Az Úr elém tárta P. testvéri esetét. Jó ideje már, hogy szembeszegül az igazsággal. Nem az a bűne, hogy nem fogadta be, amit őszintén tévedésnek tartott, hanem, hogy nem kutatott szorgalmasan, s nem ismerte meg töviről-hegyire, mit is ellenez. Magától értetődőnek vette, hogy a szombattartó adventisták testülete téved. Ez a nézet nagyon megfelelt érzéseinek, mert nem látta be annak szükségét, hogy a Szentírás szorgalmas, komoly imával végzett kutatásával találja meg a feleletet. Ha ezt tette volna, mára messze túljutott volna jelen álláspontján. Nagyon akadozva fogadta el a bizonyítékot, s nagyon hanyag, hogy kutatná a Szentírást, utánanézzen, hogyan állnak e dolgok. Pál nem tartotta dicséretre méltónak azokat, akik körömszakadtáig szembeszegültek tanításaival, míg csak a bizonyíték súlya alatt kénytelenek voltak elfogadni a tanításait, melyet Istentől nyert.

Pál és Silás jó eredménnyel fáradoztak a zsinagógában Thesszalonikában. De a hitetlen zsidókat ez nagyon bántotta, azért zendülést szítottak ellenük, az egész várost lázba akarva hozni. A két odaadó apostol kénytelen volt elhagyni Thesszalonikát, s az éj leple alatt Béreába futni, ahol szívesen látták őket. A béreaiak dicséretére mondják: „Ezek már tisztességesebbek voltak, mint a thesszalonikaiak. Nagy készséggel fogadták az igét, és nap-nap után kutatták az írást, vajon a dolgok úgy állnak-e. Sokan megtértek közülük.”

P. testvér nem ismerte fel a kérdés lényegének fontosságát. Nem tartotta kötelességének, hogy – másoktól függetlenül – maga is kutassa, hogy mi az igazság. Nagyra tartotta P. vént, s nem vélte szükségesnek, hogy attól tanuljon, aki szelíd és alázatos szívű. Nem volt tanítható, hanem inkább önhitt. Üdvözítőnk nem dicséri meg azokat, akik az utolsó időkben vonakodnak hinni, amint Tamást se dicsérte meg, aki verte a mellét, hogy ő bizony nem hisz annyi bizonyítéknak, amennyivel a tanítványok rendelkeztek, s amennyinek azok hittek, hogy az üdvözítő valóban feltámadt és megjelent nekik. Tamás így szólt: „Ha nem látom az ő kezén a szegek helyét, és be nem bocsátom ujjamat a szögek helyébe, és a kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmi képen el nem hiszem.” Krisztus megadta Tamásnak a bizonyítékot, amelyről a kételkedő már előbb kijelentette, hogy ragaszkodik hozzá, mégis megrovón mondta neki: „Ne légy hitetlen, hanem hívő.” Tamás most már elismerte, hogy meggyőződött. Jézus ekkor így szólt hozzá: „Mivel láttál engem, Tamás, hittél; boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

P. testvér álláspontja gyöngévé tette őt. Huzamos időn át a szombatot kivéve, csaknem minden ellen hadat viselt. S testvéri közösséget tartott fenn parancsolat rontókkal, akik most is magukénak tartják őt – azok az adventisták, akik keserűn szembeszegültek a negyedik parancs szombatjával. P. testvér nem tudott nekik segíteni; mert maga is habozás terhe alatt nyögött. Sokakat inkább megerősített hitetlenségükben. A segítség, bizonyíték és bátorítás ellenére ez a visszahúzódása nem tetszik az Úrnak, s azok kezét is megerősítette, akik Isten ellen küzdöttek, mivel ellenezték az igazságot.

P. testvér mára már erős lehetne, nemes légkör árasztásának örvendhetne Isten maine-i népe közt, és szeretettel elegyített nagyrabecsülésnek is a munkásságáért. Ő azonban arra az eszmére hajlik, hogy csökönyössége különleges erény, ahelyett, hogy olyan bűnnek tartaná, melyből meg kell térnie. Csak vonakodva tanulja meg, amire Isten tanítani akarja. Nem volt készséges tanuló, nem növekszik, nem tesz szert tapasztalatra a jelen igazságban, mely pedig képesítené, hogy viselje a felelősség terhét, melyet mára már hordozhatna, ha szorgalmasan kihasználta volna a nyújtott világosságot. Olyan időt mutattak meg nekem, mikor P. testvér neki gyürkőzött, hogy fegyelmezze magát, fékezze étvágyát; akkoriban könnyebben türelmes bírt lenni. Addig bármiért dühbe gurult, lobbanékony, ingerlékeny és rosszkedvű volt. Táplálkozásának, s annak, amit ivott, sok köze volt ahhoz, hogy ilyen kedélyállapotok béklyózzák le. Az alantas szenvedélyek uralkodtak el rajta, azok nőttek értelme emelkedettebb erői fölé. A mértékletesség nagyon P. testvér javára válna; több testmozgásra is szüksége van, hogy jó egészségnek örvendezhessék. Mikor uralkodni próbált magán, növekedésnek is indult, mégsem nyerte el igyekezetével az áldást, melyet akkor nyerhetett volna el, ha korábban kezdte volna.

