1928. január 8.

Kedves Froom Testvér!

Tegnap megkaptam január 3-i keltezésű leveled, melyben választ kérsz bizonyos kérdésekre.

Hivatkozol az egyik beszélgetésünkre, melyben emlékezeted szerint azt a megjegyzést tettem, hogy anya néhány írásával kapcsolatosan valamikor ezt mondta: „Az én munkám az előkészítés, a tiétek a befejezés.”

Nem emlékszem, hogy anya valaha is ilyet mondott volna, és nem hiszem, hogy segédei közül bárki is hallhatta volna tőle ezt a kijelentést. Ennek a kijelentésnek a tartalma nincs összhangban sem a saját, sem pedig a másolók és titkárnők munkájáról alkotott nézeteivel.

Több vezető munkatársunk előtt tettem azonban olyan kijelentést, melyből a kérdésed mögött húzódó elgondolás eredhetett. Azt mondtam nekik, hogy munkánk kezdeti időszakában előfordult, hogy anya olyan bizonyságtételeket írt egyénekhez vagy közösségekhez, melyek mások számára is hasznos tanácsot vagy ismeretet tartalmaztak, és ilyenkor a testvérek azt kérdezgették tőle, hogy hogyan használhatják fel ezeket. Anya gyakran mondta apámnak és időnként apa munkatársainak is a következőket: „Én megtettem az én részem. Leírtam, amit az Úr feltárt előttem. Most nektek kell megmondani, hogyan kell felhasználni a leírtakat.”

Rögtön felismerheted, hogy ez a javaslat nagyon is indokolható volt. Apám és munkatársai tisztában voltak a jelenvaló igazság ügyével kapcsolatos nehézségekkel, melyek elrendezése azóta a Generál Konferencia feladatává vált, ezért a bölcs mennyei elrendezés úgy tervezte, hogy ők is osztozzanak a felelősségteljes döntésben az üzenetek felhasználásának  módját illetően.

Véleményed szerint a leveledben megfogalmazott állítólagos kijelentés sokat segíthetne néhány testvérünknek. Nem értem, hogyan tehetné ezt, de te talán világossá teszed majd előttem.

A Lelki ajándékok és a Prófétaság Lelke című kötetetekből elhagyott két szakasszal kapcsolatban, melyek az amalgámozásról szólnak, tökéletes világossággal és bizonyossággal szólhatok. Maga Ellen G. White hagyta ki őket. Ilyen kérdésekben való döntésre semelyik munkatársa nem volt felhatalmazva, és még csak azt sem hallottam, hogy bármelyikük tanácsot adott volna neki ezzel kapcsolatban.

Biztosra veheted, hogy minden ilyen jellegű kérdésben White testvérnő volt felelős a könyveink későbbi kiadásaiban megmutatkozó kihagyásokért és betoldásokért.

A kiváló átlátó- és ítélőképesség, valamint az írásainak kiadásával járó természetes következmények ismerete mellett White testvérnő gyakran közvetlen utasításokat kapott az Úr angyalától a végrehajtandó kihagyásokkal és hozzáadásokkal kapcsolatban...

Gondolkozz el A nagy küzdelem-sorozat első, 1844-es kiadásáról, a negyedik kötetről! A Sátán csapdái című fejezet második feléből mintegy négy oldal ki lett hagyva a kötet későbbi kiadásaiból. Ez a négy oldal a Bizonyságtételek a lelkészeknek című könyv 472–475. oldalain található. Az itt olvasható ismeret nagyon hasznos az adventisták számára, és annak nagyon is helye volt a sorozat első kiadásának negyedik kötetében, melyet nyomtatáskor a többi kötethez hasonlóan kiváltképp adventisták, valamint az ő tanításaikkal és céljaikkal azonosuló keresztények számára terveztek.

Amikor azonban megszületett a döntés, hogy kerüljön a kötet újra kiadásra könyvterjesztők által való általános terjesztés céljából, Ellen G. White javaslatára kihagyták ezeket az oldalakat, hogy a népszerű egyházak lelkészei ne gerjedjenek haragra, és ne próbálják megakadályozni a könyv terjesztését.

