenyeret enni. Kis idő multával meg tudtam enni a kenyeret, méghozzá teljesőrlésűt. Pedig azelőtt rá sem bírtam nézni. Most még ízlik is, és az étvágyam is visszatért.

Mikor a Lelki ajándékok harmadik és negyedik kötetét írtam (1863-64), kimerített a túlmunka. Beláttam, hogy változtatni kell életemen, majd néhány napi pihenő után újra jól éreztem magamat. Később elvből kihagytam e pihenőket is. Elvből kiálltam az egészség megújulás mellé. S azóta, testvéreim, nem hallottak tőlem olyan, az egészség megújulást érintő haladott álláspontot, melyet vissza kellett volna vonnom. Csakis azt javasoltam, amit már magam is megtartok. Nyugodt lelkiismerettel ajánlhatom nektek az egészséges, tápláló étrendet.

Nem tartom súlyos nélkülözésnek olyan ételek fogyasztásának az abbahagyását, melyek kellemetlen leheletet és rossz szájízt hagynak hátra. Nem lemondás, ha magunk mögött hagyjuk ez ételeket, s ha olyan pontra jutunk el, ahol minden kellemes. Ahol nem marad szánkban kellemetlen íz, sem gyomrunkban kimerültség érzete. Mert azelőtt gyakran viseltem el ilyesmit. Sokszor kisfiammal a karomban ájultam el. Most már semmi ilyen nem ér. Nélkülözésnek nevezzem talán, hogy ma itt birok állni előttetek? Száz közül egy asszony sincs, aki annyit bírna dolgozni, mint én. Elvből cselekedtem, nem ösztönből. Azért tettem meg e lépéseket, mert hittem, hogy a menny jóváhagyja utamat, hogy a lehető legegészségesebb legyek; hogy dicsőíteni tudjam Istent mind testemben, mind lelkemben, hisz mindkettő az övé.

Egészségesen főzött, változatos, jó, tápláló ételeket fogyasztunk, hogy mindenkinek ízleni tudjon. S ha ti, nővéreim, nem tudtok főzni, javaslom, hogy tanuljatok meg. Életbevágón fontos, hogy jól tudjatok főzni. Több lélek vész el az egészségtelen főzés miatt, mint elképzelhetitek. Ebből ered sok betegség, rosszullét, ingerültség. Szervezetünk kisiklik rendes kerékvágásából, ezért is nem ismerjük fel a mennyei dolgokat. Több vallás rejlik egy jó cipóban, mint sokan képzelitek. Több a vallás a jó főzésben, mint sokan gondoljátok. Azt szeretnénk, ha megtanulnátok, mi a jó vallásosság, s megvalósítanátok azt családotokban. Mikor jó ideje távol vagyok hazulról, tudom, hogy a kenyér, és általában az asztalra helyezett étel ártani fog nekem. Mégis ennem kell valamelyest, hogy fenntartsam életemet. Bűnt követünk el Isten szemében, ha ilyeneket készítünk. Utazásaim során gyakran megszenvedem a megfelelő étel hiányát. Akinek rossz az emésztése, tálaljanak fel néhány fajta gyümölcsöt, de ne túl sok félét egyazon étkezésnél. Ízleni fog neki, és étkezés után is jól fogja érezni magát.

Megdöbbentem, mikor azt hallottam, hogy az összes világosság ellenére, amelyet e helyen kaptatok, sokan még most is falatoznak a két étkezés között. Soha egyetlen morzsát se egyetek rendes étkezéseitek között. Egyetek, amennyit szükséges, de ne egy étkezésnél. Azután várjátok meg a következő tálalást. A magam részéről eleget eszem, hogy kielégítsem szervezetem szükségleteit, de mikor felállok az asztal mellől, ugyanolyan jó az étvágyam, mint mikor asztalhoz ültem. S mikor elérkezik a következő étkezés, készen állok, hogy elfogyasszam a részemet, és nem többet. Ha olykor kétszer annyit tömnék magamba, csak mert ízlik, hogyan borulhatnék Isten elé, hogyan kérhetném meg, hogy segítsen meg az írásban, mikor semmi értelmes dolog eszembe nem jutna a túl sok evéstől? Megkérhetném-e Istent, hogy tegyen valamit a gyomromra nehezedő, szertelen teherrel? Ez az Úr gyalázása lenne. Ezzel arra kérném, hogy szentesítse bűnös étvágyamat. Manapság épp annyit fogyasztok hát, amennyit helyesnek tartok, s akkor meg merem kérni az Urat, hogy segítsen, hogy eleget bírjak tenni az általa rám bízott feladatnak. S tudom, hogy a menny meghallgatja könyörgésemet, és felel is rá, amikor erre kérem.

Hadd ismételjem el. Mikor túl sokat eszünk, bűnt követünk el testünk ellen. Eljön a szombat, s az Isten házában csupa hasimádó ül, ott szunyókálnak Isten szava perzselő igazságainak hirdetése alatt. Nem bírják nyitva tartani a szemüket, s a komoly intéseket sem értik meg. Azt képzelitek, hogy ezek megdicsőítik Istent testükben és lelkükben, noha mindkettő az övé? Ellenkezőleg. Gyalázatot hoznak rá. S akinek ma rossz az emésztése, attól romlott el, hogy ezt az utat járja. Ahelyett, hogy a rendszeres étkezéshez tartanák magukat, eltűrik, hogy az étvágy uralkodjék rajtuk, s étkezések között is falatoznak. Talán, mivel valaki ülő-foglalkozású, az ég éltető levegője sem segít neki az emésztésben; talán elég testmozgást sem végez egészsége javára.

