Úgy is vissza lehet adni az Isten népe múltjáról szóló történetet, hogy az tapasztalatukat nevetségesnek és kivetnivalónak mutassa be. Nem igazságos kiemelni a mű bizonyos jellegzetességeit, és azokat elválasztani a nagy egésztől. Ezt téve az igazság és hamisság egyvelegét mutatnánk az embereknek, melyet ellenségeink az igazság hátráltatására és Isten művének akadályozására használnának fel...

Egyik testvérünk se képzelje, hogy Istennek tesz szolgálatot akkor, amikor rámutat olyan emberek hiányosságaira, akik nagyszerű munkájuk során a bukott emberiség elé tárták az irgalom üzenetét – a veszendő lelkek üdvösségére. Nos, ha ezeknek az embereknek voltak is a bűnös elődeiktől örökölt jellemhibáik, csokorba kell-e gyűjteni és mindenki előtt nyilvánvalóvá tenni azokat?

Rossz fényben kell-e bemutatni azokat, akiket Isten kiválasztott a pápaság és bálványimádás elleni reformáció véghezvitelére? Sátán zsinagógájának zászlaja a magasba emelkedett, a hazugság már-már diadalt aratott, de a reformátorok Isten kegyelméből sikeres harcot vívtak a sötétség serege felett. Az Úr eseményeket tárt elém a reformátorok történelméből. Tudom, hogy az Úr Jézus és angyalai fokozott érdeklődéssel figyelték a Sátán hatalma ellen vívott küzdelmet, aki seregeit gonosz emberekkel társítva igyekezett kioltani a mennyei világosságot, Isten országának tüzét. A reformátorok Krisztus nevéért gúnyt, rágalmakat és gyűlöletet szenvedtek az Istent nem ismerők részéről. Mivel nem tagadták meg hitüket, embertelen bánásmódban és üldözésben részesítették őket mindhalálig. Ha valaki odáig merészkedik, hogy a világ elé tárja ezeknek az embereknek a hibáit és gyengeségeit, ne felejtkezzen meg arról, hogy magával Krisztussal teszi ezt szentjei személyében...

Intés egy adventista szerzőnek. – A nagyközönség elé tártad Isten népének hiányosságait és gyengeségeit, és ezáltal megbecstelenítetted Istent és Jézus Krisztust. Jobb karom megmentése érdekében sem tártam volna a világ elé, amit te leírtál. Nem vagy tudatában munkád következményeinek...

Az Úr nem hívott el arra a feladatra, hogy mint népünk valós történetét a világ elé tárd ezeket a dolgokat. Munkád miatt szükségessé vált, hogy erőfeszítések árán bemutassuk, mi indította ezeket a testvéreket a szélsőséges állásfoglalásra. Fel kell idéznünk olyan körülményeket, melyek védelembe veszik azokat a testvéreket, akikről vádoló és rágalmazó cikkeidet írtad.

Elferdítetted az igazságot. – Nem volt részed azoknak az embereknek a korai tapasztalatában, akikről írsz, és akiket az Úr megpihentetett munkájukból. Részleges képet adtál az igazságról, mert nem mutattad be azt a tényt, mely szerint Isten ereje kísérte munkájukat, még ha követtek is el néhány hibát. A világ elé tártad a testvérek tévedéseit, de nem mutattál rá arra a tényre, hogy Isten munkálkodott azoknak a tévedéseknek és helytelenségeknek a helyesbítéséért és rendbehozataláért. Ellenfeleink örömmel terjesztik majd a népünk kezéből elvett anyagot. Felsorakoztattad a korai apostolok hibáit, azokét, akik Krisztus napjaiban kedvesek voltak az Úr szemében.

Gondolod talán, hogy amikor bemutatod Isten küldötteinek szélsőséges álláspontját, azzal bizalmat keltesz az emberekben Isten napjainkra szóló munkája iránt? Bízzuk Istenre népe hibáinak kikutatását és feltárását feddés és nevelés céljából, de halandó ajak és tinta ne időzzön olyan jellegzetességeken Isten népe történelméből, melyek elbizonytalanítják és megzavarják az elmét. Senki ne irányítsa a figyelmet azok helytelenségeire, akiknek a munkáját mint egészet Isten jóváhagyása kísérte. Cikkeid nem olyan jellegűek, hogy az olvasók számára igaz és valós benyomást tegyenek munkánk és munkásaink kapcsán...

Isten gyermekei igen értékesek az Ő szemében. A mennyei feljegyzések szerint magának az Úrnak okoznak sérelmet azok, akik tollal vagy beszéddel meggyengítik akár a legkisebbet is a Jézus Krisztusban hívők közül. „Amennyire megcselekszitek ezt a legkisebbel atyátokfiai közül, velem cselekszitek meg”. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a gondolatainkat, az érzéseinket, a szavainkat és a tetteinket gondosan őriznünk kell, nehogy megsértsük és megsebezzük a Megváltót szentjei személyében. Krisztus világosan értésünkre adta, hogy azonosítja magát a szenvedő emberiséggel. Istennek nincs olyan hűséges gyermeke, aki a dicsőség országában elnyeri az élet koronáját, de ezen a földön ne ment volna át keserű küzdelmeken és próbákon. Mindenki, aki nyer a romolhatatlan koronáért vívott futásban, szabályszerű küzdelmet folytat.

Ne emelj fegyvert Krisztus katonáira! – Harci fegyvereinket az ellenség ellen kell irányítanunk, de sosem azok felé, akik a királyok királyának csapatában menetelnek, és férfiasan vívják az urak Urának csatáit. Senki ne célozzon olyan katonára, akit Isten elismerése övez, és akit az Úr különleges üzenet hirdetésével és feladat elvégzésével bízott meg a világban.