Miért nem tanulmányozzák a testvérek Isten csodálatos bánásmódját a Prófétaság Lelke által adott csodálatos, kiegyensúlyozott és hasznos ismereteken keresztül? Miért van az, hogy ehelyett bírálgatják, gáncsoskodnak felette és kirakójátékhoz hasonló darabkákra szaggatják azt, majd megkérnek valakit azok oly módon való összerakására, mely tetszésükre van, és nem tartalmazza az általuk nem kedvelt szegmenseket? Imádkozom, hogy az Úr adjon vezetést és türelmet, hogy amennyire tőlünk telik, hozzá tudjuk segíteni az ilyen testvéreket Isten műve szépségének a felismeréséhez.

Más levelekben feltett kérdésekre is utaltál. Remélem mihamarabb válaszolhatok azokra is, de ma még nem tudok.

Szeretettel,

W. C. White

1928. január 8.

Kedves Froom Testvér!

A tegnapi levelem elküldése után megtaláltam december 22-i keltezésű leveledet, melyben beszámolsz arról, hogy már két éve biztatod Daniells testvért arra, hogy írjon könyvet a Prófétaság Lelkéről. Azt azonban nem mondod el, hogy ő hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez.

A Loughborough testvér által kiadott írások kapcsán nemtetszésednek adsz hangot, amiért olyan nagy hangsúlyt helyez az Isten által adott fizikai kísérőjelenségekre.

Teljességgel egyetértek veled abban, hogy a maradék egyháznak adott ajándékkal kapcsolatban az Isteni vezetés legfőbb bizonysága magukban az írásokban található. Ennek ellenére hiszem, hogy a világosság kiárasztásait és a kinyilatkoztatásokat kísérő fizikai jelenségek mögött valóságos értékek rejlenek, máskülönben Isten nem adta volna őket. Nagyon sok komoly, őszinte és az Úr szemében kedves lélekkel találkoztam már, akik ezeknek a fizikai jelenségeknek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak. Azt mondták, hogy nagy erőt adott nekik, amikor megismerték mennyei Atyánk módszerét a világosság befogadóinak megnyugtatására.

Leveledben utalsz arra a szóbeli kinyilatkoztatással kapcsolatos írásra, melyet én küldtem neked. Ez az írás, mely az 1883-as Generál Konferencián készült, tökéletes összhangban van úttörőink hitelveivel és nézeteivel. Mindaddig ez volt lelkészeink és tanítóink kizárólagos állásfoglalása is, amíg Prof. Prescott, a Battle Creek-i főiskola igazgatója elő nem állt egy másik véleménnyel, melyet előtte Prof. Gausen vezetett be. A Battle Creek-i főiskola diákjai és sokan mások, köztük Haskell testvér is elfogadták ezt a nézetet, mely határtalan sok kérdés és bonyodalom felmerülésével akadályozta munkánkat, és ez még ma is fokozódik.

White testvérnő soha nem fogadta el a Gausen elméletet a szóbeli kinyilatkoztatásról, sem a saját, sem a Biblia könyveit illetőleg.

Beszámolsz arról a törekvésedről, mely szerint hű és racionális ismeretre kívántál szert tenni ezzel a csodálatos ajándékkal kapcsolatban, és ennek érdekében tudakozódni kezdtél azokról a személyekről, akik segítették White testvérnőt irodalmi munkájában.

Froom testvér! Meggyőződésem, hogy ennek az ajándéknak a hátteréről nem fogsz nagyobb világosságra szert tenni azáltal, hogy vizsgálat tárgyává teszed azoknak a hűséges másolóknak és szerkesztőknek a  jellemvonásait és képzettségét, akiket White testvérnő segítségül hívott a folyóiratcikkek és könyvfejezetek nyomdai előkészítésére.

Az üzenetekbe vetett hit sokkal inkább megalapozható Istennek a prófétákkal való bánásmódja tanulmányozása által. Szent Pál életének, munkásságának és írásainak tanulmányozása sokkal hasznosabb és célravezetőbb, mint bármilyen más tárgykör, amit javasolhatunk. Nem gondolom, hogy a Pál írásaiba vetett bizalmunkat nagyban megerősítené, ha listát készítenénk segédeiről, és tanulmányokat folytatnánk azok életéről és történetéről. Ami engem illet, könnyen elhiszem, hogy Jeremiás az Isteni vezetés hatására választotta ki Bárukot másolójának, és hogy Pál is mennyei bölcsességgel választotta ki azokat, akik időről időre írnokként segítették munkájában.

