Krisztus befolyását hívő gyermekein keresztül kell megéreznie a világnak. A megtért léleknek ugyanolyan befolyást kell gyakorolnia, mint ahogyan saját magát is megtérésre késztette Isten eszközén keresztül. Minden munkánkat összhangban, szeretetben és egységben kell végeznünk a földön. Szüntelen tartsuk magunk előtt Krisztus példáját, és járjunk az Ő lábnyomában!

Az egységben erő van. Az Úr azt akarja, hogy ennek igazsága szüntelen tükröződjék Krisztus teste minden tagjának életében. A tagoknak egyesülniük kell szeretetben, szelídségben és alázatban. A hívők közösségébe szerveződve – hogy így árasszák egyesült befolyásukat – Krisztushoz hasonlóan kell dolgozniuk. Mindig legyenek udvariasak és tiszteletteljesek egymás iránt. Minden talentumnak megvan a maga helye, és azt a Szentlélek irányítása alatt kell ápolni.

A keresztény közösség a tagokért jön létre— A keresztény közösség a tagokért jön létre, hogy minden tag élvezhesse a másik talentumain keresztül kapott segítséget és áldást, valamint Isten bennük – különféle adományaik és képességeik szerint – elvégzett munkáját. Az egyház a közösség szent kötelei által egyesül, abból a célból, hogy minden tagja áldást nyerhessen a másik befolyásából. Mindegyikük kösse magát a szeretet és összhang szövetségéhez.   A keresztény elveknek és a közösségi áldásoknak összhangszerű cselekvésben kell erőre kapnia. Minden hívő nyerjen áldásokat és gyarapodjék a többi tag különféle képességeiből származó csiszoló és átalakító befolyásból, hogy az egyikből hiányzó dolgok nagyobb mértékben mutatkozhassanak meg a másikban. A tagok közeledjenek egymáshoz, hogy az egyház látványossága lehessen a világnak, úgy az angyaloknak mint az embereknek.

Az egyháztagok elkötelezték magukat arra, hogy követik Krisztus lépéseit, hogy magukra vehessék az Ő igáját, és tanuljanak a szelíd és alázatos szívű Jézustól. Ezt téve, mondja Jézus: „...nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű” (Mt 11:29-30).

Akik magukra veszik Krisztus igáját, azok közeledni fognak egymáshoz. Az együttérzés és előzékenység vonásait táplálják magukban, és szent törekvéssel igyekeznek bemutatni másoknak azt a gyöngéd együttérzést és szeretetet, melyet magukra nézve is oly szükségesnek tartanak. A gyenge és tapasztalatlan gyengesége ellenére megerősödhet a nálánál bizakodóbbak és tapasztaltabbak által. Noha mindegyik közt ő a legkisebb, ő is egy kő, melynek fénylenie kell az épületben. Ő is fontos tagja a szervezett testnek, hiszen egyesült Krisztussal, az élő Fejjel, aki jellemének minden kiválóságát neki tulajdonítja, olyannyira, hogy nem szégyelli őt testvérének nevezni.

A gyülekezeti kötelékek hasznossá teszik az embert— Miért alkot a hívők közössége egyházat? – Azért, mert ezáltal Krisztus hasznosabbá teszi őket a világban, és megerősíti a jóra való személyes befolyásukat. Az egyházban fenn kell tartani egy olyan fegyelmet, mely védelmezi a tagok jogait és növeli bennük az egymásra utaltság érzését. Isten soha nem tervezte úgy, hogy egyetlen ember gondolatai és ítéletei állítsanak mércét másoknak. Soha nem akarta úgy, hogy egy ember uralkodjon, tervezzen és vigyen valóra terveket anélkül, hogy a test teljessége óvatosan és imádsággal át ne gondolná azokat, hogy azután mindannyian helyes és együttes összhangban cselekedjenek.

A hívőknek világítaniuk kell a világban. Nem rejtethetik el a hegyre épült város. A Menny szemében a világtól elkülönülő és elütő egyház a legfontosabb dolog ezen a földön. A tagok elkötelezik magukat a világtól való elkülönülésre, arra, hogy odaszánják magukat az egyetlen Mester, az Úr Jézus szolgálatára. Meg kell mutatniuk, hogy Krisztust választották vezetőjükként... Az egyház legyen Isten terve szerint való, hogy képviselni tudja Isten családját világunkban (26. Levél, 1900).

Óvakodjatok azoktól, akik az egyház becsmérlését tartják központi feladatuknak. Azok a választottak lesznek a világ igazi világosságai, akik kiállják és visszaverik a világ felől érkező ellenállás viharát, szentként és dicsőségesként emelik magasba Isten megtaposott törvényét...