Ahelyett, hogy Krisztussal gyűjtött volna az igazság számára, hosszú időn át csak visszahúzódott. Nem fejlődött semmire, sőt mások előtt is teljesen elállta az utat, vagyis szétszórt. Tekintélyével és rossz hatásával közvetlen ama munka haladása elé állt, melyet Isten akart végeztetni szolgáival.

P. testvér rendről és szervezetről alkotott elképzelései ellenkeztek Isten rendjének tervével. A mennyben rend uralkodik, s az üdvösség örököseinek azt kell követniük a földön. A halandók minél inkább megközelítik a menny rendjét, annál inkább megközelítik azt az Istennek tetsző állapotot, mely a mennyei ország alattvalóivá teszi őket, és képesítést ad a mennybe való elragadtatáshoz, mellyel Énok rendelkezett elragadtatása előtt.

P. testvér legyen elővigyázatos. Hiányzik belőle a rendszeretet. Nincs összhangban a fegyelemmel, gondossággal és szorgalommal, mely a cselekvés összhangjának és egységének megőrzéséhez szükséges. Lelki élete, korai vallásos neveltetése nagyon ártott drága gyermekeinek, különösen pedig az Isten népének. Nem tett eleget a menny által az apákra, de még inkább Krisztus szolgáira rótt kötelezettségeknek. Akinek csak halvány fogalma van az apa felelősségéről, hogy bátorítsa és megkövetelje az engedelmességet, a rendet és fegyelmet, az igehirdetőnek, a nyáj pásztorának sem alkalmas. A tátongó hiányosság, mely családja igazgatását jellemzi, az tűnik majd szembe nyilvánosabb szereplésében is Isten gyülekezetében. Nem lesz, aki kiküszöbölje a helytelenségeket, mert kellemetlen kötelesség az intés és a komoly felszólítások.

P. testvér családjában alapos változásra van szükség. Nem Istennek tetsző a jelen rendetlenség, s hogy a maguk útját erőszakolják ki, a maguk fejét követik. A családjában uralkodó ilyetén állapotok szükségszerűen ellensúlyozzák a testvér jó hatását mindenütt, ahol ismerik őt. Azoknak is kedvét szegi, akik segíteni szeretnék őt családjának eltartásában. Ez a hiányossága árt az ügynek. P. testvér nem fegyelmezi gyermekeit. Nem Istennek tetsző a rendetlen, duhaj viselkedésük, faragatlan magatartásuk. Mindez annak következménye, ami a vasárnapünneplő adventisták szerint áldott előjoguk, hogy féktelen szabadosságot élvezzenek. P. testvér és testvérnő szeretnék, ha gyermekeik üdvözülnének; én mégis azt láttam, hogy Isten nem tesz csodát megtérésükért, míg a szülőkön nyugvó e felelősségről olyan kevés fogalmuk van. Isten kötelességeket bízott a két szülőre, melyet azok visszahárítottak rá, hogy csak tessék, végezze el az Úr. Mikor P. testvér és testvérnő átérzi gyermekeikért a felelősséget, mint érezniük kellene, akkor majd összefognak, hogy rendet, fegyelmet és ésszerű, józan féken tartást vezessenek be családjukba.

P. testvér hanyagul viselte-viseli a terheket, melyeket minden családapának viselnie kell. Az lett ennek következménye, hogy az anyára hagyott teher túl nehézzé vált. Szívesen kibújtál a gondok és terhek alól mind a családban, mind azon kívül. Mikor Isten félelmében, s az ítélet gondolatától megkomolyodott értelemmel, eltökélten vállalod a terhet, melyet a menny neked szánt – mikor mindent elkövetsz, ami tőled telik, akkor értelmesen, Lélekkel és hittel, tudsz imádkozni, hogy Isten tegye meg gyermekeidért, amit ember nem tud megtenni.