Hiszem, hogy Ellen G. White is mennyei vezetés által választotta ki másolóit, valamint a cikkek és a könyvfejezetek nyomdai előkészítőit.

Jól ismerem azokat a körülményeket, melyek ezeknek a munkatársaknak a kiválasztására késztették, és azokat a közvetlen késztetéseket, melyek végzettségükkel és megbízhatóságukkal voltak kapcsolatban. Olyan esetekről is tudok, amikor Isten óvatosságra intette, és nem engedte, hogy olyan valakit alkalmazzon, aki lelkileg nem volt alkalmas erre a szolgálatra. Ezzel kapcsolatban Starr testvér érdekes beszámolót mondhatna Fannie Bolton munkájáról, én pedig egy olyan körülményről, melyben White testvérnőnek külön kellett válnia saját unokatestvérétől, akit pedig nagyon szeretett.

A ’60-as évek elején White testvérnőnek nem volt segítsége munkájában, kivéve a férjét, aki meghallgatta a testvérnő által felolvasott fejezeteket, majd javaslatokat tett a nyelvtani javításokra. Kisfiúkoromban gyakran előfordult, hogy miközben elfáradt apám a heverőn feküdt, anya odavitt egy fejezetet a Lelki ajándékok című kötetből és felolvasta apának, aki a fent említett módon nyelvtani javításokat javasolt. A Bizonyságtételek cikkei hasonló módon készültek el.

A nyomtatott bizonyságtételeken kívül sok személyes bizonyságtétel is elküldésre került, melyek postázásakor White testvérnő gyakran arra kérte a címzetteket, hogy – másoló hiányában – másolják le, majd küldjék vissza neki az eredeti szöveget. Ennek az eljárásnak a következményeként sok olyan korai bizonyságtételt őrzünk kézirattárunkban, melyeket White testvérnő saját kezűleg írt.

Ezt megelőzően, szintén a ’60-as években, Lucinda M. Hall testvérnő volt White testvérnő házvezetője, titkárnője és időnként utaskísérője. Félénksége és lelkiismeretessége miatt kizárólag a legegyértelműbb nyelvtani hibákat javította ki. 1862 körül Adelia Patten testvérnő csatlakozott a White családhoz, és másolói munkát végzett White testvérnő számára. A testvérnő később csatlakozott a The Review and Heraldhoz.

1872 őszén White testvérnő Kolorádóba látogatott, és közelebbről megismerte Mary C. Clough nevű unokahúgát, aki 1874 és 1876 között segítségére volt a Prófétaság Lelke második és harmadik köteteinek másolásában. Mary C. Clough szintén segítségére volt a White házaspárnak a tábori összejövetelekkel kapcsolatos munkáiban, valamint tudósítóként dolgozott a kiadónál. Ő volt az első egyházi alkalmazott a hirdetési osztályon, akit teljes munkaidőre alkalmaztak ezen a területen, ezért méltán tekinthetünk fel rá a hirdetési osztály úttörőjeként.

Sajtóreferensként szerzett tapasztalata, tevékenysége során kifejlődött önbizalma és a munkáját illető megannyi dicséret alkalmatlanná tették a Review cikkek és A nagy küzdelem fejezeteinek előkészítését végző másoló-szerkesztői munkára. Egyik látomásában White testvérnő Mary-vel együtt csodálatos jelenséget látott kifejlődni az égbolton. A látottak sokat jelentettek White testvérnő számára, de Mary szemében semmitmondóak voltak. Az angyal azt mondta, hogy a lelki dolgok lelkiképpen értetnek meg, majd azt az utasítást adta White testvérnőnek, hogy unokahúgát ne alkalmazza tovább könyvszerkesztőként.

’68 és ’90 között White testvérnőnek több alkalmazottja is volt a Bizonyságtételek másolására. Közöttük volt Emma Sturgess, aki később Amos Prescott felesége lett és Anna Hale, aki Irwin Royce testvérhez ment férjhez, valamint mások, akiknek a neveire ma már nem emlékszem.