Előfordulhat, hogy Krisztus katonáinak nem minden lépését jellemzi tökéletesség, hibáik azonban ne olyan szavakat hozzanak elő harci társaik részéről, melyek meggyengítik, hanem amelyek megerősítik és segítik őket felgyógyulni az adott területen. Ne hozzanak szégyent Isten dicsőségére, és ne adjanak lépéselőnyt királyuk legkeserűbb ellenségének!

A katonatársak ne legyenek metsző és indokolatlanul szigorú bírái egymásnak, mindenféle jellemhibát megragadván a másikban. Ne tanúsítsanak Sátáni magatartást testvéreik vádolóivá válva! Lesz elég részünk abban, hogy a világ félremagyarázza és hamis színben tüntesse fel tetteinket, miközben védelmezzük az igazságot és Isten megtapodott törvényét. Azonban senki ne becstelenítse meg Isten művét azáltal, hogy közhírré teszi Krisztus szolgáinak valamely tévedését, amikor ezt a hibát éppen azok látják meg és helyesbítik, akik hamis platformra álltak...

Isten sokkal inkább felelősségre fogja vonni azokat, akik balgatag módon kiteregetik mások bűneit, mint magukat a helytelenségek elkövetőit. A testvérek bírálgatása és elítélése egyenértékű Krisztus bírálgatásával és elítélésével (48. Levél, 1894).

Jelenleg abban a kiváltságban van részünk, hogy nagyobb világosságot és lehetőségeket kapunk az Úrtól, és ezért a növekvő világosságért felelősséggel tartozunk neki. Ezt növekvő kegyességgel és odaszentelődéssel nyilváníthatjuk ki. Istenhez való hűségünknek arányban kell állnia a korunkban ránk árasztott világossággal.

Azonban a nagyobb világosság ténye nem ad alapot arra, hogy olyan emberek jellemét boncolgassuk és ítéljük meg, akiket Isten a régebbi időkben elhívott egy bizonyos munkára és a világ erkölcsi sötétségébe való behatolásra.

Isten szolgái a múltban hatalmasságokkal, fejedelemségekkel, a világ sötétségének vezéreivel és a lelki gonoszsággal küzdöttek, csakúgy mint mi, akik ma a magasba emeljük az igazság zászlaját. Ezek az emberek Isten nemes gyermekei, élő eszközei voltak, akiken keresztül csodálatos módon munkálkodhatott. Az Isteni igazság letéteményesei voltak addig a mértékig, ameddig az Úr alkalmasnak látta feltárni az igazságot, ameddig a világ képes volt annak elhordozására.

Ne mentegessük a bűnt! – Bárcsak fellibbenne a lepel, hogy azok, akik nem rendelkeznek lelki látással, Isten szemével tekinthetnének ezekre az emberekre, mert jelenleg keresztülnéznek rajtuk. Akkor nem saját emberi elgondolásuk szerint ítélnék meg azoknak az embereknek a tapasztalatát és munkáját, akik leválasztották a sötétséget az útról, és előkészítették azt a jövő gyermekei számára.

Jelen nemzedékünk idejében könnyen mondunk ítéletet azokra az emberekre, akiket Isten különleges munkára hívott el, az akkor kapott világosságnak megfelelően. Ha le is győzte őket a kísértés, megbánták bűneiket, ezért számunkra semmilyen lehetőség nem maradt jellemük becsmérlésére vagy a bűn mentegetésére. Történelmük figyelmeztető fénytoronyként áll előttünk, mely megmutatja a biztonságos ösvényt, amennyiben hajlandók vagyunk elkerülni hibáikat. Ezek az emberek keresték a kegyelem trónját és megalázták lelküket Isten előtt.

Ne mutassuk azt írásainkon és szavainkon keresztül, hogy semmibe vesszük az Úr komoly rendeléseit! Senki ne becsülje le Isten választottait, akik férfiasan vívták az Úr harcait, akik szívüket, lelküket és életüket az Isten művébe szőtték, akik hitben haltak meg, és akik részesei annak a hatalmas szabadításnak, melyet bűnhordozónk és bűnbocsátó Megváltónk vásárolt számunkra.

Ne beszéljünk az élők vagy holtak hibáiról! – Isten senkit sem bízott meg mások hibáinak felelevenítésével, azzal, hogy egy bűnös világ és egy gyenge hitű tagokkal teli egyház elé tárják tévedéseiket. Az Úr nem helyezte senkire az élők és holtak hibáinak és tévedéseinek leleplező feladatát. Azt szeretné, ha munkásai a jelenvaló igazságot hirdetnék. Ne beszéljetek élő testvéreitek hibáiról, és hallgassatok a halottak tévedéseivel kapcsolatban is!

Maradjanak ott hibáik és tévedéseik, ahová Isten helyezte őket – a tenger mélyébe vetve. Minél kevesebbet szólnak a jelenvaló igazság hitvallói az Isten szolgáinak múltbeli hibáiról és tévedéseiről, annál jobbat tesznek saját lelkük és mindazok számára, akiket Krisztus saját vérén vásárolt meg. Hirdesse minden hang az elsőt és utolsót, az Alfát és Omegát, a kezdetet és a véget. János hangot hallott, mely így szólt: „És hallék az égből szózatot, amely ezt mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert  megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket” (Jel 14:13 – The Review and Herald, 1897. november 30.).58