Mondom nektek, testvéreim, az Úrnak szervezett testülete van, melyen keresztül végzi munkáját. Lehet közöttük több mint egy tucat Júdás, vagy egy hirtelenkedő Péter, aki megpróbáló körülmények között megtagadja Urát, lehetnek közöttük a szeretett Jánoshoz hasonlók, akik mégis olyan buzgósággal bírnak, hogy tüzet hoznának alá az égből Krisztus és az igazság rágalmazóinak elpusztítására.    A nagy Tanító azonban leckéket adott ezeknek a gonoszságoknak a helyesbítésére, és ugyanezt teszi egyházával ma is. Rámutat a hívek veszélyes pontjaira. Eléjük tárja a laodíceai üzenetet.

Rámutat arra, hogy minden olyan önzés, büszkeség, önmagasztalás, hitetlenség és előítélet, mely az igazság elvetéséhez vezet és elfordít a valódi világosságtól, veszélyes, és ha meg nem bánják ezeket a bűnöket, akkor azok dédelgetői a zsidó nemzethez hasonlóan sötétségben fognak hagyatni. Igyekezzék minden lélek választ adni Krisztus imájára. Visszhangozza mindenki ezt az imát gondolataiban, könyörgéseiben és intéseiben, hogy mindnyájan egyek legyenek, mint ahogyan Krisztus is egy az Atyával. Munkálják ők is ezt az egységet életükkel!

Ahelyett, hogy a harci fegyvereket saját sorainkon belül forgatnánk, irányítsuk azokat Isten és az igazság ellenségei felé. Visszhangozzátok Krisztus imáját teljes szívetekkel: „És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” (Jn 17:11).

Mit tárt fel előre Krisztus imája?— Krisztus imája nem csak azokra vonatkozik, akik jelenleg már az Ő tanítványai, hanem azokra is, akik tanítványai szavára – egészen a világ végezetéig – hinni fognak majd Krisztusban. Közelgett az óra, amikor Jézus feladta életét, hogy azáltal életet és halhatatlanságot hozzon az embereknek. Szenvedése közepette és az emberek által megvetve Krisztus végigtekintett egyháza kétezer éves történelmén, amíg az eljut az utolsó napokig, a földi történelem lezárulásáig.

Az Úrnak volt egyháza, attól a naptól kezdve, a történelem változó eseményein át egészen napjainkig, 1893-ig. A Biblia elénk tárja az egyház modelljét. A tagoknak egységben kell lenniük egymással és Istennel. Amikor a hívők egyesülnek Krisztussal, az élő szőlőtővel, akkor eggyé lesznek vele, megtelnek együttérzéssel, gyöngédséggel és szeretettel.

Akik pálcát törnek az egyház felett— Amikor valaki távol tartja magát (elhúzódik, eltávolodik) Isten parancsolattartó népének szervezett testületétől, amikor emberi mércéje alapján kezdi mérlegelni az egyházat, és pálcát tör Isten egyháza felett, akkor tudhatjátok, hogy Isten nem vezeti őt. Helytelen úton jár.

Szüntelen támadnak olyan férfiak és nők, akik nyugtalanná válnak, valami újat és nagyszerűt kívánnak alkotni. Sátán várakozik a lehetőségre, hogy valami munkát adhasson az ilyeneknek. Isten azonban mindenkinek megadta saját munkáját.

Helyreállítani, és nem rombolni— Az egyházban lehetőségek és kiváltságok adódnak a veszendő lelkek megsegítésére és az egyház buzgó ébresztgetésére, de nem arra, hogy darabokra szabdaljuk azt. Az egyházban sok lehetőség van arra, hogy Krisztus oldalán haladjunk. Ha szívetek megtelik buzgalommal, és magasabb szentségben szeretnétek járni, akkor törekedjetek arra teljes alázattal és odaadással. Az egyháznak frissességre és olyan emberek késztetésre van szüksége, akik nem mást, mint magát a Menny levegőjét szívják. Az ilyenek életet önthetnek az egyházba, nem számolva a búza közt húzódó konkollyal...

Óvatosságra intek minden hívőt, hogy őrizze lelkét kegyes féltékenységgel, nehogy Sátán ellopja szívét Istentől, és öntudatlanul Sátán oldalán kezdjen munkálkodni, anélkül, hogy észrevenné: vezetőt váltott, és egy önkényúr alattomos hatalmába került.

Nekünk mint egyháznak igen ébernek kell lennünk, és Isten társaiként munkálkodnunk a közöttünk lévő tévelygőkért. Lelki fegyverekkel vagyunk felszerelve, melyek erősek az ellenség harcvonalának leverésére. Nem kell mennyköveket dobálnunk Krisztus küzdő egyházára, hisz Sátán minden lehetségest megtesz ezen a téren. Ti, akik Isten maradék népének valljátok magatokat, jobban teszitek, ha nem segítitek őt ebben a munkájában megvető, vádoló és elítélő lelkülettel. Igyekezzetek helyreállítani, ne pedig lerontani, csüggeszteni és rombolni (21. Kézirat, 1893; megjelent: The Review and Herald, 1856. november 8.)!