White testvér 1881-ben bekövetkezett halála után White testvérnő Marian Davist alkalmazta, aki lektorként dolgozott a Review and Herald Kiadónál. White testvérnő bizonyságot nyert afelől, hogy Marian Davis lelkiismeretes és hűséges segítője lesz. Később Eliza Burnham testvérnőt alkalmazta White testvérnő, és egy időben, amikor nagyon sok munka volt, Mrs. B. L. Whitney és Fannie Bolton is alkalmazottak lettek Battle Creekben. Marian Davis elkísérte White testvérnőt Európába 1886-ban és 1887-ben, és ő volt legfőbb segítője Ausztráliában is.

Az ausztráliai munka szélesedésével Burnham testvérnőt is meghívták a könyvszerkesztői munkában való segédkezésre, továbbá Maggie Hare és Minnie Hawkins másolók is alkalmazásba kerültek.

Elfelejtettem megemlíteni, hogy a Healdsburgban töltött évek során J. I. Ings testvérnő nagy segítségére volt White testvérnőnek a bizonyságtételek és kéziratok másolásával.

Egy időben, amikor Ausztráliában voltunk, javaslat érkezett arra, hogy az Olson74 testvér által a ’90-es évek elején kinyomtatott bizonyságtételek [Special Testimonies] A kötete kerüljön újból kiadásra tárgykörök szerint csoportosítva. W. A. Colcord, aki egykor a Generál Konferencia titkára volt, és sok éven keresztül vezető író a vallásszabadság témájában, éppen munka nélkül volt, és javaslatomra White testvérnő felvette őt az anyag előkészítő munkájának elvégzésére. Testvérünk több hetet töltött a munkával, és White testvérnő ki is fizette őt, de a munkát soha nem használták fel. Ha jól emlékszem, mindössze ennyi munkatársi kapcsolatuk volt a kiadói munka területén.

Davis testvérnő utolsó munkája A Nagy Orvos lábnyomán című kötet anyagának összeállítása volt.

C. C. Crisler testvér segédkezett White testvérnőnek Az apostolok története és a Próféták és királyok című könyvek előkészítésében.

A munkának és a munkásoknak ez a vázlatos felrajzolása bizonyára nem teljes. Sem én, sem White testvérnő egyik munkatársa nem gondolta, hogy írásainak olvasóit különösképpen foglalkoztatni fogja az előkészítő munkálatokban résztvevő személyek kiléte. Ő írta a könyveket. Kizárólag ő írta őket. Mindig vita volt közte és a kiadók között az anyag terjedelmét illetően. White testvérnő akkor volt igazán elégedett, ha a tárgykör teljes mértékben bemutatásra került, de a kiadók mindig nyomást gyakoroltak rá a könyv lerövidítése érdekében. Előfordult, hogy fontos fejezetek előkészítése, vagy akár nyomdába küldése után is White testvérnő újabb kinyilatkoztatást kapott bizonyos tárgyakat illetően. Ilyenkor kiegészítő anyagot készített, és ragaszkodott ahhoz, hogy ezt az anyagot is illesszék be az adott fejezetbe. Ez főként A nagy küzdelem-sorozat negyedik kötetének előkészítése során volt tapasztalható.

A terjedelem kapcsán hasonló gondok merültek fel a Jézus élete előkészítésekor is, de ezek jórészt megoldódtak azzal, hogy bizonyos részek a későbbi Krisztus példázatai és a Gondolatok a Hegyibeszédről című kötetekbe kerültek bele.

A kortárs szerzők olvasásával kapcsolatban nem szükséges sokat mondanom, hiszen amikor White testvérnőt teljesen lekötötte az írás, nem sok ideje maradt az olvasásra. A Jézus élete megírása előtt és bizonyos mértékig írás közben is olvasott Hanna, Fleetwood, Farrar és Geikie írásaiból. Nem tudok róla, hogy valaha is olvasott volna Edersheimtől. Időnként hivatkozott Andrewsra, különösképpen az időrendi kérdéseket illetően.

Miért olvasott ezekből a könyvekből? A nagy küzdelem-sorozatban felvázolt események részekben és különböző időpontokban tárultak elé látomásban. Az első kinyilatkoztatásban tömör vázlatképekben látta az eseményeket, melyek a most Tapasztalatok, látomások, lelki ajándékok címmel ellátott könyv harmadik részében kerültek kinyomtatásra.