P. testvér nem bánik okosan az anyagiakkal. Nem annyira bölcs belátás irányítja, hanem gyermekeinek követelései és kívánságai. Nem becsüli meg eléggé a kezén átmenő anyagiakat, nem költi körültekintően a legszükségesebbekre, arra, ami kényelmüket és egészségüket szolgálja. E területen az egész családnak javulnia kell. Sok mindenre van szükség a családban a kényelemhez és kellemesebb élethez. A családi ügyekben hiányzó rendszeresség pazarlást szül, és súlyos hátrányokkal vesződséget. A család minden tagja értse meg, hogy egyéni felelősség nyugszik rajtuk, hogy megtegyék a magukét a kényelemért, rendért és rendszerességért a családban. Egyikük se ágaskodjék a másik ellen. Lássanak egyesült erővel az egymás buzdításának jó munkájához. Legyenek gyöngédek, hosszútűrők, türelmesek, beszéljenek egymással csöndes, nyugodt hangon, kerüljék a szócsatákat, s mind tegyétek meg, ami telik tőletek, hogy könnyítsetek az anya terhein. Nem szabad többé rendetlenségnek uralkodnia, csak, mert mindenki kibújik a kötelesség alól, másokra hagyva, amit maguk meg tudnának, de meg is kellene tenniük. Lehet, hogy ezek apróságok, de ha mind összevesszük, ijesztő rendetlenséget jelentenek, és Isten helytelenítését váltják ki. Az apró ügyek, a jelentéktelen dolgok elhanyagolása, ez mérgezi meg az élet boldogságát. A jelentéktelen dolgok hűséges végzése alkotja a boldogság összességét, amit ez életben elérhetünk. Aki a kicsinyben hű, hű a nagyban is. Aki hűtlen vagy igazságtalan az apróságokban, az lesz a fontos dolgokban is. A család valamennyi tagja értse meg, hogy pontosan mit kell megtenniük a többiekkel egyetértésben. A hatéves gyermektől felfelé mindenki tanulja meg, mit vár el tőlük a család az élet terheinek viselésében.

A gyerekeknek fontos leckéket kell megtanulniuk, s ma még könnyebben meg tudják tanulni, mint később. Isten fáradozni fog szüleik bölcs igyekezetével karöltve e kedves gyermekekért, s bevonja őket tanulónak a Krisztus iskolájába. Jézus azt szeretné, ha a gyerekek elszakadnának a világi hiúságoktól, elhagynák a bűnös élvezeteket, ehelyett az alázatos engedelmesség ösvényét választanák. Ha most eleget tesznek a kegyelmes meghívásnak, ha megváltójuknak fogadják el Jézust, és igyekeznek megismerni az Urat, akkor megtisztítja őket bűneiktől, kegyelmet és erőt is ad nekik.

Kedves P. testvér, ami Maine-ben ragadt rád az ellentétes áramlatokból, nagyon ártalmára volt családodnak. Nem viselkedtél olyan körültekintőn, amint Isten elvárja tőled. Nem tanulmányoztátok a családban közösen az igazságot, nem tanítottad gyermekeidet fáradhatatlanul az igazság elveire s Isten parancsolataira, amikor felkelsz, mikor asztalhoz ülsz, mikor útra kelsz, és mikor hazaérsz.

Nem becsülted meg eléggé a hivatásodat, sem mint családapa, sem mint Krisztus szolgája. Nem teljesítetted lelkiismeretesen, buzgón gyermekeid iránti kötelességedet. Nem szenteltél elég időt családi áhítatra. S azt sem követelted meg, hogy valamennyien jelen legyenek az áhítaton. A férj neve a ház fejét jelenti. A család valamennyi tagja az apában összpontosul. Ő a törvényadó, s e törvényeket a maga férfias viselkedésével, szigorúbb erényekkel, erőteljességgel, becsületességgel, szavahihetőséggel, türelemmel, bátorsággal, szorgalommal s gyakorlati hasznossággal szemlélteti. Az apa bizonyos értelemben a család papja, ő helyezi este-reggel Isten oltárára az áldozatot. Neki kell serkentenie feleségét és gyermekeit, hogy csatlakozzanak hozzá az áhítatnál, s énekeljenek dicséreteket. Az apa reggel-este papi szerepének megfelelően vallja be Isten előtt a maga és gyermekei egész nap elkövetett bűneit. A tudomására jutott, de a titkos bűnöket is, melyeket csak Isten szeme lát, be kell vallania. Ez a házi szabály, ha jelenlétében az apa, távollétében pedig az anya, lelkiismeretes komolysággal megvalósítja, áldásnak fog bizonyulni az egész család számára.