Némelyek szeretnék, ha valaki előírná nekik, mennyit egyenek. Ez nem a helyes megoldás. Hanem cselekedjünk az erkölcs és vallás állás•pontjáról. Legyünk mértékletesek mindenben, mert hervadhatatlan korona, mennyei kincs vár ránk. Most azt szeretném mondani fivéreimnek és nővéreimnek, hogy legyen meg bennük az erkölcsi bátorság, hogy megvessék lábukat, és uralkodjanak magukon. Nem szeretném, ha másra hárítanák e felelősséget. Túl sokat esztek, aztán megbánjátok, ezért azzal foglalkoztok, hogy mit egyetek, mit igyatok. Egyszerűen most mindjárt egyétek azt, ami a legmegfelelőbb, hogy ártatlannak tudjátok magatokat a menny szemében, és a lelkiismeret se furdaljon. Nem hisszük, hogy teljesen el kell távolítani a kísértést a gyermekek vagy a felnőttek elől. Valamennyiünk előtt harc áll, ahol meg kell állnunk a sarat, hogy ellenálljunk Sátán kísértéseinek. Bizonyosak akarunk lenni benne, hogy van elég erőnk, hogy megtegyük.

S bár óvva intünk benneteket, hogy ne egyetek túl sokat akár a legegészségesebb ételből sem, attól is óvunk, ha hajlamosak vagytok a túlzásra, hogy ne állítsatok fel hamis mértéket, s ne törekedjetek ráerőszakolni ezt mindenkire. Akadnak, akik egészség újítóként kezdik, akik alkalmatlanok, hogy bármi mást tegyenek, s akiknek nincs elég eszük, hogy gondoskodjanak családjukról, vagy helytálljanak a gyülekezetben. S mégis mihez fognak? Arra fanyalodnak, hogy a megújult egészségügy orvosai legyenek, mintha ezt sikeresen tudnák majd végezni. Magukra vállalják a felelősséget, férfiak és nők életét veszik kezükbe, holott valójában fogalmuk sincs a dolgokról.

Felemelem tiltakozó szavamat az ellen, hogy tehetségtelen kezdők vállalják a betegségek kezelését, állítólag az egészség-megújulás elvei szerint. Isten őrizz, hogy mi legyünk a kísérleti nyulak, akiken az ilyenek kísérleteznek. Hisz úgyis kevesen vagyunk. Ez szégyenteljes csata, hogy ebbe haljunk bele. Isten óvjon minket e veszélytől. Semmi szükségünk ilyen tanítókra, ilyen orvosokra. Csak hadd kezeljék a betegségeket azok, akik ismerik az ember szervezetét. A mennyei orvos túlcsordult a szánalomtól. A betegek gondozóinak ma is erre a lelkületre van szükségük. Némelyek, akik gyógyításba fognak, vakbuzgók, önzők, önfejűek. Lehetetlen bármire tanítani őket. Lehet, hogy sosem tettek semmi érdemlegeset. Talán egész életük félresikerült volt. Mit sem tudnak, amit érdemes lenne tudni, mégis hozzáfognak, hogy az egészség megújulást tanítsák, s gyakorolják is a más bőrén. Nem engedhetjük meg, hogy ilyenek öljék meg ismerőseinket. Semmi esetre sem!

Mindig pontosan akarjuk tudni, mi a helyes. Az egészségügyi megújulás terén is helyes álláspontra szeretnénk vezetni népünket. Az apostol mondja: „Tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelődésünket.” Helyes álláspontra kell helyezkednünk, hogy helyt tudjunk állni eme utolsó időkben. Tiszta gondolkodásra van szűkség, és ép testben ép lélekre. Kezdjünk hát komolyan fáradozni gyermekeinkért és családunk összes tagjáért. Ragadjuk meg, és végezzük kötelességünket a helyes állásponttól. Jézus hamar eljön. De ha olyan utat járunk, mely vakká tesz az utolsó napok lélekemelő igazságai iránt, hogyan tudnánk megszentelődni az igazság által, felkészülni a halhatatlanságra? Segítsen az Úr, hogy úgy lássunk kötelességünkhöz, mint soha azelőtt.

Azt mondtuk, hogy összejöveteleket tartunk helységetekben, hogy fáradozzunk népünkért. Mégsem mertünk alátok nyúlni, s felemelni titeket. Azt szeretnénk inkább, hogy családi körötökben kezdjétek el a megújulást. Azt szeretnénk, hogy akik eddig elhúzódtak, most előtér be lépnének. Nektek kell elkezdenetek a munkát, s majd ha látjuk, hogy hozzáfogtatok, akkor jövünk el, s emelünk rajtatok. Szeretnénk odahatni, hogy gyermekeitek megújuljanak, hogy Krisztushoz térjenek, hogy a megújulás szelleme terjedjen köztetek mindenfelé. De mikor kétszeresen halottnak tűntök, s készen, hogy tövestől tépjenek ki titeket, akkor nem merjük vállalni a munkát. Szívesebben mennék el hitetlenek gyülekezetébe, ahol akadnak, akik befogadnák az igazságot. Az igazság súlyos felelőssége nehezedik ránk. Vannak elegen, kik meghallgatják az igazságot, s mi oda vágyunk, ahol hirdetni tudjuk nekik. Azzal segítsetek minket, hogy fáradozni kezdtek magatokért.

Segítsen az Úr, hogy úgy gondolkozzatok, mint soha azelőtt. Segítsen meghalnotok magatoknak, s bevezetnetek családi körötökbe a megújulás szellemét; hogy Isten angyalai is betérjenek hozzátok szolgálni nektek; s hogy így előkészüljetek a mennybemenetelre.