A későbbiekben a patriarkális kor és a próféták története tárult fel előtte, melyek a Bizonyságtételek a gyülekezetnek című kötetek lapjain, valamint a Review, az Idők Jelei (Signs of the Times) és a Déli Őrálló (Southern Watchman) cikksorozataiban kerültek megjelenítésre. Ezek a sorozatok részletesen foglalkoznak Ezsdrás, Nehémiás, Jeremiás és más próféták munkásságával.

Urunk életének nagy eseményei a nagy küzdelem többi nagy eseményeihez hasonlóan átfogó képekben jelentek meg White testvérnő előtt. A földrajz és az időrend a képek némelyike kapcsán világos kijelentésre került, de a legtöbb kinyilatkoztatás olyan hirtelen és tömör pillanatképekben tárult elé, melyek tartalmát és kísérő kijelentéseit le tudta jegyezni, de amelyekben a földrajzi és időrendi adatok nem voltak megemlítve. Azért kellett A Bibliát, a történelmet és az Úr életéről szóló műveket tanulmányoznia, hogy időrendileg és földrajzilag el tudja helyezni a kinyilatkoztatott eseményeket.

A történelem, továbbá az Urunk életéről és a Szent Pál életéről írott könyvek olvasása [Talán William Hanna Urunk élete (Life of Our Lord) című munkájára utal (1863).] azt a célt is szolgálta, hogy felelevenítsen olyan látomásokat White testvérnő számára, melyek az évek múlása és a fárasztó szolgálat során elhalványultak emlékezetében.

Hanna, Farrar vagy Fleetwood munkáinak olvasása során gyakran rátalált olyan eseményleírásokra, melyekről előzőleg látomást kapott. Az évek során elfelejtett látomás tartalma ilyenkor annyira felelevenedett benne, hogy az olvasott leírásoknál részletesebb képet tudott nyújtani az adott tárgyat illetően.

Noha Isten nagy erőt adott White testvérnőnek Krisztus, az apostolok, a próféták és a reformátorok életének a történetírók munkáinál beszédesebb megjelenítésére, ő mindig erősen érezte az iskolázottság hiányából adódó hátrányokat. Csodálattal töltötte el az a nyelvezet, melyen más írók beszámoltak az olvasóknak a számára látomásban megjelentett eseményekről. Örömmel és időmegtakarítási célzattal használta föl teljes mértékben vagy csak részben azokat az írásokat, melyek tartalmát Isten előzőleg kinyilatkoztatta számára.

White testvérnő sok kéziratában idézőjeleket használ az átvett szakaszok megjelölésére, de nem minden esetben tette ezt. Gyakran fél mondatokat vett át mások írásaiból, és saját fogalmazásával egészítette ki azokat. Ez nem valamiféle előre lefektetett terv alapján történt így, és másolói által nem is lett megkérdőjelezve egészen az 1885-ös esztendőig.

Amikor a kritikusok munkájának erre az arculatára hivatkozva vonták kétségbe Istentől kapott ajándékát, White testvérnő nem sok jelentőséget tulajdonított annak. Később, amikor eljárását igazságtalannak nevezték az írókkal és a kiadókkal szemben, White testvérnő határozott változtatást vezetett be írásaiban, melyet te is jól ismersz.

Nem tudom elég gyakran elismételni azt a tényt, Froom testvér, hogy White testvérnő igen sokat törődött a folyóiratainkban megjelent cikkei és a könyvei tartalmával. Mennyei segítséggel dolgozott, és különös tehetsége volt a másolók vagy a másoló szerkesztők hibáinak kiszűréséhez. Ezek a munkakörülmények jellemezték a férje halála előtti és utáni tevékeny éveket, európai és ausztráliai tartózkodását, majd az Amerikába való hazatérése utáni munkás évek nagy részét.

Felügyelő munkája életének utolsó éveiben nem volt annyira átfogó, de az Úr csodálatos áldása által nagy szakértelemmel tudott dönteni a már megírt és azokban az években felhasznált anyagokkal kapcsolatban. Tehetséggel mutatott rá a kihangsúlyozandó részekre, és azokra is, amelyek félretehetőek voltak későbbi munkánk idejére, amikor a nagyobb könyveket dolgoztuk át és tömörítettük le idegen nyelvekre való lefordítás céljából.