Hogy korunk ifjúsága nem vallásosabb hajlamú, annak hiányos nevelésük az oka. A szülők nem gyakorolják a gyermekek iránt a valódi szeretetet, mikor hagyják, hogy indulatosságba merüljenek, vagy büntetlenül tűrik el, hogy törvényeik iránt engedetlenek legyenek. Amerre a csemete hajlik, arra dől majd a fa is. Szülők! Túlságosan szeretitek kényelmeteket. Nem vagytok elég alaposak. Lankadatlan igyekezet kell ide – fáradhatatlan őrködés és komoly, buzgó ima. Tartsuk meg gondolatainkat az ima lelkületében, Istenhez emelten. Igyekvésetekben ne lankadjatok, legyetek buzgó lelkűek, az Úrnak szolgáltok.

Családotokban elmulasztottátok tiszteletben tartani a szombat szentségét, hogy arra tanítsátok gyermekeiteket is, és szigorúan meghagyjátok nekik a szombat parancs szerinti megtartását. Lelkiismeretetek nem elég érzékeny, nem elég világos és készséges felismerni a magasztos mértéket, melyet a parancsolattartóknak el kel érniük. Isten segítségetekre siet igyekezetetekben, mikor lelkiismeretesen hozzáfogtok e kötelességetekhez. Uralkodjatok magatokon; akkor majd jobban tudtok uralkodni gyermekeiteken, ha neveletlenkednek. Hatalmas munka vár rátok, hogy helyrehozzátok a múlt mulasztásait, az Úr mégsem várja el, hogy a magatok erejével végezzétek. Szolgáló angyalok sietnek majd segítségetekre. Ne adjátok fel igyekezeteteket, ne tegyétek félre a terhet, hanem erős akarattal fogjatok hozzá, hozzátok helyre hosszas hanyagságtok mulasztásait. Legyen magasztosabb felfogásotok Isten szent napjának követelményeiről. Amit csak lehet, végezzetek el a hat hétköznapon, melyet Isten erre adott nektek. Ne lopjátok meg Istent egyetlen órával sem a megszentelt időtől. Az Úr komoly áldást ígér azoknak, akik tiszteletben tartják a szombatot, akik megértik és megvalósítják a szombattartással kapcsolatban rájuk háruló kötelezettségeket. „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tévén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván, akkor gyönyörűséged lesz az Úrban, és én hordozlak a földnek magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákobnak, atyádnak örökségével élj. Mert az Úr szája szólt.”

A szombat beköszöntésével, állítsunk őrt magunk, tetteink és szavaink mellé, nehogy azzal lopjuk meg Istent, hogy a magunk céljaira sajátítsuk ki az időt, mely szigorúan véve az Úré. Mi se végezzünk, de gyermekeinknek se tűrjük meg, hogy bármi megélhetéssel kapcsolatos munkát végezzenek, vagy amit a hat munkanapon is el lehet végezni. Péntek az előkészület napja. Akkor a szombatra való kellő készülődésre szentelhetjük az időt, s arra, hogy a szombatról gondolkodjunk és beszéljünk. Semmi olyat ne hagyjunk elmondatlanul vagy elvégezetlenül, ami a menny szemében a szent szombat megsértése lenne. Isten nemcsak azt várja el, hogy tartózkodjunk a kétkezi munkától, hanem hogy fegyelmezzük meg gondolatainkat is, hogy azok is szent dolgokkal foglalkozzanak. Ha világi dolgokról beszélgetünk, vagy ha könnyelmű, üres fecsegéssel töltjük az időt, ezzel megrontjuk a negyedik parancsot. Ha arról csevetelünk, ami éppen eszünkbe ötlik, akkor mihaszna dolgokról szólunk. A helyestől való bármilyen eltérés szolgaságba és kárhoztatásba taszít minket.

P. testvér, neveld rá magad, hogy felismerd a negyedik parancs szombatjának szentségét, de igyekezz magasra emelni a színvonalat a családodban, és másutt is, ahol a példáddal eddig alacsony szintre szállítottad azt Isten népe körében. Azzal ellensúlyozd előbbi rossz hatásodat, hogy másképpen beszélsz, és másképp viselkedsz. Gyakran elmulasztottál megemlékezni a szombatnapról és megszentelni azt, elfeledkeztél magadról, s mihaszna beszéddel töltötted az időt, Isten szent napját. Nem ügyeltél magadra, ezért is csatlakoztál szombaton a megszenteletlenekhez, ezért beszéltél velük mindennapi dolgokról, nyereségről, veszteségről, részvényekről, termésről és bevásárlásról. Példamutatásod ezzel csak árt a jó hatásodnak. Javulj hát, és térj meg.