Kérlek, olvasd fel ezt a levelet Daniells testvérnek is, és ha sietségemből kifolyólag félreérthető részeket találsz benne, mutass rá azokra, hogy mielőtt más testvérekkel is megosztod az anyagot, jobban körülírhassam azokat a részeket!

Testvéri szeretettel,

William C. White

[Ebben az időben a GK lelkészi osztályának titkára]

1934. december 13.

Kedves Froom Testvér!

Kezemben tartom december 3-i keltezésű leveled. Kérdéseid nagyon átfogóak és nehezen megválaszolhatóak.

Tény, hogy az Ellen White-tal való kapcsolatom mintegy harminc éve során tökéletes bizalommal voltam szolgálata iránt. Tudom, hogy az egyház és a világ számára felbecsülhetetlen értékű kinyilatkoztatásokat kapott Istentől. Némely testvérünk törekvésével ellentétben én nem próbáltam olyan mélyen elemezni az írásai előkészítéséhez szükséges ismeretanyag forrásait.

Az írásaival megerősített nagy igazságok látomások formájában tárultak elé. A kinyilatkoztatások egy részére nézve részletes kijelentéseket kapott. Ilyenek voltak például a profetikus időrend, a szentély szolgálat és az 1844-ben bekövetkezett változások kérdései. Ezek a tárgyak sokszor és igen részletesen tárultak fel előtte, és ez hozzásegítette őt ahhoz, hogy világos és határozott hangon szólhasson hitünk tartóoszlopairól.

A Pátriárkák és próféták, az Apostolok története és A nagy küzdelem című könyvekben ábrázolt történelmi tárgyakat illetőleg a főbb események igen világosan és egyértelműen tárultak elé, míg a részletek tökéletesítése, valamint az időrendi és földrajzi vonatkozások érdekében a Biblia és a történelem tanulmányozására kellett szorítkoznia.

Ellen White gyorsan olvasott, és nagyon élénk emlékezettel rendelkezett. Kapott kinyilatkoztatásai hozzásegítették az olvasott tárgykörök fokozott megértéséhez, továbbá azoknak a szakaszoknak a kiválasztásához és alkalmazásához, melyek helyénvalóak voltak, valamint azok elvetéséhez, melyek hamisnak vagy kétségesnek bizonyultak.

Szorgalmasan olvasta a tizenhatodik századi reformáció történetét. D’Aubigne munkájának nagy részét felolvasta apámnak. Nagy érdeklődéssel olvasta a vallásos folyóiratokat, és Uriah Smith szerkesztői munkásságának hosszú évei során gyakran elkérte tőle a már felhasznált vallásos irodalmat, melyeket átnézve értékes anyagokat keresett bennük, s közben a világ vallási helyzetével kapcsolatban is információt szerzett.

A könyvek tanulmányozásával kapcsolatban a következőket tudom mondani. A The Review and Herald számára épített épület elkészülte után a második emelet északra néző nagy terme White testvér és White testvérnő szerkesztői és írói szobájaként lett kijelölve. Ebben a teremben volt elhelyezve a The Review and Herald könyvtára is. White testvér többször utalt erre írásaiban. Ellen White kiválasztotta ebből a könyvtárból azokat a könyveket, melyeket hasznos olvasmányoknak tartott.

Csodálatraméltó volt, ahogyan figyelme mindig a leghasznosabb könyvek és fejezetek felé irányult. Előfordult, hogy jelenlétemben számolt be apámnak arról a tapasztalatáról, hogyan vezette az Úr olyan könyvek megvizsgálására, melyeket azelőtt soha nem olvasott, és hogyan találta meg azokat a szakaszokat, melyek segítették őt a látott és megjeleníteni kívánt események leírásában.

Feltételezem, hogy Bliss munkája is megvolt ebben a könyvtárban, de nem tudok róla, hogy White testvérnő olvasta-e azt, vagy sem. Munkája során soha nem hallottam tőle ennek a könyvnek a megemlítését.