Akik nem teljesen tértek meg az igazsághoz, gyakran szabadjára engedik gondolataikat, hogy világi dolgokat őröljenek, s bár megpihennek a testi munkától, nyelvükről mégis pereg, ami foglalkoztatja őket. Ezért beszélnek teheneikről, termésükről, veszteségükről és nyereségeikről, noha ez szombatrontás. Ha világi ügyekről gondolkodunk nyelvünk elárulja azt; hiszen a szív bőségéből szól a száj.

Az igehirdető példája legyen különösen körültekintő e szempontból. Szombaton lelkiismeretesen korlátozzák beszédjüket vallásos tárgyakra – a jelen igazságra, jelen kötelességükre, keresztény reményükre és félelmeikre, próbáikra, küzdelmeikre, szenvedéseikre, végső győzelmükre, s a rájuk váró jutalomra.

Jézus szolgái legyenek intés azok számára, akik nem emlékeznek meg a szombatról, hogy szentnek tartsák meg. Feddjék meg nyájasan, de komolyan azokat, akik bár állítják, hogy szombattartók, szombaton mégis világi beszélgetésbe merülnek. Az Úr szent napján serkentsék az Isten iránti odaadást.

Senki se tartsa megengedettnek semmittevéssel tölteni a megszentelt időt. Nem Istennek tetsző, ha a szombattartók sokat alszanak szombaton. Ezzel szégyent hoznak teremtőjükre, és azt hirdetik példájukkal, hogy a hat nap igen becses ahhoz, hogy akkor pihenjenek. Mert pénzt kell keresniük a hat napon, még ha meg is fosztják magukat a kellő alvástól, tehát nem veszünk részt az összejövetelen. Ilyenkor pihenésre van szükségünk. Az ilyen hívők rossz célra fordítják a megszentelt napot. Arra törekedjenek, különösen e napon, hogy felkeltsék családjuk szeretetét a szombattartás iránt, s hogy imaházban jöjjenek össze kevés vagy sok hívővel. Szenteljék idejüket és erejüket lelki gyakorlatokra, hogy a szombaton megnyugvó, isteni légkör kísérje őket a hét folyamán. A hét napjai közül egy sem annyira kedvező az áhítatos gondolatokra és érzésekre, mint a szombat.

Az egész mennyet úgy mutatták meg, mint ahol szombaton figyelemmel követik azokat, akik elismerik a negyedik parancs követeléseit és megtartják a szombatot. Angyalok jegyzik fel, hogy mennyire viselik szívükön, mennyire tartják magasztosnak ezt az Isten rendelte ünnepet. Akik azzal szentelik meg az Úristent szívükben, hogy ragaszkodnak a szigorúan ájtatos gondolkodásmódhoz, akik azzal igyekeznek kihasználni a szent órákat, hogy a lehető legmegszenteltebbnek tartják meg a szombatot; akik azzal tisztelik Istent, hogy a szombatot gyönyörűségnek nevezik – az angyalok ezeket külön világossággal, egészséggel áldották meg, s különleges erőt is adtak nekik. Másrészt az angyalok elfordultak azoktól, akik nem becsülték nagyra Isten elkülönített napjának szentségét. Ezektől eltávolították világosságukat és erejüket. Láttam, hogy felhő borítja el őket, a levertség, s gyakran a szomorúság felhője. Az ilyenek megérzik Isten Lelkének hiányát.

Kedves P. testvér, mindig légy megfontolt a beszédben. Isten elhívott, hogy Krisztus képviselője legyél a földön, az ő helyében kérleld a bűnösöket, hogy béküljenek meg Istennel. Komoly, magasztos hivatás ez. Mikor a szószéken befejezted az igehirdetést, munkád éppen csak elkezdődött. Miután véget ért az összejövetel, nem szabadulsz meg felelősségeidtől, hanem továbbra is fenn kell tartanod a lélekmentés iránti odaszentelődésedet. Elő levéllé kell lenned, melyet ismer és olvas minden ember. Ne hallgass a könnyű élet szeretetére. Ne gondolj szórakozásra. A lélekmentés mindennél fontosabb. Krisztus örömhírének szolgáit erre hívják el. Fenn kell hát tartania a jó munkát az összejövetelek után is. Szent életmódotokkal ékesítsétek hitvallásotokat. Gyakran, a szószék után, s ismerőseiddel a tűzhely köré telepedve, megszenteletlen beszéddel leromboltad a szószéken elért építést. Feltétlenül ültesd át életedbe, amit másnak kötelességként hirdetsz, s feltétlenül vedd magadra, mint soha még, a munka terhét. Annak a felelősségnek súlyát, melynek Krisztus szolgái vállán kell nyugodnia. A szószéken végzett munkát azzal erősítsd, hogy egyénekkel való foglalkozással támogatod. Bocsátkozz értelmes beszélgetésbe a jelen igazságról, ismerd meg a jelenlevők gondolkodását, s Isten félelmével a gyakorlatban is alkalmazd a fontos igazságokat azok esetére, akikkel érintkezel. Elmulasztottál előállni az igével, akár alkalmas, akár alkalmatlan; hogy ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.

Mint Sion falán álló őrnek, lankadatlan ébrenlétre van szükséged. Sose lankadjon el éberséged. Tanulj meg felhívással fordulni a családokhoz a tűzhely körül. Többet érhetnél el így, mintha kizárólag a szószékről fáradozol. Úgy őrködj az emberek felett, mint akikkel el kell számolnod. Ne nyújts ürügyet a hitetleneknek kötelességmulasztással vádolni téged, mivel elhanyagoltad, hogy személyesen felhívásokkal fordulj hozzájuk. Kertelés nélkül szólj hozzájuk, kérleld őket, hogy engedelmeskedjenek az igazságnak. „Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között. Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre.” Mikor az apostol felméri a feladat nagyságát, az igehirdetőn nyugvó felelősségek súlyát, így kiált: „Ezekre kicsoda alkalmatos? Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten igéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt, a Krisztusban.”

Akik megrontják az igét, akik a búzával polyvát is szolgálnak fel, vagy bármit, amit ők ugyan örömhírnek tartanak, de közben szembeszegülnek Isten parancsaival, képtelenek megérteni az apostol aggodalmát, mikor reszketett az ünnepélyes, komoly elhívatás súlya alatt. Sem pedig felelősségét, mint Krisztus szolgájáét, akiknek vállán nyugszik azok sorsa, akikért Krisztus meghalt. Az apostol komoly értéket tulajdonított az igehirdetőnek szükséges minősítéseknek.

Az igehirdető viselkedése legyen meggondolt, s ne hanyag a szószéken. Tartása ne legyen hányaveti. Hanem jellemezze legmagasabb értelemben vett rend és kifinomultság. Isten elvárja az ilyen felelős hivatást vállalóktól, hogy átvegyék ajkáról a szót, s hirdessék az embereknek, hogy figyelmeztessenek, intsenek, helyrebillentsenek és megnyugtassanak, amint az alkalom megköveteli. Isten földi képviselője nap, mint nap éljen közösségben az Úrral. Válogassák meg szavukat, legyen egyenes a beszédjük. Örökre vessük el a vaktában kiejtett szavakat, melyeket azok az igehirdetők használnak gyakorta, akik nem szívből hirdetik az örömhírt.

Az Úr közölte, P. testvér, hogy természettől fogva ingerlékeny, könnyen bosszantható vagy, s hogy nem vagy sem türelmes, sem hosszútűrő. Ha kérdésessé teszik viselkedésedet, vagy ha valaki noszogat, hogy szállj síkra az igazság mellett, nagyon ágaskodsz, hogy nem lenne szabad sürgetniük. Egyetlen lépést meg nem teszel, csak, mert mások unszolnak. Te csak lassúságod szerint vagy kész mozdulni. Holott ha hallgatóid ilyenek lennének, bizony nem lenne jó véleményed róluk. Ha mindenki azt tenné, amit te, Isten népének földi évezredre lenne szüksége felkészülni az ítéletre. Isten eddig könyörületesen elviselte csökönyösségedet. Mégse lenne jó, ha követnék példádat, mert emiatt most gyönge és alkalmatlan vagy, noha mára erős és alaposan felkészült lehetnél a lélekmentésre.