A nagy könyvtári könyvekbe írt magyarázó jegyzetek némelyike tőle származott, de legtöbbjét J. H. Waggoner, Uriah Smith és M. C. Wilcox jegyezte fel Marian Davisszel együttesen.

Azt kérdezed, hogy James White hozott-e olyan könyveket Ellen White-nak, melyek segítették őt írásai során. Nem emlékszem ilyen esetre. Csak arra emlékszem, hogy White testvérnő időnként érdekes szakaszokat olvasott fel férjének.

Azt is kérdezted, hogy munkatársai felhívták-e a figyelmét olyan kijelentésekre, melyek segítségére lehettek munkájában. Semmi ilyen nem történt A nagy küzdelem-sorozat negyedik kötetének írásáig (1883–1884, Healdsburg). Akkor ritkán előfordult ilyen, de csak jelentéktelen kérdésekben.

Amikor Bázelben voltunk, 1886-ban, érdekes tapasztalatunk volt egy csoport fordítóval kapcsolatban. Európai testvéreink nagyon vágytak arra, hogy A nagy küzdelem-sorozat negyedik kötetét lefordíttassák franciára és németre...

Au Franc vént alkalmazták a könyv francia fordítójaként, aki mintegy húsz fejezetet ültetett át saját véleménye szerint első osztályú francia nyelvezetre. Nem mindenki volt azonban elégedett fordításával, ezért Jean Vuilleumiernek adták a munkát, aki körülbelül huszonhat fejezettel készült el.

A német fordításra három kísérletet tettek. Kuhns professzor, Bach asszony és Henry Fry voltak a fordítók.

Mit tehettünk? Többen egyesítették erejüket ezeknek a fordításoknak a becsmérlésére, és aligha találhattunk kettőnél több személyt, aki jót szót emelt volna bármelyik változat mellett is.

A bázeli intézmény vezetője, Whitney testvér felismerte, hogy White testvérnő nyelvezete nem könnyű. A fordítók bizonyos esetekben félreértették az általa használt nyelvi képeket, máshol pedig nem ismerték eléggé saját vallási nyelvüket ahhoz, hogy pontosan adhassák vissza a fordítást.

Végül megoldást találtunk. Minden reggel kilenckor két német és két francia fordító, Whitney testvér, Davis testvérnő és jómagam találkoztunk a szerkesztői szobában, és fejezetről fejezetre olvasva az angol könyvet megbeszéltük annak nehezebb szakaszait. Amikor a fordítók felismertek egy nehezebb szövegrészt, félbeszakították az olvasást és megbeszélték egymás között, mi lenne a helyes francia és német fordítás. Whitney testvér is gyakran megállította az olvasást, és így szólt: „John, te hogyan fordítanád ezt?” Majd Au Franchoz fordult és megkérdezte tőle, hogy egyetért-e ezzel?

Amikor úgy látták, hogy a fordítók nem értenek valamit, Davis testvérnő és Whitney testvér megbeszélték annak jelentését, majd a fordítók ismét megpróbálkoztak a fordítással. Amikor a német és francia reformációval kapcsolatos fejezethez értünk, a fordítók elismerő megjegyzéseket tettek a White testvérnő által kiválasztott történelmi események hitelességét illetően, majd két esetben megemlítették, hogy néhány hasonló jelentőségű esemény nem kapott helyet a könyvben. Amikor ezt megosztottuk White testvérnővel, arra kért, hogy mutassuk meg neki az említett eseményekkel kapcsolatos történelmi feljegyzéseket. A feljegyzések elolvasása felelevenítette emlékezetében a látomásban kapott kinyilatkoztatást, ezért leírást készített az adott eseményekről.

Zürichi látogatásunk idején anyával voltam, és jól emlékszem, mennyire megélénkültek gondolatai a katedrális és a piactér láttán, melyeknek Zwingli korabeli állapotáról beszélt.

Két évig tartó bázeli látogatása idején sok olyan helyet meglátogatott, ahol különös jelentőségű események zajlottak a reformáció napjaiban. Ez emlékezetébe idézte az Úr kinyilatkoztatásait, mely a reformáció történetével foglalkozó könyv adott fejezeteinek kibővítéséhez vezetett...

Testvéri szeretettel,

William C. White