R. testvér csak keveset tudott tenni érted, mert nem bölcsen végezte dolgát. Különösen abban tévedett, hogy azokkal foglalkozott legtöbbet, akik úgy vélték, hogy tanítóul hívta el őket az Úr. Ha békén hagyta volna az egyik maine-i igehirdető ügyét, és ha új területeken fáradozott volna, ahol nem voltak adventisták, sokakat elvezethetett volna az igazság ismeretére. S. testvér lassan halad előre, és Istennek tetszőbb állásponton helyezkedett el a türelem, hosszútűrés és kitartás terén. Mégis mélyenszántóbb igyekezetet kell még tenni érte, mielőtt eredményes igehirdető lenne, s fejleszteni tudná Isten művét.

R. testvér lelkiismeretesen szívén viselte ügyedet. Te mégis visszautasítottad segítségét. Terád fordította idejét és erejét. Külön, javadra rendezte a dolgokat, hogy megszabadítson előítéletedtől, s az igazság elfogadására nyerjen, míg csak mozdíthatatlanságod és hitetlenséged ki nem merítették türelmét. Akkor változtatott módszerén; unszolt, hogy döntsél már, hogy az eléd tárt világosság és bizonyíték alapján foglalj álláspontot. Te azután erőszakos sürgetésnek, szorongatásnak nevezted ezt a buzgó igyekezetet. Ekkor öszvér természeted felszínre tört. Fellázadtál a bánásmód ellen, s elutasítottad segítségedre kifejtett igyekezetét. Ezzel kárt tettél magadban, elcsüggesztetted R. testvért, és Isten nemtetszését is kiváltottad. Keresztényietlen érzelmeket tápláltál R. testvér ellen. Büszke voltál arra, hogy ellene szegültél érted végzett igyekezetének. Az Úr megáldotta R. testvér munkálkodását; népet támasztott Maine államban. Kemény és fárasztó volt a munka, és te még jobban nehezítetted. Nem vetted eszedbe, mennyire súlyosbítod azok munkáját, akiket pedig Isten küldött hirdetni az igazságot. Kimerítették erejüket, hogy az igazság melletti döntésre vezessék az embereket, míg te, s más lelkészek elálltátok az utat. Isten igehirdetőin át fáradozott, hogy az igazsághoz vonzza az embereket, Sátán meg rajtad és más lelkészeken keresztül ügyeskedett, hogy elcsüggessze őket, és akadályozza igyekezetüket. Épp azok, akik pedig őrállóknak mondják magukat, s akik, ha Isten tanácsára hallgattak volna, elsők lettek volna azok közt, akik elfogadják a figyelmeztetést, és továbbadják az embereknek, azok voltak csaknem legutolsók, akik elfogadták az igazságot. A nép előbbre járt, mint a tanítók. Az őrállókat megelőzve megszívlelték a figyelmeztetést, mert az őrállók megbízhatatlanok voltak, aludtak őrhelyükön.

P. testvér, testvéri együttérzéssel és szeretettel kellett volna viseltetned R. testvér iránt, mert sokkal inkább ezt érdemelte volna tőled, mint a gáncsoskodás akár egyetlen pisszenését. A te viselkedésedet kellene szigorúan elítélned, hiszen Isten ellen küzdöttél. Te mégis R. testvér rovására derültél és nevettettél meg másokat is, mikor elmondtad nekik érted tett erőfeszítéseit, s hogy mint szegültél ellene. Jóízűeket múlattál rajta.

Krisztus minden igehirdetőjéhez olyan kifogástalan nyelv használata illik, melybe lehetetlen belekötni. Az Úr közölte, hogy komoly igyekezetet kell elvégezni esetükben, melyet senki más el nem végezhet értük. Szert kell tenniük a kellő minősítésekre, hogy Krisztus eredményes szolgái lehessenek, hogy Isten napján ne lehessen emberek vérével vádolni őket, mivel Isten félelmében teljesen eleget tettek kötelességüknek. A megbízható bojtároknak az lesz a jutalma, hogy hallani fogják a pásztor ajkáról: „Jól vagyon, jó és hű szolga.” Az Úr akkor megkoronázza, s meghívja őket, lépjenek be Uruk örömébe. Mi is ez az öröm? Az, hogy Krisztusnál látják az üdvözült szenteket, Krisztussal idézik emlékezetükbe az emberekért való vajúdásukat, maguk megtagadását és önfeláldozásukat; hogy lemondtak a könnyű életről, világi haszonról, s minden fárasztó munkát, lelki kint választották, mikor az emberek üdvösségük rovására szegültek szembe Isten tanácsával. Az lesz akkor az örömük, hogy emlékezetükbe idézik, mikor megalázták lelküket Isten előtt, mikor az előcsarnok és az oltár között sírtak – mikor a világ látványossága lettek, angyaloknak és embereknek is. Akkor már mindez mögöttük lesz. Akkor látható lesz fáradozásuk gyümölcse: Krisztusért végzett igyekezetük embereket mentett meg. Azok a lelkipásztorok, akik Krisztus munkatársai voltak, belépnek akkor Uruk örömébe, és megelégednek.

„Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő örömért megvetette a gyalázatot, keresztet szenvedett, és az Isten királyi székének jobbjára ült.” „Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelketekben elalélván, mert még vérig nem állottatok ellen tusakodván a bűn ellen.” Az igehirdetők könnyen feledik hitük szerzőjét. Azt képzelik, hogy sokat viselnek el, holott csak keveset hordoznak, keveset szenvednek. Isten fáradozni fog az igehirdetőkért, ha hagyják, hogy ő fáradozzék értük. De ha azt gondolják, hogy nincs rá szükségük, ha nem látják be az alapos megtérés szükségét, ha maguk sem ismerik és ütik meg Isten mértékét, akkor többet tud elérni igyekezetük nélkül, mint igyekezetükkel.

Isten elvárja a lelkipásztoroktól, sorakozzanak fel a lobogó alá, hogy Isten megbízható lélekmentőinek bizonyuljanak, akiknek nincs miért szégyenkezniük. Ha elutasítják e szigorú fegyelmet, Isten el fogja bocsátani őket, s olyanokat fog választani, akik nem nyugosznak, míg készen nem lesznek minden jócselekedetekre. Szívünk születésünktől fogva bűnnel teljes és lusta a Krisztus szolgálatában; ezért lankadatlanul őrködnünk kell, máskülönben nem viseljük el a nehézségeket, mint Krisztus jó katonái. Annak szükségét sem érezzük akkor, hogy erős csapásokat mérjünk a köröskörül ostromló bűnökre, hanem könnyen hajlunk az ellenfél sugallataira, s magunk bontunk zászlót, ahelyett, hogy azt a tiszta és magasztos lobogót fogadnánk el, melyet Isten bontott értünk.

Láttam, hogy a maine-i szombattartó igehirdetők nem kutatják a Bibliát. Nem tartották elengedhetetlennek, hogy szorgalmasan tanulmányozzák Isten szavát, s ezzel Isten megbízható munkásai, s minden jócselekedetre készek legyenek. Azt sem tartják szükségesnek, hogy hallgatóikat is a Szentírás alapos kutatására serkentsék. Ha egyetlen szombattartó adventista lelkész sem akadt volna Maine-ben, aki szembeszegült volna Isten tanácsaival, fele erővel elvégezhették volna, amit elvégeztek, s a tagságot is kivezették volna a leverő, zavaros állapotból, a rendbe. Akkor mára már elég erősek lennének, hogy helytálljanak az ellentétes áramlatok közt. Sok eddig meg nem művelt területre behatolhattak, eredményesen fáradozhattak volna, ami sokakhoz eljuttatta volna az igazság ismeretét.

A Maine-re fordított munka javarésze a szombattartó igehirdetőkért történt, hogy őket juttassák el a helyes álláspontra. Kemény munkát követel meg, hogy ellensúlyozzák a benyomást, melyet akkor tettek, mikor szembeszegültek Isten tanácsával a maguk romlására, a bűnösök útját is elállva. Maguk nem léptek be (a mennybe), és akik iparkodtak belépni, azokat is akadályozták a tanításukkal és a példájukkal. Hibát követtünk el, mikor olyan területeken kezdtünk munkába, ahol oly sok (vasárnapünneplő) adventista él, akik nem kívánják a segítséget, hanem azt gondolják, hogy kitűnő állapotban vannak, sőt másokat is tanítani tudnak. Kevés a munkás, ezért a lehető legeredményesebben kell felhasználnunk őket. Sokkal többet lehetne elvégezni Maine államban a legtöbb helyen, ahol egyetlen vasárnapünneplő adventista sincs. Új területekre kellene behatolnunk, s az időt, melyet eddig fárasztó munkával töltöttünk olyan (vasárnapünneplő) adventistákért, akik nem akarnak tanulni, fordítsuk ez új területekre, hogy eljussunk a keresztutakra és az ösvények mellékére, s fáradozzunk a hitetlenekért. Ha a (vasárnapünneplő) adventisták el akarnak jönni és meghallgatni minket, csak jöjjenek. Hagyjuk nyitva az ajtót, hogy ha akarnak, jöjjenek.